Az ázsiai (AFC)-zóna számára 4-5 helyet osztottak ki a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra. 43 csapat jelentkezett a selejtezőkre, csak Brunei, Laosz, és Fülöp-szigetek nem kívánt indulni, vagy adta be későn a jelentkezését. Kelet-Timor első ízben játszott a selejtező mérkőzéseken, illetve Ausztrália először kísérelte meg a világbajnoki kvalifikációt az Ázsiai Labdarúgó-szövetség tagjaként, miután 2006. január 1-jén kiléptek az Óceániai Labdarúgó-szövetségből.
A selejtező lebonyolítása Az ázsiai selejtező két előselejtező körből, két csoportkörből, és egy pótselejtező mérkőzésből állt. A csapatok kiemelését a 2006-os labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőiben elért eredmények alapján végezték. Az öt legjobb helyen kiemelt csapat erőnyerő volt, és az első csoportkörbe kiemeltként várhatta a 2007. november 25-i, durbani sorsolást. Az első előselejtező fordulóban a 6.-24.-ig rangsorolt csapatokat párosították a 25.-43.-ig rangsoroltakkal. A párosítások győztesei közül a nyolc legrosszabb helyen rangsorolt labdarúgó-válogatott kényszerült a második selejtező körben újabb mérkőzéseket játszani. A párosítások győztesei, valamint az első előselejtező kiemelt győztes csapatai csatlakoztak az 1.-5. helyig rangsorolt csapatokhoz az első csoportkörben, ahol négy, egyaránt öt csapatos csoportot képeztek. A csoportok első két helyezett csapata jutott a második csoportkörbe, ahol – kiemelési sorrendnek megfelelően – két újabb öt csapatos csoportot képeztek. A két csoport első és második helyezettje automatikusan kijutott a világbajnokságra, míg a csoportok harmadik helyezett csapatai ázsiai pótselejtező mérkőzést játszottak.
Az ázsiai pótselejtező győztese egy újabb, az óceániai-zóna győztes csapata ellen vívott interkontinentális pótselejtező mérkőzésen harcolhatta ki a világbajnoki részvételt.
Az ázsiai előselejtezők látszólag haszontalanok voltak, hiszen egy kivétellel mindig a kiemelésnek megfelelően alakult, hogy mely csapatok lépnek egy-egy fordulóval feljebb.
Kiemelés A kiemelés az előző világbajnokságon elért eredményeken alapult.
Az 1–5. kiemeltek nem vettek részt az első két fordulóban, csak a harmadik fordulóban kapcsolódtak be. A 6–24. kiemeltek nem vettek részt az első fordulóban, csak a második fordulóban kapcsolódtak be. A 25–43. kiemeltek már az első fordulóban részt vettek. Kiemeltek (1–5. helyen rangsorolt)„A” kalap (6–24. helyen rangsorolt)„B” kalap (25–43. helyen rangsorolt) Guam és Bhután a sorsolás után, játék nélkül visszalépett.
Első forduló
A hivatalos sorsolást 2007. augusztus 6-án tartották az AFC székházában Kuala Lumpurban, Malajziában. Az "A" jelű kalap csapatait párosították a "B" jelű kalap csapataival.
Második forduló
Az 1. forduló 19 győztes labdarúgó-válogatottja közül a 11 legjobb helyen rangsorolt játék nélkül a 3. fordulóba jutott, míg a 8 legrosszabb helyen rangsorolt csapatot összepárosították egymással a következőképpen:
17. helyen rangsorolt – 14. helyen rangsorolt 16. helyen rangsorolt – 12. helyen rangsorolt 19. helyen rangsorolt – 15. helyen rangsorolt 18. helyen rangsorolt – 13. helyen rangsorolt
A párosítások oda-visszavágós rendszerben zajlottak 2007 novemberében. Az összecsapások győztesei a 3. fordulóba léptek.
Harmadik forduló
Ebben a fordulóban 20 csapat vett részt. A csoportok első két helyezettje továbbjutott a negyedik fordulóba. 1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport
Negyedik forduló
A 4. fordulóba az előző forduló öt selejtezőcsoportjának első két helyezett csapata került. A továbbjutó 10 csapatot két ötcsapatos csoportba sorsolták, ahonnan az első és második helyezettek automatikus résztvevői lettek a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak, míg a csoportok harmadik helyezettjei oda-visszavágós selejtező mérkőzést játszottak az interkontinentális selejtezőben való részvételért.
Kiemelés és sorsolás A továbbjutott csapatok kiemelését a 2006-os labdarúgó-világbajnokság eredményei alapján végezték. Az első kalapba a két legjobb ázsiai válogatottat, a harmadik helyre Iránt, a negyedik és ötödik helyre egyaránt az azonos eredménnyel büszkélkedő Szaúd-Arábiát és Japánt, a hatodik helyre Bahreint, míg az utolsó kalapba a további négy továbbjutó válogatottat rangsorolták.
1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap
A sorsolás A forduló csoportjainak sorsolását 2008. június 27-én végzeték Kuala Lumpurban, Malajziában. A négyes jelűurnával kezdtek, az első kihúzott csapatot az 1. csoport ötödik, a másodikként kihúzott csapatot a 2. csoport ötödik pozíciójába helyezték, majd a 4. kalap maradék két csapatát a csoportok negyedik helyére sorsolták. A két azonos rangsorolású csapat között egy külön sorsolás döntött arról, hogy Japánt a második, Szaúd-Arábiát pedig a harmadik urnából húzzák. Az utolsó három urna sorsolása már egyszerűen zajlott: a fennmaradó párosokat szétsorsolták a két csoport között.
