A Szellemirtók 2. (eredeti cím: Ghostbusters II.) 1989-ben bemutatott amerikai filmvígjáték, amely a nagy sikerű Szellemirtók című mozifilm folytatása. A forgatókönyvet Harold Ramis és Dan Aykroyd írta, a film producere és rendezője Ivan Reitman, a zenéjét Randy Edelman szerezte. A Columbia Pictures készítette és forgalmazta. Amerikában 1989. június 16-án Magyarországon 1990. január 18-án mutatták be a mozikban. A főszerepben Bill Murray, Dan Aykroyd, Harold Ramis, Ernie Hudson, Rick Moranis, Annie Potts és Sigourney Weaver láthatóak, akárcsak az első részben, új szereplőként pedig Peter MacNicol és Wilhelm von Homburg. Öt évvel az első rész cselekménye után a Szellemirtóknak fel kellett hagyniuk tevékenységükkel azok után a károk után, amiket a Gozer ellen vívott harcukban okoztak. Amikor azonban egy új veszély fenyeget, a csapatnak újra össze kell állnia.
Az 1984-es Szellemirtók sikere után a Columbia Pictures szerette volna, ha mihamarabb elkészül a folytatás, de ez nem ment könnyen, mert se a stáb, se a főszereplők nem adták be a derekukat. A forgatókönyvet jegyző Aykroyd-Ramis páros számtalanszor átírta a cselekményt, mely elsősorban azt a mondanivalót hordozta a kezdetektől, hogy a nagyvárosi emberek negatív emberi érzelmei hátrányos következményekkel járhatnak együtt. Ebből származott a város alatt terjengő, ezen negatív érzelmekből táplálkozó nyálka ötlete, amely felerősítette a gonosz szellemeket is. A közel 40 millió dolláros költségvetésű filmet 1988 novembere és 1989 márciusa között vették fel New York Cityben és Los Angelesben. Az első részhez képest rohamtempóban készítették, ráadásul a film egyes részeit a tesztvetítések után azonnal kivágták és új jeleneteket forgattak le helyettük. Ez utóbbiakat 1989 márciusa és áprilisa közt vették fel, alig több mint két hónappal a tervezett bemutató előtt.
A Szellemirtók 2. többnyire negatív kritikákat kapott, hivatkozva arra, hogy az eredeti történet lemásolása mellett az első rész cinikus, sötét humorát egy sokkal barátságosabb humor váltotta fel. Dícsérték azonban Peter MacNicol és Rick Moranis alakítását. Mivel a Szellemirtók volt akkoriban minden idők legnagyobb bevételt hozó vígjátéka, ezért a folytatással szemben is nagy elvárások voltak, ehelyett azonban csak 1989 nyolcadik legjövedelmezőbb filmje lett. A Columbia Pictures elkönyvelte mint kritikai és pénzügyi kudarcot, ezzel eltántorítva Bill Murrayt attól, hogy egy esetleges harmadik részben szerepeljen. Filmzenéje, köztük is Bobby Brown "On Our Own" című dala viszont sikeres lett.
A film nem tudta megismételni az első rész népszerűségét és kulturális hatását, visszatekintve is egy olyan momentumnak tartják, amely hosszú időre parkolópályára tette a Szellemirtók franchise-t. Mindennek ellenére egészen a 2010-es évek elejéig tervbe volt véve a közvetlen folytatás elkészítése, melynek csak Harold Ramis halála vetett gátat. A 2016-os, reboot-nak szánt Szellemirtók bukása után a 2021-es "Szellemirtók - Az örökség" és a 2024-es "Szellemirtók: A borzongás birodalma" folytatták a történetet.
Cselekmény Öt évvel azt követően, hogy leszámoltak Gozerrel, a New York városát fenyegető alakváltó istennel, a Szellemirtók már nem tevékenykednek, ugyanis beperelték őket a városnak okozott károk miatt. Ray egy okkultista könyvesboltot vezet, amellett Winstonnal közösen gyerekeket próbálnak szórakoztatni, nem túl nagy sikerrel. Egon egy kutatólaborban dolgozik, ahol az emberi érzelmeket vizsgálják, Peter pedig paranormális eseményekről vezet egy tévéműsort.
Dana Barrett, Peter exbarátnője most egy múzeumban dolgozik restaurátorként. Van egy csecsemő gyermeke, Oscar, akinek az apja elhagyta őket. Újra felkeresi a Szellemirtókat, amikor a babakocsija láthatóan minden külső behatás nélkül egyszercsak megindul egy forgalmas útkereszteződésben. Eközben a múzeumban egy nemrég érkezett festmény, a XVI. században élt hadurat és varázslót, Vigót ábrázoló kép életre kel, és a szolgájává teszi Dana főnökét, János Pohát. Vigo arra kényszeríti Jánost, hogy találjon neki egy gyereket, akinek a testét megszállhatja, így kiszabadulhat a képből és újra uralhatja a világot. Mivel titokban szerelmes Danába, János Oscart választja.
