Rattle and Hum címen jelent meg a U2 1987-es egyesült államokbeli turnéjáról szóló dokumentumfilm, valamint egy ezen készült koncertfelvételeket és új stúdiófelvételeket tartalmazó album is. A zenekar kevésbé (el)ismert anyagai közé tartozik, részben mert eléggé rendezetlen, részben mert a nagy sikerű The Joshua Tree után jelent meg, és a szintén igen népszerű Achtung Baby követte. Mintegy tízmillió példány fogyott el belőle, és a Desire kislemez a brit slágerlista élére került (a U2 kislemezek közül elsőként).
A filmet az album megjelenésének évében (1988) mutatták be a mozikban, de kazettán csak a következő évben jött ki. Producere Michael Hamlyn, rendezője Phil Joanou. Koncerteken és stúdiókban készült felvételeket, valamint interjúkat tartalmaz. Az albumon a turnén készült élő felvételek mellett új dalok is hallhatók, melyek az amerikai zenei stílusok hatását tükrözik.
A turné egyik utolsó állomásán a zenészek bejelentették, hogy egy kis szünetre van szükségük, hogy „újraálmodhassák az egészet”. A rajongók – nem alaptalanul – a zenekar feloszlástól tartottak; ehelyett azonban egy komoly stílusváltás és az 1991-es Achtung Baby következett. __NOTOC__ Dalok Az albumon Helter Skelter (élő) (3:07) Van Diemen's Land (élő) (3:05) Desire (2:59) Hawkmoon 269 (6:22) All Along the Watchtower (élő) (4:24) I Still Haven't Found What I'm Looking For (élő) (5:53) [Freedom For My People] (0:38) Silver and Gold (élő) (5:49) Pride (In the Name of Love) (élő) (4:27) Angel of Harlem (3:49) Love Rescue Me (6:24) When Love Comes to Town (4:15) Heartland (5:03) God Part II (3:15) [The Star-Spangled Banner] (0:43) Bullet the Blue Sky (live) (5:36) All I Want is You (6:30)
A videón Helter Skelter (élő) Van Diemen's Land Desire (demo) Exit / Gloria (élő) I Still Haven't Found What I'm Looking For (próba) [Freedom For My People] Silver and Gold (élő) Angel of Harlem (demo) All Along the Watchtower (élő) In God's Country (élő) When Love Comes to Town (próba/élő/interjúrészletekkel) Heartland Bad / Ruby Tuesday / Sympathy for the Devil (élő) Where the Streets Have No Name (élő) MLK (élő) With or Without You (élő) [The Star-Spangled Banner] / Bullet the Blue Sky (élő) Running to Stand Still (élő) Sunday Bloody Sunday (élő) Pride (In the Name of Love) (élő) All I Want Is You
a Helter Skelter John Lennon és Paul McCartney szerzeménye a Van Diemen's Land-et The Edge írta és adja elő a Gloria, melyből az Exit közben hangzik el egy részlet, Van Morrison-dal Sterling Magee (gitár és ütőhangszerek) és Adam Gussow (szájharmonika) adják elő saját szerzeményüket, a Freedom for My People-t az All Along the Watchtower Bob Dylan dala a Bad-ben felhangzik két Rolling Stones-dal, a Ruby Tuesday és a Sympathy for the Devil részlete a Love Rescue Me szövege egy gospelen alapul, és Bob Dylannel együtt írták az USA himnuszát, a Star-Spangled Banner-t Francis Scott Key írta; itt Jimi Hendrix híres woodstocki előadásából hallható egy rövid részlet
Kislemezen a Desire, az Angel of Harlem, a When Love Comes to Town és az All I Want Is You jelent meg.
A Heartland még a The Joshua Tree albumra készült, így producerei Brian Eno és Daniel Lanois.
Előadók Bono – ének The Edge – gitár, ének Adam Clayton – basszusgitár Larry Mullen, Jr. – dob
Vendégelőadók: B.B. King – gitár és ének (When Love Comes to Town) Bob Dylan – hammond orgona (Hawkmoon 269), ének (Love Rescue Me) The New Voices of Freedom – ének (I Still Haven't Found What I'm Looking For) The Memphis Horns – kürt (Angel of Harlem, Love Rescue Me) Benmont Tench – hammond orgona (All I Want Is You)
Kategória:1988 nagylemezei Kategória:U2-albumok Kategória:Island Records-albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei