bélyegkép|300px|jobbra|Aréna Savaria sportcsarnok, a csapat otthona 2003 óta
A Falco KC Szombathely Szombathely hatszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes NB I/A csoportos kosárlabdacsapata.
Története Szombathelyi kosárlabda előzményei 1954 és 1963 között a Szombathelyi Haladás (Lokomotív, Törekvés) csapata vett részt az első osztályban, 1954-ben és 1955-ben tizedik, 1956-ban kilencedik, majd tizenkettedik és újra kilencedikek lettek, 1959-ben 14. helyen zártak és kiestek. 1960-ban egyből feljutottak, 1961-ben és 1962-ben tizenkettedikek lettek, 1963-ban újra 14. helyen végeztek, és kiestek.
Alsóbb osztályokban Az 1980-as évek legelején két, vegetáló NB II-es férfi kosárlabdacsapat működött Szombathelyen. 1980-ban heti egyszeri találkozókkal csapatot kezdett építeni a Fakombinát, a város egyik legsikeresebb cége is. Pár megszállott, így például Gráczer György és Németh István fanatizmusának köszönhetően megmozdult valami a városban. Az új csapat a megyei bajnokságban indult. 1987-ben a Fakombinát - más néven a Falco - vezetősége elhatározta, hogy biztosítja a csapatnak a magasabb szintre kerülés lehetőségét, vagyis komoly anyagi támogatást juttat a csapathoz.
Az első, 1987–1988-as szezonban az NB II/B csoportjának bajnoka lett a Falco. Ekkor a csapat az NB I-be kerülést célozta meg három éven belül. Az első évben a Déri Csaba vezette csapat csupán két vereséggel zárta az alapszakaszt, ám a rájátszásban nem sikerült kiharcolni az első osztályba kerülést. A következő szezonban azonban sikerült a cél elérése, így a Szombathelyi Haladás 1963-as kiesése után ismét NB I-es csapat játszott Szombathelyen.
A B csoportban előbb a gyökeret verés, majd az A csoportba jutás lett a cél, és utóbbit már 1992-ben, Földi Sándor irányításával teljesítették.
Az élvonalban A friss újonc Falco első élvonalbeli évében 12. helyen zárt, ezután, 1993 óta egy szezon (2005–2006) kivételével mindig bejutott a legjobb 8 csapat közé, és a felsőházi rájátszásban játszott. 1997-ben bronz-, 1998-ban ezüstérmet szereztek a kupában, 1999-ben pedig először bejutottak a bajnokság elődöntőjébe, sőt a döntőbe is, ahol az Albacomp csapata 4–1 arányban nyert. Ezután három év alatt két bronzérmet is begyűjtöttek és közben két évig a Szuper Liga és a Korać Kupa résztvevői voltak, előbbiben egy arany- és egy ezüstérmet szerezve.
A következő öt évben nem sikerült érmet gyűjteni a csapatnak, a csapat pénzügyi válságba került, amiből szerényebb körülmények vállalása mellett sikerült kilábalni. A csapat ekkor (ahogy korábban és később is) nagyban támaszkodott Kálmán Lászlóra, aki egymás utáni 3 évben is gólkirály lett (2004, 2005, 2006).
2007-ben a szezon közben érkező Srećko Sekulović edzővel bejutottak a legjobb 4 közé, majd az ő irányításával a következő szezonban megnyerték a bajnokságot, a kupában pedig ezüstérmet szereztek 2-szeri hosszabbítás után az Atomerőmű SE ellen. A kupát a következő két évben sem sikerült megszerezni, 2009-ben a Pécsi VSK-Pannonpower, 2010-ben a ZTE KK csapata bizonyult jobbnak a döntőben.
2012-ben a csapat megnyerte az alapszakaszt, de a bajnoki döntőben kikapott a Szolnoki Olaj KK-tól.
2016-2017-es szezonban és 2017-2018-as szezonban is a második helyezést érték el a szombathelyiek.
Végül a 2018-2019-es szezonban, a rájátszásban veretlenül 10 év után újra nyerni tudott a csapat.
A szombathelyi csapat történelmének egyik legnagyobb sikerét érte el a FIBA Eurocup 2025-26-os szezonában, azzal hogy a legjobb négy csapat között az előző kiírás győztese (Surne Bilbao Basket) ellen maradt alul.
Eredmények Évad Magyar bajnokság Magyar kupa Nemzetközi szereplés 1989–1990 megyei bajnokság 1. hely 1989–1990 NB II/B csoport 1. hely 1989–1990 NB II/A csoport 2. hely 1989–1990 NB II/A csoport 1. hely 1990–1991 NB I/B csoport 8. hely 1991–1992 NB I/B csoport 3. hely 1992–1993 9. hely 1993–1994 8. hely 1994–1995 7. hely 1995–1996 8. hely 1996–1997 5. hely 18px|3. hely 1997–1998 7. hely 18px|2. hely Szuper Liga 1. hely, Korać Kupa részvétel 1998–1999 18px|2. hely Szuper Liga 2. hely, Korać Kupa részvétel 1999–2000 18px|3. hely 2000–2001 5. hely 2001–2002 18px|3. hely 2002–2003 7. hely 2003–2004 6. hely 2004–2005 7. hely 2005–2006 11. hely 2006–2007 4. hely 2007–2008 18px|1. hely 18px|2. hely 2008–2009 4. hely 18px|2. hely 2009–2010 6. hely 18px|2. hely 2010–2011 7. hely 2011–201218px|2. hely 2012–2013 7. hely 2013–2014 11. hely 2014–2015 6. hely 2015–2016 9. hely FIBA Európa-kupa 2016–2017 18px|2. hely 2017–2018 18px|2. hely18px|2. hely FIBA Európa-kupa 2018–2019 18px|1. hely 18px|2. hely FIBA Európa-kupa 2019–2020 félbeszakadt elmaradt FIBA Bajnokok Ligája 2020–2021 18px|1. hely 18px|1. hely FIBA Bajnokok Ligája 2021–2022 18px|1. hely FIBA Bajnokok Ligája Top 16 2022–2023 18px|1. hely 18px|1. hely FIBA Bajnokok Ligája 2023–2024 18px|1. hely 18x18px|3. helyFIBA Bajnokok Ligája2024-202518px|2. hely18px|1. helyFIBA Bajnokok Ligája Top 162025-202618px|1. hely18px|2. helyFIBA Európa-kupa Top 4
A bajnokcsapatok kerete A 2007–2008-ban magyar bajnok Falco KC tagjai: Játékosok: Mikalai Aliakseyeu (), Borszéki Csaba, Andrija Csirics (), Csiszár Dániel, Jara Rubin Doyne (), Edwin Draughan (), Feigl Imre, Trevor Harvey (), Horváth Dávid, Arnas Kazlauskas (), Kálmán László, Pankár Tibor, Papp Balázs, Szanati Mátyás, Váradi Kornél, Will Tamás. Edző: Srećko Sekulović ().
A 2018-2019-ben magyar bajnok Falco KC tagjai:
Játékosok: Váradi Benedek, Juvonte Reddic (), Bíró Olivér, Perl Zoltán, Ron Curry (), Hódi Patrik. Tóth Norbert, Körmendi Bence, Stefan Balmazovic (), Verasztó Péter, Evan Bruinsma (), Darrin Govens (), Julian Norfleet (), Aliaksandr Pustahvar (). Edzők: Gasper Okorn (), Milos Konakov (). A 2020-2021-ben magyar bajnok Falco KC tagjai:
Játékosok: Kyan Anderson (), Keller Ákos, Perl Zoltán, Váradi Benedek, Benke Szilárd, Sövegjártó Ábel, Kovács Benedek, Doktor Péter, De'Quon Lake (), Boris Barac ( ), Dancsecs András, Evan Bruinsma (), Strahinja Milosevic (), Devin Searcy (). Edzők: Gasper Okorn (), Milos Konakov (). A 2021-2022-ben magyar bajnok Falco KC tagjai: Játékosok: Horváth Ádám, Keller Ákos, Perl Zoltán, Váradi Benedek, Benke Szilárd, Marvin Clark II.(), Golomán György, Takács Zsolt, Sövegjártó Ábel, Kovács Benedek, Hawkins Deontae (), Boris Barac ( ), Verasztó Péter, Somogyi Ádám Edzők: Milos Konakov (), Marko Curovic (). A 2022-2023-ban magyar bajnok Falco KC tagjai:
Játékosok: Horváth Ádám, Keller Ákos, Perl Zoltán, Zach Brown (), Matthew Tiby (), Stefan Pot (), Raymond Cowels (), Takács Zsolt, Sövegjártó Ábel, Kovács Benedek, Krivacevic Markó, Boris Barac ( ), Verasztó Péter. Edzők: Milos Konakov (), Marko Curovic (). A 2023-2024-ben magyar bajnok Falco KC tagjai:
Játékosok: Hansen Dániel, Tahon Dez András, Pongó Marcell, Németh Bálint Péter, Matthew Tiby (), Keller Ákos, Stefan Pot (), Perl Zoltán, Benke Szilárd, Takács Zsolt, Kovács Benedek, Krivacevic Markó, Antonio Jordano (), Boris Barac ( ), Verasztó Péter. Edzők: Milos Konakov (), Marko Curovic (). A 2025–2026-ban magyar bajnok Falco KC tagjai:
Játékosok: Tanoh Dez András, Keller Ákos, Perl Zoltán, Váradi Benedek, Patrick Whelan (), Bognár Kristóf, Aleksa Novakovic (/), Herger Salamon, Arnaldo Toro Barea (), Verasztó Péter, Filipovity Márkó, Tyler Peterson (). Edzők: Milos Konakov (), Marko Curovic ().
