A The Remixes Mariah Carey amerikai énekesnő tizenharmadik albuma, első és egyetlen remixalbuma. 2003. október 14-én jelent meg. A 2 CD-n megjelent album első felén a dance mixek, a másodikon főleg a hiphopremixek találhatóak.

Tartalma Az album második lemezén a már korábban megjelent hiphopremixeken kívül olyan számok is szerepelnek, amik eddig nem voltak fenn Carey egy albumán sem; ilyen például a Busta Rhymesszal énekelt, nagy sikerű I Know What You Want (2003), az eredetileg kislemeznek szánt The One című dal So So Def remixe (2002), valamint a Miss You című szám, amely eddig csak a Charmbracelet album ázsiai kiadásán és a Bringin’ On the Heartbreak kislemez egyes változatain szerepelt. Az I Know What You Wanton és a Miss Youn kívül még három dal szerepel a második CD-n, amik nem remixek: a Breakdown (1997), a Sweetheart (1998) és a Crybaby (2000). Az albumra felkerülő dalok szerepeltetéséhez négy kiadó járult hozzá: Carey kiadója, az Island Records, két korábbi kiadója, a Columbia Records és a Virgin Records, valamint Busta Rhymes kiadója, a J Records.

Fogadtatása A The Remixes nem kapott túl nagy promóciót, ahogy Carey másik, nem remixeket tartalmazó válogatásalbuma, a Greatest Hits (2001) sem. Ezzel a két albummal az énekesnő letudta adósságát volt lemezcége, a Columbia felé, aminek még két lemezzel tartozott a szerződése szerint. Mivel közben Carey volt férjét, a kiadóvezető Tommy Mottolát kirúgták a Sony/Columbiától, Carey több dologban beleszólhatott az album készítésébe, mint korábban a Greatest Hitsébe, és pár interjút is adott az albummal kapcsolatban. A The Remixes nyolc hétig vezette a Billboard Top Electronic Albums slágerlistáját, az amerikai megjelenést követő eső héten 40 697 példány kelt el belőle. A Billboard 200 lista 26. helyén nyitott, és öt hétig maradt a listán. Ez Carey első albuma, ami nem kapott aranylemez vagy másféle minősítést a RIAA-tól.

Az album dance remixeinek egy megamixe, a U Like This (Megamix) 2004 márciusában a Billboard Hot Dance Music/Club Play slágerlista 38. helyéig jutott. Az album iránt megnőtt az érdeklődés, miután Carey tizennegyedik albuma, a The Emancipation of Mimi (2005) nagy siker lett. 2006-ig a The Remixesből 246 000 példány kelt el az USA-ban (a Nielsen SoundScan adatai szerint), és kb. 1 millió példány világszerte.

Dalok 1. CD#CímHossz 1. My All (Morales “My” Club Mix) 7:10 2. Heartbreaker/If You Should Ever Be Lonely (Junior’s Heartbreaker Club Mix) 10:18 3. Fly Away (Butterfly Reprise) (Fly Away Club Mix) 9:50 4. Anytime You Need a Friend (C+C Club Version) 10:54 5. Fantasy (Def Club Mix) 11:17 6. Honey (Classic Mix) 8:06 7. Dreamlover (So So Def Club Mix) 10:44 8. Emotions (12" Club Mix) 5:50 9. Through the Rain (HQ2 Radio Edit) 4:08 2. CD#CímHossz 1. Fantasy (Bad Boy Remix) 4:52 2. Always Be My Baby (Mr. Dupri Mix) 4:40 3. My All/Stay Awhile (So So Def Mix) 4:44 4. Thank God I Found You (Make It Last Remix) 5:09 5. Breakdown 4:44 6. Honey (So So Def Mix) 5:12 7. Loverboy (Remix) 4:31 8. Heartbreaker (Remix) 4:38 9. Sweetheart 4:22 10. Crybaby 5:21 11. Miss You 5:09 Nemzetközi bónuszdal 12. The One (So So Def Remix) 4:38 13. I Know What You Want 4:12 Japán bónuszdal 12. All I Want for Christmas Is You (So So Def Remix) 3:45 Miss You

A Miss You című dalt Mariah még tizenegyedik, Charmbracelet című albuma számára írta. A szám egy részletet használ fel a Terry Etling és Linda Laurie által írt I Did It for Love című számból, amit Barry White énekelt. Jadakiss rappel benne.

A dal végül nem került fel az album első változatára, csak a japán kiadásra bónuszdalnak. Világszerte először a 2003-ban megjelent a Bringin’ On the Heartbreak kislemezen, majd az ugyanebben az évben megjelent The Remixes című remixalbum második CD-jén volt elérhető. Külön kislemezen csak promóciós kiadványként jelent meg.

Számlista Miss You (feat. Jadakiss) Miss You (Instrumental) Got a Thing 4 You (Remix feat. Elephant Man and Da Brat)

Slágerlistás helyezések

OrszágSlágerlistaLegfelső helyezésMinősítésElkelt példányszámVilágszerte1 000 000USABillboard 20025246 000

OrszágLegfelső helyezésAusztrália78pandora.nl.gov.auEgyesült Királyság35Franciaország60Japán95Olaszország72Svájc69

Kapcsolódó szócikkek A legnagyobb példányszámban elkelt remixalbumok listája

Jegyzetek

Kategória:Mariah Carey-albumok Kategória:Columbia Records-albumok Kategória:Remixalbumok Kategória:Popalbumok Kategória:R&B-albumok Kategória:2003 nagylemezei