Bugyi nagyközség Pest vármegyében, a Dabasi járásban.

Fekvése A Pesti-síkságon fekszik, Budapest központjától mintegy 25 kilométerre délkeletre. Keleti része érinti a Csepeli-síkot, amely itt érintkezik a Pesti-hordalékkúpsíksággal, és a Kiskunsággal.

A szomszédos települések: észak felől Alsónémedi, északkelet felől Ócsa (Felsőbabád), kelet felől Dabas, Sári városrésze, délkelet felől Dabas, dél felől Kunpeszér és Kunszentmiklós, délnyugat felől Apaj, nyugat felől Kiskunlacháza és Délegyháza, északnyugat felől pedig Dunavarsány és Taksony.

Bugyi területe hektár; településszerkezete hosszan elnyúló, 2–8 km széles sávban 25 km hosszúságú. E nagy kiterjedés magyarázata az, hogy több korábbi falu (Bugyi, Vány, Ráda, Ürbő) és birtok területét foglalja magában.

Megközelítése Központján nagyjából északnyugat-délkeleti irányban főutcájaként végighúzódik a Budapest dél-pesti agglomerációjától (Taksonytól) Dabas központján át egészen Kecskemét északi határáig vezető 5202-es út; ez az egyik legfontosabb közúti elérési útvonala. Kiskunlacháza felől az 5204-es, Kunpeszérről az 5206-os úton érhető el. Alsónémedi déli részével az 52 103-as, Ócsával pedig az 52 104-es számú mellékút köti össze. Az 5207-es út a település központjának nyugati elkerülését teszi lehetővé.

Az ország távolabbi részei felől az 5-ös vagy az 51-es főúton közelíthető meg a legegyszerűbben, előbbiről felsőbabádi, utóbbiról – megközelítési iránytól függően – taksonyi vagy kiskunlacházi letéréssel. Vasútvonal nem érinti.

Nevének eredete Neve a Bud, Budi szláv személynévből ered. Első említése 1321-ből maradt fenn Budymatheusfelde (Bugyi Máté földje) formában. Az alapjául szolgáló személynév rövidüléssel keletkezett az egyik Budi- kezdetű szláv személynévből (Budimir, Budivoj, Budiszlav). Maga a budi szó szláv nyelveken „ébredj” jelentésű, de vonatkozhat valaminek az őrzésére, vigyázására, esetleg a mellette virrasztásra is.

Története 1446-ban Bud néven szerepelt egy fennmaradt írásban; akkor Fejér vármegye solti járásához tartozott, 1507-ben Bwgh alakban említették egy másik oklevélben; akkor már Pest vármegyei településként.

1395-ben az Irsai, az Istvánházai Szentiváni és a Szentiváni Sáfár családok birtoka volt. A török hódoltság ideje alatt elpusztult, és még az 1690-es összeírásban is az elpusztult helységek között szerepelt. A szatmári békekötés után a falu akkori földesura, Beleznay János telepítette be újra. 1728-ban a helység már betelepült, amiről "Sig. Bugyiense 1728" körirattal ellátott régi pecsétje is tanúskodik.

Beleznay János 1730-ban állította fel az itteni reformátusok anyagyülekezetét. E gyülekezet azonban nem sokáig élhetett a szabad vallásgyakorlással: 1761-ben a templomukat elvették, és a katolikusoknak adták. Ekkor alakult a katolikus plébánia, melynek anyakönyvei is ebben az évben kezdődnek. A reformátusok csak 1782-ben kezdhették ismét nyilvánosan gyakorolni vallásukat. Az ő anyakönyveik 1783-tól vannak meg. 1770-ben az úrbéri rendezéskor 59 16/32 úrbértelket írtak össze a településen. A határszabályozás és elkülönzés 1847-ben ment végbe. 1754-ben birtokosai Kovács Antal, Beleznay János, Rodl György és Emődy Mátyás voltak.

1773. szeptember 12-ére gróf Beleznay Miklós református egyházi gyűlést hívott egybe a helységbe, amely elhatározta és szervezte a konventi gyűlések tartását a dunamelléki református egyházkerületben. 1773. október 11-én Vattay Pál és társai Mária Terézia elé terjesztették az ágostai evangélikusok (ág. evangélikusok) országos jelentőségű bugyi konferenciájának végzését a protestáns egyházak üldöztetésének megszüntetéséről, amire azonban csak a királynő halála után került sor.

1885-ben egy nagy tűzvészben a település nagy része leégett.

A 18. században a település nagyobb birtokosai a Beleznay család, gróf Beleznay Miklós, majd később a báró Bánffyak, báró Vay Miklós és gróf Vay Ábrahám voltak.

A 20. század elején Bugyi Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Alsódabasi járásához tartozott. 1910-ben 3464 lakosából 1596 római katolikus, 1761 református és 88 izraelita volt.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Ifj. Szatmári Benő (FKgP-MDF) 1994–1998: Ifj. Szatmári Benő (FKgP) 1998–2002: Ifj. Szatmári Benő (FKgP-Fidesz) 2002–2006: Szatmári Benő (független) 2006–2010: Somogyi Béla (független) 2010–2014: Somogyi Béla (független) 2014–2019: Somogyi Béla (független) 2019–2024: Nagy András Gábor (független) 2024– : Nagy András Gábor (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 85%-a magyarnak, 0,6% cigánynak, 0,6% németnek, 2% románnak mondta magát (14,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 35,2%, református 27,7%, evangélikus 0,6%, görögkatolikus 0,4%, felekezeten kívüli 10,1% (25,2% nem nyilatkozott).Bugyi Helységnévtár

2022-ben a lakosság 88,5%-a vallotta magát magyarnak, 0,8% románnak, 0,6% németnek, 0,2% cigánynak, 0,2% ukránnak, 0,1-0,1% bolgárnak, lengyelnek és szlováknak, 1,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 21,7% volt római katolikus, 18,9% református, 0,7% evangélikus, 0,5% görögkatolikus, 0,3% ortodox, 0,8% egyéb keresztény, 0,6% egyéb katolikus, 13,1% felekezeten kívüli (43,3% nem válaszolt).Bugyi Helységnévtár

Nevezetességei

Itt temették el hagyárosi Kendelényi Károlyt (1808-1850), az 1848/49-es országgyűlés képviselőjét. Sírját ma is gondozzák a temetőben. 2012-ben Bugyi az egyik első település volt az országban, ahol szobrot állítottak a második világháború utáni kommunista diktatúra kulák áldozatainak emlékére. A szobor a fő téren (Beleznay tér) áll, a polgármesteri hivatal előtt. Ürbőpusztai szikes tavak, sajátos madárvilággal A szégyenkő római kori kőoszlop a református templom kertjében, amelyet a református egyház 1783 és 1824 között szégyenkőnek használt. A Beleznay-kastély Bugyi legrégibb építészeti emléke. Műemlék barokk kúria, amelyet Beleznay János (Mária Terézia egykori tábornoka) építtetett az 1730-as években. Ez volt Beleznay első lakhelye. A bontások és átépítések miatt eredeti jellegzetességét szinte teljesen elvesztette, de a település önkormányzata mindent megtesz, hogy egykori arculatát visszanyerje. Az 1761-1763-ban épült és Szent Adalbert tiszteletére szentelt barokk római katolikus templom A Forster-kastély ma vadászkastély. Az 1890-es évek elején épült úrilak Forster Kálmán tulajdonában volt. Forster hatalmas birtokain korszerű árutermelő gazdaságot szervezett. A kastély ma is magánkézben van, étterem és szálláshely, amely a Bugyin és környékén rendezett vadászati rendezvényekre látogatók rendelkezésére áll. Vadászidényben külföldről is számos vadász látogat ide. Tájház

Testvértelepülései Körösfő, Románia

Képgaléria

Jegyzetek

Források Borovszky Samu: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye

További információk Bugyi Körkép

Kategória:Pest megye települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései