Charles „Pete” Conrad (Philadelphia, Pennsylvania, 1930. június 2. – Ojai, Kalifornia, 1999. július 8.) amerikai űrhajós, egyben a harmadik ember, aki járt a Holdon. Az űrkutatás korai időszakában, a Gemini-, Apollo- és Skylab-program során összesen négyszer járt a világűrben.
Életpályája Conrad egy tehetős philadelphiai család harmadik gyermekeként, ám első fiúként született, ám a család hamar elszegényedett a válság következtében, majd édesapja is korán meghalt. Anyai nagybátyja támogatásával azonban kiváló iskoláztatásban részesült, amelyet azonban beárnyékolt az akkoriban még nem tanulmányozott, így meg nem értett betegsége, a diszlexia. Édesanyja küzdelmes utat járt meg vele, hogy olyan rendszerű iskolát találjon neki, amellyel kibontakoztathatja tehetségét, de végül sikerrel járt, így a Princetoni Egyetemre járhatott repülőmérnöki stúdiumokat hallgatni. Tette ezt kamaszkori érdeklődésénél fogva: oly sok más űrhajóshoz hasonlóan ifjoncként a helyi reptéren lógott, majd kisebb munkákat végzett el, sétarepülésekért, majd repülőoktatásokért cserébe, így vált amatőr pilótává.
A Princetonra a haditengerészet ösztöndíja is segítette bejutni, amely egyben azt jelentette, hogy a diploma után be kell vonulni tényleges katonai szolgálatra. A floridai Pensacola Haditengerészeti Bázisán és a texasi Corpus Christi Légibázison való kiképzése után 1954. szeptember 24-én avatták haditengerészeti pilótává, majd besorolták vadászpilótának. Hamarosan repülőgép oktató lett, majd a karrierbeli továbblépésként a berepülőpilótaságot célozta meg, részt vett a marylandi Patuxent River Haditengerészeti Bázison működő Egyesült Államok Haditengerészeti Berepülőpilóta Iskolájának kiképzésén. Berepülőként kísérleti repülőgépek tesztjeivel foglalkozott, illetve oktatott is. Újabb karrierlépcsőként ekkor adódott a lehetőség űrhajóssá válni. Ehhez jelentkezett a NASA első, 1959-es válogatására, ahol végül az USA első űrhajósait válogatták ki, ám itt az orvosi – azon belül is inkább a pszichológiai – teszteken elbukott. Három évvel később a NASA újabb válogatást írt ki, ahová a vonakodó Conrad Alan Shepard rábeszélésére ismét jelentkezett és ekkor, az addigra átalakult kiválasztási kritériumoknak hála beválogatták. 1962. április 18-án hivatalosan is űrhajós lett.
Az űrhajós kiképzése után a csoportja – bár tagjait az Apollo-program repüléseire válogatták – a Gemini-programban kaptak feladatot. Conrad, a csoport harmadik tagjaként a Gemini V-ön kapta első beosztását, ahol Gordo Cooper parancsnok mellett lehetett másodpilóta. Ebbéli minőségével 1965. augusztus 21-én startolt először a világűrbe, hogy parancsnokával egy 8 napos repülést – egy elméleti holdutazás időszükségletét – végigrepüljenek, közben egy maguk által kibocsátott műholddal egy űrrandevút is bemutassanak. A repülés – bár egy áramellátást gátló műszaki hiba sújtotta az űrhajót – teljes sikerrel ért véget. Conrad következő megbízatása a Gemini VIII tartalék parancsnoki jelölése volt, amelyen az első űrdokkolás (két űrhajó űrbeli összekapcsolása) kiképzését csinálta végig. Az űrbe újra a Gemini–11-el jutott fel Dick Gordonnal az oldalán, immár parancsnokként. Az utolsó előtti Gemini repülés 1966. szeptember 12-én startolt és fő feladata az volt, hogy – a későbbi holdrepülések tervezett forgatókönyve szerint, amikor a Holdról felszálló holdkompnak az első keringés során találkoznia kellett a Hold körüli pályán fenn várakozó parancsnoki űrhajóval – rögtön az első keringésben űrrandevút kellett lebonyolítania egy Agena célrakétával. Három napos repülés végén a két űrhajós félsikerrel szállt le, mindent sikerült teljesíteni, kivéve az űrsétát.
