Fáj

Fekvése Miskolctól közúton 50 kilométerre északkeletre fekszik, a Cserehát északi részében, nem messze a szlovák határtól, a Fáji-patak völgyében. Nem tekinthető teljes mértékben zsáktelepülésnek, mert észak és dél felől is vezet út a településre, de a távolabbi vidékekről érkezők csak a Szalaszend és Fulókércs közötti 2626-os útból kiágazó 26 146-os úton juthatnak el ide. Az út még Litka községig vezet tovább, utóbbi már egyértelműen zsákfalu.

Története

Középkor A falu neve a magyar fa szó i képzős származéka, jelentése: erdei.

Eredetileg királyi várföld volt. Első említése 1243-ból származik. Egy évvel azután, hogy a mongolok elhagyták az országot IV. Béla király egy testvérpárnak, Donnnak és Barnabásnak adta Fáj földet, mert a tatár háború idején életük kockáztatásával megmentették a királyt, mivel átengedték neki lovaikat. A föld szó ekkortájt falut jelentett. Az adományozó oklevélben Fáj keleti határait is leírták. Keletről Kécs és Szebenye – a mai Fulókércs és az ahhoz tartozó Szebenye puszta – délről Papi határolták. Észak felől Csenyéte volt szomszéd település, majd a Rosszaszó völgye választotta el Günter földjétől – a mai Litkától – és Szemerétől. 1333-ban Fancsalt is szomszédjának nevezték. 1264-ben István ifjabb király, a későbbi V. István király a magát különféle hadjáratokban és követségekben kitüntető Csete fia Aladárnak adta Fájt Kéccsel és Szenddel – a mai Szalaszend részével – együtt. Az adomány valójában csere volt: Aladár visszaadta az ifjabb királynak a korábban tőle kapott Bereg vármegyei Szentmiklóst és Szolyvát. Ezeknek az adományoknak köszönhetően Aladár egy komoly abaúji uradalom birtokosa lett, amelyet minden bizonnyal Forróból irányítottak, családja pedig idővel felvette a Forrói nevet. A Fejér vármegyéből elszármazott Aladár korábban IV. Béla szolgálatában állt, és három évig „Görögországban” tartózkodott, mint a király követe, később a herceg illetve felesége szolgálatába állott. Ő volt az, aki Istvánnak hírül vitte fia, László herceg, a későbbi IV. (Kun) László születését. Az adományt az tette lehetővé, hogy IV. Béla király idősebbik fia, István herceg 1260 óta Erdély és Kelet-Magyarország egy részének, többek közt Abaúj vármegyének lett az ura, majd 1262 végén felvette az ifjabb királyi címet és hatalmát egészen a Dunáig kiterjesztette. István ifjabb király megsemmisítette apja adományait, a birtokokat elvette korábbi uraiktól, Fájt Dontól, és Aladárnak adta. Az egykori királyi birtoklás maradványai még egy évtizedig fennmaradtak, mert az abaúji ispánok továbbra is ítélkezni próbáltak az itt élő lakosok fölött. 1275-ben Kun László király megtiltotta az ispánnak, hogy az Aladár birtokain, többek közt Fájon élő népek fölött bíráskodjék. A falu az 1270-es évek második felében rövid időre a Kécsiek kezére került. Aladár ugyanis, vagy egy embere meggyilkolta az egyik Kécsit, és amíg a vérdíját 1279-ben ki nem fizette, Fájt a Kécsi nemesek lefoglalva tartották. A Forrói család birtoklása mintegy hatvan évig tartott. Még az 1320-as évek elején elveszítették Fájt, a falu pedig a magát Fájinak nevező család birtokába jutott, és maradt is évszázadokig. 1324-ben már a Fájiak jószága volt a település. A család az újkorban Fáynak írta a nevét. A Fáy család hagyománya szerint ők a birtokszerző Don és Barnabás leszármazó lennének. A család tagjai rendszeresen szerepeltek a középkori Abaúj vármegye közéletében, birtokaik máshol is voltak, pl. az Abaúj vármegyei Szedlecen.

1358-ban a Devecserről (a mai Ababújdevecserről) Fájba tartó útról értesülünk. A Fájt Litkával összekötő utat Bélútnak nevezeték. Csenyéte felé eső részén szántó, kaszáló és makkos erdő terült el 1438-ban. A fájiaknak a szokásos határhasználati vitái voltak a szomszédos falvak lakóival: a papiakkal, a litkaikkal, a csenyéteiekkel. A 15. század második felében friss irtással létrehozott szántóföldek feküdtek a Litkaszeg nevű részen, és Meggyesnek hívták az egyik szántóföldi művelésre fogott részt. Irtással alakítottak ki egy legelőt is. Ugyanekkor volt a falunak szőlőhegye. A Kígyósvölgye völgyben keletről és nyugatról szántók helyezkedtek el. 1427-ben a kamara haszna nevű királyi adó szedői öt paraszti telek után hajtották be az adót. A falu birtokosa Fáji Simon volt, a település Abaúj vármegyének a Hernádtól nyugatra fekvő járásába volt beosztva.

A falu – akárcsak Fancsal és Devecser, a mai Abaújdevecser – a forrói egyházhoz tartozott. 1275-ben Fáj tizedeit is az egri káptalan kapta meg az egri püspöktől. Mivel Fájt évtizedekkel később sem írták össze önálló tizedfizetőként, egyháza bizonyára a forrói plébánia leányegyháza volt.

A középkori Fáj jóval kisebb volt a mainál, dél-délnyugat felé ugyanis Papi terült el, amely a 16. századi oszmán háborúk során néptelenedett el, és olvadt be Fájba. A 18–19. században ezen a területen feküdt a Fájhoz közelebbi Felső- és a távolabbi Asópapi puszta. Papi egykori lakott részét a múlt század nyolcvanas évek terepbejárása során nem sikerült megtalálni, pedig évszázadokon keresztül folyamatosan lakott hely volt. Fáj és Papi középkori határai tökéletesen kijelölik a mai Fáj határát, azok tehát nem változtak. A Papi név papi birtokot jelent, és már a 15. század elején egykori papi birtokossal magyarázták a nevét. Valójában azonban a falu egész ismert története során nemesi családok birtokolták. Birtokosa az a család volt, amelyik a falu után a Papi nevet viselte, és melynek tagjai az Abaúj vármegyei közélet gyakori résztvevői voltak. A 15. században szereztek itt birtokrészt a Fügödiek és Gönyüiek is, miként a Papiaknak is voltak, valószínűleg házasságból származó, kisebb birtokaik máshol, pl. Gadnán.

Első említése 1243-ből, Fáj adományleveléből származik, amikor Fáj déli szomszédosaként említették. Ennél korábbi történetére is maradtak fenn azonban adatok. 1327-ben a Papi család néhány több tagja is azt állította, hogy a tatárjárás során a papi Szent Péter templomot a mongolok felégették, és ekkor a helyi nemesek ott őrzött oklevelei is elpusztultak. A Papiak nem ősidőktől fogva, hanem királyi adománynak köszönhetően szerezték meg e helyet. Talán az ide valósi Papi családból származott az az Écs nevű birtokos, aki a Sáros vármegyei Toboly várát a tatárok ellen védte, és ezért 1249-ben a királytól Sáros vármegyében birtokot kapott. A közeli falvak határainak megállapításakor többször említették. 1259-ben Szend – a mai Szalaszend –, 1333-ban Fancsal, 1356-ban Kéty – a mai Baktakék része – határosaként beszéltek róla. 1260-ban a Papira vezető nagy útról írtak, mint Radvány – a mai Pusztaradvány – egyik határáról.

A papi nemesek többször is megosztoztak – ahogy akkor mondták, osztályt tettek – a falubeli birtokrészeiken. Ezekkel az osztozkodásokkal különböző méretű birtokrészek jöttek létre. A nemesek és a parasztok vegyesen lakták a falut. Az 1327-es osztály során 12 királyi hold – kb. 18 katasztrális hold – jutott az egyik félnek a falu nyugati részén az Alsógagy és Csenyéte valamint a Gagyról Papiba vezető út között. E birtokrész nyugati határa egy árok volt, amely a Fehérnyár nevű rész felé esett. Az árok a Vasonca-patak keleti mellékvize, melyet még a 19. század közepén is Papi-árokként jeleztek a kataszteri térképen. Erre a felosztásra rendszeresen hivatkoztak a családtagok közti, évtizedekig tartó perek során. Az, hogy a falu határában lett volna egy Fehérvár nevű várhely, tévedés, amely a Fehérnyár rossz olvasatából keletkezett. Egy 1356-ban történt újabb felosztásból tudjuk meg, hogy a nemeseknek saját kúriáik voltak a faluban. A település határának Fáj felé eső részén a szántókon és erdőkön kívül szőlők, vagy legalábbis szőlő művelésére alkalmas helyek voltak, a Gagy és Kéty felé néző részen szántók, rétek és erdők feküdtek. A birtokrész megosztásának viszonyítási pontja ekkor és később is a Szent Péter templom volt. A nemesek közösen csak jelentéktelen földeket használtak. A házak mögött eresztvény erdő – azaz tűzifa vágására alkalmas, karvastagságnyira sarjasztott erdő – és bozótos következett. 1414-ben egy per során két földdarabot próbáltak meg elhatárolni. Az egyiket háromnegyed, a másikat egy királyi ekealj nagyságúra becsülték, azaz kataszteri mértékben 165 és 220 holdra. A falu végén levő egyik kertben diófa állott, ahonnan nem messze erdő kezdődött. A kisebbik föld egészen a fancsali és a kétyi határig tartott. A nagyobbik határa a Kétyhegyte, azaz Kétyhegytető domb és a Csenyéte felől folyó patak volt, ahonnan egy nyíllövésnyit kellett menni a szántókon keresztül, hogy elérjék a Csenyétéről Alsógagyra vezető utat, amely a birtokrész és egyben a falu határa is volt. Ugyanennek a két földnek a határait két évvel később még pontosabban leírták. Fancsal felé szántók, egy nagy erdő, majd egy eresztvény erdő feküdt, meg egy Imolafő nevű csipkebokros hely. Itt haladt az úgynevezett nagy út és a vásárút. A Papin keresztül folyó patakot Forró-pataknak hívták. Ezúttal terület nagyságának becslése elért az korábbitól. 1419-ben újfent e földek kapcsán írtak a Gelgényesmező, Réthegy, Cseresznyéshát nevű külterületi részekről. 1427-ben az alsógagyiak ráhajtották állataikat a szomszédos papi földekre, ahol a legelőnek használt, pihenő parlagot lelegeltették. 1427-ben a kamara hasznának nevezett királyi adó címén 11 paraszti telket adóztattak meg. Az adószedők Papi Pétert tüntették fel birtokosként, de a bizonyára mások jobbágyai is szerepeltek az adófizetők között. A falu Abaúj vármegyének a Hernádtól nyugatra fekvő járásába volt beosztva.

Papi már a tatárjárás előtt plébánia volt. Miklós nevű papja 1332-ben 19, 1333-ban 16,1334-ben és 1335-ben pedig nyolc-nyolc garast fizetett a pápai tizedszedőknek. A plébánia titulusa Szent Péter volt.

Kora újkor Fáj falu a kora újkorban is a Fáy család birtoka maradt, a református vallásra áttért tagjainál a 16. században állandósult a fáji Fáy nemesi név viselése. A családnak egyszerre több tagja és ága nemcsak részbirtokos volt Fájban, hanem rezidenciáját is itt rendezte be, a 16. századtól egyszerre több nemesi udvarház is állt a jobbágyi otthonok között. 1573-ban egy birtokba iktatási iratban Fáj település birtokos nemeseit is felsorolják: Fáy Anna (akit prókátora, Daróczi Mihály képvisel), Fáy László, Fáy György, Fáy Benedek, Fáy János, néhai Figedy Máté fia: Péter és ennek fia: Figedy Pál, de az iktatásnál jelen van Fáy László jobbágya: Gál Ágoston és Figedy Péter jobbágya: Tót János is.

Źródło i licencja