300px|thumb|right|A Pusztatemplom romja légifotón
Nyíradony város Hajdú-Bihar vármegyében, a Nyíradonyi járás központja.
Fekvése A vármegye északi szélén helyezkedik el, közigazgatási területét lényegében három irányból, nyugatról, északról és keletről is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez tartozó területek határolják.
A közvetlen szomszédos települések: észak felől Szakoly, északkelet felől Nyírmihálydi, kelet felől Nyírlugos, délkelet felől Nyíracsád, dél felől Nyírmártonfalva, délnyugat felől Hajdúsámson, nyugat felől pedig Balkány. Dél-délnyugat felől egy rövid szakaszon határos még az amúgy jelentős távolságban fekvő (mintegy 30 kilométerre lévő) vármegyeszékhellyel, Debrecennel is.
Különálló külterületi településrészei Tamásipuszta és Aradványpuszta, előbb 10, utóbbi 7 kilométerre fekszik délnyugati irányban a város központi részeitől, valamint Szakolykert, amely a központtól mintegy 3 kilométerre északra található.
Megközelítése Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a Debrecentől Nyírbátoron át Mátészalkáig vezető 471-es főút, mely áthalad a központján, így ezen érhető el a legegyszerűbben mindhárom város felől. Ugyancsak a 471-esen közelíthető meg Tamásipuszta és Aradványpuszta is.
Balkánnyal és azon keresztül Nagykállóval a 4102-es, Nyírlugossal és Nyírbéltekkel a 4903-as, Nyírábránnyal pedig a 4904-es út köti össze. Szakolykertre a 49 104-es számú mellékút vezet.
A hazai vasútvonalak közül a városon a halad keresztül, valamint 2007-es bezárása előtt itt volt a egyik végállomása is. A mátészalkai vonalnak korábban öt megállási pontja is volt a város határain belül: Debrecen felől előbb Tamásipuszta megállóhely, Tisztavíz megállóhely és Aradványpuszta megállóhely, majd Nyíradony vasútállomás, végül a város északi határa közelében Szakolykert megállóhely (Tisztavíz és Szakolykert ma már nem üzemel).
Története
A település legkorábbi birtokosa a Gutkeled nemzetség volt. Adony és a szomszédos Guth nevű település az írott források tanúsága szerint már a 11. században lakott volt.
Az Árpád-kori Gutkeled nemzetség első Szabolcs megyei szálláshelye volt e két település. Guth ebben az időben földvárral is rendelkezett, s e vár közelében, Adonyban a letelepedett lakosság monostort épített. E monostort, melyben az első magyar premontrei prépostság szerzetesei szolgáltak, a tatárjárás során lerombolták.
Nyíradony egykor Bihar vármegyéhez tartozott.
Adony nevével – írott forrásban – először csak az ezt követő időszakban találkozhatunk (1301., 1321., 1355.) A pápai tizedjegyzékek érdekes módon nem említik a monostor nevét.
1347-ben Adonymonostora (Odonmonustura) néven említették.
A 14. században a Gutkeled nemzetség birtokai igen kiterjedtek voltak a térségben, Nagyváradtól egészen Leleszig húzódtak. E hatalmas birtok részeként Adony monostora a 14. századtól Lelesz atya apátsága alá tartozott.
1428-ban Monostoros-Adony néven a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt premontrei prépostsággal a Báthoriak voltak patrónusai. Ekkor a település az Ecsedi uradalomhoz tartozott.
A mohácsi vészt követően a monostort megerősítették. A hódoltság időszakában a monostor megerősített védőfalaival jelentős szerepet töltött be a település elnéptelenedésének megakadályozásában.
A község ennek ellenére 1660-ban Szeidi pasa csapatainak pusztítása következtében megszűnt, olyannyira, hogy az írott források a 18. századig említést sem tesznek a településről.
Ebben a században megindult az újranépesedés, 1736-ban parókiát alapítottak Adonyban. Ekkor Adony még királyi kincstári birtok volt, melytől 1746-ban gróf Károlyi Ferenc vétel után megszerezte a tulajdonjogot.
1748-ban fatemplomot építettek, mely sajnos 1806-ban leégett.