A Gemini repülések után immár következhettek a holdrepülések, az Apollo-programban Conrad számára. Előbb beosztották az Apollo–8 tartalék legénységébe, amely a holdkomp Föld körüli pályán történő kipróbálását kapta feladatul, majd némi machináció eredményeként az Apollo–8 és –9 sorrendben helyet cserélt, így Conrad az Apollo–9 tartalék parancsnoka lett végül. A legénységi jelölések logikája szerint az első jelölésével Apollo–11, a másodikkal pedig az Apollo–12 első számú parancsnokaként kerülhetett sor az ő repülésére. A csere miatt tehát lemaradt róla, hogy ő legyen az első ember, aki a Holdra lép. Ehelyett a második Holdra szállás parancsnoka lehetett, Alan Bean holdkomp pilótával az oldalán és Dick Gordonnal a parancsnoki űrhajóban. 1969. november 14-én startoltak Cape Canaveralről – amikor is villám csapott az űrhajóba és kis híján a startot követően meg kellett szakítani a repülést –, majd 1969. november 19-én szálltak le a Holdra. Conrad a harmadik ember lett, aki a Holdra lépett. Fő feladatuk egy olyan leszállás végrehajtása volt, amely hajszálpontosan egy kijelölt pont mellett sikerül. A kijelölt pont a korábban Holdra leszállt Surveyor–3 holdszonda volt: Conradnak 165 méterrel a szonda mellett sikerült letennie az Intrepid holdkompot. Bár lett volna esélye, hogy ő legyen az első ember, aki kétszer is járt a Holdon, a visszatérésüket követően a programot politikai okokból megnyirbálták, így az esély elszállt (azokat a lehetséges repüléseket törölték, amelyeken szóba jöhetett Conrad repülése). Conrad így átkérte magát a formálódó Skylab-programba, ahol ő lehetett az űrállomás első legénységének parancsnoka. 1973. május 25-én startolt az űrállomásra és elsődleges feladata a legénységével együtt az űrállomás megmentése volt, mivel a Skylab startjakor nem várt erők léptek fel, amelytől levált az űreszköz hővédő rendszere és a napelemtáblái is megsérültek. Conradék hősies munkával egy napellenzőt szereltek fel, illetve megmentették az egyik napelemtáblát is, így lehetővé téve a munkát a sérült szerkezeten. 28 napos repülésével kis ideig időtartam világrekorder is lett.
A repülését követően elhagyta a haditengerészetet és a NASA-t egyaránt. Az ATC tévétársaság alelnöke lett, majd innen a McDonnel Douglas repülőgépgyárhoz vezetett az útja. Kétszer nősült, először Jane DuBose-t vette feleségül 1953-ban, akivel négy gyermekük lett. 1988-ban váltak el, majd két évvel később Conrad elvette Nancy Crane-t, akivel haláláig együtt maradtak. 1999. július 8-án motorbalesetet szenvedett a kaliforniai Ojai-ban, ahol aztán sérüléseibe a kórházban belehalt. Temetésére az Arlingtoni Nemzeti Temetőben került sor.
Gyermek és ifjú évei Charles „Pete” Conrad 1930. június 2-án született Philadelphiában Charles Conrad és Frances De Rappelage Vinson harmadik gyermekeként, egyben első fiúgyermekként, egy tehetős ingatlanbefektető és bankár családba. A névválasztásban és későbbi furcsa nevében az elsőként született fiú státuszának nagy jelentése volt: édesapja ragaszkodott hozzá, hogy a család első fia az ő nevét viselje, ám édesanyja hallani sem akart másról, minthogy az ő fia csak Peter lehet. Ebből a csatából egy kompromisszum vezetett ki, az anyakönyvbe és a hivatalos dokumentumokba „Charles” került, míg a mindennapok számára „Pete” volt a kis Conrad.
A gyermekéveire a nagy gazdasági világválság volt a legnagyobb hatással, a család tönkre is ment a recesszióban, ráment még a saját tulajdonú philadelphiai házuk is, végül az édesanya testvérének Egerton Vilsonnak jóvoltából kapott kis házban húzták meg magukat. A viszontagságok olyannyira megviselték az édesapát, hogy idősebb Conrad a fia 12 éves korában elhunyt.
