Bocska község Zala vármegyében, a Nagykanizsai járásban.
Fekvése A Zalai-dombságban, az Egerszeg–Letenyei-dombság területén fekszik, Nagykanizsától 14 kilométerre északra.
A közvetlenül határos települések: észak felől Zalaszentbalázs, kelet felől Magyarszerdahely, dél felől Eszteregnye, délnyugat felől Oltárc, nyugat felől Bucsuta, északnyugat felől pedig Börzönce.
Megközelítése A települést észak-déli irányban a 74-es főút szeli át, amely összeköttetést biztosít a vármegye két megyei jogú városával: a megyeszékhely Zalaegerszeggel és a közeli (mintegy 15 kilométerre délre fekvő) Nagykanizsával. A főútból nyugat felé ágazik ki a 75 133-as számú mellékút, a falu egy másik főutcája (Bocskai utca), amely egészen a Szőlőhegyig vezet.
A községben elsősorban a Zalaegerszeg és Nagykanizsa közötti helyközi autóbuszok állnak meg, de távolsági járatok is érintik, amelyekkel Sopronba és Szombathelyre is el lehet jutni.
Története
A település nevének első írásos említése 1459-ből maradt fenn Bocsita alakban. 1600 után, Kanizsa várának elfoglalását követően a török határra került, ami egyet jelentett a megszűnéssel. 1687-ben ismét magyar kézre került. 1720-as írásokban már Bocska néven szerepel.
A 19. századi nagy vasútépítéseiből kimaradt a település, csak szomszédját, Magyarszerdahelyet érintette egy 1865-ben épült vasúti fővonal. Bocskát így csak a Hosszúvölgynél nyugatra forduló 74-es út kiépülése kapcsolta be az ország közlekedési hálózatába. A jó infrastruktúra azonban csak sokkal később, az 1990-es évek végén kezdte éreztetni hatását a település fejlődésében.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Bánhidi Mária (független) 1994–1998: ifj. Pintér Péter (független) 1998–2002: Pintér Péter (független) 2002–2006: Pintér Péter (független) 2006–2010: Pintér Péter (független) 2010–2014: Csák Szilvia (független) 2014–2019: Csák Szilvia (független) 2019–2024: Csák Szilvia (független) 2024– : Csák Szilvia (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 95,8%, cigány 3,45%. A lakosok 86,4%-a római katolikusnak vallotta magát (12,9% nem nyilatkozott).Területi adatok -Zala megye Központi Statisztikai Hivatal
2022-ben a lakosság 91,7%-a vallotta magát magyarnak, 6,9% cigánynak, 1% németnek, 0,7% horvátnak, 0,3% ukránnak, 0,3% bolgárnak, 0,3% lengyelnek, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 59% volt római katolikus, 0,7% református, 0,3% görögkatolikus, 1,4% egyéb keresztény, 5,2% felekezeten kívüli (33,3% nem válaszolt).Bocska Helységnévtár
Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Zala megye települései Kategória:Zala vármegye települései