(Aba) Sámuel (990 [?] – 1044. július 5.) Magyarország harmadik királya 1041 és 1044 között. Az Aba nemzetségből származott, a hagyomány szerint I. (Szent) István húgának férje volt. A Gesta Hungarorum és más krónikák beszámolói idegen eredetűnek írják le a családját; a modern történettudomány álláspontja szerint ősei a kazároktól elszakadt, majd a 9. században a magyarsághoz csatlakozó kavar törzsek élén állhattak. Sámuel a magyar történelem első választott királya volt.
Az eredetileg pogány Aba család a feltevések szerint a 11. század elején vette fel a kereszténységet. István király bizalmasaként Sámuel palotaispáni (nádori) méltóságot viselt, amivel a királyi udvar vezetőjévé vált. István 1038-ban bekövetkezett halála után azonban az új uralkodó, Orseolo Péter megfosztotta tisztségétől. A háttérbe szorított magyar főurak 1041-ben fellázadtak Péter idegenbarát uralma ellen, és Sámuelt választották királlyá. A krónikás hagyomány szerint uralkodása alatt a köznépet részesítette előnyben az előkelőkkel szemben, ami hamar belső elégedetlenséget szült. Szélesedő ellenzékével kíméletlenül leszámolt, emiatt nyílt konfliktusba keveredett az egyházzal, köztük Gellért csanádi püspökkel is. 1044-ben a trónjáról elűzött Péter III. Henrik német-római császár fegyveres támogatásával tért vissza, és a Győr melletti ménfői csatában döntő vereséget mért Sámuel seregére. A csatatérről menekülő királyt rövidesen elfogták és megölték. Történelmi megítélése mindmáig ellentmondásos, ami jórészt a későbbi korok egyházias, politikai ellenfeleinek nézőpontját tükröző, elfogult krónikás hagyományának tudható be.
Élete Neve és származása Az uralkodó névhasználata kettősséget mutat: a korabeli források soha nem az Aba Sámuel formát használják, hanem következetesen külön Aba vagy Sámuel néven hivatkoznak rá. Az egykorú német évkönyvek Obó, Ovo vagy Aba néven említik, ő maga azonban a veretett pénzein a Samuel rex feliratot használta.<ref name="Pannonica31">Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003, 31. oldal<ref> A két név azonosságát egyedül Anonymus rögzítette, ami kulcsfontosságú adalék a numizmatikai leletek és az írott források történelmi összeegyeztetéséhez.
Anonymus a 13. század elején így ír a király származásáról: „Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk, Pata később várost épített. Az ő sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király is, akit kegyességéért Abának hívtak.”Barla Szabó T.: „A zöngés és zöngétlen mássalhangzó párokra (b-p hangok) figyelemmel, Aba esetében ez akár Apa is lehetett, ami egybecseng Anonymus beszámolójával, aki szerint az uralkodót kegyességéért hívtak így.”
A két évszázaddal később alkotó krónikás feltehetően már nem ismerte fel a 11. században még általános kettős névadás gyakorlatát – amelynek legismertebb példája az államalapító király pogány (Vajk) és keresztény (István) neve. Sámuel esetében az Aba (az apa szó korabeli alakváltozata) lehetett az eredeti személynév, amelyből a későbbiekben az Aba nemzetség neve is kialakult. Erre utal az is, hogy már egy 1067-ben kelt oklevél említést tesz egy Aba nembéli Péter nevű előkelőről, aki vélhetően a király fia volt.
Származását illetően a középkori források és a modern történeti kutatások eltérő képet mutatnak. Anonymus kun eredetűnek írta le az Abákat, ám a korabeli latin terminológiában a cumanus szó gyakran gyűjtőfogalomként szolgált a keletről érkező nomád népekre. Kézai Simon ezzel szemben egyenesen Attila hun királytól eredeztette a családot, hozzátéve, hogy bár honfoglaló magyar nemzetségből származtak, őseik nem tartoztak a vezérek közé. A modern történettudomány leginkább elfogadott álláspontja szerint Sámuel a Kazár Birodalomból kiszakadt, a magyarsághoz még a honfoglalás előtt csatlakozó kavarok vezéri elitjéből származott.Aba Sámuel..., Archaeologia.hu
Maga a Sámuel név héber eredetű ószövetségi név, amelyet a korban Sámuel bolgár cár is viselt. A vele való szövetségre utalhat a névadás, amely nevet Aba 1000 körül kaphatott a keresztségben, mint István király családjának tagja. A latin források sororiusként hivatkoznak Sámuelre. Míg Györffy György szerint ez a kifejezés itt nővérfiút (unokaöcs) jelenthet, a kutatók többsége – köztük Kandra Jakab – egyetért abban, hogy a szó sógort jelöl, vagyis Sámuel Géza fejedelem leányát vette feleségül.Géza magyar fejedelem és második vélelmezett felesége Adelhaid királyné, (Adelhaid von Beleknegina), lánya Gizella lehetett a felesége: Adelhaid (1.), A Pallas nagy lexikona bélyegkép|397x397px|Sámuel Péter királyt üldözi (Képes krónika) Arra vonatkozóan, hogy Sámuel zsidó vallású volt-e vagy sem, különböznek a vélemények. Anonymus kun származásúnak tartotta, egy 14. századi krónika hvárezmi származásúként említi. A két eredet-elméletben közös az, hogy mindkettő alapján keleti származású lehetett. Ebben az időben viszont csak egy olyan törzs élt Magyarországon, aki keletről érkezett és telepedett le Magyarország területén; ezek a kazárok közül kivált kavarok részét alkotó kálizok voltak. A kazárok vallása izraelita volt, ezért többen is arra a megállapításra jutottak, hogy Aba Sámuel zsidó hitre tért családból származott. (Sámuel ősei a Kazár Birodalomba tartozó nép elitjeként vehették fel a zsidó vallást.) Más feltételezések szerint nem zsidó, hanem egy ősi keresztény vallás,Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak. Budapest, 1971., 131. old az úgynevezett nesztorianizmus követője volt. Ezeket általában azzal utasítják el, hogy nem lehetett volna király nem római-bizánci keresztényként, viszont István nem egészen négy évtizedes uralma kevés volt még a kereszténység teljes győzelméhez. Azonban az is megfontolandó, hogy Sámuel az ország kereszténységre való áttérésekor, vagy saját koronázása előtt is megkeresztelkedhetett. Még legalább kétszáz éven át tudósítanak a források máshitűekről. Az is hihető verzió, hogy a zsidó kazár elit ellen a nem zsidó kavarok lázadtak fel. Mindezek mellett, ha valóban hvárezmi származású volt, a legvalószínűbb, hogy akár muzulmán vallású lehetett.
Aba Sámuel apja esetleg az a Csaba (Ceba) comes lehetett, aki udvarispánként, azaz nádorként 1005 táján Sebestyén érsekkel együtt jelen volt a pannonhalmi apátság felszentelésén. A Csaba nevű felmenőre utal, hogy 1067 táján Aba fia Péter Csabarákosa – a mai Rákoscsaba – nevű birtokát a százdi apátságnak adta. A zempléni Csobaj, Csabamezeje (a mai Csábóc) szintén az ő birtokuk lehetett. Csaba királyfi legendája mögött, akit Anonymus az Abák ősének mond, ez a Csaba comes lehetett. Ed és Edömén honfoglaláskori kavar előkelők lehettek.
Születési idejét is csak becsülni lehet; sokszor 990 és 1000 körülre teszik.Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001, 7. oldal Szállásterülete a Mátra tágabb körzetében feküdt. Mikor I. István magyar király Magyarország uralkodója lett, tényleges hatalmának megszilárdításáért sokat kellett tennie, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. Egy álláspont szerint Sámuel ellen, mint törzsi állam vezetője ellen azonban nem fegyveres támadást indított, hanem diplomáciai eszközöket vett igénybe; hozzáadta feleségül húgát (akik gyakran említenek Gizella néven, de nem tudjuk biztosan a nevét), olyan feltételeket szabva, hogy térjen át a keresztény hitre. Sámuel belement az egyezségbe, így szállásterületét István beolvasztotta Magyarországba, megalapítva az egri püspökséget, illetve létrehozva Újvár megyét. Mindemellett István a német mintára alapított palotaispáni (palotagrófi, comes palatii) címmel ruházta fel, amely a későbbi nádori cím elődje lett.KRISTÓ GYULA: SZENT ISTVÁN KIRÁLY, Budapest, Neumann Kht., 2002.
Útja a trónig Származásától függetlenül Sámuel az uralkodó utáni legbefolyásosabb személynek számított István udvarában. Palotaispánként részt vett a Koppány, valamint az erdélyi gyula elleni hadjáratokban. Katonai szerepvállalása egyúttal megkérdőjelezi a 990 utáni születését feltételező elméleteket is, hiszen ehhez legkésőbb a 975–980 közötti években kellett születnie. Katonai és politikai támogatása meghatározó volt a Magyar Királyság egységének megteremtésében. Hatalmi súlya és rokoni kapcsolata alapján megalapozottan számíthatott a trónutódlásra, István azonban végül unokaöccsét, Orseolo Pétert jelölte ki örökösének.
A korszak két legfontosabb forrása, Kézai Simon krónikája és Szent István nagyobbik legendája egyaránt megerősíti, hogy Sámuel önálló hatalmi tényezőként csak István 1038-as halála után lépett fel. Hatalomátvételének módjáról azonban eltérően számolnak be: Kézai szerint a Péter uralmával elégedetlen előkelők választották meg, a legenda viszont fegyveres trónbitorlóként hivatkozik rá. Bármelyik állítás is a valós, mindkettő azt igazolja, hogy Sámuel országos ismertséggel és jelentős saját fegyveres erővel rendelkező, megkerülhetetlen politikai szereplő volt.
Uralkodása bélyegkép|jobbra|A ménfői csata ábrázolása a Képes krónikában Elődje, Orseolo Péter nyíltan idegenbarát politikát folytatott: a döntéshozatalból kirekesztette a királyi tanácsot és a hazai előkelőket, helyükre pedig feltétlen német és olasz híveit ültette. Emellett megfosztotta birtokaitól és házi őrizetbe (feltehetően Veszprém várába) vetette Gizella özvegy királynét, a kánonjog megsértésével pedig egyházi ügyekbe is beavatkozott. A mellőzött magyar nagyurak körében 1041-ben nyílt lázadás tört ki. A trónfosztott Péter III. Henrik német-római császárhoz menekült, a megüresedett trónra pedig a felkelők Aba Sámuelt választották.
Sámuel még 1041-ben követeket küldött Strassburgba, hogy kipuhatolja a német-római birodalom szándékait. Mivel Henrik császár nyíltan ellenséges lépésként befogadta Pétert, Sámuel seregei 1042. február 15-én a Traisen folyónál betörtek az Osztrák Őrgrófság területére, és egészen Tulln városáig nyomultak. A király által vezetett déli fősereg és egy másik hadtest sorra aratta a győzelmeket, az északi szárny azonban vereséget szenvedett Péter sógorától, Adalbert osztrák őrgróftól. A hadiszerencse végül mégis a magyarok mellé állt: az őrgróf által ejtett magyar foglyok fellázadtak és szétverték fogvatartóikat, a menekülő osztrákok közül pedig sokan a Morva folyóba fulladtak. Sámuel végül győztesen tért haza az 1042-es hadjáratból. Erre az erődemonstrációra szükség is volt, hiszen Henrik leplezetlen célja a korábban elvesztett keleti határvidék visszaszerzése volt.
III. Henrik 1042 őszén megtorló hadjáratot indított Magyarország ellen. A Dunától északra eső területeket látszólag elfoglalta, és a Nyitrai Dukátus élére egy Csehországban élő Árpád-házi herceget ültetett. Mivel azonban sem érdemi ellenállásba nem ütközött, sem meghódolókat nem talált, hamarosan kivonult az országból, Sámuel pedig visszaállította a magyar közigazgatást. Egy évvel később Henrik újabb sereggel egészen a Rábáig nyomult. Ezt követően öt fordulóban is béketárgyalások zajlottak a két fél között, ám a császár mereven elzárkózott a megegyezéstől. bélyegkép|Ábrázolása a Thuróczi-krónikában A Pétert elűző, Sámuelt hatalomra juttató magyar uralkodóréteg időközben kiábrándult az új királyból, és összeesküvést szervezett ellene, amely azonban kitudódott. A Gellért-legenda szerint Aba Sámuel 1044 nagyböjtjén tanácskozásra hívta az összeesküvőket Marosvárra (Csanádra), ahol csapdát állítva nekik, híveivel mintegy ötven főurat lekaszaboltatott. Szent Gellért azonban nem tekinthető elfogulatlan forrásnak, hiszen trónbitorlónak tartotta Sámuelt, akit ráadásul III. Henrik nyomására IX. Benedek pápa ki is átkozott. A csanádi merénylet történetét később Kézai krónikája is átvette.