Berlin Németország fővárosa, egyben tartományi rangú városállama (szövetségi tartománya) és a Berlin/Brandenburg nagyvárosi régió centruma. 3,6 millió lakosával Németország legnépesebb és kiterjedésében is legnagyobb városa, egyben az Európai Unió legnépesebb és legnagyobb városa. A berlini agglomeráció a 4,7 millió fős lakosságával Németország második legnagyobb agglomerációja (2020). A metropolisz lakossága dinamikus növekedési tendenciát mutat. A város síkságon fekszik, a Spree folyó partján, amely a Havelbe (az Elba egyik mellékfolyójába) ömlik Spandau nyugati kerület területén. A város fő domborzati adottságai között számos tó található a nyugati és délkeleti kerületekben, amelyek közül a legnagyobb a Müggelsee. A város területének körülbelül egyharmadát erdők, parkok, kertek, folyók, csatornák és tavak teszik ki.

A város létezését először a 13. századból dokumentálják, a 15. században a Brandenburgi Őrgrófság, majd Poroszország fővárosa lett, de jelentősége különösen 1871 és 1918 között nőtt meg, amikor a Német Birodalom fővárosa lett. Az 1920-as években Berlin a világ harmadik legnagyobb városa volt, 1918 és 1933 között a Weimari köztársaság, 1933 és 1945 között pedig a Harmadik Birodalom központjaként funkcionált. Berlin azóta is megőrizte a legjelentősebb német város pozícióját, bár a második világháború után a kisebb területű NDK fővárosa volt, míg az NSZK fővárosa Bonn lett. Akkoriban a város egy része, az úgynevezett Nyugat-Berlin független állam státusszal rendelkezett, bár elvileg kulturálisan és politikailag az NSZK-hoz tartozott. A két városrészt 1961 óta a berlini fal választotta el egymástól, amely a hidegháború szimbólumává vált. 1989-es leomlása pedig a kommunizmus bukásának jelképe lett Európában. Németország 1990-es újraegyesítése után a város újraegyesült, és teljes német metropolisz lett. Visszaköltözött többek között a parlament is, melyhez rekonstruálták a Reichstag épületét.

Berlin a politika, a média, a kultúra és a tudomány egyik fontos európai központja.Leading cities in cultural globalisations/Media (angol), GaWC, 2007. június 27. A város fontos közlekedési csomópont és egyike Európa leglátogatottabb nagyvárosainak. Mindezekben szerepet játszanak nemzetközileg elismert egyetemei, kutatóintézetei, operái, színházai és múzeumai. Berlin a világ minden tájáról vonzza a művészeket és a kulturális területen dolgozókat.Berlin's art scene, … (angol), Los Angeles Times, 2007. július 6.

Berlin olyan világhírű egyetemeknek is otthont ad, mint a Humboldt Egyetem vagy a Berlini Műszaki Egyetem, a berlini állatkert pedig Európa leglátogatottabb állatkertje. Híres az évente itt megrendezésre kerülő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet röviden Berlinalénak hívnak. A városközpontban helyezkedik el a Múzeum-sziget (Museumsinsel), ahol az öt híres múzeum mellett a Berlini dóm is található. A sziget egyike a három UNESCO világörökségi helyszínnek, melyek a városban vannak. A másik két helyszín Potsdam és Berlin palotái és parkjai, valamint egy 1913–1934-es modernista épületcsoport. A város további szimbólumai közé tartozik a Brandenburgi kapu és a Berliner Fernsehturm, Németország legmagasabb épülete.

Földrajz bélyegkép|balra|233px|Berlin vizei A város központja a Spree folyó partján fekszik, az úgynevezett Varsó–Berlin-ősfolyamvölgyben. A folyó kelet–nyugati irányban folyik át a városon, a belvárosban két ágra oszlik és szigetet képez (Múzeum-sziget). Ezenkívül átszeli a várost a Landwehr, a Lujza és a berlin-spandaui hajózási csatorna, amelyeken ötvennél több híd ível át. E hidak közül a legszebb a Schlossbrücke (48 m hosszú), amelyet 1822 és 1824 között Schinkel tervei szerint építettek; széleit négy-négy, a katonai életet ábrázoló márvány szoborcsoport ékesíti. Jelentősebb hidak még: a Kurfürst híd, a nagy választófejedelem ércből öntött lovasszobrával, a Vilmos császár hídja, a négy márvány szoborcsoporttal ékesített Belle-Alliance híd és a Herkules híd.

