Az Alcatraz-sziget (vagy egyszerűen Alcatraz, a popkultúrában elterjedt neve szerint „a Szikla”) kis sziget a San Francisco-öböl közepén, Kalifornia államban. Először világítótorony, majd katonai erődítmény, később börtön volt, ma múzeum és 1986 óta nemzeti emlékhely. A Nemzeti Park Szolgálat (angolul National Park Service, NPS) gondozza és a Golden Gate National Recreation Area része.
Mai neve a környéket felfedező spanyol Juan Manuel de Ayala hajós által adott La Isla de los Alcatraces („A szulák szigete”) angolosodott formája.
A nagyközönség számára leginkább az 1934 és 1963 közt a szigeten működött maximális biztonságú börtönről nevezetes, aminek falai közt töltötte büntetését a két világháború közti időszak nagy gengsztereinek „színe-java”, mint Al Capone vagy Machine Gun Kelly.
Természeti földrajza, élővilága
bélyegkép|jobbra|200px|Kormoránok bélyegkép|jobbra|200px|Két banáncsiga bélyegkép|jobbra|200px|Ösztövér siklószalamandra
A kaliforniai San Franciscótól északra, a San Francisco-öböl vizében magasodik a kréta korú homokkőből és palából felépülő sziget. Területe: 90 000 m² (9 hektár). A homokkő és pala kőzetek miatt nehezen művelhető, terméketlen terület. Ezért és különleges fekvése miatt mindig speciális feladatokra használták.
Természetes élővilága madarakra és néhány ellenálló fűfajra szorítkozik. A szigeten nincs forrás, a növényeknek a harmattal és az esővel kell beérniük. Megfelelő talaj sem alakult ki. Az 1850-es években az öblöt védő ágyúállásokhoz felhasznált földet az Angyal-szigetről hozták, és ekkor sokféle mag is a szigetre került.
Az erődítmény, majd a katonai börtön állandó lakosságot teremtett, és a lakók elkezdték átalakítani környezetüket. Franciakerteket alakítottak ki, fákat, egzotikus- és dísznövényeket ültettek. 1934-ben a létesítmény fegyházzá alakult át, emiatt a betelepítés üteme csökkent. Nem voltak hivatásos kertészek, a növényeket néhány kiválasztott elítélt gondozta. A helyi civilek magánkertjeiben megjelentek a gyümölcsfák is. A börtön bezárása után a kertek kivadultak, a mai növényzet az egykori dísz- és haszonnövények maradéka, amelyben számos madárfaj fészkel. A sziget növényvilága 1972 óta védett.
A legjellemzőbb fajok: a nyugati medveköröm (Acanthus mollis L.), a kaliforniai kakukkmák (Eschscholtzia californica), különféle loncok, tündérrózsák, agávék. A cserjék és fák közül a kaliforniai szeder (Rubus ursinus), a fuksziák, a gerániumok, az eukaliptuszok és a ciprusok a legjellemzőbbek.
A madarak főleg a nyugati oldal sziklás partvidékén költenek. Legjellemzőbbek: az alkafélék, a kárókatonafélék és a sirályfélék.
Úgy tartják, a sziget egyetlen emlősfaja az éjszakai életmódú őzegér (Peromyscus maniculatus). A 7–10 centiméteresre megnövő rágcsálók rovarokkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és ételmaradékokkal táplálkoznak. Egy 1994-es kutatás szerint a szigeti populáció szőrzete világosabb árnyalatú barna, mint az öböl többi részén szokás.
Érdekes faj az Alcatraz nedvesebb területein honos sárga banáncsiga (Ariolimax ssp.), amely akár a 15–20 cm-re is megnőhet. Táplálékai gombák, növények és állati maradványok. Gusztustalan, nyálkás kinézete dacára ehető, ezért évente több csigafesztivált és csigaversenyt rendeznek. A fesztiválok részei a csigafőző- és csigareceptversenyek.
Az ösztövér siklószalamandra (Batrachoseps attenuatus) a kétéltűek egyik jellemző képviselője. Megjelenése, mérete és színe ia a földigilisztáéra hasonlít, de vannak kis lábai. Veszélyhelyzetben a gyíkokhoz hasonlóan leválaszthatja a farkát. Általában 6–12 centiméter hosszú, és bőrlégzéssel jut levegőhöz. A nedvesebb részeket kedveli, a leggyakrabban rothadó avarban találkozhatunk vele. A kutatók megállapították, hogy állománya elöregedett, lassan reprodukálódik.
Történelme
Az indiánok feltehetően horgászhelynek használták és tojásokat gyűjtöttek partjain — e célra ez az egyik legalkalmasabb hely az egész öbölben. Egyes elképzelések szerint ide száműzhették a törvényeket megszegő társaikat is. Két jelentősebb törzs — a miwok és az ohlone indiánok — szálláshelye volt; utóbbiak száma az európaiak érkezésekor körül lehetett.
Mivel a sziget az öböl bejáratának közepén helyezkedik el, távolból úgy tűnik, mintha meg sem szakadna partvonal, és ez több európai hajóst megtévesztett: Juan Rodriguez Cabrillo, Francis Drake és Sebastián Rodriguez Cermeño is elhaladt mellette anélkül, hogy észrevette volna. (Cermeño adta a területnek a San Francisco nevet.) Először Gaspar de Portolá hajózott be az öbölbe 1769. október 31-én. 1775-ben a spanyol Juan Manuel de Ayala hadnagy több hetet töltött az öböl térképezésével. Augusztus 11-én Pelikán-szigetnek nevezte el.
1821-ben a Spanyolországtól függetlenedő Mexikó része lett, majd 1848. május 19-én, a mexikói–amerikai háború végén Kaliforniával együtt az USA fennhatósága alá került.
Világítótorony
bélyegkép|jobbra|200px|A világítótorony ma bélyegkép|jobbra|200px|Az erőd makettja az 1860-as évek végi állapotot mutatja bélyegkép|jobbra|200px|Az egyik Rodman ágyú bélyegkép|jobbra|200px|A citadella 1893-ban
Még ebben az évben kitört az aranyláz, és robbanásszerűen, egy év alatt -ről -re növelte San Francisco lakosságát.Richards, Rand (1992). Historic San Francisco: A Concise History and Guide. Heritage House. . A megnövekedett forgalom miatt biztonságosabbá kellett tenni a vízi közlekedést. A nyugati partra tervezett hét világítótorony építésének jogát a baltimore-i székhelyű Gibbons and Kelly vállalat kapta meg. Az Alcatrazi Világítótornyot 1853-ban adták át, amellyel a legöregebb világítótorony az Egyesült Államok Csendes-óceáni partvidékén. 1854-ben hármas osztályú Fresnel-lencsékkel, 1856-ban ködharanggal szerelték fel. 1904-ben fejlesztették tovább és négyes osztályú lencséket kapott, amelyekkel már öt másodpercenként tudott fényjelzést adni, amelyet 41 kilométeres távolságból is láttak a hajósok. Az 1906-os földrengésben súlyosan megrongálódott épületet 1909-ben lerombolták, és az eredeti helyétől délebbre egy magasabb, 25 méteres tornyot építettek fel, hogy ezzel helyet adjanak a kiépülő börtönnek. Az új, 1909. december 1-jén átadott épületben egészen 1963-ig voltak lámpaőrök, az automata berendezés felszereléséig.
Az erőd
Kalifornia már 1850-ben állami rangot kapott, és az aranyláz hozta gazdagság növekedésével szükségessé vált az amerikai jelenlét biztosítása. Az Alcatraz-sziget kitűnő lehetőséget nyújtott egy erőd építésére, az öböl védelme érdekében.
A Csendes-óceáni Mérnöki Bizottság így jellemezte a terület taktikai értékét: „A természet mintha direkt egy erődítménynek találta volna ki a szigetet: minthogy az öböl bejáratának közepén fekszik, ágyútűzzel tudja beborítani északon az Angyal-szigetig, délen a városig, nyugaton pedig a külső telepekig húzódóan az egész környéket. Egy San Franciscóba igyekvő hajónak legalább egy mérföldnyi távolságon belül meg kell közelítenie.”
Millard Fillmore elnök a hadsereg használatába adott egy nagyobb területet számos kis szigettel. Az Alcatraz, a Lime Point és a Ford Point lettek volna a város háromszög alakú tengeri védművének sarokpontjai. A Lime Pointon azonban sohasem épült meg az erődítmény, mert az állam nem tudott megegyezni a terület tulajdonosával a vételárról.
A James McPherson hadnagy vezette utászok 1853-ban kezdték építeni az erődöt. Civil munkásuk sosem volt elég, mert a férfiak inkább aranyásással próbáltak pénzt szerezni, semhogy bérmunkásnak álljanak. Problémás volt a minőségi építőanyagok beszerzése is. A homokkövet a szomszédos Angyal-szigetről hozták, de a gránit jelentős részét Kínából importálták. 1858-ra épült fel az erődítmény, az első legénysége (200 katona) a következő évben érkezett meg. Az első parancsnok Joseph Stewart százados volt.
A robbantásokkal lépcsőzetessé tett terepen téglákból és terméskövekből falakat alakítottak ki a sziget partjain. Az ellenséges hajók távoltartására megfelelőnek ítélt tűzerejű, huzagolatlan Columbiad ágyúk állásai észak, dél és nyugat felé néztek. Az erőd oldalait caponiereken elhelyezett mozsárágyúkkal védték. A végső védvonal a világítótorony közelében téglából épült citadella lett. A lőrés-ablakokkal ellátott, kétemeletes épület felső szintjén volt a kaszárnya, az alsó élelmiszer- és lőszerraktárnak, konyhának és ebédlőnek adott otthont. Az egész épületet mély árok vette körbe, és azon csak egy felvonóhíd vezetett át. Békeidőben 100, ostrom idején 200 ember elhelyezésére tervezték — ezzel a létszámmal készletei négy hónapig tartottak volna ki.
A magas falak miatt a szigetre csak a dokkon lehetett bejutni. A dokktól a citadelláig vezető utat is mozsárágyúk vigyázták, a közvetlen irányzékú fegyreknek lőrések tucatjait nyitották. A passzív védelmet itt is száraz árok, felvonóhíd és vasalt fakapuk biztosították.
Az amerikai polgárháborúban tovább erősítették (például 1864-ben állították fel a 15 inches Rodman ágyúkat), de harci eseményekben nem vett részt. Kaliforniában az unionistáknak és a föderalistáknak is voltak támogatói, de az erőd vezetése — mint az állam nagy része is — az északiakhoz húzott. Itt tartották fogva az elfogott déli szimpatizánsokat és hadifoglyokat. Felismerve, hogy elzártsága miatt a szökés szinte lehetetlen, a rabokat több más erődítményből is ide szállították, majd 1861-ben hivatalosan is a Csendes-óceáni hadosztály katonai börtönévé minősítették át.
Katonai börtön
bélyegkép|jobbra|200px|A sziget 1895-ben bélyegkép|jobbra|200px|A sziget korabeli térképe bélyegkép|jobbra|200px|A tizenkilenc hopi főnök bélyegkép|jobbra|200px|San Francisco az 1906-os földrengés után. Háttérben az Alcatraz bélyegkép|jobbra|200px|A szigeten laktak a katonák családjai is
1867-ben épült fel a börtönnek helyet adó téglaépület. Korábban a foglyokat az őrház alagsorában, és egy 1863-ban épült faépületben tartották fogva. Az elítélteket az erődítési munkálatokban és az építkezéseken foglalkoztatták, sőt néhányukat naponta átszállították a közeli támaszpontokra ottani munkavégzés céljából. A megbízhatatlan foglyok belső feladatokat láttak el vagy végig a cellájukban maradtak. Megkülönböztetésükre ruhájuk hátuljára egy nagy „P” betűt varrtak, az angol prisoner = rab rövidítéseként.
Az USA nyugat felé terjeszkedése miatt szaporodtak konfliktusai az indiánokkal, így nőtt az elfogott őslakók száma, és mind többen kerültek az Alcatrazba. A jelentősebbek egyike volt Paiute Tom, a hadsereg nyomolvasója, akit két nappal ideszállítása után árulásért lelőtték az őrök. Két másik indián, Broncho és Sloluck az Északkelet-Kaliforniába küldött békekövetek legyilkolásában játszott szerepéért került őrizetbe; bűntársaikat rögtön felakasztották, Ulysses S. Grant elnök közbenjárására kímélték meg az ő életüket. Broncho betegségben halt meg a szigeten, Sloluck öt év után szabadult és csatlakozott megmaradt népéhez egy rezervátumban. Kayetenay csirikava apacs törzsfőnök, Geronimo szövetségese, 2 évre került az intézménybe. Szabadulásakor ezt a jelentést írták róla: „Ittléte teljes jellemátformáláshoz segítette.”
1895 januárjában 19 hopi indián érkezett a börtönbe Észak-Arizonából. Ezek a falufőnökök megtagadták az együttműködést a kormány oktatási programjával. Idejük nagy részét farönkök fűrészelésével töltötték, de néhányuk számára lehetővé tették, hogy ellátogassanak San Franciscó-i iskolákba, ahol, egy akkori újság szavaival élve, láthatták: „a szorzótábla nem harap”. Miután beleegyeztek az együttműködésbe, szabadon engedték őket, de miután visszatértek otthonukba, továbbra is ellenálltak az újításokkal szemben.
Az 1898-as spanyol–amerikai háború idején mintegy 450 hadifoglyot szállítottak ide. A Fülöp-szigetekről fertőző trópusi betegségekkel hazatérő katonák egy részének is Alcatrazt jelölték ki karanténnak.