Conrad iskolás évei is problémákkal kezdődtek, a kisfiúnak meg kellett küzdenie a diszlexiával, amely rendellenességet akkoriban még kevéssé kutattak és értettek meg orvosilag illetve az oktatásban sem volt megoldás az ellensúlyozására. Conrad a Haverford Schoolba járt, amely iskolába korábban a Conrad család hagyományosan íratta gyermekeit. Tette ez annak ellenére, hogy a család pénzügyileg tönkrement, Egerton nagybátyja viszont anyagilag támogatta a taníttatását. Bár éles eszű fiú volt, a tanulásban nagyban hátráltatta a betegsége, olyannyira, az iskola a 11. osztály után eltanácsolta őt elégtelen tanulmányi eredménye miatt. A nyilvánvalóan elfogult édesanya nem volt hajlandó belenyugodni az iskola döntésébe, hogy fia esetleg unintelligens és egy más tanítási rendszerű iskolát keresett gyermekének. A new lebanoni Darrow School rendszere – amely a „rendszerbeli megközelítést” alkalmazta a lexikális tudás sulykolása helyett – átsegítette Conradot a diszlexia problémáján és a fiú azonnal szárnyalni kezdett. A szárnyalás a Princetoni Egyetemre repítette 1949-ben, ráadásul a Haditengerészet ösztöndíját is elnyerte.
A repülés Mint oly sok amerikai kamaszt, Conradot is a nyári diákmunka sodorta a repülés mellé. Tizenöt éves volt, amikor a pennsylvaniai, Paoli reptéren egyszerű munkákat bíztak rá nyári munkaként, söprögetett, füvet nyírt, amit fizetségként repülésre váltott, előbb csak nézelődő utasként, majd egy-egy tanóráért. Lassan beletanult a repülőgépek működésébe, szerkezetébe, és kisebb szerelési munkákat is rábíztak. A következő nyáron már 160 kilométerre kellett utaznia, de már „nagyobb fizetségért”: egy kényszerleszállásnál megsérült gépet javítgatott és a munka végén a repülő tulajdonosa hivatalos leckékkel fizetett. Conrad ezzel sikeresen megszerezte a pilótajogosítványt.
Conrad tovább folytatta a repüléseit a középiskola alatt is, amellyel egyrészt megszerezte a repült órákat a repülőlicence megtartásához, másrészt tovább fejlesztette a tudását és elérte a „műszer szerinti repülés” szintjét is, amely kiemelte a hobbipilóták közül. Ezután már természetes volt, hogy a Princetonon a repülőmérnöki stúdiumra jelentkezett, és itt szerezte meg a mérnöki diplomáját 1953-ban. Diplomamunkáját, egy 200 oldalas dolgozatot három másik társával közösen adta be és védte meg, „Egy korszerű harci lökhajtásos kiképző repülőgép terve” címen. Az iskola befejezése után a haditengerészet beváltotta az általa biztosított ösztöndíjban foglalt feltételt: Conradnak tényleges katonai szolgálatra kellett jelentkeznie az U.S. Navy kötelékébe, ahol hadnagyi rendfokozatot kapott 1953. június 5-én.
Haditengerészeti szolgálat
A repülőkiképzés a haditengerészet floridai Pensacola Haditengerészeti Bázisán teljesítette, de a texasi Corpus Christi Légibázison is vett részt kiképzési feladatokban. 1954. szeptember 24-én avatták haditengerészeti pilótává, majd besorolták vadászpilótának. A kiképzésen is kiváló eredményeket ért el, majd később, a szolgálat során, mint repülőgéphordozós pilóta is kiválóan teljesített, ezért hamarosan repülőgép oktató lett a Mexikói-öböl menti haditengerészet repülőtereken működő kiképzőközpontokban. Harci repülőként a hívójele Squarewawe volt. Később továbbképezte magát a berepülőpilóta pálya felé orientálódva.
A berepülőpilótává váláshoz beiratkozott a marylandi Patuxent River Haditengerészeti Bázison működő Egyesült Államok Haditengerészeti Berepülőpilóta Iskolájára. Az új iskolán 1958-ban végzett, a 20-as osztály hallgatójaként, ahol olyan osztálytársai voltak, mint Wally Schirra, vagy Jim Lovell.