Az Asztúria hercegség (spanyolul Principado de Asturias, asztur-leóni nyelven Principáu d'Asturies) Spanyolország északi részének egyik történelmi tartománya és egyben autonóm közössége. Galicia, Kantábria valamint Kasztília és León között terül el az Atlanti-óceán partján, a Vizcayai-öbölben, melyet szokás Kantábriai-tengernek is nevezni. Asztúria hegyvidéki terület halászfalvakkal, s számos római kori emlékkel büszkélkedik.
Földrajz Asztúria legjelentősebb útvonalai, és rengeteg halászfalu települt a tengerpart mellé. Asztúria partjai festői szépséget kínálnak. A tengerpartot Costa Verdé-nek, azaz a Zöld Partnak nevezik Asztúriában.
Asztúria éghajlata nedves, óceáni éghajlat, ezért itt nem kopár a vidék, mint Spanyolország déli részein.
A sziklás partoktól délre már dombosabbá, lankásabbá válik a táj, amely már a Kantábriai-hegység elővidéke. A hegyeket hó fedi, a terep zuhatagos, mély erdők szegélyezik az utakat egészen Asztúria déli határáig. Itt emelkednek a Picos de Europa csúcsai 2648 méteres magasságokba.
Vízrajz
Tavak: A hercegség déli részén fekszik Asztúria két legnevezetesebb tóegyüttese. Az egyik, a Muniellos tavak vidéke, amelynek élővilága a természettudósok számára kedvelt kutatási terület. A tavak különleges, kvarckristályos homokkal bírnak, medrük szintén kedvelt területe a földrajzkutatóknak. Innen nem messze fekszik a Teixidal tó, amelynek egyedi élővilága van.
Folyók: A hegyvidékek vízgyűjtőiből sok folyó indul óceán felé, és kezdetben vad, zuhatagos patakokként száguldanak át az erdőkön. A völgyekben szélesebb folyókká változnak. Maga Asztúria is két folyó között fekszik. Keleten az Eo, nyugaton a Deva folyó alkotja a határt. A leghosszabb szakasza a Nalónnak van Asztúriában. A Nalón mellékfolyója a Narcea Asztúria középső részén folyik keresztül. A kasztíliai vonulatok közül indul a másik jelentős folyó, az Ibias is, amely nyugatabbról ered.
Természetvédelmi területek Az asztúriai kormányzat nagy erőfeszítéseket tesz a táj eredeti szépségének megőrzésére. A régió majdnem egyharmad része valamilyen környezetvédelmi park felügyelete alá tartozik.
A legjelentősebb nemzeti park a tartomány keleti részén fekszik, a Picos de Europa Nemzeti Park, ahol tucatnyi különleges, őshonos fajnak ad otthont a Kantábriai-hegység cordillerája. A hegységben több történelmi várkastély is található, s itt helyezkedik Cangas de Onís városa, melynek környékén római kori épületek, hidak találhatóak.
A Picos de Europa park közvetlen szomszédságában fekszik a Ponga Természetvédelmi Terület, amely az előbb említett nemzeti parkhoz hasonló természeti és kulturális értékekkel bír. Főként különleges állatvilága emelkedik ki. Nyugat felé helyezkedik Redes Natúrpark, a Peña Ubiña – La Mesa vagy a Fuentes del Narcea, Degaña és Ibias. Ezek mindegyike festői tájakat, értékes erdőket, tavakat vagy vízeséseket tartogat a kirándulók számára.
Élővilág Az asztúriai erdők állatvilágához tartozik többek között az asturcón ló, amelyet az itteniek tenyésztették ki a hegyvidéki élethez. Ragadozók között található a barna medve, a farkas, a menyét és a nyest is. A madarak között a sasok, vércsék, baglyok és keselyűk. Többek között zergék, szarvasok, dámvadak, vaddisznók, nyulak, vadkacsák, kócsagok, sirályok, jégmadarak is előfordulnak. Asztúria növényvilágát páfrányok, tölgyek, bükkök, égerfák alkotják.
Népesség
Történelme
Az Asztúriai Királyságot az Auseba-hegyi csata után alapította Pelayo vizigót nemes, hadvezér, és ő lett az első király. Fővárosa eleinte Cangas de Onísban volt. Silo király Praviába, majd II. Alfonz Oviedóba helyezte át.
Pelayo 722-ben Covadongánál újabb jelentős győzelmet aratott a mórok ellen. Ezzel nemcsak az új királyság fennmaradását biztosította (Asztúriát a mórok soha nem tudták elfoglalni), de el is indította a reconquistát, azaz a félsziget visszafoglalását, ami hétszáz évig tartott. Ennek következő lépéseként I. Alfonz a 740-ben kitört berber felkelést kihasználva bekebelezte Galicia nagy részét. 742-ben kelet felé, alapvetően baszkok lakta területekre terjesztette ki királyságának határait, és 743-ban a Vizcayai-öböl partján elérte a baszk hercegség délnyugati határát. 760-ban utóda, Kegyetlen Fruela is legyőzött egy mór sereget, és újabb területeket hódított meg Galiciában. Levert egy baszk felkelést is, amely egyesek szerint a mai spanyol-baszk konfliktusok történelmi alapja. Fruelát az uralma ellen fellázadó nemesek ölték meg, és a belső villongásokon az őt követő Aurelio sem tudott úrrá lenni. A királyságot annyira meggyöngítették a mórok által támogatott rabszolga-felkelések, hogy félfüggetlen helyzetbe csúszott, és a 770-es évektől adót fizetett a Córdobai Emirátusnak. I. (Diakónus) Bermudo megpróbált önállósodni, de vereséget szenvedett a móroktól. A királyság újabb felemelkedése az erős kezű II. Alfonznak köszönhető. Tehetséges vezetőként öt hadjáratban (794-ben, 811-ben, 812-ben, 816-ban és 825-ben) is legyőzte a mórokat. Szövetséget kötött Nagy Károly frank uralkodóval.
A 840-es évektől a vikingek (normannok) rendszeresen fosztogatták a Vizcayai-öböl partvidékét; a királyságnak ettől kezdve két fronton kellett helyt állnia. Leónt, ami később a királyság székhelye lett, I. Ordoño 856-ban foglalta vissza a móroktól. Az állam erős flottát épített, és azzal 859-ben a kalandozó vikingeket, 863-ban pedig a mórokat győzte le.
III. (Nagy) Alfonz sorozatos hódításaival megduplázta a királyság területét: 868-ban meghódította Észak-Portugáliát, 871-ben Coimbrát és Kasztília egy részét.
882-ben megalapította az arabok elleni harc erődjének szánt Burgost,Horváth Jenő: Évszámok könyve I. köt. Korona Kiadó, Budapest p. 178. ami a 10–11. században Ó-Kasztília fővárosa lett. A baszk tartományok miatt ellentétbe került a Pamplonai Királysággal, és azt formálisan vazallusává tette. 910-ben az így megnövelt birodalmat felosztotta három fia között. Asztúria utolsó királya legkisebb fia, II. Fruela lett, ő ugyanis bátyjainak halála után azok országrészeit is megszerezte, az újraegyesített ország fővárosaként azonban Leónt hagyta meg és ezzel Asztúria 924-ben formálisan beleolvadt a Leóni Királyságba.
Miután León szerepe megnőtt, Asztúriaé jelentősen csökkent, így több szempontból hátrányba jutott. Asztúria a 12. század elején Gonzalo Peláez gróf vezetésével megpróbált elszakadni Leóntól, de felkelései mindannyiszor kudarcba fulladtak.
III. Henrik kasztíliai király használta először az Asztúria hercege címet, amelyet azóta a mindenkori spanyol trónörökösök is viselnek a mai napig.
A 16. és a 17. század végén két nagy járvány söpört végig a tartományon, az előbbinek, az 1598-asnak a lakosság 20%-a vált áldozatává. A 17. században ugyanakkor gazdasági fellendülés következett, mivel az Amerikából behozott kukorica termelésére az asztúriai föld és éghajlat kiválóan bizonyult, így egyre több vidéki önellátó gazdaság létesült. 1608-ban Fernando de Valdés Salas megalapította az Oviedói Egyetemet, s ugyancsak ebben az időszakban fejeződött be az oviedói székesegyház építése.
Az egyetem létrehozása nem oldotta meg az asztúriai köz- és felsőoktatás elmaradottságát. Az értelmiséget továbbra is a katolikus papság alkotta, amely fenntartotta az asztúriai nyelvű irodalmat. A 18. századi felvilágosodás, ha nem is élénk változásokat hozott e téren, de mégis elősegítette a kulturális és szellemi fejlődést, illetőleg az európai nívóra emelkedést. Asztúria számos személyiséggel járult hozzá a spanyol felvilágosodáshoz, köztük volt Gaspar Melchor de Jovellanos (Gaspar Melchor de Xovellanos), aki az általános spanyol tudományos és kulturális élet fellendítése mellett Asztúria előrehaladásáért is sokat dolgozott, így olyan intézmények megalakításán, amelyek a helyi gazdaság, oktatás, kultúra igazgatásával és az asztúriai nyelv fenntartásával foglalkoznak.
Amikor Napóleon megszállta Spanyolországot, Asztúria elsőként csatlakozott a franciaellenes függetlenségi harchoz (félszigeti háború). A felkelés 1808. május 25-én vette kezdetét Oviedóban, ahol is a felkelők gyorsan uralmuk alá vették a várost, kezükbe került a La Vega fegyvergyár, s saját irányító testületet hoztak létre, a legfelsőbb xuntát. Asztúria rövidesen 20 ezer fős hadsereggel bírt, s a xunta hadat üzent Franciaországnak, majd követséget menesztettek III. György angol királyhoz, mely lépés ösztökélően hatott az ellenállásra Spanyolország más területein is. Asztúriát végül a Pedro Caro y Sureda márki galiciai hadsereg szabadította fel.
Asztúria a karlista háborúkban is hadszíntérré vált. Az egyik ilyen esemény lett az alapja a ma is élő gasztronómiai hagyománynak, a Día del Desarme-nek (Leszerelés napja). A hagyomány szerint a karlista Gómez tábornok 1835 nyarán bevette Oviedót, majd három nap múlva kivonult a Baldomero Espartero vezette ellenséges csapatok elől. Az eseményekről több legenda is szól, amelyek szerint ételt kínálva fegyverezték le a városban állomásozó karlista katonákat.
A század második felétől kezdett el iparosodni a tartomány, 1852-ben megnyitották az első vasútvonalat Langreo és Gijón között, amelyen főleg szenet szállítottak a gijóni kikötőbe. A következő évtizedekben a vasút további új szakaszokkal bővült, ezenkívül bányászati cégek és gyárak létesültek.
A kialakuló burzsoázia ugyanakkor elhanyagolta az asztúriai nemzeti tudatot és kultúrát, helyette mindinkább a kasztíliai vezetésű spanyol nemzet felé fordult, ez pedig maga után vonta az asztúriai nyelv hanyatlását is.
A század vége felé megjelent az asztúriai nacionalizmus és kialakultak a baloldali munkásmozgalmak, amelyek sokszor nagyméretű sztrájkokat robbantottak ki, így az asztúriai munkásság tevékenyen kivette a részét az 1917-es országos sztrájkból, melyet a spanyol csendőrség véresen levert.
1934 októberében tört ki az asztúriai munkásforradalom (, azaz októberi forradalom). Október 4-én kezdődtek a harcok Oviedo bányáinak közelében. A harcokban a székesegyház, az egyetem és egy színház is súlyos károkat szenvedett, sőt a forradalmárok mintegy száz katolikus papot vagy civil hívőt végeztek ki. A forradalmat azonban nem sikerült Spanyolország más részeire kiterjeszteni, s az Alejandro Lerroux vezette spanyol kormány keményen fellépett ellene. A forradalom leverését Francisco Franco tábornok irányította, aki marokkói gyarmati csapatokat vezényelt Asztúriába.Richards, Michael (2005): The Splintering of Spain. 54. o.
A spanyol polgárháborúban Asztúria és Kantábria a köztársaságiak oldalán állt. A köztársasági kormánytól a harcok során elszigetelődött a térség, ezért saját közigazgatást kellett kialakítania Asztúriai és Leóni Szuverén Tanácsállam néven. Asztúria ekkoriban gyakorlatilag hadban állt a nacionalista-párti Galiciával, s a harcokban keletről a baszk köztársasági csapatok támogatták. 1936. október 17-én a galiciai csapatok elfoglalták Oviedót. Egy évvel később elesett Gijón is és a köztársaságiak Kantábriába szorultak.
A háború alatt Asztúria súlyos veszteségeket szenvedett mind emberélet, mind gazdasági, mind pedig kulturális tekintetben. Mintegy 16 ezer ember halt meg (11 500 ember harcokban, 5000 a megtorlások során). A lakosságot a továbbiakban betegségek és nélkülözés is tizedelte. A polgárháború után kétezer ember került börtönbe vagy munkatáborba, s további ezrek menekültek külföldre.
A Franco-rezsim alatt tilos volt az asztúriai nyelv használata, amelynek visszaszorulása így folytatódott. Megindult amellett a károkat szenvedett gazdaság helyreállítása, amely további fellendüléssel és a népesség növekedésével párosult. Az 1980-as évek végétől és az 1990-es években az ipart leépülés jellemezte, melynek következtében jelentősen megugrott a munkanélküliek száma is a tartományban.
Az 1970-es évek politikai változásai nyomán az autonómia folyamat részeként létrejött az Asztúriai Regionális Tanács, amelyből kialakult 1981. december 30-án az Asztúriai Hercegség autonóm kormánya, melynek első elnöke Rafael Fernández Álvarez lett.