A város nyugati részén, a Spandau nevű városrészben a Spree a Havel folyóba torkollik, mely a város nyugati részét észak–déli irányban szeli át és Szász-Anhalt tartomány területén végül az Elbába ömlik. A folyók mentén Berlin területén nagy tavak találhatók, amelyek egyrészt a Havelből (például Großer Wannsee, Tegeler See), másrészt a Spree-ből (Großer Müggelsee) táplálkoznak. A nagy tavakon kívül Berlinben számos kisebb tó van, amelyek a nagyobb tavak mellett nyáron népszerű kirándulóhelyek (például Krumme Lanke, Schlachtensee).

A város legmagasabb pontjai a Großer Müggelberg (115,4 m), Treptow-Köpenick városrészben, a Teufelsberg (114,7 m) Charlottenburg-Wilmersdorf városrészben és az Ahrensfeldi-hegyek (112,1 m) Marzahn-Hellersdorfban. A Teufelsberg nem természetes domb, hanem a II. világháborús törmelékek összehordásával keletkezett. Ilyen „törmelékhegyek” (németül Trümmerberg) minden olyan német városban megtalálhatók, amelyek komolyabb háborús károkat szenvedtek el (Berlinben több is van).

balra|bélyegkép|900px|Berlin a Spree folyóval (2021). A háttérben a 368 m magas tévétorony, Németország legmagasabb épülete

Éghajlat Berlinben az évi átlaghőmérséklet 8,9 °C, és átlagosan 581 mm csapadék esik, ami Németországban nem számít soknak. A legmelegebb hónap a július és augusztus 19,2 °C, illetve 18,9 °C-kal. A leghidegebb hónap a január, −0,6 °C és −0,3 °C közötti értékkel. A legcsapadékosabb hónap nagy átlagban a július, 70 mm csapadékkal. A legszárazabb hónap a február, 33 mm-rel.

Városrészek, utcák, terek és parkok

bélyeg|500px|A beépített és a zöld területek Berlin kerületeiben

Berlin legrégibb, egykoron sáncokkal körülfogott része a Spree és az azóta feltöltött Königsgraben között feküdt; részei: Alt- és Neu-Cölln és Friedrichswerder. Körülöttük a hét városrészből (Dorotheenstadt, Friedrichstadt, Friedrich-Wilhelmstadt, Spandauer Viertel, Königsstad, Stralauer Viertel, Luisenstadt) álló belső öv terül el. A belső övet északnyugat és dél felől környékezik: Wedding, Moabit, az Oranienburgi-, a Rosenthali-külváros, a Tiergarten, a Friedrichsvorstadt, a schönebergi és tempelhofi negyed. A 700-nál több utca közül a leghosszabb (3 km) az észak–déli irányban húzódó Friedrichstraße, ezt keresztben metszi az Unter den Linden nevet viselő, 1 km hosszú és 60 méter széles, négy akácfasorral beültetett út, amely Berlinnek legfényesebb része, a Behrenstraße, a pénzarisztokrácia lakóhelye, a rendkívül élénk Leipziger Straße.

Jelentős utca még a Wilhelmstraße, amely a Friedrichstraßéval egyközűen húzódik el, ami hajdanán a nemzetiszocialista Németország hatalmi központja volt. Továbbá fontos utcák még: Köpenicker Straße délkeleten, illetve a széles Jägerstraße. A legelőkelőbb utcák (Tiergarten-, Bellevue-, Victoriastraße) nyugaton a Tiergarten-, Potsdamerstraße és az állatkert között vannak. A hetvenkét nyilvános tér között, amelyek csaknem kivétel nélkül parkosítottak, a jelentősebbek: az Operatér a Linden keleti végében, a Párizsi tér (Pariser Platz); ettől északnyugatra a Königsplatz; az Opera tér; mellette a Schlossplatz; a Friedrichstraße déli végében a Belle-Alliance tér; továbbá a Vilmos tér és a Leipziger Platz. Különleges arculata van a Potsdamer Platznak, amely a város kettéosztása idején pont határon feküdt, így pusztaság volt. A kilencvenes évek elején teljesen új negyed nőtt ki a földből, számos magasházzal, olyan nagy cégek központjaként, mint például a Sony és a Deutsche Bahn.

A keleti részen a legnevezetesebb, legfontosabb tér az Alexanderplatz, amely remek, központi helyzete miatt nagyon fontos forgalmi csomópont. A parkok közül a legjelentékenyebb a 225 hektár területet elfoglaló Tiergarten a Brandenburgi kapu és Charlottenburg közt, ami eredetileg vadaskert volt, III. Frigyes Vilmos uralma alatt kapta mostani alakját és adták át a közönségnek; pompás utak és szép, öreg fákból álló fasorok szelik keresztül-kasul; kellemes sétálóhelyek, gyepmezőkkel, virágágyakkal, szobrokkal és gyermekeknek játszóhelyekkel, váltakoznak benne. Jelentősebb park még az 1845-ben alapított Friedrichshain (53 hektár) északkeleten, az 1876-ban megnyitott Humboldthain, az állatkert (Zoologischer Garten, 30 hektár), a botanikus kert és messzebb, délkeleten a treptowi park. A hidak száma 53.

Történelem A kezdetektől a középkorig Az I. e. 3. évezredben a mai Berlin helyén már földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Az I. e. 6. században érkeztek a vidékre a germánok. A 4. és 5. században a germánok a Felső-Rajnához vándoroltak, amelyet később Svábföldnek neveztek el. A 6. században érkeztek ide a szlávok. A szláv időszaknak 1157-ben vége lett, mikor megalapították Brandenburgot. Az első falut a Teltow területen építették fel.

bélyegkép|230px|Térkép Berlinről 1688-ban

Berlin a 13. század elején kereskedővárosként jött létre, több fontos kereskedelmi út haladt át rajta. Berlin neve 1244-ben fordul elő legelőször oklevelekben, de a Spree szomszédos szigetére épült másik telep neve (Colonia – Cölln) már 1237-ben.H.G. Gengler: Regesten und Urkunden zur Verfassungs- und Rechtsgeschichte der deutschen Städte im Mittelalter. Erlangen 1863, S. 181–196. 1225 és 1233 között mindkét település megkapta a brandenburgi jogot. Berlinben épült fel a két település közös városháza 1307-ben, és ekkor egyesült a két település. A Berlin név a szláv berl (mocsár, láp) szóból származik.

1307-től a Hanza-szövetség tagja. 1380-ban a városban tűzvész pusztított, a városháza és több templom is a tűz martaléka lett. 1391-ben Berlin megkapta az önálló bíráskodás jogát, de a 15. században sokat szenvedett a junkerektől, elsősorban a Quitzow családtól. Hohenzollern Frigyes, az új fejedelmi család megalapítója (1415) véget vetett az ököljog korának. A 14. század közepétől a brandenburgi választófejedelmek (1440-től a Hohenzollernek) székvárosa. II. Frigyes választófejedelem pedig Cölln helyén új kastélyt épített, az új kastély megépítése 1448-ban kiváltotta Berlin lakóinak a lázadását, de II. Frigyes választófejedelem több szabadságot biztosított a városnak, így a polgárok letették a fegyvert.Berliner Unwillen. Diegeschichteberlins.de 1451-ben a város ismét főváros lett, azonban le kellett mondania a szabad hanza-városi címéről.

1544-ben a város pénzzel váltotta vissza II. Frigyestől a korábban elvett bíráskodási jogot. Joakim meghonosította a protestáns istentiszteletet (1539). 1613-ban János Zsigmond református hitre tért, ez zendülésre szolgáltatott okot.

A 17–19. században bélyegkép|230px|II. Frigyes király (1712–1786) a felvilágosult abszolutizmus kiemelkedő képviselője

A harmincéves háborúban a gyenge falakkal körülvett városnak pénzen kellett magát a svédek támadásaitól megváltania. Lakossága akkor főre rúgott. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem Berlin felvirágzása idején komoly érdemeket szerzett. Csökkentette az adót, megerősítette, átalakította a Friedrichswerder és Dorothea városrészeket, és menedékhelyet nyitott a szárnyai alá menekülő valdenseknek, hugenottáknak és németalföldi reformátusoknak. 1671-ben ötven ausztriai zsidó családnak engedélyezte a letelepedést. 1685-ben körülbelül 6000 hugenotta telepedett le a városban. 1700-ra a város mintegy 20%-a volt francia. A Spree-hajózáson is lendített és különösen Spandau városrész telt meg uralkodása alatt hajós néppel. 1701-től, a Porosz Királyság megalakulásától Poroszország fővárosa. A harmincéves háborúban, majd a hétéves háborúban több ízben megszállták az orosz, illetve az osztrák csapatok, 1807-ben pedig Bonaparte Napóleon francia katonái.