Komló (, ) város Baranya vármegye északi részén, a Komlói járás központja. A megyeszékhely után a megye második legnépesebb települése. A település egy századon át szénbányászatáról volt nevezetes; bányakincseinek köszönhetően a szocialista időkben erőteljesen fejlesztették, 1951-ben nyilvánították várossá. Mára Észak-Baranya meghatározó gazdasági, közigazgatási, kulturális és egészségügyi központja. Hozzá tartozik Sikonda üdülőfalu, 1954 óta Kisbattyán, Mecsekfalu és Mecsekjánosi, 1958 és 1992 között pedig Mánfa is a része volt Pécsbudafával együtt.

Városrészei

Története A Mecsek és a Baranyai-Hegyhát határán elhelyezkedő Komló Árpád-kori eredetű település. Nevét az oklevelek 1256-ban említették először Villa Complov alakban írva. 1312-ben Cumplow, 1320-ban Kemle, 1321-ben Komlod, 1329-ben Komlou, 1332–1335 között Konlod, Komlod, Cumulod változatokban írták nevét.

Komló a pécsváradi apátság falvai közé tartozott. Az oklevelek 1256-ban, majd 1329-ben a Tolna vármegyei Jánosival határos településként írták le. 1312-ben és 1320-ban már említették papját is, aki a pápai tizedjegyzék szerint 1333-ban 30, 1334-ben 10, 1335-ben 20 báni pápai tizedet fizetett.

A 20. század elején Baranya vármegye Hegyháti járásához tartozott.

1910-ben 1513 lakosa volt, melyből 1002 magyar, 462 német, 40 cigány volt. Ebből 1449 római katolikus, 29 evangélikus, 19 izraelita volt.

1951-ben kapott városi rangot, 1954-ben hozzá csatolták Kisbattyánt, Mecsekfalut (melynek neve 1928-ig Szopok volt) és Mecsekjánosit, majd 1954-ben Mánfát, mely azonban 1992-ben ismét önálló községgé alakult.Komló története a KSH online helységnévtárában

2001-ben lakosából magyar, 419 cigány, 289 német, 29 horvát, 18 román, 6 ukrán, 6 lengyel, 5 szerb, 5 szlovák, 5 szlovén és 5 görög volt.

A nagy múltú bányászváros mai népessége gyors ütemben fogy, elsősorban a kevés munkalehetőség miatt. Míg az 1990-es években még harmincegyezren éltek Komlón, az 2009-ben , 2015-ben , 2024-ben a névjegyzékben szereplő polgárok száma 19 679 volt. ( A valós lakosság száma ettől eltérhet ! )

A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Komlói korházában fokozatos részleg bezárások zajlanak és ezeknek az ellátását Pécsre helyezik át. 2023. szeptember 1-től a városi ügyelet is a korházba került.https://7300.hu/hirek/szeptembertol-a-korhazba-koltozik-az-ugyeleti-ellatas

Ipar A feketekőszén mélyműveléses bányászata 1892-ben három tárnában kezdődött el. 1898-tól működött az első függőleges akna. 1952-ben indult meg az intenzív kitermelés a Dunaújvárosban 1954-ben átadott Dunai Vasmű számára. Az első szénvonat 1956 májusában közlekedett a két város között. A bányászati tevékenység 2000. január 31-én állt le. Következményeként a városban megnövekedett a munkanélküliség aránya ami azóta súlyosbodik. Sokan Pécsre járnak dolgozni.A komlói szénbányászat rövid története - Amiről a kövek mesélnekVörös Szabolcs - „Egymást temetjük meg a tudásunkat” / sírva vigadtunk a komlói szénbányászokkal (Válasz Online, 2021.05.21.)

Az egykor virágzó bányászat emlékét egy 2014-ben felállított emlékhely őrzi a városi múzeum mögött.

A vasútállomás közelében a szénosztályozó és teherpályaudvar, továbbá a bányavasúti pályaudvar (Komló-Teher és Kossuth-Bányaüzem Altáró pályaudvar) 1952-2000 között üzemelt. 2005-re elbontották. A helyén ipari park épült.

Nevezetességei Komlóverzum Látogatóközpont, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény 13. századi gótikus (Hasmányi templom) templom romjai Komlosaurus carbonis - Magyarország első dinoszaurusz-lelete, mely Komlóról és az itt bányászott kőszénről kapta a nevét és 2019-ben az év ősmaradványának is megválasztották. A város központjában elhelyezkedő hőerőmű gőzkürtje napi négy alkalommal hangjelet ad, amely a bányászkodás élő emléke, hiszen a kürtjelek 6, 14 és 22 órakor, vagyis a bánya hajdani műszakváltásainak idején szólalnak meg és délben. A kürtjel (az ún. "fújás"), az erőmű fekvésénél fogva a város legtávolabbi pontjaiban is hallható. Kodály Zoltán a (ma már a zeneszerző nevét viselő) komlói belvárosi iskolának ajánlotta Harasztosi legénynek című gyermekkari művét. A városban forgatták Mészáros Gyula Az ígéret földje című 1961-ben bemutatott filmjét a kor neves színészeinek főszereplésével.

Közélete Polgármesterei Polgármester1990–1994Tóth Józseffüggetlen1994–1998Szarka ElemérVárosszépítő Egyesület Komló1998–2002Páva ZoltánMSZP2002–2006MSZP2006–2010MSZP2010–2014Polics József Fidesz-KDNP2014–2019Fidesz-KDNP2019–2024Fidesz-KDNP2024–Fidesz-KDNP

A 2024-es önkormányzati választás eredménye

A polgármester-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/02/telepulesek/137?tab=results&filter=mayortab=results&filter=mayor

{| class="wikitable" ! style="background:#CCDDEE;" | Jelölt neve ! style="background: #CCDDEE;" colspan=2| Jelölő szervezet(ek) ! style="width: 5em; background:#CCDDEE;" | Szavazatok száma ! style="width: 5em; background:#CCDDEE;" | Szavazatok aránya |- |Polics József | style="background-color:#ff8c00;" | | style="text-align:center" |Fidesz – KDNP | style="text-align:center" | | style="text-align:center" |59,92% |- | Dr. Barbarics Ildikó | style="background-color:#20B2AA;" | | style="text-align:center" |Komló Összeköt Egyesület – DK – Jobbik – Momentum – MSZP | style="text-align:center" | | style="text-align:center" |40,08% |- | align="center" style="background: lightgrey" |Összesen| style="background: lightgrey" colspan=2| | align="center" style="background: lightgrey" || align="center" style="background: lightgrey" |100%'|}

A 2024-es önkormányzati választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/02/telepulesek/137?tab=results&filter=representative

Párt Mandátumok Képviselő-testület   Fidesz – KDNP 9P                          Komló Összeköt Egyesület – DK – Jobbik – Momentum – MSZP 3                           Mi Hazánk 1                          

Demográfia

A település népességének változása:

Etnikumok A városnak 2007-ben 26 465 lakosa volt. Ebből magyar: 93,4%, cigány: 2,0%, német: 1,9%,horvát: 0,2%, román: 0,1%, ismeretlen nem válaszolt: 6,2%.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 82,4%-a magyarnak, 4,7% cigánynak, 2,8% németnek, 0,3% horvátnak mondta magát (17,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

2022-ben a lakosság 86,7%-a vallotta magát magyarnak, 3,3% cigánynak, 2,1% németnek, 0,2% horvátnak, 0,1-0,1% görögnek, szerbnek és románnak, 1,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál).

Vallás A 2011-es népszámláláskor a vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 30%, református 3,5%, evangélikus 0,8%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 35,5% (28,5% nem nyilatkozott).Komló Helységnévtár

2022-ben vallásuk szerint 23,4% volt római katolikus, 3,3% református, 0,6% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 1,6% egyéb keresztény, 0,8% egyéb katolikus, 27,6% felekezeten kívüli (42,3% nem válaszolt).Komló Helységnévtár

Közlekedés A város Sikonda felőli határában halad el a 66-os főút, amely Pécset és Kaposvárt köti össze. A legfontosabb belső út a városban a 6542-es út, a közigazgatási terület keleti részén és Zobákpuszta városrészen a 6541-es út halad el, Mánfa felé pedig a 6543-as út vezet, amit legutóbb 2012 őszén újítottak fel. Az északnyugati szomszédságában lévő kisebb településekkel és Vásárosdombóval, illetve a 611-es főúttal a 6546-os út köti össze Komlót.

