bélyegkép|jobb|150px|A tetragrammaton a mai héber kvadrátírásban: יהוה A JHVH vagy YHWH (héberül: יהוה), görög eredetű nevén a tetragrammaton (görögül: τετραγράμματον, „négy betű”), a Héber Biblia egyik legfontosabb istenneve. A négy héber mássalhangzóval írt név a bibliai hagyományban Izrael Istenének sajátos neve, amely a keresztény kánonban az Ószövetség részét alkotó iratokban fordul elő. A név pontos ókori kiejtése bizonytalan; a modern bibliatudományban a Jahve vagy nemzetközi átírásban Yahweh rekonstrukció a legelterjedtebb, míg a Jehova vagy Jehovah történetileg elterjedt, de a mai héber nyelvészeti rekonstrukció szerint másodlagos keresztény forma.R. T. A. Murphy: „Yahweh”, in: New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale, 2003, 14. kötet, 829–830.; vö. Ludwig Koehler – Walter Baumgartner: The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, Study Edition, Brill, 2001, 1. kötet, 394–395.„Yahweh”, Encyclopaedia Britannica, britannica.com, hozzáférés: 2026. június 10.
A zsidó vallási gyakorlatban a tetragrammatont hagyományosan nem ejtik ki. Felolvasáskor és imában rendszerint az Adonáj („Úr, Uram”) vagy a ha-Sém („a Név”) helyettesítő kifejezéseket használják. A keresztény bibliafordítási hagyományban ennek megfelelően a görög Septuaginta és a latin Vulgata nyomán többnyire az „Úr” jelentésű szavak állnak a név helyén: görögül κύριος, latinul Dominus, magyarul „Úr” vagy „ÚR”.„Tetragrammaton”, Jewish Encyclopedia, jewishencyclopedia.com, 1906.; Emanuel Tov: Textual Criticism of the Hebrew Bible, 3. kiadás, Fortress Press, 2012, 47–49., 221–222.Congregation for Divine Worship and the Discipline of the Sacraments: Letter to the Bishops' Conferences on “The Name of God”, 2008. június 29.; USCCB: The Name of God in the Liturgy.
A tetragrammaton jelentőségét nemcsak nyelvtörténeti és szövegkritikai kérdésként szokták tárgyalni, hanem a zsidó és keresztény teológia, liturgia, bibliafordítás és vallási névhasználat összefüggésében is. A név a bibliai szövegekben nem egyszerű megkülönböztető címke, hanem Isten jelenlétéhez, szövetségi hűségéhez, teremtő és szabadító cselekvéséhez kapcsolódó megjelölés.David Noel Freedman – Michael P. O’Connor: „יהוה YHWH”, in: G. Johannes Botterweck – Helmer Ringgren (szerk.): Theological Dictionary of the Old Testament, 5. kötet, Eerdmans, 1986, 500–521.
Elnevezés és írásmód A „tetragrammaton” kifejezés a görög τετραγράμματον szóból származik, jelentése „négy betűből álló”. A név héber betűi jobbról balra olvasva: jód (י), hé (ה), váv (ו), és hé (ה). A magyar szakirodalomban a mássalhangzós alakot gyakran JHVH-ként adják vissza, míg az angolszász és nemzetközi szakirodalomban a YHWH átírás a gyakoribb. A kettő ugyanarra a négy héber mássalhangzóra utal; az eltérés az átírási hagyományból fakad.
A név kiejtett rekonstrukciójára a modern szakirodalomban leggyakrabban a Jahve vagy Yahweh forma használatos. Magyarul a szóvégi h nélküli „Jahve” és „Jehova” forma a megszokottabb, míg angol, német vagy latin közegben a Yahweh, Jahweh, Jehovah vagy Jehova változatok fordulnak elő. A magyar helyesírási és átírási gyakorlatban a szó végi héber ה betűt a Jahve/Jehova alakban általában nem önálló mássalhangzóként írják át.
A tetragrammaton rövidített alakja a héber Bibliában és a zsidó–keresztény liturgikus nyelvben is előfordul. Ilyen a Jáh vagy nemzetközi átírásban Yah alak, különösen a halleluja kifejezésben (héberül: הַלְלוּ־יָהּ, „dicsérjétek Jáh-ot”). A név rövidített elemei számos héber teoforikus személynévben is megjelennek, például a Jirmejáhu (Jeremiás), Jesajáhu (Ézsaiás), Zekarjáhu (Zakariás), illetve a név elején álló Jeho- vagy Jo- formákban.
