Béb (németül: Wieb) község Veszprém vármegyében, a Pápai járásban.
Fekvése A Bakony és a Kisalföld találkozásánál fekszik, Pápától 10 kilométerre keletre. A szomszéd települések: észak felől Csót, délkelet felől Ugod, dél felől Homokbödöge, nyugat felől pedig Nagygyimót.
Megközelítése A település főutcája a központján kelet-nyugati irányban végighúzódó, Zircet Pápa térségével összekapcsoló 8301-es út, ezen érhető el kelet felől, Bakonybél irányából és nyugati szomszédja, Nagygyimót felől is. Déli szomszédjával, Ugoddal a 8303-as út, az északival, Csóttal pedig a 83 123-as út köti össze.
Pápa felől a 832-es főúton érhető el a legegyszerűbben, amelyről Nagygyimótnál kell letérni a 8301-es útra. Kisbér-Veszprémvarsány felől szintén a 832-es főúton érhető el, csóti letéréssel.
Déli határszélén húzódik a MÁV 13-as számú a, amelyen azonban 2007 óta nincs személyforgalom. Béb területén ugyan sohasem volt megállási pontja ennek a vonalnak, de a község központjától alig 2 kilométerre délre lévő Ugod vasútállomás jó vasúti megközelítési lehetőséget kínált az itt élőknek.
Története A település első fennmaradt írásos említése a 13. század közepéről való. A középkorban a Béby és a vele rokon gróf Cseszneky család birtoka volt. A török pusztítás következtében csaknem két évszázadig kihalt faluhelyet 1741-től német telepesek népesítették be. A freskókkal gazdagon díszített katolikus templomot gróf Eszterházy Károly püspök építtette 1791-ben. A német község sokáig zárt közösség maradt.
Az 1960-as években a lélekszám a felére csökkent, a település elvesztette önállóságát és zárt német közösségi jellegét, de lakosainak jelentős része ma is németnek vallja magát.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Mehringer Lászlóné (független) 1994–1998: Hauber János (független) 1998–2002: Hauber János (Fidesz) 2002–2006: Hauber János (Fidesz) 2006–2010: Hauber János (Fidesz) 2010–2014: Hauber János (Fidesz-KDNP) 2014–2019: Brunner Imre (független) 2019–2024: Brunner Imre (független) 2024– : Brunner Imre (független)
Nevezetességei A bébi önkormányzat megvett és falumúzeummá alakít a községben egy régi házat, ahol a jövőben is láthatóak lesznek a svábok által használt régi szerszámok és mindenféle régiségek.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 90,5%-a magyarnak, 35% németnek, 2,5% cigánynak mondta magát (9,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt az végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 73,3%, református 5,3%, evangélikus 1,6%, felekezeten kívüli 9,1% (10,7% nem nyilatkozott).Béb Helységnévtár
2022-ben a lakosság 96,7%-a vallotta magát magyarnak, 26% németnek, 0,8% cigánynak, 0,4% bolgárnak, 0,4% szlováknak, 1,6% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (2,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 60,6% volt római katolikus, 4,9% református, 1,2% görögkatolikus, 0,8% evangélikus, 1,2% egyéb keresztény, 1,2% egyéb katolikus, 11,4% felekezeten kívüli (18,7% nem válaszolt).Béb Helységnévtár
Jegyzetek
További információk
Kategória:Veszprém megye települései Kategória:Veszprém vármegye települései