A városon belüli és a helyközi közlekedést is a Volánbusz járatai látják el. Jelenleg 2 órás ütemezett menetrend van érvényben, 50 perces menetidővel.

Vasúton a város a MÁV 47-es számú mellékvonalán megközelíthető, amely Godisa vasútállomás után ágazik le a Budapest–Pécs-vasútvonalról. A vonalon 2023. augusztus 1-től ideiglenesen szünetelt a személyszállítás, bár a teherforgalom megmaradt. A városban a vasútnak két megállási pontja van, Komló vasútállomás és Mecsekjánosi megállóhely, előbbi szomszédságában van a város autóbusz-állomása. A város polgármestere (Polics József) és az Építési és Közlekedési Miniszter (Lázár János) tervei között szerepelt a vasúti szárny visszabontása Komló, Mecsekjánosi vasútállomásig, esetleg egészen Godisa vasútállomásig való megszüntetése. A komlói vasút védelmében petíciós indítványozást, civil megmozdulást kezdeményeztek a vasúti szárny újraindulása érdekében. A 2026-os kormányváltást és közlekedéspolitikai fordulatot követően Vitézy Dávid szakminiszter elrendelte a Lázár János által korábban bezáratott mellékvonalak részleges újranyitását, amelynek keretében a civil és szakmai lobbi eredményeként a 47-es számú Dombóvár–Komló-vasútvonalon 2026. augusztus 1-jétől indult újra a menetrend szerinti személyszállítás.

Kultúra thumb|250px|Színház és hangversenyterem A város közművelődését szolgáló egyik fő intézmény a Komlóverzum Látogatóközpont, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény, amelyben a Komlói Helytörténeti és Természettudományi Gyűjtemény a bányászat fényképekkel, tárgyakkal illusztrált történetének bemutatása mellett Komló város történetét, néprajzát és páratlan természeti környezetét bemutató kiállításaival és gazdag helytörténeti és természettudományi gyűjteményeivel áll a látogatók rendelkezésére. Az intézmény 2024-ben új látogatóközponttal bővült, mely Baranya vármegye rendkívül gazdag őslénytani érdekességeit, valamint a komlói szénbányászat történetét bemutató kiállításokkal, valamint változatos programokkal és rendezvényekkel várja az ide látogatókat.

A Színház- és Hangversenyterem rendre neves színészeket és előadóművészeket lát vendégül, emellett a városi színjátszó-, zenei- és tánccsoportoknak biztosít fellépési lehetőségeket, valamint iskolai rendezvényeknek is kedvelt helyszíne.

A Közösségek Háza szakköröknek, kluboknak, énekkaroknak, kulturális és művészeti csoportoknak biztosít helyet.

A városban szinte folyamatosan megtekinthető valamilyen időszaki művészeti kiállítás, amelynek a Múzeum vagy a Színház ad otthont.

A város rendezvényei közül a legjelentősebbek az 1972 óta kétévente megrendezésre kerülő Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál és a hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartott, a hajdani Bányásznapok hagyományait is megőrző Komlói Napok rendezvénysorozat.

További rendszeres rendezvények: Kolbásztöltő Fesztivál (2011 óta), Mindenmás Alternatív Kulturális Fesztivál (2009 óta), Európa Nap - Örökség Fesztivál és Nemzetiségi Nap (május 1-én), szabadtéri zenés-táncos rendezvények (TópArt a sikondai tószínpadon, Street Arts a Városház téren, Adventi műsorok a Városház téren), Szent Borbála napi rendezvénysorozat, 2015-ben rendezték meg először a városban, hagyományteremtő céllal a Komlói Amatőr Színházi Találkozót (KASZT), 2016 szeptemberétől kerül megrendezésre a Hét Domb Filmfesztivál.

Közoktatás Komló városában öt általános iskolában, egy speciális szakiskolában, valamint a Nagy László Gimnáziumban, egy szakközépiskolában és egy szakiskolában tanulhatnak a város és vonzáskörzete diákjai. Ezen felül az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szolgálja a gyermekek és fiatalok kulturális továbbképzését.

Sportélete