Gustav Mahler (Kaliště, 1860. július 7. – Bécs, 1911. május 18.) cseh–osztrák zeneszerző, karmester. Rendkívüli tehetséggel rendelkezett: hatévesen már komponált, és tizenöt éves korában került a bécsi konzervatóriumba. Karmesteri és operaigazgatói karrierjét húszévesen kezdte, és dolgozott Ljubljanában, Kasselben, Prágában, Lipcsében, Budapesten, Hamburgban és a bécsi Udvari Operában is.
Ifjúsága Gustav Mahler askenázi zsidó szülők második gyermekeként, Kalischtben (ma Kalište), Csehországban született, ahonnan pár hónap múlva családja Iglauba (ma Jihlava) költözött.Akkoriban fontos, lakosú város, egy ideig itt működött a királyi pénzverde is. Apja, Bernard a város díszpolgára volt, több kocsmával, szeszfőzdével és pékséggel rendelkezett. Ennek ellenére boldogtalan gyermekkora volt, alkoholista, otthon brutális, nőcsábász apja, bigottan vallásos anyja, Maria Hermann mellett. Tizennégy testvéréből hét fiatalon meghalt.Ebből az élményből is fakadhat műve, a Gyermekgyászdalok.
Korán jelét adta zenei tehetségének, négyévesen az utcán vonuló katonazenekar után „vonult” harmonikázva, hatévesen vidám polkát komponált, amit – pokoli környezete jellemzésére – gyászinduló vezet be. Korán kezdett zenét tanulni, zongorázott, és Heinrich Fischertől, a helyi Szent Jakab-templom karvezetőjétől az összhangzattant is megismerte. Gyerekkorában kialakult a később mindig jellemző messianizmusa, miszerint Isten keresése és a művészet szolgálata váltja meg az embert.Arra a kérdésre, hogy mi szeretnél lenni, tízévesen azt válaszolta: vértanú. Az iglaui német nyelvű gimnáziumba járt, és a városi színházban adta élete első zongorakoncertjét nagy sikerrel. Később egy prágai gimnáziumban tanult, majd 1875-ben beiratkozott a bécsi konzervatórium zongoraszakára, ahol tanára Julius Epstein volt.Epstein pénzzel is segítette, és magántanulókat ajánlott neki. Emellett összhangzattant és komponálást is tanult magántanáránál, Anton Brucknernél. Ebben az időben alaposan tanulmányozza Schopenhauer és Nietzsche filozófiai műveit, melyeknek erős hatásuk volt később művészetére. A konzervatóriumban abbahagyta a zongoratanulást, a zeneszerzői és karmesteri karrier felé indult. Még nem volt húszéves, amikor tanulmányait befejezve, elhagyta Bécset.
A pályakezdő Iglauban színházi karmesteri állást ajánlottak az éhező ifjúnak, amit nyomasztó emlékei miatt nem fogadott el. Rövid ideig Bad Hallban helyettesítő karnagy, majd Laibach, a mai Ljubljana színházának tizenhét tagú zenekarát vezette. Első komolyabb állását az olmützi (Olomouc) színházban kapta. Bár csak egy szezont töltött itt, már kialakult a később mindvégig jellemző vad és kíméletlen karmesteri stílusa és emberi különcsége.Az első napokban a helyőrség tisztjei döbbenten nézték az étteremben, amint vegetáriánus vacsorája, spenót, alma, víz után vadul hadonászni kezdett egy biliárddákóval. Meyerbeer operát gyakorolt.„Ahol a zene, ott legyen a démon” – volt a később is sokat hangoztatott elve. A körülményekhez képest kiváló előadásokat produkált, a karmesteri munka mellett rendezett, sőt díszleteket is tervezett.
Híre a közeli Németországba is eljutott, a drezdai Udvari Operaház főrendezője, Karl Uebenhorst fedezte fel, így lett „második ember”, karigazgató Kasselban. Egy szezont töltött itt,Sikertelenül próbált bemutatkozni az ott koncertező nagy hírű Hans von Bülownak, aki kidobta. majd a rá később is jellemző botránnyal és sikerrel távozott. Monumentális előadással készült a nyári fesztiválra, négyszáz tagú kórussal, ismert szólistákkal és a közepes tehetségű főnöke, Wilhelm Treiber vezette zenekarral. Próbálták rábeszélni, hogy az előadás vezetéséről mondjon le utóbbi javára. Egy helyi lapban megtámadták: „németek végzik el a munkát, és egy zsidó zsebeli be a dicsőséget”. A zenekar elállt az előadástól, de Mahler a közeli városok zenészeivel és a helyi helyőrségi zenekarral megtartotta az előadást, ami hatalmas sikert aratott. Egy év után, 1886 nyarától szerződtette a nagy hírű lipcsei opera, az állásra várva a prágai Német Színházban dolgozott.
Lipcse nagy zenei hagyományokkal bíró szász város volt. Itt dolgozott Bach, Wagner szülővárosa volt, itt működött már akkor is a Mendelssohn által híressé tett, máig működő Gewandhaus1743-ban 16 városi kereskedő elhatározta, hogy 16 állandó zenészt finanszíroz, akik zenekart alapítottak. zenekara. A vezető karmester a magyar Nikisch Artúr volt. A Mahlernél öt évvel idősebb, de akkor már világhírű karmester Magyarországon született, és rendkívüli zongoristaként tizenegy évesen már a bécsi konzervatóriumban tanulhatott. Végzés után röviddel már karmester, tehetsége (és kitűnő modora, eleganciája) miatt hamar ismert lett Európában.Egy ritka, 1913-ból származó filmfelvételen Nikisch a pálcát arcához annyira közel tartva vezényelt, hogy a zenészek kénytelenek voltak a szemét figyelni, ami valósággal hipnotizálta őket. id. J. Carr Mahler lázasan munkához látott, mellette szerelmi viszonyt kezdett Marion von Weberrel, akinek férje Carl Maria von Weber unokája volt. Az egyébként ezredes utódtól megbízást kapott a német opera atyja által csak vázolt dalmű, A három Pinto befejezésére. Ez a darab komoly művészi és pénzügyi sikert hozott neki. 1888. január 20-án mutatták be az európai operák többségének vezetői, a kor híres zenekritikusai előtt, sőt a New York-i Metropolitan képviselője is eljött. Nem tudható, valójában mennyi volt a kapott anyag, de a művet nem jegyzik Mahler munkái között. Megismerkedett a városban koncertező, akkor Münchenben dolgozott Richard Strauss-szal, befejezte I. szimfóniáját, és dolgozott a másodikon.
Lipcsében ekkor (1887) jelent meg Mahler bécsi barátja, Siegfried Lipiner fordításában németül Adam Mickiewicz lengyel költő óriáseposza, az Ősök,A lengyelek 19. sz. elején született nemzeti eposzának első, vitathatóan modernizáló magyar fordítása Pákozdy Ferencé (1963). 2000-ben Bella István „archaizálva” újrafordította. A monumentális, 57 férfi és 17 női szereplőből, felnőtt és gyerekkarból álló, a világirodalom leghosszabb, több száz soros monológját tartalmazó verses drámájáról a szerző azt írta, hogy csak arénában lehet előadni, ritkán is játsszák. 2000. április 11-én a Thália Színházban Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatta a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata. német címe Todtenfeier (Gyászünnep). A dráma Mahlerre nagy hatást gyakorolt, ez lett a címe ekkor komponált gyászindulójának, és ehhez a műhöz kapcsolható az indulóból kibontakozott Második szimfónia. Talán ezért került a Mahlert nagyra tartó Leonard Bernstein jellemzésébe („német–cseh–morva–zsidó–lengyel kisfiú”) a „lengyel” jelző kakukktojásként.Bernstein egyébként az 1960-as években a Carnegie Hallban a New York-i Filharmonikusokkal a teljes Mahler szimfóniasorozatot lemezre vette.
Közben rengeteget vezényelhetett (az első szezonban 130, a másodikban 200 előadást dirigált), mert főnöke tüdőgyulladásban hosszan betegeskedett. Mahler azzal számolt, hogy Nikisch nem is tér vissza, és ezt a reményét ismerőseitől főnöke is megtudta. Nikisch lassan felépült, de talán ez a sikertelen puccs is szerepet játszott abban, hogy Mahler váratlanul Budapesten kapott állást.
