Amiens () város Franciaországban, 120 kilométerre északra Párizstól, Hauts-de-France régióban (korábban Pikárdia régióban. Somme megye székhelye. Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli.
Története Az acheuli kultúra nevű felső-paleolitikumi kultúra Amiens egyik külvárosáról, Acheulről kapta nevét. Amiens elője, a római Samarobriva volt a gall ambiani törzs központi települése. Az ambianusok a Kr. e. 1. században pénzt is kibocsátottak, valószínűleg Amiens-ben. A hagyomány szerint Amiens kapuinál történt, hogy Tours-i Szent Márton, akkor még római katona, megosztotta a köpenyét egy mezítelen koldussal. A város hetedik püspöke Amiens-i Szent Honoratus volt. Később Amiens Pikárdia fővárosa lett.
Az 1802. március 27-én az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország és a Batáviai Köztársaság (Hollandia) kötötte amiens-i béke több mint egy évi szünetet teremtett a napóleoni háborúkban. Az 1918. augusztus 8-án kezdődött amiens-i csata volt a nyitánya az első világháborút eldöntő „száznapos offenzívának”. Négy évvel korábban Amiens közelében került sor az az első albert-i csatára.
A második világháború idején, 1944. február 18-án a britek a Jericho-hadműveletben 258 foglyot szabadítottak ki a németek megszállta Amiens-ben a börtön bombázásával.
Népesség
Látványosságai left|thumb|180px|Az amiens-i katedrális. Az amiens-i katedrális (a világörökség része) a 13. századi klasszikus gótikus katedrálisok közt a legmagasabb. Miután a korábbi katedrálist egy tűz elpusztította, az új hajót 1220-ban kezdték el építeni és 1247-ben fejezték be.
Amiens másik nevezetessége az hortillonnages, a Somme folyó menti mocsarak kis szigeteinek kertjei, amelyeket mesterséges csatornarendszer vesz körül.
A Madeleine temetőben nyugszik az író Jules Verne, aki itt élt és 1888-tól haláláig, 1905-ig a városi tanácsnak is tagja volt.
Testvérvárosok Tulsa (Oklahoma), Amerikai Egyesült Államok Darlington, Anglia
Magyar vonatkozás Amiens-ben született a magyar sakkozó, Benkő Pál nagymester.
Híres emberek bélyegkép|jobbra|Jules Verne 1892-ben. Itt született 1774-ben André Marie Constant Duméril francia zoológus, Itt született Benkő Pál magyar sakkozó, Itt született 1842-ben Édouard Lucas francia matematikus, a Hanoi-torony felfedezője, Itt született Péter remete, az első keresztes háború kulcsalakja, Itt halt meg Jules Verne író, és a helyi temetőben található a síremléke Itt született 1912-ben Odette Sansom, a francia francia ellenállás kiemelkedő alakja, Itt született 1889-ben Clovis Trouille festő, aki az amiens-i szépművészeti főiskolán (École des Beaux-Arts) tanult 1905-től 1910-ig, Amienstől lőtték le Manfred von Richthofennek (1892-1918), az első világháború legsikeresebb vadászpilótájának repülőgépét.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Hortillonage (francia) Az amiens-i katedrális (francia) Régi amiens-i képeslapok 3D képek
Kapcsolódó szócikkek Gare de Montières
Kategória:Somme megye települései Kategória:Prefektúrák Franciaországban