Barsi Dénes (eredeti neve: Harcsa Dénes) (Jóka, 1905. július 7. – Dunaújváros, 1968. január 5.) József Attila-díjas (1962) író, újságíró.
Életpályája Barsi Dénes, eredeti nevén Harcsa Dénes parasztcsaládban született 1905. július 7-én Jókán. 1926-ban tanítói oklevelet szerzett Debrecenben. Az oklevél megszerzése után 1927-ben a körösszegapáti református iskolához került mint helyettes tanító. Még abban az évben megválasztották kántortanítónak. Tagja volt az Országos és Bihar vármegyei Református Tanítóegyesületnek.
Később a Komádi melletti Dobaipusztán tanított. 1933-1935 között jelent meg a Komádi és Vidéke című lap, amely országos hírnévre tett szert. Barsi Dénes helyi tanító és író, Szabó Pál biharugrai író és Sinka István vésztői költő szerkesztette és írta. 1934-ben jelent meg Barsi első verse az újságban, ezután vált rendszeressé a vers rovat, amely közölte Sinka írásait és költeményeit, majd pedig Szabó Pál írásait. Ettől kezdve mondhatjuk a lapot a három bihari író lapjának. 1935 októberében megindították a Kelet Népe című folyóiratot. Az új folyóirat kiadását a három szerkesztő a Sebes-Körös hídján határozta el. A lapot Budapesten szerkesztették, majd 1938-ban egyesült a Válasszal. Később Szabó Pál lemondott kiadói jogáról Móricz Zsigmond javára.
Barsi rendszeresen írt cikkeket – főként parasztkérdésekről – a Magyar Élet és a Magyar Út című folyóiratokba. Részt vett a népi írók vitáiban és találkozóin. 1945-1946 között a fővárosban élt, a Parasztszövetség lapjának, a Magyar Parasztéletnek a szerkesztője. A Magyar Közösség koncepciós perében 1947-ben koholt vádakkal börtönbüntetésre ítélték. 1949-től a Tiszántúlra visszatérve napszámosként kereste kenyerét. 1957 után egymás után jelentek meg regényei a régi és az átalakuló falusi életről. 1961-ben Dunaújvárosba költözött, hogy a város társadalmának történetét megírja, de betegsége ebben már megakadályozta. 1968. január 5-én halt meg Dunaújvárosban.
Művei Bolond gomba (kisregény, 1941) A Császár-malom titka (kisregény, 1941) Mezei füst (regény, 1943) Jehova tanúja (regény, 1957) Szentjánosbogár (elbeszélések, 1958) A tüskebokor kivirágzik (ifjúsági regény, 1959) Lázgörbe (regény, 1961) Eltűnik a vajdakincs (ifjúsági regény, 1962) Sorsváltás (regény, 1963) Sötétből világosba (elbeszélések, 1966) Ne reszkess, apafej! (ifjúsági regény, 1966) Parázs a hamuban (regény, 1968) Újhold a pusztán (összegyűjtött versek, 1990) Isten a magyar mezőn (összegyűjtött versei, 2005)
Emlékezete 1988-ban Vésztőn, a mágori szoborparkban avatták fel Varga Géza Ferenc szobrászművész róla készült alkotását. 1990-ben Dunaújvárosban a Fodor Sándor alkotta mellszobrát avatták fel. Dunaújvárosban utca is őrzi emlékét. 2006 óta a komádi általános iskola Barsi Dénes nevét viseli.
Források
További információk Barsi Dénes életrajza a róla elnevezett iskola honlapján
[ A magyar irodalom története] [ Kortárs magyar írók]
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Jókaiak Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek