Markó Béla (Kézdivásárhely, 1951. szeptember 8. –) erdélyi magyar író, költő, műfordító, politikus. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapító tagja, 1993 és 2011 között elnöke, valamint 2007 és 2008 között Románia miniszterelnök-helyettese.
Életútja 1958-1970 között a Kézdivásárhelyi Líceum diákja, itt érettségizett, majd ezután a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar–francia szakon tanult. 1974-ben szerezte meg tanári diplomáját. 1974–1976 között Marosszentannán általános iskolában francia nyelvet tanított. 1976–1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt.
Kedvelt versformája a szonett, szívesen ír gyermekverseket is. Az Igaz Szó kiadásában szerkesztett ifjúsági antológiákat.Ötödik Évszak (1980); Alapműveletek (1985). Magyar irodalmi tankönyvet írt Izsák Józseffel, amelyet 1981-től évenként kiadtak. 1984-ben lefordította Lucian Blaga Manole mester című drámáját, Markó verseiből pedig egy kötetre valót Paul Drumaru fordított román nyelvre.
1989-től 2005-ig főszerkesztője volt a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak. Az 1989-es változások után kezdett el politikával aktívan foglalkozni. A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990–től Maros megyei szenátor, 1990–1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 1990–1992 között a Szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja, a Román Parlament IPU küldöttségének tagja.
1991–1992-ben az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, 1996 és 2012 között a Szenátus Külügyi Bizottságának, 2012 és 2016 között a Szenátus Oktatási Bizottságának tagja. 1993 januárjától 2011 februárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 2004-2007 között a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettese.
2009 decemberétől 2012 májusáig ismét a román kormány miniszterelnök-helyettese.
2011-ben nem indult újabb elnöki mandátumért az RMDSZ-ben, de kormánytisztségét 2012-ig, parlamenti mandátumát 2016-ig megtartotta.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának.
Tudományos és irodalmi tevékenysége Verseskötetek
A szavak városában. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974 Sárgaréz évszak. Dacia Kiadó, Kolozsvár, 1977 Lepkecsontváz. Kriterion Kiadó, Bukarest, 1980 Az örök halasztás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982 Talanítás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984 Szarka-telefon. Versek kisfiúknak-kislányoknak. Bukarest, Ion Creangă Kiadó, 1984 Friss hó a könyvön. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1987 Mindenki autóbusza. Magvető Kiadó, Budapest, 1989 Égő évek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1989 Tücsöknóta. Versek kisfiúknak, kislányoknak. Bukarest, Creangă, 1990 Kiűzetés a számítógépből. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1991 Ellenszélben. Püski Kiadó, Budapest, 1991 Kannibál idő (Válogatott versek). Budapest, Könyves Kálmán Kiadó – Széphalom Könyvműhely, 1993 Érintések. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1994 Karikázó idő. Versek kisfiúknak, kislányoknak. [az illusztrációkat rajz. Macskássy Izolda]. Antológia Kiadó, Kecskemét, 1996 Szétszedett világ. Egybegyűjtött versek, 1967–1995. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000 Ha varázsló lennék (Gyermekversek). Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000 Szerelmes szonettkoszorú, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002 Költők koszorúja. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002 Balkáni fohász. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003 Miért lassú a csiga? (Gyermekversek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2007 Hány életünk volt?. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2007 A pinty és a többiek (Gyermekversek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2007 A hold fogyókúrája (Gyermekversek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2008 Balázs kertje (Gyermekversek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2009 Tulajdonképpen minden. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010 Út a hegyek közt (99 haiku). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2010 Visszabontás. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011 Boldog Sziszüphosz (Haikuk). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2012 Hasra esett a Maros (Gyermekversek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2012 Festékfoltok az éjszakán(szonettek). Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012 Csatolmány (versek). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013 Egy mondat a szeretetről. Hatvan vers Szávai Géza válogatásában, 1974–2011. Pont Kiadó, Budapest, 2013 Fűszál a sziklán (99 haiku). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2014 Elölnézet (Szonettek), Jelenkor Kiadó, Pécs, 2014 Száz mázsa hó (Gyermekversek), Pont Kiadó, Budapest, 2014 Passiójáték (Szonettkoszorú Részegh Botond képeihez). Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2015 Kerítés. Alkalmi és alkalmatlan versek, 2008–2015; Pesti Kalligram, Budapest, 2016 Válogatott versek. Székely Könyvtár, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2016 Brunó, a kedves véreb (Versek gyermekeknek és felnőtteknek). Noran Libro Kiadó, Budapest, 2016 Bocsáss meg, Ginsberg. Versek; Kalligram, Budapest, 2018 Amit az ördög jóváhagy. Szonettek. Kalligram, Budapest, 2019 Egy mondat a szabadságról (versek). Kalligram, Budapest, 2020 A haza milyen? (versek); Kalligram, Budapest, 2021 Már nem közös (versek 2021-2022). Kalligram, Budapest, 2023 Autóbusz Kufsteinbe (versek); Kalligram, Budapest, 2024 Kufárok a templomban (Versek 2019-2024); Bookart, Csíkszereda, 2024thumb|200px|Portréja az 1989-es Szép versek kötetben(Kántor László felvétele)
Esszé, napló, próza Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások 1978–1994. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999 Ki lakik a kertünkben (Mesék). Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008 Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási jegyzőkönyvek 1986. április–1989. december; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009 A vörös kaptár (Esszék); Pont Kiadó, Budapest, 2012 Rekviem egy macskáért (Esszé, publicisztika 2011–2014), Kalligram, Pozsony, 2015 Erdélyi pikareszk (Esszé, publicisztika 2011–2016), Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2017 A költészet rendeltetésszerű használatáról. Esszék. Bookart, Csíkszereda, 2019 Zsarnokra várva. Esszé, publicisztika 2017–2021; Pesti Kalligram, Bp., 2022 A nem létező ország (Rövidpróza), Kalligram, Budapest, 2025
Előadások, interjúk A feledékeny Európa (Beszédek, előadások, interjúk 1990–1999). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000 Önállóságra ítélve (Beszédek, előadások, interjúk, 1999–2002). Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002 A magyar dilemma (Előadások, tanulmányok, beszédek, interjúk 2002-2004). Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004 A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 Kié itt a tér (Válogatott közéleti cikkek, előadások 1991–2009). Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010 Így működik Markó Béla (Beszélgetések Kelemen Attila Árminnal). Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2012 A magyar kártya. Beszélgetés Markó Bélával. Kőrössi P. József, Kossuth Kiadó, Budapest, 2013 Engedd hazámat értenem (Beszélgetés Lengyel Lászlóval), Helikon Kiadó, Budapest, 2017
Fordításban megjelent művek Despre natura metaforelor (Versek román nyelven). Versuri trad. și pref. de Paul Drumaru. Editura Kriterion, București, Biblioteca Kriterion sorozat, 1989 Timp canibal (Válogatott versek román nyelven). Fordította Paul Drumaru. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 1997 Notes on a happy pear tree (Versek angol nyelven).[Feljegyzés egy boldog körtefáról] Transl. by Sylvia Csiffary. Pont Kiadó, Budapest, 1999 Comme un échiquier fermé (Versek francia nyelven). Béla Markó poèmes trad. par Lorand Gaspar et Sarah Clair postf. et choix établi par János Lackfi. Éditions Ibolya Virág, Paris, 2000 Condamnați la reconciliere (Interjúkötet román nyelven). Fordította: Paul Drumaru, Editura Curtea Veche, 2006 Erdély. Politikai alternatívák, kulturális alternatívák (Előadás magyar, román, német, angol és francia nyelven). Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008 A kert erotikája/Erotica grădinii (Szonettek magyar és román nyelven). Fordította Paul Drumaru, Editura Curtea Veche, București, 2010 Az egyhangúság dicsérete/ Lauda monotoniei (Szonettek magyar és román nyelven). Fordította Paul Drumaru. Editura Curtea Veche, Bucureşti, 2012 Ruleta maghiară (Convorbiri cu Kőrössi P. József). Románra fordította Anamaria Pop. Editura Curtea Veche, Bucuresti, 2014 Badminton (Poezii oportune si inoportune 2008-2015). Románra fordította Kocsis Francisko. Editura Curtea Veche, Bucureşti, 2016 Iartă-ne, Ginsberg (poezii). Románra fordította Kocsis Francisko. Editura Curtea Veche, București, 2020 O propoziție despre libertate (Poezii 2018-2022) Románra fordította Kocsis Francisko. Editura Curtea Veche, București, 2022 Al cui sunt? (Poezii). Románra fordította Kocsis Francisko. Editura Curtea Veche, București, 2024 Una sugerencia sobre la libertad (Egy mondat a szabadságról) (Versek 2018-2022). Spanyolra fordította Gheorghe Vințan. Az előszót írta Eugeniu Nistor. Colección Hispanica. Notting Hill Editorial, Madrid, 2024
Tankönyv Magyar irodalom. Tankönyv a XII. osztály számára (Izsák Józseffel). Editura Didactică şi Pedagogică, Bukarest, 1981, 1991 Olvassuk együtt (Versmagyarázatok). Albatrosz kiadó, Bukarest, 1989 Magyar irodalom: XX. századi magyar irodalom tankönyv a XI. osztály számára (Láng Gusztávval). Editura Didactică și Pedagogică, Bukarest, 1992
Díjai, elismerései A Marosvásárhelyi Írói Társaság debütdíja – 1974 A Román Írószövetség díja – 1980 A Marosvásárhelyi Írói Társaság költészeti díja – 1982 Füst Milán-díj – 1990 Déry Tibor-díj – 1991 József Attila-díj – 1994 Bethlen Gábor-díj – 1996 A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje – 2004 Románia Csillaga, lovagi fokozat – 2004 Irodalmi Jelen versdíj – 2010 Szabad Sajtó díj – 2011 Magyar Szabadságért díj – 2011 Alföld-díj – 2012 Hazám-díj – 2012 Székelyföld-díj – 2013 Bárka-díj – 2013 Mozgó Világ nívódíj – 2015Szépírók Társasága Kortárs-díj – 2016 Korunk Kulcsa – 2017 Artisjus Irodalmi Díj – 2019 Zelk Zoltán-díj – 2019Markó Béla kapta a Zelk Zoltán-díjat Aranytoll-díj – 2021 Kriterion-koszorú – 2021 Szépirodalmi Figyelő-díj – 2021 Románia csillaga, tiszti fokozat – 2021 Baumgarten-emlékdíj – 2022 Európai Hazafi-díj – 2022 Szinva Irodalmi Díj – 2026
Jegyzetek
Források
További információk
Markó Béla vendégoldala az Adatbank.ro-n Elek Tibor: Markó Béla költői világa (Monográfia), Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2014 Markó Béla szenátori lapja Markó Béla az RMDSZ honlapján Markó Béla portréja a Kitekintő.hu honlapján
Kapcsolódó szócikkek
A nemzetiségi kérdés irodalma Erdélyben (1945-1994) Marosvásárhely magyar irodalmi élete
Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Bukaresti magyarok Kategória:RMDSZ-tagok Kategória:Romániai magyar szenátorok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kézdivásárhelyiek Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Székelyek Kategória:Hazám-díjasok Kategória:Füst Milán-díjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:A Magyar Szabadságért díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Szabad Sajtó-díjasok Kategória:Kriterion-koszorúsok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend nagykeresztjének kitüntetettjei Kategória:Az Igaz Szó vezetői, újságírói