bélyegkép|270px|jobb|A Királykő Zernest felől bélyegkép|270px|jobb|A Szent Miklós ortodox templom bélyegkép|250px|Az Istenanya Születése ortodox templom bélyegkép|270px|jobb|A papírgyár az 1900-as években Zernest (Zernyest, románul Zărnești, németül Zernescht vagy Zernen, szászul Särnescht) város Romániában, az erdélyi Barcaságban, Brassó megyében. A város része a vele össze nem épült Ótohán, és közigazgatásilag hozzátartozik Újtohán is.

Fekvése Brassótól 24 km-re délnyugatra, a Barca partján, a Királykő északi, a Persányi-hegység déli lábánál fekszik. A városközpont tengerszint feletti magassága 722 méter.

Nevének eredete Neve a szláv eredetű Zerne személynév (vö. délszláv Zrna) román képzővel elláttott alakja. Először 1367-ben, magyaros formában említik (Zernehaza). Későbbi említései: Zerne (1395), Zirna és Zirma (1413), Cerne (1550), Czernest (1567). Mai névalakja 1760-62-ből adatolható.

A magyarországi helységnevek egységes törzskönyvezése során a Községi Törzskönyvbizottság 1908-ban, majd 1911-ben ismét a Zernyest nevet javasolta a község számára, azzal az indoklással, hogy „így kevésbé idegenszerű”. Ezt azonban sem történeti adatok, sem a helyben élő soknyelvű lakosság névhasználata nem támasztotta alá, ezért a község nem fogadta el és részben emiatt a hivatalos névnek a belügyminiszter általi megállapítása elmaradt.

Viszont a zernyesti csata csak zernyesti névformával szerepel (például Jókai Mórnál, itt). Orbán Balázs pedig A Székelyföld leírása VI. kötetében (1873), a 390–392. oldalon foglalkozik a helységgel és végig Zernyest alakot használ, sohasem Zernestet. A római katolikus plébánia is zernyestinek nevezi magát: itt, miként a helyi magyar közösségi ház is.

Története A 14–19. században a törcsvári uradalomhoz tartozó román falu volt és azzal együtt Brassó városa birtokolta.

1690. augusztus 21-én a Havasalföldről váratlanul, hegyi ösvényeken betörő Thököly Imre török-tatár-román serege itt verte meg Heissler császári altábornagy és Teleki Mihály kancellár, főgenerális kétszeres túlerőben lévő seregét, ezzel utoljára kísérelve meg Erdély visszaszerzését. A csatában Teleki Mihály elesett, Heissler tábornok pedig fogságba került. A tábornokot Thököly később kicserélte császári fogságban ülő feleségéért, Zrínyi Ilonáért, aki ezután követte őt Törökországba.

Gazdaságában kiemelkedő szerepe volt az esztenás juhtartásnak. 1746-ban egy családfőre átlagosan 9–10 juh jutott. A 19. században a juhászat jelentősége visszaesett, 1895-ben már csaknem kétszer annyi szarvasmarhát tartottak, mint juhot (utóbbi állománya 150 év alatt kb. harmadára fogyatkozott). 1893-ban határának 69%-a erdőből, 13%-a rétekből, 8%-a legelőkből állt.

1786-ban népes falu, kb. 2250 lakossal. A 18. század végétől a vasút megépültéig virágkorát élte a fuvarozás, 8–12 ló vontatta nagy szekereikkel a zernestiek Konstantinápolyba, Lipcsébe és Drezdába is eljutottak. A zernyesti fuvarosok saját „céhbe” tömörültek, és 1878-ban a törcsváriakkal felosztották egymás között a környék vásárait.Kós Károly – Tiberiu Coliban: Cărăușitul. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 382. o. A fuvarozásnak a vasutak megépülte vetett véget. Az 1840-es években a brassói Constantin Ioanovici pamutfonó manufaktúrája 40 munkást alkalmazott és évi 20 ezer kg gyapotot dolgozott föl,N. G. V. Gologan: Cercetări privitoare la trecutul comerțului românesc din Brașov. București, 1928 de az 1850-es évek elején csődbe ment.Miskolczy Ambrus: A brassói román levantei kereskedőpolgárság kelet–nyugati közvetítő szerepe. Bp., 1987, 82. o. 1868-ban heti- és két országos vásár tartására kapott szabadalmat. Az ottani szájhagyomány szerint a 19. század második felében Zernyestről települt a Dâmbovița megyei Brebu.

1852-ben Rudolf Orghidan és részvényestársai, brassói román kereskedők az ortodox egyház telkén, a helység északkeleti határában papírgyárat alapítottak. A gépek beszerzésével és a gyár vezetésével az itt birtokkal rendelkező George Bariț-ot bízták meg. A termelés 1857-es indulásakor ez volt a legnagyobb erdélyi papírgyár. 1880-ban a Copony cég vásárolta meg, majd 1918-ban eladta egy budapesti vállalatnak, amely 1925 után fokozatosan korszerűsítette. Mellette ugyancsak budapesti tőkéből 1891-ben cellulózgyárat alapítottak, Kronstädter Papierstoff Fabrik A. G. néven. A részvénytársaság 1903-ban felvásárolta a turócszentmártoni, 1916-ban a brăilai cellulózgyárat. A gyárak főként az 1880-as évektől magyar és szász munkásokat is idevonzottak.

1860-ban a község elsőként nyilvánította hivatali nyelvéül a román nyelvet. A közleményt valószínűleg Bariț fogalmazta. Ezt a példát a következő másfél évben több száz község követte.Simion Retegan: Dieta românească a Transilvaniei (1863-1864). Cluj-Napoca, 1979, 314. o. 1869-ben Bariț adományából itt jött létre az első román elemi iskolai könyvtár.Uő.: Sate și școli românești din Transilvania la mijlocul secolului al XIX-lea (1867–1875). Cluj-Napoca, 1994, 35. o. 1875-ben új, emeletes ortodox felekezeti iskolát építettek. A 20. század elején több, szász tulajdonban lévő fűrészüzeme is működött. 1890-ben létesült benne gyógyszertár.Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 46. o. Az 1900-as években főként a régi házak épültek még rakófából és zsúpfedéllel, 1870 óta egyre inkább szász vagy magyar kőművesek építették őket, szász mintára.Nicolae Iorga: Neamul romănesc în Ardeal și în Țara Ungurească. București, 1906, 1. köt., 51. o.

1876-tól Fogaras vármegye Törcsvári járásához tartozott. 1911-ben ide helyezték át a járás székhelyét.Belügyi Közlöny 1911, 128. o. 1925-ben az egész járást Brassó megyéhez csatolták. 1939-ben egy klórral teli kazán robbanásakor 72 papírgyári munkás halt meg. 1936-ban kohászati gyára létesült.Nicolae Dunăre: Dezvoltarea industrială a Țării Bîrsei. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 1. București, 1972, 394. o.

1950-ben kapott városi címet. 1964-ben hozzácsatolták Ótohánt. A szocializmus alatt több lakótelepet építettek, közülük nagyobbak a Blocuri (1951–70, Ótohán és Zernest között), a Jidoghină (1970–84, a város nyugati részén) és a Zărnești-Sud (1975–90, a város déli peremén) negyedek. Az 1970-ben nyitott nikkelbányát 1991-ben zárták be.

Látnivalók Innen indulnak a turistautak a Királykőre. A cinteremmel körülvett Szt. Miklós ortodox templomot Neagoe Basarab havasalföldi vajda alapította 1515-ben. Mai formáját azonban 1810-ben kapta, amikor alaprajzát a brassói Szt. Miklós temploméhoz igazították. A 18. században esperesi székhely volt. Az Istenanya Születése ortodox templom 1791-ben épült. Az építés idejéből való külső festése a keleti apszison maradt meg. A vasútállomás mellett, a város északkeleti végében található a papírgyári negyed. Itt áll a reformátusok 1925-ben és a római katolikusok 1927-ben elkészült temploma. 2001-ben újraalapították a várostól négy km-re, a Királykő Colțul Chiliilor nevű északi kiszögellésénél 1723 előtt alapított kolostort, amelyben 1780-ban öt szerzetes élt és amelyet 1781-ben a brassói városi tanács rombolt le.Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000 A hely forrását csodatévőként tisztelik, az ugyancsak gyógyító erejűnek hitt barlangot templomnak rendezték be.

Lakossága 1850-ben 2392 lakosából 2184 román és 202 cigány nemzetiségű volt. 1910-ben 4253 lakosából 3327 román, 634 magyar és 289 német anyanyelvű volt, felekezet szerint 3302 ortodox, 373 római katolikus, 314 evangélikus, 135 református és 87 unitárius. A Papír- és cellulózgyári telepet 461-en lakták, közülük 262 magyar, 176 német és 22 román anyanyelvű. 2002-ben 23 888 lakosából 22 456 román, 879 cigány és 488 magyar nemzetiségű, 22 610 ortodox és 542 római katolikus vallású.

Gazdasága Papírgyára jelenleg Románia legnagyobb, papírt újrahasznosító üzeme. Karton csomagolóanyagokat gyárt. A Tohan fegyvergyárat lásd Ótohánnál.

Sport Motokrosszpálya.

Testvérvárosok Markkleeberg, Németország

Híres emberek Itt született 1828-ban Ioan Mețianu ortodox érsek, metropolita. Itt született 1858-ban Vutskits György zoológus, premontrei tanár. Itt született 1893-ban Grete Csaki-Copony festőművész. Itt született 1901-ben Tuzson Pál vegyész. Itt született 1941-ben Ulpiu Vlad zeneszerző. Gyakran tartózkodott itt George Bariț publicista, politikus, a 19. századi román szellemi élet jelentős alakja. Itt esett el Teleki Mihály erdélyi tanácsos, főgenerális a török szultán által Erdély elfoglalására küldött Thököly Imre ellen harcolva 1690. augusztus 21-én.

Jegyzetek

Források Ioan Lepădatu: Orașul Zărnești. Brașov, 1998 N. G. V. Gologan: Camera de comerț și de industrie din Brașov în anul 1935. Brașov, 1935

További információk Információs webhely

Kategória:Erdélyi városok Kategória:Brassó megye települései Kategória:Fogaras vármegye települései