Eközben a Szellemirtók ásni kezdenek abban a kereszteződésben, ahol az eset történt, és a föld alatt fel is fedeznek egy különös jelenséget: egy óriási nyálkafolyamot a valamikori földalatti metróalagutakban. Ray mintát vesz belőle, de a nyálka rátámad, ami miatt véletlenül eltör egy csövet, ami ráesik az elektromos vezetékekre, és emiatt városszerte elmegy az áram. Letartóztatják őket, és bíróság elé kerülnek. A bizonyítékként felmutatott nyálkával a bíró nem törődik, hanem helyette emelt hangon kezdi el őket szidalmazni. Ennek hatására a nyálka hirtelen reagálni kezd, és kitör az üvegből, majd megjelennek a Scoleri testvérek szellemei, akiket halálra ítéltek. A Szellemirtók segítenek a bírónak, egy feltétellel: ha ejtik a velük szemben hozott vádakat és újra dolgozhatnak.
Egy éjjel a nyálka megjelenik Dana lakásában a fürdőkádon keresztül, és megtámadja őt és Oscart is. Peternél keres menedéket, akivel felmelegíti kapcsolatát. Ezalatt a többiek alapos vizsgálatnak vetik alá a nyálkát, és megállapítják, hogy különös módon reagál az emberi érzelmekre, különösen a negatívakra, amelyek végső soron létrehozták őt. Feltételezve, hogy kapcsolat van Vigo és a nyálka között, Egon, Ray és Winston újra elmennek megvizsgálni a nyálkafolyamot, de beleesnek. A múzeumnál jönnek a felszínre, ahol azonnal egymásnak esnek, Egon pedig rájön, hogy a nyálka is hatással van az érzelmeikre.
Elmondják a polgármesternek is a felfedezéseiket, de az asszisztense, Jack Hardemeyer inkább bolondokházába viteti őket, mert amit mondanak, az politikailag káros rájuk nézve. Egy Jánosra emlékeztető külsejű szellem ezalatt elrabolja Oscart, és a múzeumba viszi, ahová Dana utánuk megy. Csakhogy az épületet áthatolhatatlan nyálka borítja. Szilveszter este van, az anyag pedig elborítja a város utcáit is, elképesztő káoszt okozva ezzel. Amikor a polgármester rájön, hogy mit tett Hardemeyer, kirúgja őt és kiszabadíttatja a Szellemirtókat.
Arra gondolva, hogy egy pozitív szimbólum összefogja a városlakókat és gyengíti a nyálkát, pozitív töltéssel ellátott nyálkát kennek a Szabadság-szoborra, amely ennek hatására életre kel és elindul a város utcáin, az ünneplő közönség szeme láttára. Az emiatt meggyengülő nyálkaborításon már könnyűszerrel tudnak lyukat ütni és bejutni az épületbe, hogy megakadályozzák Vigót abban, hogy megszállja Oscar testét, és ezért pozitív töltetű nyálkával teszik ártalmatlanná Jánost. Csakhogy Vigo ekkor kijön a festményből és ártalmatlanítja mindannyiukat. Mégsem jár sikerrel, mert az épületet körbevevő new yorkiak éneklésének pozitív ereje meggyengíti őt. Vissza tudják küldeni a festménybe, és bár még utoljára megpróbálja megszállni Rayt, könnyűszerrel legyőzik őt. Ettől a festmény egy olyan reneszánsz képpé alakul át, amelyen a Szellemirtók védelmezik Oscart. A film végén a városlakók ünneplik a Szellemirtókat, a Szabadság-szobor pedig visszakerül a helyére.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Dr. Peter Venkman Bill Murray Szakácsi Sándor Dr. Raymond Stantz Dan Aykroyd Gáspár Sándor Dr. Egon Spengler Harold Ramis Dörner György Dana Barrett Sigourney Weaver Fehér Anna Louis Tully Rick Moranis Harkányi Endre Janine Melnitz Annie Potts Borbás Gabi Winston Zeddemore Ernie Hudson Gáti Oszkár János Poha Peter MacNicol Paudits Béla Stephen „Kalapács” Wexler bíró Harris Yulin Szokolay Ottó Lenny polgármester David Margulies Tolnai Miklós Jack Hardemeyer Kurt Fuller Konrád Antal ügyész Janet Margolin Menszátor Magdolna Vigo Wilhelm von Homburg Rajhona Ádám Max von Sydow (hangja) Milton Angland Kevin Dunn Beregi Péter ügyésznő Janet Margolin Menszátor Magdolna Elaine Chloe Webb Halász Aranka Frank, a gondnok