Jelenlegi játékosok Utolsó módosítás: 2023. szeptember 14..2023-2024 Falco-Vulcano Energia KC SzombathelyJátékosokEdzőkMezszámNévOrszágPosztMagasságÉletkorKorábbi csapat5Matthew Tiby4203 cm Antwerp6Keller Ákos5208 cm Slask Wroclaw7Stefan Pot2-1194 cm Kolossos 9 Perl Zoltán 2-3 196 cm Movistar Estudiantes 15Takács Zsolt4-5198 cmUtánpótlásból került fel 21 Kovács Benedek 3-4 201 cm AS Monaco Basket 22Krivacsevics Markó4-5205 cm Egis Körmend24Boris Barac 4-5206 cm Bahia San Agustin 25Verasztó Péter1-2192 cm Atomerőmű SEPongó Marcell1-2194 cm Alba FehérvárAntonio Jordano2190 cm Élan ChalonTanoh Dez András2190 cm Budapesti HonvédBenke Szilárd2-3197 cm Gravelines-DunkerqueHansen Dániel2-3191 cm2004.Utánpótlásból került felVezetőedző
Milos Konakov
Edző(k)
Megjegyzés, jelmagyarázatA dőlttel szedett játékosok az U23-as szabálynak megfelelnek. A vastagon szedettek válogatott játékosok.
Forrás TávozókHorváth Ádám (Cegléd), Sövegjártó Ábel (ASE), Zach Brown (?), Raymond Cowels III ( Legia Varsó),
Válogatott játékosok
A klub történetében ezidáig három felnőtt válogatott játékost adott a nemzeti csapatba: az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején Kálmán László 78, Pankár Tibor 57 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A játékosok 2006-ban, Meszlényi Róbert szövetségi kapitány döntése alapján - több hasonló korú játékossal együtt - kikerültek a válogatott keretből.
2008-ban az aktuális kapitány, Sztojan Ivkovics a 21 éves, korábbi sokszoros utánpótlás-válogatott Váradi Kornélt hívta be a nemzeti csapatba. Váradi nem játszott tétmeccsen a 2008-as Eb-selejtezőkön, melyek után Szolnokra igazolt.
2009 nyarán a klub leigazolta a válogatottban korábban szintén számos alkalommal szereplő Horváth Zoltánt, aki a 2009-es Eb-selejtezők mindegyikén pályára lépett.
A csapat saját nevelésű játékosa, Szabó Zsolt a 2011-es és a 2013-as Eb selejtezőin egyaránt játszott (2010-ben a Soproni KC játékosaként, 2012 nyarán a Falcoból igazolt az Albacomphoz).
Utánpótlás
Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás korú játékosok nevelésére. A Falco KC-Szombathelyi Sportiskola korosztályos utánpótlás csapataiban közel 300 játékos kosárlabdázik. Sikeres felnőtt csapata mellett a klub egy junior, egy ifjúsági, egy kadett, öt serdülő és hét gyermek csapatot működtet, és előkészítő csapattal is rendelkezik.
Az utánpótlás csapatok közül a legnagyobb sikereket az 1996/97 és az 1997/98-as szezonban érte el a klub: mindkétszer a második helyen végzett (a Diana SE, illetve a MAFC mögött), míg az 1998/99-as idényt az ötödik helyen zárta a csapat.
A különböző korosztályos válogatottakban - a kiváló utánpótlás-nevelő munka eredményeként - rendszeresen találkozhatunk Falco játékosok neveivel.
Visszavonultatott mezszám 2009 decemberében a csapat válogatott játékosa, Horváth Zoltán közlekedési balesetben elhunyt. Tiszteletére a klub visszavonultatta az általa viselt 18-as mezt.
2013-ban a csapat ikonja, Kálmán László bejelentette, hogy 21 szezon után abbahagyja a profi pályafutását. Tiszteletére a klub visszavonultatta az általa viselt 8-as számú mezt.
Jegyzetek
Források Falco-történelem
Kategória:Szombathely sportélete Kategória:Magyar kosárlabdacsapatok