Siklós (, ) város Baranya vármegyében, a Siklósi járás központja. Hozzá tartozik Máriagyűd is.
Fekvése A Villányi-hegységtől délre, az Alföld legnyugatibb kiszögellésén, a Nyárád–Harkányi-síkon található.
Szomszédságában nyugatra terül el a hozzá legközelebb fekvő város, Harkány. A további települési szomszédai: észak felé Kistótfalu, északkelet felé Vokány, kelet felé Nagytótfalu és Kisharsány, délkelet felé Egyházasharaszti és Alsószentmárton, dél-délnyugat felé Matty és Gordisa, északnyugat felé pedig Túrony és Bisse. A déli szomszédságában fekvő községek alig néhány kilométerre helyezkednek el a Drávától; a folyó egyes szakaszain egyben a horvát - magyar országhatár is.
Harkánnyal szoros versenyben Magyarország két legdélibb városának egyike (belterületeik tekintetében gyakorlatilag holtverseny van a két város között, de Siklós közigazgatási határai Harkányéihoz képest csaknem egy kilométerrel délebbre nyúlnak, így ezen mérce szerint elsősége vitathatatlan).
Megközelítése
Közút A hazai főutak elkerülik a várost, ami határozottan hátrányos helyzetet jelent számára, még a nyugati szomszédjában fekvő Harkányhoz képest is, amelyet legalább érint a Pécstől Horvátország felé vezető 58-as főút. Siklós legfontosabb közúti megközelítési útvonala így a Mohácstól Harkányig húzódó 5701-es út, mely azonban ma már északról elkerüli a központot, csak Máriagyűd településrészt érinti; a korábbi belterületi útszakaszt részben öt számjegyű mellékúttá, részben önkormányzati úttá minősítették vissza, egy szakasza pedig a Matty-Gordisa felé vezető 5712-es út része lett. Érinti még Siklós határszélét keleten az 5711-es és az 5715-ös út is.
Tömegközlekedés A közösségi közlekedést a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemelteti. A 62-es számú Középrigóc–Villány-vasútvonalon egy vasútállomás és egy megállóhely volt a város területén: Siklós vasútállomás a város északkeleti részén és Máriagyűd megállóhely Máriagyűd városrész déli részén, azonban a vonal ezen szakaszán 2007. március 4-én megszűnt a személyszállítás és a forgalomból is kizárták.
Az autóbusz-állomás a belvárosi Szent István téren, a Lidl, a Penny és a Spar áruházak előtt található.
Története
Siklós története az őskorig nyúlik vissza. A középkorban mezőváros volt, majd a törökök kiűzése után falu, majd évszázadokkal később, 1977 óta ismét városi rangú település.
Közélete Polgármesterei 1990–1991: dr. Szepesvári Zsolt (független) 1991–1994: dr. Máté János (nem ismert) 1994–1998: dr. Máté János (MSZP–SZDSZ–TESZ) 1998–2002: dr. Máté János (független) 2002–2006: dr. Marenics János (független) 2006–2010: dr. Marenics János (független) 2010–2014: dr. Marenics János (független) 2014–2019: dr. Marenics János (független) 2019–2024: Riegl Gábor (Fidesz–KDNP) 2024– : Riegl Gábor (Fidesz–KDNP)
1991 augusztusában Szepesvári Zsolt lemondott a polgármesteri tisztségről, helyére novemberben Máté Jánost választották meg.
Média A város online közéleti hírportálja a Siklósi Hírek.
Demográfia
A település népességének változása:
Vallás A 2000-es években: római katolikus: 58,2% görögkatolikus: 0,9% református: 17,0% evangélikus: 0,8% más egyházhoz, felekezethez tartozik: 1,1% nem tartozik egyházhoz, felekezethez: 10,3% ismeretlen nem válaszolt: 11,0%
Etnikumok A városnak 2007-ben 10 053 lakosa volt. Ebből magyar: 91,4%; cigány: 1,6%; horvát: 3,0%; német: 2,1%; román: 0,2%; szerb: 0,3%; ismeretlen/nem válaszolt: 7,0%.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 84,1%-a magyarnak, 2,5% cigánynak, 2,5% horvátnak, 3,2% németnek, 0,6% szerbnek mondta magát (15,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 42,7%, református 12,1%, evangélikus 0,6%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 14,4% (28,9% nem nyilatkozott).Siklós Helységnévtár
2022-ben a lakosság 85,2%-a vallotta magát magyarnak, 2,3% németnek, 1,9% horvátnak, 1,6% cigánynak, 0,4% szerbnek, 0,1-0,1% lengyelnek, örménynek és románnak, 1,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (14,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 32,8% volt római katolikus, 10,6% református, 0,5% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,2% ortodox, 0,6% egyéb keresztény, 1,5% egyéb katolikus, 12,1% felekezeten kívüli (41,3% nem válaszolt).Siklós Helységnévtár
Nevezetességei Siklósi vár (13 – 16. század), benne múzeum, kínzókamra Gótikus ferences kolostor (15. század), benne kerámiai alkotóház Malkocs bég dzsámija (16. század) a török megszállás idején épült Máriagyűdi ferences kegytemplom (18. század) Máriagyűdi református templom (19. század) Siklósi református templom (19. század) Siklósi szerb templom (19. század) Siklósi városháza Siklósi gyógyfürdő Villányi borvidék Siklós látképe a vár északi oldala felől:
Ismert személyek Itt születtek
1978. december 24-én Bóra Áron zenész. 1970. április 8-án Hegyi Botos Attila költő-filozófus. 1969. június 8-án Baktay Zelka pszichológus, tudományos kutató, író 1968. március 27-én Matyi Dezső, az Alexandra könyvkiadó tulajdonosa. 1963. október 5-én Várhegyi Attila, országgyűlési képviselő, államtitkár, Szolnok polgármestere (1991–1998)Varhegyi Attila (Origo.hu, 2002) 1961. április 18-án Zvolszky Zita festőművész. 1961. február 6-án Vanyúr István szigetvári szobrászművész. 1953. november 20-án Mészáros Mihály színész 1952. július 5-én Makra László klimatológus, egyetemi tanár 1946. július 8-án Gállos Orsolya, a magyar, orosz, szlovén nyelv és irodalom tanára, műfordító, a Ljubljanai Egyetem magyar lektora. 1941. december 21-én Sólyom-Nagy Sándor operaénekes. 1940. október 12-én Tímár Éva Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. 1939-ben Siklósi Horváth Klára újságíró, író. 1912. február 15-én Mikes György (George Mikes) író. 1903. október 7-én Nesz Ferenc magyar zongoraművész, dalszerző, nyilaspárti országgyűlési képviselő († ?) 1898. szeptember 2-án Istókovits Kálmán festőművész. 1888-ban Szabó Miklós festőművész, gimnáziumi tanár, aki Szekszárdon, majd Budapesten élt, alkotott. 1877. július 24-én Földváry Miksa erdőtanácsos, a hazai természetvédelem előfutára.
Díszpolgárok Inhoff Ede trombitaművész (2006). Szujkó Margit pedagógus, a Siklósi Táncsis Mihály Gimnázium volt igazgatónője, a 6 osztályos gimnáziumi modell ötletadója (2025 április 11.)
Jegyzetek
Források
További információk Siklósi Hírek Siklósi vár Siklós az utazom.com honlapján Siklós a funiq.hu-n Siklósi programok Város a Tenkes alján (Siklós monográfia)
Kategória:Baranya megye települései Kategória:Magyarország városai
Kategória:Baranya vármegye települései