Michael P. Moran Kránitz Lajos anya a partin Mary Ellen Trainor Csere Ágnes fiú a partin Jason Reitman Minárovits Péter Norman Aaron Lustig Melis Gábor rendőr Dave Florek Kiss Gábor Fianella, a telefontársaság embere Richard Foronjy Perlaki István Rudy, az őr Walter Flanagan Simon György rendőrőrmester Ralph Monaco Csíkos Gábor rendőrhadnagy Ron Cummins kikötői felügyelő Cheech Marin Salinger Gábor pszichiáter Brian Doyle-Murray Szersén Gyula közművek képviselője Ben Stein tűzoltósági biztos Erik Holland rendőrségi biztos Philip Baker Hall Botár Endre
A film készítése Annak ellenére, hogy az első rész önálló filmként készült el, a Columbia Pictures szinte nyomban a bemutatást követően előállt azzal, hogy szeretne egy folytatást.https://www.nytimes.com/1988/12/25/arts/film-slime-don-t-worry-the-ghostbusters-are-back.html 1986 júniusában David Puttnam lett a cég igazgatója, akit azonban nem érdekeltek a drága folytatások, és inkább kisebb filmeket támogatott, mint az 1987-es Remény és dicsőség, valamint az 1989-es A Broadway vérszopói. Emellett lehetőséget biztosított európai rendezőknek is, akik nemcsak angol nyelvű filmeket készítettek.https://www.nytimes.com/1989/02/02/movies/in-re-columbia-pictures-and-puttnam-s-orphans.html Mivel a Szellemirtók a korábbi igazgató Frank Price öröksége volt, Puttnam már csak ezért sem szerette volna folytatni, hanem inkább a sajátját építgetni.
Ivan Reitman rendező később elmondta, hogy a projekt megcsúszása mégsem igazán Puttnam hibája volt, ugyanis a felette álló vezetők részéről megkapták a támogatást, mégsem tudtak érdemben haladni vele azt követően sem, hogy félreállították őt. A legnagyobb probléma az volt, hogy nagyjából három évig a főszereplők sem mondtak igent a folytatásra. Amikor pedig eldöntötték annak elkészítését, Bill Murray már leszerződött a "Szellemes karácsony" című film leforgatására. Mire Murray elérhetővé vált, addigra pedig forgatókönyv nem volt. Reitman, Murray, Aykroyd, és Ramis közösen birtokolták a franchise jogait, ezért aztán valamennyiük beleegyezésére szükség volt ahhoz, hogy haladni tudjanak.
1987 áprilisában Puttnam bejelentette, hogy a Szellemirtók 2. forgatása az év novemberében megkezdődik - tette ezt anélkül, hogy erről értesítette volna Reitmant, aki még csak nem is olvasta át a befejezetlen forgatókönyvet. Puttnamet kirúgták szeptemberben, részben azért is, mert Bill Murray-vel és a menedzserével, Michael Ovitz-cal sem jött ki jól. Puttnam nyilvánosan kritizálta Murrayt, olyan színésznek nevezve őt, aki milliókat vesz ki Hollywoodból, befektetett művészet nélkül. A nagy menedzsmenteket is támadta, amelyek egyszerre képviselnek forgatókönyvírókat, rendezőket, és sztárokat - Ovitz képviselte Aykroydot, Ramist és Reitmant is.
Az új igazgató Dawn Steel lett, akinek azonnal megmondták a felettesei, hogy a film elkészítése elsődleges prioritás. Ez azért is volt így, mert a Szellemirtókat követően a Columbia bukást bukásra halmozott, és ettől a filmtől remélték, hogy megfordul a szerencséjük. Novemberben a forgatás kezdetét 1988 nyarára tették át. Bill Murray tízmillió dollárt kért a szerepért, színésztársai pedig hasonlóan cselekedtek.
A legnagyobb kerékkötői a filmnek a köztes időben felhalmozódott problémák voltak a felek között. Ezért aztán 1988 márciusában Ovitz ebédre hívta meg Murrayt, Aykroydot, Ramist, Reitmant, és Ray Kurtzmant, aki Ovitz kollégája volt, a los angelesi Jimmy's étterembe, ahová hírességek jártak. Aggodalmak merültek fel amiatt, hogy Murray évek óta nem forgatott filmeket, Aykroyd pedig több bukott projektet is összehozott. Mindenesetre az ebéd jól sikerült, és megállapodtak abban, hogy tudnának együtt dolgozni.