Budapest bélyegkép|balra|200px|Ebben a házban lakott Mahler Budapesten 1888-ban Budapestre szerződhetett, ahol a négy éve épült, akkor Európa legmodernebb dalszínháza, a Magyar Királyi Operaház művészeti igazgatója és vezető karnagya lett. Elődje, Erkel Sándor után a színház komoly művészeti és pénzügyi válságban volt. Kinevezése előtt ezért is mondott nemet a meghívásra Nikisch, ahogy Liszt Ferenc pártfogoltja, Felix Mottl is. Tízéves szerződést írt alá Beniczky Ferenc intendánssal, kirívóan magas, évi forintos fizetéssel. 1889. január 29-én mutatkozott be a magyar közönségnek, A Rajna kincse első magyar nyelvű előadásával, amelynek elején színpadi tűz ütött ki, amit a megérkező tűzoltók és a művészek eloltottak, majd végigjátszották az operát – hatalmas sikerrel. Másnap Richard Wagner Ring-tetralógiájának másik darabja, A walkür tűz nélkül is sikert aratott.
1889-ben az ő meghívására települt Magyarországra Mosshammer Román osztrák hárfaművész, aki később neves bayreuthi hárfás lett, és a Zeneakadémia hárfa tanszakát is vezette.
Budapesten érte apja és pár hónap múlva anyja, majd lánytestvére halálhíre, akikről az ekkor írni kezdett Második (Feltámadás) szimfóniájának nyitótételével (Gyászünnep) emlékezett meg.
Itt mutatta be 1889-ben Első szimfóniáját, amit a közönség vegyesen fogadott, mert „oly előleges kedvező bírálatok voltak olvashatók e munkáról, hogy […] a közönség várakozása követeléssé fokozódott”.
bélyegkép|jobbra|260px|Gustav Mahler emléktáblája egykori lakhelyén, a Teréz körút 7. szám alatt Bemutatta Pietro Mascagni Parasztbecsület című operáját is, amely a budapesti siker után (1890. december 26.) indult világhódító útjára. Talán a legnagyobb siker Mozart Don Giovannijának 1890. december 16-i előadása volt. Ezen magyar vendéglátói meghívására kelletlenül részt vett Johannes Brahms is. A nyitány után felébredt, az előadás után pedig a színpadra rohanva köszönte meg „a legkitűnőbb Don Giovanni-előadást”. Ettől kezdve Mahlert a legjobb operakarmesternek tartotta (bár zeneszerzőként fenntartásai voltak vele szemben).
Mindenre kiterjedő szigorú takarékossággal a „Mahler-Beniczky érának sikerült csökkentenie, sőt aktívumra fordítania az operai deficitet. […] Sok előadás zenei színvonala emelkedett, de ez, úgy látszik, nem csábította a közönséget a szinházba, mert a saját bevételek csökkentek.”
A Mahler-Beniczky kettős az Erkel–Podmaniczky-érához hasonló hosszú aranykort eredményezhetett volna – ahol az intendáns nem szól bele a művészeti kérdésekbe, az igazgatónak teljesen szabad kezet ad, sőt annak Szabályrendeletbeli adminisztratív kötelezettségeit is teljesen átvállalja –, ha Beniczkynek nem lettek volna magas politikai ambíciói, és ha Podmaniczkyhoz hasonlóan el tudta volna fogadtatni azt a tényt, hogy egy operaház fenntartása a prózaiakhoz képest négyszer-ötször annyiba kerül. Az operaház tehát politikai hadszintérré változott, s végül Beniczky Pest vármegye főispáni posztjára történő kinevezéséhez vezetett. Így Mahler elvesztette legfontosabb, legbefolyásosabb és legutolsó feltétlen támogatóját, védőpajzsát. A sajtó kezdettől fogva, mindvégig dicsérte azért, amit ő (is) célul tűzött ki: az előadások színvonalának, valamint az Operaház nemzetközi rangjának emelését, fiatal tehetségek felkarolását és képzését. Az idő múlásával viszont egyre hevesebb bírálatokat kapott azért, amivel nem törődött: új magyar operák színrevitelével, valamint az operaházi tagokkal való bánásmóddal.
Mahler már 1890. január 1-jén tervezte a posztjától való megválását, 1890. szeptember 26-i, október 11-i, 14-i, valamint november 7-i leveleiben pedig tisztázta szerződési feltételeit Bernhard Pollinival Hamburgban, és még Zichy Géza intendánsként való hivatalba lépése előtt aláírta a szerződést. Az Operaház kettejük általi közös vezetése mindössze hat hétig tartott, Mahler 1891. március 14-én megvált budapesti posztjától. A távozás pontos körülményeinek tisztázásához lényeges volna az Operaház irattárában őrzött, s „valamikor elkallódott” Mahler-dosszié megléte.
Hamburg bélyegkép|200px|balra|Mahler 1890 körül