A Károlyi család birtoklása alatt a község fejlődésnek indult, lassan kiemelkedett a környező települések közül. 1779-ben Károlyi Imre gróf, az akkori földesúr templomot épített, melyet később Szent György vértanú tiszteletére szenteltek fel.
A 19. század híres földrajztudomány-statisztikusa, Fényes Elek is írt Nyíradonyról meg a hozzá tartozó Tamásipusztáról és Aradványpusztáról.
1881-től a Ligetaljai járás székhelyévé vált, mely járás ez időben az ország legrosszabb helyzetű megyéjének, Szabolcs vármegyének a legelmaradottabb térsége volt. Ehhez a járáshoz egészen 1950-ig tartozott, amikor is a járást felszámolták és településeit Szabolcs-Szatmár-Bereg illetve Hajdú-Bihar megye területéhez csatolták.
A járás települései közül csak Nyíradonynak volt vasúti összeköttetése a megyeszékhellyel; gazdaságilag inkább kötődött Debrecenhez, mint Nyíregyházához. Nem véletlen, hogy a járás gazdasági életében igen jelentős szerepet betöltő keskeny nyomtávú vasútvonalat (Zsuzsi-vonat) is Debrecenből építették ki. A gazdasági vasút megépítésében természetesen az erdészet és a nagybirtok szerepe volt a mérvadó, ezért nem a településeket, hanem inkább a majorságokat, nagygazdaságokat kötötte össze ez a vonat a piacközpont Debrecennel.
A dualizmus korában hihetetlen szegénységben és elmaradottságban élt a lakosság ezen a területen, s az egészségügyi ellátás alacsony színvonala is számos megoldatlan problémát okozott. A kedvezőtlen helyzet az első világháború után tovább erősödött, a trianoni határmegvonás elszakította a gazdasági-társadalmi kapcsolatok kialakult útvonalait is. A településnek fontos kereskedelmi kapcsolatai voltak, Érmihályfalvával, Nagykárollyal és Szatmárnémetivel, melyek így megszakadtak.
Közélete Polgármesterei IdőszakPolgármesterPárt1990–1994Frank József független1994–1998Tasó Lászlófüggetlen1998–2002független2002–2006Fidesz2006–2010Fidesz-KDNP2010–2014Fidesz2014–2019Kondásné Erdei MáriaFidesz-KDNP2019–2024Tasó BélaFidesz-KDNP2024–Szilágyi Zoltán Tiborfüggetlen
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a város lakosságának 93%-a magyar, 7%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85%-a magyarnak, 7,4% cigánynak mondta magát (14,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 18,1%, református 15,3%, görögkatolikus 41,6%, felekezeten kívüli 5,3% (18,1% nem válaszolt).Nyíradony Helységnévtár
2022-ben a lakosság 91%-a vallotta magát magyarnak, 10,3% cigánynak, 0,2% németnek, 0,2% románnak, 0,1-0,1% örménynek, ruszinnak és ukránnak, 1,7% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 11,9% volt református, 11,9% római katolikus, 30,4% görög katolikus, 1,7% egyéb keresztény, 0,3% egyéb katolikus, 0,1% ortodox, 5,5% felekezeten kívüli (38,1% nem válaszolt).Nyíradony Helységnévtár
Nevezetességei right|thumb|300px|A Pusztatemplom romja Gúti templomrom Védett természeti értékei: Kocsányos tölgy Ostorfa
Testvértelepülések Esztelnek, Románia (Erdély)
Díszpolgárok
Bucsku Lászlóné Dankó Sándor Dr. Pintye Ferenc Frank József Mászlé Lászlóné Simon Sándorné Szamos János Széll Kálmán Széll Kálmánné Szőllősi János Tálas János Véghseő Dániel Vitéz Rehó Etelka
Híres emberek Itt született 1913. október 16-án Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó. Itt élte gyerekkorát Gombos Edina
Jegyzetek
További információk Nyíradony Önkormányzatának honlapja Nyíradony friss hírei Nyíradony az utazom.com honlapján Nyíradony.lap.hu - linkgyűjtemény
Kategória:A Nyírség települései Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Magyarország városai Kategória:Szabolcs vármegye települései