Előfordulása a Héber Bibliában A tetragrammaton először a Teremtés könyvében jelenik meg (1Móz 2,4). A maszoréta héber szövegben az előfordulások száma a használt kiadástól és számolási módtól függően kissé eltérhet; a szakirodalomban gyakran 6823–6828 körüli adat szerepel. Egy ismert összesítés szerint a név 6828 alkalommal fordul elő a maszoréta szövegben.Ernst Jenni – Claus Westermann: Theological Lexicon of the Old Testament, Hendrickson, 1997, 2. kötet, 685. A Jehova Tanúi által kiadott Új világ fordítás saját angol kiadásában ennél nagyobb, 6973-as ószövetségi előfordulásszámot ad meg, mivel fordítói bizonyos helyeken emendációs vagy fordítói döntés alapján is a „Jehovah” alakot használják.New World Translation of the Holy Scriptures, Appendix A4: „The Divine Name in the Hebrew Scriptures”, Watch Tower Bible and Tract Society, jw.org.
A tetragrammaton nem szerepel Eszter könyvében, A prédikátor könyvében és az Énekek énekében. Dániel könyvében csak kevésszer fordul elő, míg a Zsoltárokban, Jeremiásnál, Mózes ötödik könyvében és Ézsaiásnál különösen gyakori.
+ A tetragrammaton előfordulásainak egyik szokásos összesítése a maszoréta szöveg könyveiben Könyv Előfordulás Könyv Előfordulás Teremtés 165 Kivonulás 398 Leviták 311 Számok 396 Második törvénykönyv 550 Józsue 224 Bírák 175 Ruth 18 1Sámuel 320 2Sámuel 153 1Királyok 257 2Királyok 277 1Krónikák 175 2Krónikák 384 Ezdrás 37 Nehemiás 17 Eszter 0 Jób 32 Zsoltárok 695 Példabeszédek 87 Prédikátor 0 Énekek éneke 0 Ézsaiás 450 Jeremiás 726 Siralmak 32 Ezékiel 434 Dániel 8 Hóseás 46 Jóel 33 Ámós 81 Abdiás 7 Jónás 26 Mikeás 40 Náhum 13 Habakuk 13 Zofóniás 34 Haggeus 35 Zakariás 133 Malakiás 46 Összesen 6828
Az eltérő előfordulásszámok oka lehet a kézirati és kiadástörténeti különbség, a rövidített istennévi alakok beszámítása vagy kihagyása, illetve az, hogy egyes fordítások bizonyos helyeken a szövegösszefüggés alapján pótolják vagy rekonstruálják a nevet.
Biblián kívüli ókori tanúságok thumb|A Mésa-sztélé egy részlete, amelyen a JHVH név moábi szövegkörnyezetben szerepel. A tetragrammaton legkorábbi biblián kívüli tanúságai közé sorolják a Mésa-sztélét, a Lakis-leveleket, a Ketef Hinnom-i ezüsttekercseket, valamint a Kuntillet-Ajrudból és Khirbet el-Qomból származó feliratokat. A régebbi kézikönyvek gyakran a Mésa-sztélét és a Lakis-leveleket emelték ki, de azóta a déli levantei epigráfiai anyag bővülése árnyalta a képet.Mark S. Smith: The Origins of Biblical Monotheism: Israel's Polytheistic Background and the Ugaritic Texts, Oxford University Press, 2001, 140–145.
A Mésa-sztélé a Kr. e. 9. századból származó moábi királyfelirat. A szövegben Mésa moábi király arról számol be, hogy Nebóból elvitte JHVH edényeit vagy kultikus tárgyait, és azokat Kámós moábi isten elé vitte. Ez arra utal, hogy a név Izrael Istenének megjelöléseként már az ókori szomszédos népek számára is ismert volt.James B. Pritchard (szerk.): Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament, 3. kiadás, Princeton University Press, 1969, 320–321.
A Lakis-levelek a Kr. e. 6. század elejéről származó héber osztrakonok. Több levelükben vallásos formula részeként szerepel a tetragrammaton. A Ketef Hinnom-i ezüsttekercsek papi áldáshoz hasonló szöveget tartalmaznak, és gyakran a bibliai szöveghagyomány legkorábbi tanúságai között említik őket.Gabriel Barkay et al.: „The Challenges of Ketef Hinnom: Using Advanced Technologies to Reclaim the Earliest Biblical Texts and Their Context”, Near Eastern Archaeology, 66/4, 2003, 162–171.
A Kuntillet-Ajrud és Khirbet el-Qom feliratai a vaskori jahvizmus vallástörténeti kutatásában különösen vitatottak, mert a „JHVH és az ő aserája” típusú kifejezések értelmezése körül jelentős szakmai vita alakult ki. Egyes kutatók ezekben a feliratokban a korai izraelita vallás összetett, helyi és részben szinkretikus jellegének bizonyítékát látják, mások óvatosabban értelmezik a formulákat.
Eredet és etimológia A JHVH név eredetének és jelentésének kérdésében nincs teljes szakmai egyetértés. A leggyakoribb magyarázat a héber היה / הוה gyökkel hozza kapcsolatba, amelynek alapjelentése „lenni”, „történni”, „létrejönni” vagy „valamivé válni”. A bibliai hagyomány központi szövege a Kivonulás könyve 3. fejezete, ahol Isten Mózesnek az égő csipkebokornál így válaszol: „Vagyok, aki vagyok” vagy „Leszek, aki leszek” (héberül: אֶהְיֶה אֲשֶׁר אֶהְיֶה, ehje aser ehje), majd a következő versben a JHVH névvel azonosítja magát mint az atyák Istenét.
A héber ehje alak első személyű igealak, míg a JHVH név harmadik személyűnek látszik. Ennek alapján sok értelmezés a név mögött a „van”, „lesz”, „jelen van” vagy „létrehoz” jelentéskört sejti. A régebbi és modern szakirodalomban több fő magyarázat fordul elő:
a név jelentése „Ő van” vagy „Ő lesz”; a név jelentése „Ő jelen van” vagy „Ő jelen lesz” népével; a név kauzatív értelmezése szerint „Ő létrehoz”, „Ő létbe hív” vagy „Ő okozza, hogy legyen”; egyes szerzők szerint a Kiv 3,14 nem szoros etimológia, hanem teológiai névmagyarázat vagy népetimológia.
A kauzatív értelmezés szerint a név azt fejezheti ki, hogy Izrael Istene teremtő és cselekvő Isten, aki létrehozza és megvalósítja akaratát. A modern bibliatudomány azonban óvatosan kezeli az olyan fordításokat, amelyek közvetlenül filozófiai lételméletet olvasnak vissza az ókori héber szövegbe. A keresztény teológiai hagyomány ugyanakkor a Kiv 3,14-et gyakran Isten örök, önmagától való és változhatatlan létére vonatkoztatta; ez különösen a görög és latin keresztény filozófiai teológiában vált jelentőssé.A Katolikus Egyház Katekizmusa, 203–213.; különösen 206–209. pontok.
A „Vagyok, aki vagyok” fordítás mellett a „Leszek, aki leszek” fordítás is nyelvtanilag lehetséges, mivel a héber igealak aspektuális rendszere nem feleltethető meg egyszerűen a modern európai jelen és jövő időnek. A szöveg értelme ezért nemcsak időbeli állítást, hanem Isten hűséges jelenlétének és szabad cselekvésének kijelentését is hordozhatja.
A név jelentése a bibliai gondolkodásban A héber Bibliában a „név” (שֵׁם, sém) nem pusztán megkülönböztető megjelölés. A név gyakran a személy jelenlétével, tekintélyével, jellemével, hírnevével és hatalmával kapcsolódik össze. Isten „nevét segítségül hívni” ezért nem egyszerűen egy hangalak kimondását jelenti, hanem Istenhez fordulást, az ő tekintélyére és hűségére való hivatkozást.H. Bietenhard: „ὄνομα”, in: Gerhard Kittel – Gerhard Friedrich (szerk.): Theological Dictionary of the New Testament, Eerdmans, 1967, 5. kötet, 242–283.; vö. H. B. Huffmon: „שֵׁם”, in: Theological Dictionary of the Old Testament, 15. kötet, Eerdmans, 2006, 128–176.
Ez a szemlélet az Újszövetség nyelvében is megjelenik. Az Apostolok cselekedeteiben a „százhúsz név” kifejezés személyek sokaságát jelenti (ApCsel 1,15), a „nincs más név” formula pedig nem puszta szóra, hanem Jézus személyére és üdvözítő hatalmára utal (ApCsel 4,12). A bibliai névfogalom ezért tágabb annál, mint hogy egyetlen fonetikus alak használatára szűküljön.
A zsidó és keresztény teológiai hagyományban a tetragrammaton egyszerre vált a kinyilatkoztatott név, a szövetségi jelenlét és Isten kimondhatatlan misztériumának jelévé. A név írásban megőrzött, de kiejtésében visszafogott használata éppen ebből a kettősségből ered: a név ismert, de Isten lényege nem merül ki egy emberi hangalakban.
Zsidó olvasási hagyomány A zsidó hagyományban a tetragrammaton kimondásának kerülése fokozatosan alakult ki. A héber Biblia korai rétegeiben a név gyakori, és személynevekben, liturgikus formulákban, imádságokban is megjelenik. A második templom korára azonban a név kimondása egyre inkább szakrális környezethez kötődött, majd a mindennapi és zsinagógai olvasásban helyettesítő kifejezések váltak szokásossá.
A rabbinikus hagyomány szerint a név kimondása különösen az engesztelés napi főpapi szolgálathoz kapcsolódott. A Misna és későbbi rabbinikus források arról tanúskodnak, hogy a Név kiejtését rendkívüli tisztelet övezte. A templom pusztulása után, amikor a főpapi templomi szolgálat megszűnt, a név kiejtésének gyakorlata még inkább visszaszorult.