Kiskunfélegyháza (németül: Feulegaß, jiddisül: פֿיילעדאַז) város Bács-Kiskun vármegyében a Duna–Tisza közi homokhátság középső részén a Kiskunságban fekszik, a Kiskunfélegyházi járás központja. A lakónépesség szerint a vármegye harmadik legnagyobb települése. Nevezik Petőfi és Móra városának is. 1774. február 4-én kapott mezővárosi rangot.

Fekvése A Bács-Kiskun vármegyei középváros a Duna–Tisza közén, a Kiskunsági löszös hát déli részén helyezkedik el.

Megközelítése Jelentős közlekedési csomópont: áthalad rajta az 5-ös főút és az M5-ös autópálya; innen indul Szentesre a 451-es főút, az 542-es főút pedig a városközpont nyugati irányú elkerülését szolgálja. Itt ér véget a Szolnoktól Tiszakécske és Tiszaalpár érintésével idáig húzódó 4625-ös út és a Nagykőröstől idáig vezető 4614-es út (utóbbi a jelenlegi állapotában a szakaszai nagy részén csak mezőgazdasági útként funkcionál). Izsákkal az 5302-es, Kiskunmajsával az 5403-as, majd az 5402-es út köti össze. Határszélét érinti még északon a leginkább Fülöpjakabot és Kunszállást kiszolgáló 5401-es út délen pedig a Petőfiszállás főutcájának tekinthető 5441-es út is.

A város vasúti forgalma is kiemelkedő: a Budapest–Szeged vasútvonalon fekszik – melynek itteni állomása Kiskunfélegyháza vasútállomás –, de közvetlen vonatok közlekednek Kiskunhalasra, Szentesre, és Lakiteleken át Szolnokra is. Kiskunfélegyháza optimális szálláshely a kirándulónak, hiszen a közelben található Bugac, a híres kiskunmajsai fürdő , a Tőserdő és a Tősfürdő, Ópusztaszer és a Kiskunsági Nemzeti Park.

Kiskunfélegyháza Budapesttől közúton alig 100 kilométerre található, amely távolság az autópályának köszönhetően mindössze egyórás utat jelent.

Éghajlata Forrás, módszertanJanFebMárÁprMájJúnJúlAugSzepOktNovDecLevegő átlag hőmérséklete °C -0,35 0,50 4,89 10,98 16,88 19,82 22,34 22,39 17,52 12,12 5,41 0,74Szél sebessége (m/s) 4.82 4.68 4.20 4.16 3.84 4.16 4.15 4.06 4.46 4.07 4.15 4.78Csapadék (mm) 32 32 29 41 58 70 53 50 38 34 48 46Csapadékos napok száma 11,6 10,9 10,6 11,5 12,6 13,1 11,0 10,2 8,5 8,2 12,1 12,6

Története Őstörténet, népvándorláskor A település pleisztocén kori üledékeken terül el. A legrégebbi muzeális értékek a pleisztocén végéből származó futóhomokrétegből kerültek elő. Az ősállatok és -növények nyomaira Szalay Gyula nyomán figyeltek fel: cirbolyafenyő, ősi mohanövényzet és csontok. Mind ezek egykori tundra-jellegű klímáról tanúskodnak.

Az ember megjelenéséről tárgyi emlék nem tanúskodik. Csak a neolitikumból vannak emlékek, de Csongrád-Csanád vármegyei ásatásokból sejthető az emberi jelenlét. Mindössze egy neolit (vagy inkább bronzkori) emlék van, egy 1973-ban előkerült baltafej, amit a Kiskun Múzeumban őriznek. A további régészeti anyagegyüttes feldolgozását hátráltatta, hogy a múzeumban évekig nem dolgozott régész, az előkerült leletek pontos lelőhelye ismeretlen maradt. A terület az 5. századig a szarmatáké volt, a század közepén a hunok, majd a hunok uralma alatt élő szkírek birtokába került. A szkírek nyomait egy 1901-es lelet fényképes dokumentációja őrzi, a lelet a kecskeméti Városi Múzeumban pusztult el az első világháborúban. Az avarok a 6-7. században hoztak létre kisebb településeket a környéken. Számos avar sír került elő.

Honfoglalás, Árpád-kor A honfoglalás korából szórványemlékek vannak. Egy 1970-es ásatás (H. Tóth Elvira vezette) során előkerült tarsolylemez viselője részt vett a 924-es kalandozásban.

István király rendelete alapján felépült az első keresztény templom, amit ma a Templomhalom rejt. 2008 nyara óta ásatások folynak a területen. A rengeteg tárgyi emlék és a régi temetkezési hely részletei mellett előtűnt a templom déli falának nyomvonala is. A feltárások befejezését követően egy emlékparkot alakítottak ki.

A kunok IV. Béla idején érkeztek a területre, először 1239-ben, majd 1246-ban. A kunok szállásterületei érintették Félegyházát.

Anjou-kortól 1727-ig Az Anjou-kor a kunok feudalizálódásának időszaka. A folyamat Zsigmond uralkodása alatt gyorsult fel. Okleveles emlék 1389-ben említi először Félegyházát Feleghaz alakban: az irat megtiltja a szeri nemeseknek, hogy a Szegedről Szeren, Félegyházán átutazó kereskedő polgároktól vámot szedjenek. Félegyháza tehát a Budára vezető kereskedelmi útvonal mentén feküdt. Azt azonban nem tudni, hogy mezőváros volt-e, és mikor vált a 17. századi Kiskunság részévé. (Kiskunság megnevezés a 16. század előtt nem létezett.) A Templomhalomból szegényes Anjou- és Zsigmond-kori leletanyag került elő (Bálint Alajos, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója vezette az ásatást). Érdekesség, hogy kun lakosságra valló temetkezési forma nem került elő.

A török a mohácsi csata után teljesen elpusztította Félegyházát. Buda ostroma után Szulejmán az Alföld számos más városával együtt felégette, Kemálpasazáde feljegyzése szerint 1526. szeptember 27-én. A feljegyzés szerint „Feleghasz”, „Kamika”, „Perlek”, „Kecskeme”, „Peszir” városok fegyverrel próbáltak ellenállni. A terület elnéptelenedett.

1699-ben I. Lipót a Jászkunságot (a Kiskunság, a Nagykunság és a Jászság összefoglaló neve az egykori okiratokban) elzálogosította. Félegyháza területe ekkor még mindig néptelen. A Rákóczi-szabadságharc után a Német Lovagrend ideiglenes zálogbirtokként bírhatta a Jászkunságot. 1731-ben lemondtak a területről, a joghatóság a Pesti Invalidusok Házára szállt.

18-19. század Az újbóli betelepülés valószínűleg már 1727-ben megkezdődött. A telepítési felhívás 1743-ban történt, Podharadszki György, a Jászkun kerület kinevezett adminisztrátora bocsátotta ki. Fennmaradt a jászfényszarusi telepesek levele. bélyegkép|A Sarlós Boldogasszony „Ótemplom” 1745-ben Mária Terézia engedélyezte a korábban jogtalanul eladott területek visszaváltását (redempcióját). Megerősítette a jászok és kunok régi kiváltságait, mentesültek a jobbágyi kötelezettségek alól. Ezért a szabadságért 573 000 forint zálogot kellett fizetniük. A megváltott területek redempciós összege: Félegyháza földjéért 12 100, Ferencszállás pusztáért 7000, a fél Galambos pusztáért 5000, a fél Kisszállás pusztáért 2750, Félegyháza nagyvendéglőért 2000 forint, összesen 28 850 forint volt. Ezt az összeget még nem fizették ki, mikor 1753-ban 6000 forintért megváltották Csólyospusztát, 1758-ban pedig 5000 forintért Galambos puszta másik felét is. A város határa ezzel 58 000 katasztrális holdra nőtt.

1774-ben Kiskunfélegyháza mezővárosi rangot kapott Mária Teréziától, mely státusz – egyebek mellett – évi 4 országos vásár tartását engedélyezte. Ekkor már épült a város barokk temploma, amit a régi Félegyháza törökök által elpusztított korábbi templomának kövei felhasználásával építettek fel.

Mezővárosi oklevél szövege:Mi, Mária Terézia, Isten kegyelméből a rómaiak özvegy császárnője, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horváthország és Szlavónia apostoli királynője, Ausztria főhercege, Burgundia hercege, Erdély nagyfejedelme, Milánó, Mantua, Parma, stb hercege, Habsburg, Flandria, Tirol grófja, Lotharingia és Barri özvegy hercege, Hetruria nagyhercege stb. a jelen oklevelünkben foglaltakkal tudtára adjuk mindazoknak, akiket illet: legalázotosabb híveink a kunsági Félegyháza birtok bírája, esküdtjei és egész közössége kérését, amelyet avégre terjesztettek Felségük elé, hogy mind az említett Félegyháza, mint a többi környező helységek javára és hasznára királyi hatalmunk teljességével és kegyével jóindulatúan jóváhagyandónak és megengedendőnek rendeljük, hogy az említett Félegyháza birtok mostantól fogva a jövőben örök időkre mindig mezőváros névnek örvendjen, ilyennek meghirdettessék és címeztessék. Ezen kívül az ugyanebben az oklevélben általunk mezővárossá emelt Félegyházán évente négy alkalommal éves vásár legyen, mégpedig az első január 20-án, a második május 27-én, a harmadik augusztus 18-án, a negyedik pedig október 4-én. S ezek az előző állatpiacokkal együtt teljesen ugyanazon jogokkal, előnyökkel szabadságokkal és mentességekkel tartassanak meg, mint városaink és egyéb kiváltságos helységeink éves szabad vásárai, azaz éves szabad piacai, együtt a szabad állatvásárral. Ezeket az előbb említett Félegyházán örökre meg lehet és meg szabad tartani. Kifejezetten hozzáadjuk azonban ehhez azt a rendelkezést, hogy amennyiben a megállapított vásárnapok vasárnapra esnének, akkor azoknak megtartását a megelőző vagy következő napon, sohasem vasárnapon engedélyezzük és hagyjuk jóvá a jelen oklevelünkben foglaltak alapján. Figyelembe kell azonban venni, a többi szomszédos helységek vásárait, az éves szabad piacait éppúgy mint az állatvásárokat. Éppen ezért titeket, az összes és minden egyes kereskedőt, ügyintézőt, piaci árust és bármely utast többszörösen biztosítunk, hogy az említett négyrendbeli vásárra, azaz éves szabad piacra és állatvásárral, amelyek megtartását – mint már mondtuk – a többször említett Félegyháza mezővárosban engedélyeztük, összes árutokkal, tárgyatokkal és javatokkal szabadon, biztonságosan, személyetek, tárgyaitok és áruitok féltése nélkül eljöhettek, itt lehettek és intézkedhettek. Ügyeitek befejeztével pedig saját lakóhelyetekre, vagy ahová akartok, visszatérhettek: személyetek és javaitok biztonságát az a különös védelem és oltalom szavatolja, amelyet mint Magyarország Apostoli Királynéja adunk, kifüggesztve közzétenni rendelünk, s azt kívánjuk, hogy elolvasása után ismét adassék vissza annak, aki bemutatta. Kiadva igen kedvelt hívünk, tekintetes és nagyságos Galántai Eszterházy Ferenc, Fraknó örökös grófja, aranygyapja valamint a jeles, István apostoli királyról nevezett rend nagykeresztes lovagja, Moson megye főispánja, valóságos belső kamarásunk és tanácsosunk keze által, valamint Magyar Királyi udvarunk által, ahol ugyanő az említett jeles Szent István rend kancellária. Kelt főhercegi városunkban, az ausztriai Bécsben, február 4-ik napján, az Úr ezerhétszázhetvennegyedik, magyarországi, csehországi, stb. uralkodásunk harmincegyedik évében.

(Iványosi-Szabó Tibor: Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez. Kecskemét, Kiskunfélegyháza Város Tanácsa, 1985. 134-135.)

Félegyházát a kereskedelem emelte a többi kiskun település fölé. Kiskunfélegyházán a görögök voltak az első kereskedők, akik az egykor híres keleti levantei kereskedelem hagyományait hozták magukkal, s a várost bekapcsolták a Hanza-városok felvonulási területébe. Félegyháza telepítőinek a mezőgazdaság volt a főfoglalkozásuk. A városi rang és a vásártartási jog elősegítette ugyan egyes iparágak fejlődését (kovács, bognár, szíjgyártó, szűcs stb.), s a kiegyezés utáni konjunktúra létrehozott egy viszonylag jómódban élő réteget, de a mezőgazdaság monokulturális jellege megmaradt. A város ipara a 19. század végén indult fejlődésnek (leginkább a malomipar révén), majd az 1950-es évektől folytatódott (vegyipari gépgyár, műanyaggyár, cipőgyár).

A 19. századból a polgárság újszerű igényeit jelzik az akkor emelt középületek: közülük is az első, klasszicista városháza – amit az új építésekor lebontottak –, majd a szintén klasszicista Hattyú-ház, amiben Petőfi Sándor apja bérelt mészárszéket, a régi Duttyán vendégfogadó. A század második felében Budapesten már virágzó építészeti stílusokban épületek a házak: a neoreneszánsz Szent István-templom, Klazsik-ház, a romantikus Holló-ház, vagy az eklektikus Kalmár-kápolna, ami alapítványi templomként épült.Építészeti szakszótár, szerk. Zádor Anna, Bp, Corvina Könyvkiadó, 1984. A századvégen a műpártolás is jelentős volt: a Kalmár család például magánkápolnát építtetett, az általuk szponzorált fiatal festők pedig – mint például Holló László – akár Párizsba is elutazhattak. A századfordulón épült fel az új városháza szecessziós stílusban, és rengeteg polgári lakóház, kialakult a mai Félegyháza utcarajza.

20. század