A csoportok a következőkképen alakultak: 1. csoport 2. csoport
Csoportok A kialakított két csoportban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg a csapatok egymással. A csoportok első két helyezett labdarúgó-válogatottja automatikusan kijutott a labdarúgó-világbajnokságra, míg a csoportok harmadik helyezettje ázsiai pótselejtezőt játszottak az interkontinentális-pótselejtezőért. 1. csoport
2. csoport
Ötödik forduló Az ázsiai csapatok pótselejtezője két körből állt: egy ázsiai-pótselejtezőből és egy interkontinentális-pótselejtezőből.
A 4. forduló csoportjainak két harmadik helyezett csapata játszotta 2009. szeptember 5-én és szeptember 9-én az oda-visszavágós rendszerű ázsiai-pótselejtezőt.
Részletek
Interkontinentális-pótselejtező Az ázsiai pótselejtező-mérkőzés győztese, Bahrein játszhatott oda-visszavágós rendszerű interkontinentális-pótselejtezőt, amely idegenben szerzett több góllal nyerte meg a pótselejtezőt. Az óceániai-selejtező győztes csapatával, Új-Zélanddal 2009. október 10-én és november 14-én játszott oda-visszavágós mérkőzést a világbajnoki-részvételt jelentő helyért.
nyerte az interkontinentális pótselejtezőt, ezzel kvalifikálta magát a világbajnokságra.
Góllövőlista #JátékosOrszágÖsszesFordulónként 1.f. 2.f. 3.f. 4.f. Á.P. 1 Szarajut Csajkhamdi 7 5 2 2 Makszim Sackih 5 5 x3 Dzsong Csholmin 4 4 x Cheng Siu Wai 4 0 - - - Mahdi Karím 4 x Mohamad Gaddár 4 x Ziád Sábo 0 4 Radzsá Ráfi 0 4 Numondzon Hakimov 4 0 - - -9 Pak Csholmin 3 3 x Chan Siu Ki 3 0 - - - Sebastián Quintana 3 x Mohamed ez-Zeno 2 114 Ála Hubájl 2 1 x 1 Szol Gihjon x x 2 Mohamed es-Sehhi 1 x 1 Sunil Chetri 2 - - - - Szejd Besír 2 x Emilio Neves 2 1 - - - Qu Bo (Csü Po) 2 x Liu Jian (Liu Csian) 2 0 Chan Kin Seng 2 - - - - Aleksandar Duric 0 2 Jia Yi Shi 2 0 Noh Shah 1 1 Ferász Iszmájl 1 1 Tiraszil Dangda 2 0 Daszakon Thonglau 2 0 Thirathep Vinothaj 1 0 1 Artur Gevorkjan 2 0 Mamedali Karadanov 2 0 Mekan Naszirov 2 0
Kulcsok - Kiesett x Nem játszott (erőnyerő csapat volt)
1 gólosok
Obaidullah Karimi
Marco Bresciano Tim Cahill Joshua Kennedy
Mahmúd Abd ar-Rahmán Abdulláh Bába Fatádi Jaycee Okwunwanne
Zumratul Hossein Mithu
Kvak Thehü Pak Dzsiszong
Fajszál Halíl Szaíd al-Kasz Ahmed Mohamed Mubarak Navaf Mubarak Iszmájl Matár Basír Szaíd
Hong Jongdzso Dzson Kvangil Kim Kukdzsin
Cheung Sai Ho Lam Ka Wai Lo Kwan Yee
Steven Dias
Budi Sudarsono
Nasát Akram Emád Mohamed Jászím al-Hamd Havár Mulla Mohamed
Ali an-Nono Fekri al-Hubájsi Mohamed Szálem Hajszam Tabít
Endó Jaszuhito Ókubo Josito Maki Szeiicsiró Nakadzava Júdzsi
Hátem Akel Mahmúd Selbájeh
Nasa Samel
Szád as-Samári
Chang Yaokun (Csang Jao-kun) Du Zhenyu (Tu Csen-jü) Li Jinyu (Li Csin-jü) Li Weifeng (Li Vej-feng) Yang Jin (Jang Lin) Wu Wei'an (Vu Vej-an) Zheng Zhi (Cseng Csi)
Ajbek Bokojev Csolponbek Eszenkul Úlu
Roda Antar Mahmúd el-Ali
Mohd Bunyamin Umar
Ali Ashfaq Shamveel Qasim
Lumbengarav Donorov Odkú Szelenge
Mohamed al-Hináj Fávzi Basír Hasím Száleh Mohamed Haszán Mudafár
Jászer al-Kahtáni Malek al-Havszávi
John Wilkinson
Máhír asz-Szájed Átef Dzsenját Dzsehád al-Huszejn
Dzsamsed Iszmajlov Dzomihon Muhiddinov Dilsod Vaszjev
Patiparn Phetphun Szukha Szuri Nirut Szurasziang
Mekan Naszirov Arif Mirzsojev
Odil Ahmedov Ulugbek Bakajev Iszlom Inomov Timur Kapadze Viktor Karpenko Savkat Szalomov Ilhomdzson Szujunov
Öngólos
Alfredo Esteves (Hongkong ellen)
Jegyzetek
Afc Kategória:AFC