Ungvári Lajos (Perecseny, 1902. március 13. – Budapest, 1984. október 15.) Kossuth-díjas szobrászművész.

Életpályája bélyegkép|jobbra|IndiánBudapest XV. kerületeKolozsvári Iskola előtt (1957) 1921-től 1926-ig a budapesti iparművészeti iskolában Mátrai Lajos és Simay Imre tanítványa volt. Már 1922-től szerepelt műveivel csoportos kiállításokon. Síremlékeket, díszítőszobrokat, portré-, illetve emlékszobrokat egyaránt készített. 1935-ben Rauscher Györggyel közösen rendezett egyéni kiállítása volt a Nemzeti Szalonban. 1936-ban elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság díját.

1945-től a budapesti Százados úti művésztelepen élt és alkotott. A második világháborút követő időszakban szovjet hősi emlékműveket és felszabadulási emlékműveket is készített, közülük az egyik, új talapzatra helyezve, Budafokon ma is látható. 1952-ben Kocsis Andrással részt vett a budapesti Kossuth téren álló Kossuth-emlékmű mellékalakjainak mintázásában. 1953-ban Kossuth-díjjal, 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Tagja volt a Spirituális Művészek Szövetségének és az Új Művészek Egyesületének.

Munkáit a hagyományos historizáló stílus és a plasztikai kiegyensúlyozottság jellemzi. Jó eltalált portré- és egész alakos szobrainál az idő múlása és a környezeti ártalmak igen érvényesülnek, Mikszáth Kálmán portrészobra például Szeged egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja közelében örökös rezgéseknek és környezetszennyező anyagoknak van kitéve, csoda, hogy a szobor még egyáltalán létezik. (Korántsem egyedülálló e jelenség, sőt igen gyakori, épített környezetünkre nem tudunk vigyázni és nem tudjuk karbantartani). Ungvári Ybl Miklós portrészobrának is sajátos története van, a székesfehérvári Ybl Miklós Gimnázium előtt avatták fel 1965-ben, s a gimnázium megszűnte után 2005-ben áthelyezték az Ybl Miklós lakóparkba.

Főbb művei bélyegkép|A budapesti Kossuth téren álló Kossuth-emlékmű mellékalakjai Kocsis András és Ungvári Lajos alkotásai. A főalak Kisfaludi Strobl Zsigmond munkája (1952) bélyegkép|jobbra|Ybl Miklós portrészobra Székesfehérvárott (1965, áthelyezése: 2005) bélyegkép|jobbra|LabdarúgóKomló (1955)

Emlékművek, emlék- és díszítőszobrok Fellner Jakab (Tata, 1940) Szószóló (Székesfehérvár, 1941) Kinizsi Pál (Budapest, Kinizsi utca, 1944) Kossuth szobor mellékalakjai (Kocsis Andrással, Budapest, Kossuth tér, 1952) Főiskolások (Budapest, Népstadion kert, 1954) Álló nő (Budakeszi, 1955) Labdarúgó (Komló, 1955) Indián (Budapest, XV. kerület, 1957) Anya gyermekkel (Budapest, XX. kerület, 1958) Kazinczy Ferenc (fülkeszobor, Debrecen, Csokonai Színház, 1960) Mikszáth Kálmán (Szeged, 1961) Fekvő női akt (Budapest, XII. kerület, 1961) Tél (fülkeszobor, Budapest, Gellért fürdő, 1961) Lány galambbal (eredetileg Szovjet hősi emlékmű, Budafok, 1962) Ülő férfi (Debrecen, 1965) Ybl Miklós (Székesfehérvár, 1965) Bálint György (dombormű, Budapest, Kresz Géza utca, 1965) Napozó nő (Tiszapalkonya, 1966) Ülő nő (Seregélyes, 1967) Labdarúgó (Dunaújváros, 1967) Ülő nő (Budapest, XVIII. kerület, 1968) Ülő katona (Tapolca, 1970) Sporzor Pál (dombormű, Mosonmagyaróvár, 1972) Hajnóczy József (Tiszaföldvár, 1973) Lékai János (Budapest, Lékai Általános Iskola, 1974) Magyar Pál (Püspökladány, 1975).

Síremlékek (Budapest, Kerepesi temető)

Kerner István (1937) Szabó Lujza (1939)

Díjak, elismerések

Kossuth-díj (1953)

Jegyzetek

Források Művészeti lexikon, Akadémiai Kiadó, 1967,

További információk Ungvári Lajos köztéri alkotásaiból, Köztérkép.hu Kossuth Lajos-szobor, Budapest, V. kerület

Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek