A British American Racing egy Formula–1-es versenycsapat, mely 1999-től 2005-ig szerepelt a sportágban. A csapat elődje a Tyrrell csapat volt, első évükben Supertec motorokat használtak, a következő hat évben pedig a Honda szállított motorokat a csapat számára. A csapat nevét a British American Tobacco cégről kapta, melynek két dohánytermékét, a Lucky Strike-ot, és az 555-öt reklámozták. 2004 novemberében a Honda felvásárolta a csapat 45%-át, majd a rákövetkező évben a maradékot, és 2006-tól már Honda Racing F1 néven indult. A Lucky Strike megmaradt a csapat főszponzorának 2006 végéig, amíg a dohányreklámokat teljesen be nem tiltották a Formula–1-ben.
A Honda további három évig működtette a csapatot, majd a gazdasági világválság miatt eladták Ross Brawn-nak, aki Brawn GP néven egyetlen év erejéig versenyeztette, melynek során egyéni és konstruktőri világbajnok is lett. 2010-től a csapat a Formula–1-ben ma is versenyző gyári Mercedes istállóvá alakult át.
Története A British American Tobacco (BAT) nem volt ismeretlen a sportágban, hiszen több csapat autóit is szponzorálták az évek során. A legismertebb ilyen szponzorációjuk az 1980-as években a Lotus John Player Special fekete-arany festése volt. 1997 végén Craig Pollock 30 millió fontért megvásárolta a Tyrrell Formula–1-es csapatot, Adrian Reynard és Rick Gorne pedig kisebbségi tulajdonosok lettek. Az 1998-as idényt még mint Tyrrell teljesítették.
Miközben megkezdték a felkészülést az első igazi, 1999-es szezonjukra, bejelentették 1998 nyarán, hogy a regnáló világbajnok Jacques Villeneuve lesz az egyik pilótájuk. Ez nem volt meglepő annak ismeretében, hogy a versenyző és Craig Pollock jóbarátok voltak, mi több, Pollock volt a menedzsere is. Második számú pilótának az újonc, de más versenysorozatokban sikeres Ricardo Zontát igazolták le. A kasztnikat a Reynard Motorsport építette, az új gyárat az angliai Brackleyben építették fel, az első évben pedig Supertec motorokat használtak (1997-es Renault-motorok átnevezve).
Eredeti terveik szerint az egyik autó a Lucky Strike piros-fehér, a másik az 555 cigarettamárka kék-sárga színeit viselte volna, az FIA azonban ragaszkodott a két autó azonos festéséhez, így kompromisszumos megoldással az autók jobb és bal oldala más festést kapott. 2000-től egységesen a Lucky Strike-ot reklámozták, kivéve 2004-2006-ban Kínát, ahol az ott ismertebb 555 reklámja került az autókra.
A csapat jelmondata "A tradition of excellence" (a nagyszerűség tradíciója) volt, amely kezdetben sok kritikát kapott, hiszen a csapat (nem számítva a Tyrrell-éveket) vadonatúj volt. Adrian Reynard olyan kijelentéseket is tett, hogy akár már az első futamon pole pozíciót és győzelmet szerezhetnek.
1999 250px|left|thumb|Villeneuve 1999-benA nagy fogadkozásokból nem lett semmi, a csapat katasztrofálisan szerepelt és egyetlen pontot sem gyűjtött. Maga az autó nem volt annyira rossz, sebessége, különösen az időmérő edzéseken, megvolt ahhoz hogy a középmezőny tagja lehessen, Villeneuve a spanyol nagydíjon egy ideig még a harmadik helyen is haladt vele. Viszont a megbízhatóság csapnivaló volt, rengetegszer kiestek vele, Villeneuve egymaga a szezon első 11 versenyén sorozatban. Zonta Brazíliában megsérült, ezért három futamon Mika Salo helyettesítette.
2000 A csapat már az előző évben bejelentette, hogy új motorpartnerük a Honda lesz 2000-től. A japán gyártó megjelenése gyári támogatással együtt járt. Eredetileg a Honda azt tervezte, hogy az új évezred kezdetén – mint ahogy az 1960-as években – saját gyári csapattal indulnak. 1999-ben a holland Jos Verstappen tesztelt egy a prototípust, de a projekt vezetőjének, Harvey Postlethwaitenek a halála után a Honda elvetette ezt a tervet. 1992 után mindenesetre most tértek vissza a sportágba - bár Mugen-Honda néven voltak erőforrások a kilencvenes években is a Formula–1-ben, azok csak nevükben voltak Honda motorok. Azt is tudni lehetett, hogy a Jordan is megkapja a gyári Honda-motorokat, viszont a gyártó nem tudott a végtelenségig két csapatot is ellátni. Ezért aztán már ettől az idénytől megindult a harc kettejük között a gyári támogatás megmaradásáért.
2000-ben a csapat változatlan versenyzőpárossal indult, és Adrian Reynard is a helyén maradhatott, pedig közte és Craig Pollock közt hűvös lett a viszony. Pollock a 2000-es évet úgy jellemezte, mint amikor a BAR tiszta lappal kezdve feledtetheti az előző évi borzalmakat. Összesen 20 pontot szereztek, legjobb helyezésük négy negyedik hely volt. A konstruktőrök között az ötödik helyet szerezték meg.
2001 Ettől az évtől Olivier Panis volt Villeneuve csapattársa. 2001-ben, bár két harmadik helyet szereztek, a hatodik helyen végeztek a bajnokságban.
2002 Craig Pollock az év elején lemondott a csapatvezetői tisztségről, a helyére David Richards érkezett. Richards cége, a Prodrive öt éves támogatást ígért. A BAT már ismerte korábbról is a Prodrive-ot, ugyanis az támogatta a szintén az ő érdekeltségükbe tartozó Subaru WRC csapatot.
2002 gyenge, és inkább átmeneti év volt a csapat számára. Dolgozóinak egy részét szélnek eresztették, a technikai igazgató Malcolm Oastler és a tervező Andy Green távoztak. Villeneuve egyre inkább csak kínlódott a pontszerzéssel, Panis pedig messze az elvárások alatt teljesített. Mindenesetre azt sikerült elérniük, hogy annak ellenére, hogy az előző két évben rosszabbul szerepeltek, mint a Jordan, mégis ők lettek 2003-tól kezdve a Honda kizárólagos partnerei.
2003 2003-ban Panis helyére a brit Jenson Button érkezett, aki jóval több pontot szerzett világbajnok csapattársánál. Villeneuve és a csapatfőnök David Richards között egyébként is egyre több volt az összetűzés, aminek a vége az lett, hogy a kanadai pilótát az idény végén elbocsátották. Az utolsó japán nagydíjra már Szató Takumát ültették be, ami a Honda számára volt fontos, mert szerették volna, ha japán versenyző van a csapatnál. A BAR a szezon végére 26 pontot gyűjtött össze, amivel az ötödikek lettek a konstruktőrök versenyében. Button a csapat történetében először néhány körig vezetett egy versenyt Amerikában. Ebben az idényben használtak utoljára Bridgestone gumikat.
2004 236x236px|right|thumb|Szató az amerikai nagydíjon A legjobb évad számukra a 2004-es volt: a két versenyző – Jenson Button és Szató Takuma – több dobogós helyezést és egy pole-pozíciót szerzett a csapatnak, de futamot nem sikerült nyerniük. A Honda-motoros BAR száztizenkilenc pontjával második lett a konstruktőr-világbajnokságban, egyedül csak a győzelem hiányzott a teljes sikerhez.
Az év során egy kisebb nézeteltérés is kialakult a BAR és a Williams között, ugyanis mindkét csapat állította, hogy élő szerződésük van Buttonnal a következő évre. Végül megegyezésre sikerült jutni: Button maradt a BAR-nál 2005-re, viszont 2006-ra előszerződést írt alá a Williams-szel (ami később szintén gondokat okozott).
Időközben a dohányreklámok fokozatos betiltása új helyzetet teremtett a sportágban. 2004 novemberében a BAT eladta a csapat 45 százalékos tulajdoni illetőségét a Hondának, az új csapatfőnök pedig Nick Fry lett. Ezzel együtt idő előtt felmondták a Prodrive-megállapodást is.
2005 300px|right|thumb|Jenson Button 2005-ben a BAR-ral A csapat rosszul kezdte az évet: az első három futamon kétszer kettős kiesés, egyszer pedig pont nélküli célbaérés hátráltatta őket. A negyedik futamról, San Marinóban, utólag diszkvalifikálták őket, ugyanis megállapították, hogy a minimális 605 kg-os tömeg alatt versenyeztek. A BAR azzal védekezett, hogy ahhoz, hogy az autójuk egyáltalán el tudjon indulni, legalább 6 kg üzemanyagnak kell lennie a tartályokban, márpedig ezzel a tömeghatár felett vannak. Amellett úgy vélték, hogy ennek egyébként is a versenyen kell megfelelniük, nem az azt követő mérésekkor. A csapatot mindazonáltal elmarasztalták, és még két futamra el is tiltották őket, így nem indulhattak a spanyol és a monacói versenyeken. Csak azért nem zárták ki őket a teljes idényből (mint elődjüket, a Tyrrellt 1984-ben), mert nem volt bizonyítható, hogy szándékosan csaltak volna.
A BAR azonban ezután sem talált magára, és a szezon első fele úgy telt el, hogy egyetlen pontot sem szereztek. Ezen nem segített az sem, hogy az amerikai nagydíjat is ki kellett hagyniuk a Michelin-gumis csapatok bojkottja miatt. Szatónak különösen nehéz éve volt, egyetlen pontot gyűjtött csak, így az ő szerződését már meg sem hosszabbították.
Év végén a Honda megszerezte a csapat 100 százalékos tulajdonjogát, majd kivásárolták Jenson Buttont a williamses előszerződéséből. A következő évtől kezdődően a csapat gyári Honda istállóként folytatta a küzdelmeket.
A BAT legközelebb 2019-ben tért vissza a Formula–1-be, amikor "A Better Tomorrow" reklámkampány keretében népszerűsítették az elektromos cigarettát és egyéb, alternatív dohánytermékeket a McLaren autóin.
Eredmények a Formula–1-ben Összefoglaló Szezon Név Modell Gumi Motor Üzemanyag Versenyzõk Helyezés 1999BAR 01 Jacques Villeneuve Ricardo Zonta Mika Salo HN (0 pont) 2000BAR 002 Jacques Villeneuve Ricardo Zonta 5. (20 pont) 2001BAR 003 Olivier Panis Jacques Villeneuve 6. (17 pont)2002BAR 004 Jacques Villeneuve Olivier Panis8. (7 pont)2003BAR 005 Jacques Villeneuve Szató Takuma Jenson Button5. (26 pont)2004BAR 006 Jenson Button Szató Takuma2. (119 pont)2005BAR 007 Jenson Button Szató Takuma Anthony Davidson6. (38 pont)
Teljes Formula–1-es eredménysorozata SzezonNév Modell Motor Gumi Versenyzők 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Pont Helyezés 1999British American Racing BAR 01 Supertec FB01 V10 AUS BRA SMR MON ESP CAN FRA GBR AUT GER HUN BEL ITA EUR MAL JPN 0HN Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki 15 8 10 Ki 9 Ricardo Zonta Ki NK Sér Sér Sér Ki 9 Ki 15 Ki 13 Ki Ki 8 Ki 12 Mika Salo 7 Ki 8 2000Lucky Strike BAR Honda BAR 002 Honda RA000E V10 AUS BRA SMR GBR ESP EUR MON CAN FRA AUT GER HUN BEL ITA USA JPN MAL205. 4 Ki 5 16 Ki Ki 7 15 4 4 8 12 7 Ki 4 6 5 Ricardo Zonta 6 9 12 Ki 8 Ki Ki 8 Ki Ki Ki 14 12 6 6 9 Ki 2001Lucky Strike BAR Honda BAR 003 Honda RA001E V10 AUS MAL BRA SMR ESP AUT MON CAN EUR FRA GBR GER HUN BEL ITA USA JPN176. Olivier Panis 7 Ki 4 8 7 5 Ki Ki Ki 9 Ki 7 Ki 11 9 11 13 Ki Ki 7 Ki 3 8 4 Ki 9 Ki 8 3 9 8 6 Ki 10 2002Lucky Strike BAR Honda BAR 004 Honda RA002E V10 AUS MAL BRA SMR ESP AUT MON CAN EUR GBR FRA GER HUN BEL ITA USA JPN78. Ki 8 10 7 7 10 Ki Ki 12 4 Ki Ki Ki 8 9 6 Ki Olivier Panis Ki Ki Ki Ki Ki Ki Ki 8 9 5 Ki Ki 12 12 6 12 Ki 2003Lucky Strike BAR Honda BAR 005 Honda RA003E V10 AUS MAL BRA SMR ESP AUT MON CAN EUR FRA GBR GER HUN ITA USA JPN265. 9 Ni 6 Ki Ki 12 Ki Ki Ki 9 10 9 Ki 6 Ki 6 10 7 Ki 8 9 4 Ni Ki 7 Ki 8 8 10 Ki Ki 4 2004Lucky Strike BAR Honda BAR 006 Honda RA004E V10 AUS MAL BHR SMR ESP MON EUR CAN USA FRA GBR GER HUN BEL ITA CHN JPN BRA1192. 6 3 3 2 8 2 3 3 Ki 5 4 2 5 Ki 3 2 3 Ki 9 15 5 16 5 Ki Ki Ki 3 Ki 11 8 6 Ki 4 6 4 6 2005Lucky Strike BAR Honda BAR 007 Honda RA005E V10 AUS MAL BHR SMR ESP MON EUR CAN USA FRA GBR GER HUN TUR ITA BEL BRA JPN CHN386. 11 Ki Ki DSQ Kiz Kiz 10 Ki Ni 4 5 3 5 5 8 3 7 5 8 14 Sér Ki DSQ Kiz Kiz 12 Ki Ni 11 16 12 8 9 16 Ki 10 DSQ Ki Ki
Forráshivatkozások
További információk
Kategória:Megszűnt Formula–1-es csapatok