Gianni Morbidelli (Pesaro, 1968. január 13.) olasz autóversenyző, az 1989-es olasz Formula–3-as bajnokság, valamint a 2008–2009-es Speedcar Series győztese.

Pályafutása

1987 és 1989 között az olasz Formula–3-as bajnokságban versenyzett, valamint több különböző Formula–3-as versenyen is részt vett ebben az időszakban. 1989-ben megnyerte az olasz sorozatot, és győzött az Európa-kupán is.

1990-ben a nemzetközi Formula–3000-es széria futamain indult. Egy futamgyőzelmet szerzett, és húsz pontjával végül ötödik lett az összetettben.

Formula–1

1990-ben a Formula–3000 mellett a Formula–1-es világbajnokság négy versenyén is részt vett. A szezon első két nagydíján a Scuderia Italia, majd az utolsó két versenyen a Minardi csapatával.

Az 1991-es, valamint az 1992-es szezont (egy futam kivételével) a Minardinál teljesítette. A 91-es ausztrál nagydíjon ő helyettesítette a távozó Alain Prostot a Ferrari-istállónál. A futam heves esőzésben zajlott, és a sok baleset miatt a rendezők tizenhat kör után leintették. Gianni a hatodik helyen állt ekkor. Mivel a versenyzők fél pontokat kaptak, így ő mindössze 0,5 pontot gyűjtött.

1993-ban nem kapott lehetőséget a világbajnokságon, és az olasz túraautó-bajnokságon szerepelt.

1994-ben újra a világbajnoki mezőny részese volt. A Footwork-istállóval az év összes versenyén rajthoz állt. 1995-ben is maradt a csapatnál. A szezonzáró ausztrál nagydíjon harmadik lett, ami a Footwork legjobb eredménye a sorozatban.

1996-ban csak tesztpilótai állást kapott. Gianni a Jordan alakulatánál töltötte be ezt a szerepet. 1997-ben a Ferrari tesztpilótája volt, valamint hét futamon vett részt a Sauber csapatával. Egy teszten, Magny Cours-ban komoly balesetet szenvedett, melyben megsérült a bal karja. A luxemburgi nagydíj után már nem szerepelt többé Formula–1-es versenyen.

Túraautózás 200px|balra|bélyegkép|2006-ban a túraautó-világbajnokság egy futamán

Formula–1-es pályafutását követően végleg áttért a túraautózásra. 1998-ban a brit túraautó-bajnokság futamain indult egy Volvóval. Míg csapattársa, Rickard Rydell megnyerte a bajnoki címet, addig Gianni csak a tizenegyedik lett.

Ezt követően a túraautó-Európa-bajnokságon, majd az FIA GT-sorozatban versenyzett. 2000-ben harmadikként zárta az európai bajnokságot Fabrizio Giovanardi és Peter Kox mögött. 2006-ban a világbajnokságon is részt vett, de nem ért el nagyobb sikereket.

2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az olasz Superstars Championship sorozat bajnoka volt, valamint megnyerte a 2008–2009-es Speedcar Series-t.

Sikerei Olasz Formula–3-as bajnokság Bajnok: 1989 Formula–3-as Európa-kupa Győztes: 1989 Superstars Championship Bajnok: 2007, 2008, 2009, 2013 Speedcar Series Bajnok: 2008–2009

Eredményei Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 1990 Scuderia Italia USANK BRA14 SMR MON CAN MEX FRA GBR GER HUN BEL ITA POR ESP – 0 Minardi JPNKi AUSKi 1991 Minardi USAKi BRA8 SMRKi MONKi CANKi MEX7 FRAKi GBR11 GERKi HUN13 BELKi ITA9 POR9 ESP14 JPNKi 24. 0,5 Ferrari AUS6‡ 1992 Minardi RSAKi MEXKi BRA7 ESPKi SMRKi MONKi CAN11 FRA8 GBR17 GER12 HUNNk BEL16 ITAKi POR14 JPN14 AUS10 – 0 1994 Footwork BRAKi PACKi SMRKi MONKi ESPKi CANKi FRAKi GBRKi GER5 HUNKi BEL6 ITAKi POR9 EUR11 JPNKi AUSKi 22. 3 1995 Footwork BRAKi ARGKi SMR13 ESP11 MON9 CAN6 FRA14 GBR GER HUN BEL ITA POR EUR PACKi JPNKi AUS3 14. 5 1997 Sauber AUS BRA ARG SMR MON ESP14 CAN10 FRA GBR GER HUNKi BEL9 ITA12 AUT9 LUX9 JPNNi EUR - 0

‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így a pontoknak csak a felét kapta meg.

Jegyzetek

Fordítás

Külső hivatkozások

Hivatalos honlapja Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon

Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:Olasz Formula–1-es versenyzők Kategória:A ralikrossz-világbajnokság versenyzői Kategória:Pesaróiak Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Minardi Kategória:Scuderia Ferrari Kategória:Arrows Kategória:Sauber F1