Rónay György (eredeti neve: Morócz György József) (Budapest, 1913. október 8. – Budapest, 1978. április 8.) József Attila-díjas (1967) költő, író, műfordító, esszéíró, irodalomkritikus, irodalomtörténész, országgyűlési képviselő.

Életútja Szülei: Morócz István és Liebner Róza voltak. 1931-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyegyetem bölcsészkarán végezte, magyar–francia szakon. 1937-ben a Révai Könyvkiadóhoz került lektornak. 1943-ban Lovass Gyulával, Sőtér Istvánnal és Thurzó Gáborral alapítója és szerkesztője volt az Ezüstkor című folyóiratnak. 1945-től a Vigilia szerkesztőbizottságának tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. 1947-1949 között a Demokrata Néppárt (DNP) országgyűlési képviselője volt. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és magyar történelemből.

Munkássága

A Nyugat „harmadik nemzedék”-ének jellegzetes témái szólalnak meg első verseiben, melyek elsősorban világirodalmi kultúrájukkal keltettek figyelmet. Elsősorban Babits Mihály költészete ösztönözte, de hatottak rá az ún. neokatolikus irodalom legnagyobb alakjai is (pl. Paul Claudel). Keresztút című regényének megjelenése után (1937) támadások pergőtüzébe került, és évekig különböző álneveken írhatott csak tanulmányokat a katolikus lapokban. Költői fejlődésére hatást gyakorolt a francia irodalom iránt érzett vonzódása.

Verseiben a világ szépségeire rácsodálkozó, azokért felelősséget érző ember hangja vált a legerősebbé, regényeiben pedig az önvizsgálat eleme uralkodóvá. Nemzedéktársaihoz hasonlóan újra meg újra visszatért a második világháború kérdésköréhez, igyekezett választ találni a túlélők felelősségére. Mint esszéíró, elsősorban a Nyugat íróiról rajzolt portrékat mint kritikus. Az olvasó naplója címmel több mint egy évtizedig rendszeresen áttekintette a kor magyar irodalmának legfontosabb műveit, legjellemzőbb törekvéseit. Különösen nemzedéktársairól rajzolt érzékletes, hiteles arcképet.

Műfordítóként elsősorban francia, olasz és német írókat fordított.

Politikai pályája A második világháború elmúltával politikai szerepet vállalt. Az Új Ember, a Magyarok majd a Vigilia hasábjain megjelenő írásaiban, valamint vidéki előadásaiban is képviselte nézeteit. Csatlakozott a Barankovics István által vezetett Demokrata Néppárthoz. A párt Világnézeti Akadémiájának előadója, és rendszeres szerkesztője a Hazánk című pártlapnak. Elvállalta a képviselő-jelöltséget is, és az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a Borsod megyei listáról bekerült az Országgyűlésbe.

Magánélete 1936. június 21-én házasságot kötött Radnóti Kornéliával. Egy fiuk született: Rónay László (1937-2018).

Művei Verseskötetei A tulipánok elhervadtak (1931) Híd. Rónay György versei; Merkantil Ny., Bp., 1932 Szüzek koszorúja; Pázmány Irodalmi Társaság, Bp., 1936 Te mondj el engem (1942) Ki hallotta már sírni a szívét...?; Bíró Ny., Bp., 1943 Nyár. Versek 1938–1956; Magvető, Bp., 1957 Fekete rózsa (1961) A város és a délibáb (1964) Tükör és tűz (1966) A holló és a róka (1967) A tenger pántlikái (1969) Téltemető (1973) Mérleg. Válogatott versek. 1931–1972; ill. Kass János; Magvető, Bp., 1974 Kakucsi rózsák (1977) A kert (1979) Mondd, szereted az állatokat? Versek és műfordítások gyerekeknek; vál., szerk. Bárány László, ill. Szántó Piroska; Móra, Bp., 1980 Szérű. Összegyűjtött versek; összeáll. Rónay László; Szépirodalmi, Bp., 1981 A vándor érkezése. Virág a feszület tövében (1986) A hajós hazatérése. Rónay György válogatott versei; vál., szerk., életrajz Vargha Kálmán; Kozmosz Könyvek, Bp., 1986 (A magyar irodalom gyöngyszemei) Odysseus énekei. Válogatott versek 1931–1978; vál. Parancs János; Új Ember, Bp., 1997 Tíz év. Versek a szorongattatás éveiből; Szt. István Társulat, Bp., 2015 (Életműsorozat) Regények Keresztút; Révai, Bp., 1937 (Magyar katolikus könyvek) Lázadó angyal (1940) Fák és gyümölcsök (1941) Cirkusz (1942) Az alkony éve (1947) A nábob halála (1957) Képek és képzelgések (1960) Esti gyors (1963) A párduc és a gödölye (1978) Novellák, kisregények Az ember boldogsága (1959) A szeretet bilincsei (1965) Idegenben (1968) Nem jött madár (1973) Júdás könyve / Júdás. Színjáték öt felvonásban / Utószó a Júdáshoz, vagy A hitelesség kérdései; Magvető, Bp., 1976 Szeptemberi halászat. Összegyűjtött kisprózai alkotások; Magvető, Bp., 1983 (Rónay György művei) Az ismeretlen Rónay György; vál., szerk. Rónay László; Vigilia, Bp., 2014 Tanulmányok A regény és az élet. Bevezetés a 19-20. századi magyar regényirodalomba; Káldor, Bp., 1947 Petőfi és Ady között. Az újabb magyar irodalom életrajza. 1849-1899; Magvető, Bp., 1958 Fordítás közben (1968) Jegyzetlapok, [1-2.] ; Magvető, Bp., 1969–1975 A nagy nemzedék. A Nyugat első nemzedéke; Szépirodalmi, Bp., 1971 Olvasás közben (1971) Kassák Lajos alkotásai és vallomásai tükrében (1971) Fordítók és fordítások (1973) Kutatás közben (1974) Miért szép? Századunk magyar novellái elemzésekben; szerk. Rónay György, Vargha Kálmán; Gondolat, Bp., 1975 Balassitól Adyig (1978) Triptichon. Harsányi Lajos, Sík Sándor, Mécs László; Kairosz, Bp., 2012 Világnézeti tanulmányok Szentek, írók, irányok (1970) Zakeus a fügefán (1971) Hit és humanizmus (1979) A kereszt igazsága. Esszék; szerk., bev. Körmendy Zsuzsanna; Paulus Hungarus–Kairosz, Bp., 1999 Szentek, írók, irányok. Tanulmányok; Szt. István Társulat, Bp., 2014 (Életműsorozat) Önvallomások, karcolatok, napló Jegyzetlapok (1975) Júdás könyve (1976) Napló, 1-2.; sajtó alá rend., előszó, jegyz. Reisinger János; Magvető, Bp., 1989 (Rónay György művei) Interjúk, nyilatkozatok, vallomások; vál., szerk., szöveggond., jegyz., névmutató, utószó Bende József; Vigilia, Bp., 2004 (Vigilia-könyvek) Élet-mozaik. Glosszák, jegyzetek; Szt. István Társulat, Bp., 2005 (Életműsorozat) Műfordítások Modern francia líra; ford. Rónay György; bev. Eckhardt Sándor; Vigilia, Bp., 1939 Michelangelo versei; ford. Rónay György; Officina, Bp., 1940 (Officina verseskönyvek) Új francia költők. Versfordítások; Révai, Bp., 1947Alapos bevezető tanulmánnyal az 5-89. oldalon Virginia Woolf: Flush (1947) Grimm legszebb meséi (1955) A francia reneszánsz költészete. Tanulmány és műfordítások; Magvető, Bp., 1956 Anatole France: Bonnard Szilveszter vétke (1957) Rainer Maria Rilke: Rilke Kristóf kornétás szerelmének és halálának legendája (1957) Franz Kafka: Kastély (1964) Carlo Collodi: Pinocchio kalandjai (1967) Charles Perrault: Lúdanyó meséi (1967) Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (1970) Századunk útjain (válogatott műfordítások) (1973) Novalis: Himnuszok az éjszakához. Válogatott versek; vál., ford., utószó Rónay György; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1974 Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány (1976) A francia líra kincsesháza, 1-8.; vál., szerk., utószó Rónay György; Európa, Bp., 1961 Francia költők antológiája, 1-2.; szerk., jegyz. Lakits Pál, Rónay György, Szegzárdy Csengery József, bev. Rónay György; Európa, Bp., 1962 (A világirodalom klasszikusai) A klasszicizmus; bev., szövegvál., ford. Rónay György; Gondolat, Bp., 1963 Az álruhás kalifa. Mesék az ezeregyéjszakából; vál., átdolg. Rónay György, ill. Bálint Endre; Szépirodalmi–Móra, 1965 Égövek, ábrák, csillagok. Válogatás a világlírából; vál., szerk. Rónay György, ill. Szántó Piroska; Európa, Bp., 1965 A holló és a róka. Állatmesék a világirodalomból; ill. Szántó Piroska; Móra, Bp., 1967 Klasszikus francia költők; szerk. és jegyz. Lakits Pál, Rónay György, Szegzárdy-Csengery József; 3. bőv. kiad.; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1968 Miért szép? A világirodalom modern verseiből; szerk. Rónay György, Vargha Kálmán, bev. Rónay György; Gondolat, Bp., 1970 Mondd, szereted az állatokat? Versek és műfordítások gyerekeknek; vál., szerk. Bárány László, ill. Szántó Piroska; Móra, Bp., 1980

Díjai Baumgarten-díj (1942) Munka Érdemrend (1963) József Attila-díj (1967) A Munka Érdemrend arany fokozata (1973) Az Európa Könyvkiadó Nívódíja (1984) Nagy Imre-emlékplakett (posztumusz) (1995) Budapest díszpolgára (posztumusz) (2014)https://index.hu/belfold/budapest/2014/04/30/ok_budapest_uj_diszpolgarai/

Jegyzetek

Források

Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek Tűz Tamás: Az ezüstkor lovagjai. Irodalmi Újság 1963/23. Tüskés Tibor: Rónay György; Akadémiai, Bp., 1988 (Kortársaink)

További információk

[ Kortárs magyar írók] Országgyűlési almanach. 359-360. Rónay György szócikk. Kereszténydemokrácia Tudásbázis, Barankovics István Alapítvány A hajós hazatérése. Rónay György emlékezete; vál., szerk., összeáll. Rónay László; Nap, Bp., 2001 (Emlékezet) Sebők Melinda: Halálmotívum Rónay György és Pilinszky János tájköltészetében; Kairosz, Bp., 2010 Vasvári Zoltán: Hultában egyre nő. Rónay György-tanulmányok; Vasvári Zoltán, Bp., 2010 Rónay László: Szavak szárnyán az ég felé. A modern katolikus irodalomszemlélet kezdetei. Kállay Miklós, Sík Sándor, Rónay György és Pilinszky János; Kairosz, Bp., 2012 Vasvári Zoltán: Mint kútmélybe kő. Rónay György-tanulmányok; Underground Kiadó és Terjesztő Kft., Bp., 2013 Vasvári Zoltán: "Tartani a tollat mozdulatlan". Rónay György életműve, fogadtatása és utóélete. Tanulmányok és bibliográfia; Vigilia, Bp., 2016

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar esszéírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Országgyűlési képviselők (DNP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949) Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Baumgarten-díjasok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek