Jászárokszállás város Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, a Jászberényi járásban.
Fekvése A megye északi szélén fekszik, mint annak egyik legészakibb fekvésű települése, sík vidéken, Jászberénytől 17 kilométerre észak-északkeletre. Északi határában húzódik a Gyöngyös-patak.
A közvetlen szomszédos települések: észak felől Adács, kelet felől Visznek, délkelet felől Tarnaörs, dél felől Jászdózsa és Jászberény, délnyugat felől Jászágó, nyugat felől Csány, északnyugat felől pedig Atkár és Vámosgyörk.
Megközelítése A térséget átszelő főutak elkerülik a várost, ami így csak mellékutakon érhető el: Gyöngyös és Jászberény felől a 3203-as, Pusztamonostor-Jászágó felől a 3231-es, Visznek felől a 3205-ös, Jászdózsa felől pedig a 32 134-es úton.
Vonattal a MÁV 86-os számú án érhető el, melynek egy megállási pontja van a város területén. Jászárokszállás vasútállomás a belterület déli szélén helyezkedik el, a 3203-as út vasúti keresztezése közelében, közúti elérését az abból kiágazó 32 329-es számú mellékút (települési nevén Nyárfa utca) teszi lehetővé.
Története Középkori története Jászárokszállás lokálpatrióta jegyzője, Kóczián Gyula (1847-1896) Jász – Árokszállás múltja és jelene című munkájában még úgy fogalmazott, hogy a „mai Árokszállás alapját a Szent László király által 1084-1085 évben idetelepített jászok vetették meg.” A későbbi szakirodalom ezt a tézist már nem fogadta el, helyette inkább a XIV. században keresték a város létrejöttének helyét. Kóczián egy térképre hivatkozva az 1313-at jelölte meg Árokszállás első írásbeli említésének, míg Fodor Ferenc egy 1356-os oklevelet említ, ahol is a település neve „Árukmelléke” néven fordul elő. Herbert János szerint viszont 1366-ból származik ez a bizonyos oklevél, amikor is Konth Miklós nádor eltiltotta az „Áruk mellékszállási” philisteusokat attól, hogy panaszos birtokaikat önhatalmúlag használják. Kiss József kutatásai szerint már 1291-ben létezett itt egy település Erdő – árka néven. Ha a tudomány maga sem képes dűlőre jutni az alapítás kérdésében, akkor tág tér nyílik a népmondáknak is, melyek a város alapítását azzal az avar királlyal kötik össze, akiről Tompa Mihály is népregét írt. Eszerint a település nevében előforduló „árok” arra az esztelen vállalkozásra utal, melybe Csörsz kezdett, hogy elnyerje Délibáb kezét. Az mindenesetre tényként állítható, hogy a XV. században már létezett a község, és megkezdődött az itt lakó jászok megtérítése is. Hunyadi Mátyás kiváltságlevele 1458-ban már említést tett Árokszállás plébániájáról. A Jászság legrégibb plébániáinak egyike ez alatta a ferencesek temetkezési kriptájával. Hogy nevezetes hely volt a középkornak ezen szakaszában, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Lazarus diák térképe (1528) is feltüntette. Állítólag még a német hadak elől visszavonuló Szapolyai János király is éjszakázott itt.
Árokszállás története a török időkben
A község virágzó időszakát a török támadás döntötte romba. 1562. október 8-án százhuszonöt fős rác martalóc csapat rohanta meg Árokszállást: „a lakosságot nyomorgatták, kínozták, gerendába felkötve verték, testére gyertyát csepegtettek, a tüzet teknővel hordták rájuk, így kínozták Kántor Jánost, Torba Antal bíró anyját, kinek a lábait késsel is meghasogatták.” Csak Eger 1596-os bevétele után köszönthetett békésebb időszak a Jászságra, amikor a kettős főség helyett immár egyértelmű török fennhatóság alakult ki. A lakosságszám drasztikus csökkenését mutatja, hogy az 1567. évi összeírás már csak 19 telkes jobbágyot és 12 zsellért talált Árokszálláson. Ám még így is kegyesebb volt hozzá a sors, mint szomszédaihoz: Jászágót és Négyszállást ugyanis teljesen elpusztította a XVI. század, s maradék népei Árokszálláson kerestek menedéket. Ez a beáramlás az 1570-es években nagyban javította a település helyzetét, egy ebből az időszakból származó összeírás már 20 gazdát és 53 zsellért mutatott Árokszálláson, tehát a lakosságszám egy évtized alatt megkétszereződött. 1630-ban az elpusztult templom helyére új épült, melyet Szent István tiszteletére avattak fel. Az építkezéshez felhasználták az ágói templom romjait valamint a korábban átmentett értékeit is. A fokozatos gyarapodást jelzi, hogy 1683-ban Mahmut basa meghívta a város kereskedőit a szegedi vásárra. Másik érdekes adat, hogy ekkoriban Jászberény után a második legnépesebb község volt.
Árokszállás története az eladottság korában „Herbert nem az egész Jászság, csupán egyik legérdekesebb – mert idegen bevándorlástól és idegen befolyástól legépebben megmaradt- jászközségnek…történetét írta meg” – írta Czettler Jenő Herbert János munkájáról a Trianon utáni időszakban, de mondatait szabadon vonatkoztathatjuk a XVIII. század elejére is. A Pentz-féle összeírás ugyanis a lakosság 56%-át helybeliként tartotta számon 1699-ben, ami azt jelenti, hogy az ősi népességet sikeresen meg tudta őrizni. „A község a rendes országút mentén fekszik, minek következtében nagyon sokat szenved az átvonuló katonaságtól. A Gyöngyös patakon jó erős hídja van. Temploma fallal körül van véve, szép helyen fekszik, de oly kicsi, hogy az öreg papnak - aki már 30 éve működik ott - meg van engedve naponkint kétszer olvasni misét. Van két serfőzőháza, egy lovas malma, postája az urasági épületben; ezt a gyöngyösi posta látja el; itt közvetíttetnek a levelek Felsőmagyarország és Erdély közt.” – írja Kageneck útinaplójába a század elején, s valóban a község a gyarapodás jeleit mutatta. Birtokában volt Ágó és Szentandrás puszta is, gazdag volt a juhállománya. Iparából kiemelkedett serfőzőháza és kétkerekű malma a Gyöngyös–patak vízén. Tehát mint meglehetősen jómódú község került 1702-ben a Német Lovagrend birtokába, akiknek I. Lipót adta el a Jászságot, hogy a spanyol örökösödési háborúhoz pénzt szerezzen. A berendezkedő Német Lovagrend kizsákmányolása az alapvetően királyhű községet Rákóczi mellé állította. A fejedelem oltalomlevelet adott ki Árokszállás részére, 1705 júniusában pedig személyesen is megjelent a községben. 1711-ben a Jászság ezrede nem jelent meg a szatmári békekötésen, a Nagymajténynál az árokszállási Kókay Márton ezredes vezetésével tették le a zászlót. 1714 nevezetes év Árokszállás történetében. Törökországi száműzetéséből hazatérve ekkor szállt meg itt XII. Károly svéd király. Érdekes színfoltja Jászárokszállás történetének az ekkor lezajlott boszorkányperek sorozata: 1710-ben egy táltos a hívőket kincsásásra buzdított Ágón, 1717 körül Terjék Jánosné ellen indítottak pert, 1728-ban pedig a Szegeden megégetettek között volt egy hatvanöt éves árok-szállási nő, bizonyos Dancsó Jánosné Hisel Borbála. Bár a több mint negyvenéves eladottságot mint Árokszállás legsötétebb évtizedeit jellemezték egyes szerzők, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben az időszakban vette fel a községi szervezetet (1725). Amikor az 1740-es években felmerült a redemptio, vagyis az önmegváltás gondolata, Árokszállás az elsők között tiltakozott az ezer huszár kiállítása ellen. Sokallták a rájuk eső összeget is, hiszen nem csak a városi földeket kellett megváltaniuk, de a hozzájuk tartozó Ágó és Kerekegyháza pusztákat is. A redemptioban végül 289 család vett részt: senki sem válthatott négy kötelnél több földet, ami körülbelül 200 holdnak felel meg. Ezt a maximális mennyiséget váltotta: Bohák Pál, Bódis Balázs, Bordás Ferenc, Dósa Márton, balatoni Farkas István, Faragó István, Kókai Já-nos, bócsi Melegh Imre, Nemoda Mátyás, Nagy Mátyás jászkapitány, kecskeméti Petess László, Terjék István és Tóth P. János.
Árokszállás története a XVIII – XIX. században A község erejét jelzi, hogy – bár még tartott a redemptionális összegek visszafizetése – 1750-ben Szentandrás pusztát is megváltotta, 1756-ban városi jogokat is kapott Mária Teréziától három vásártartási joggal együtt. 1761-ben pedig – mivel a régi templom szűkösnek bizonyult – megkezdték a ma is fennálló barokk templom építését a Csörsz-árok helyén. Az építkezések megszervezésében a legnagyobb részt Tóth Adalbert (1706-1776) vállalta, akinek komoly érdemei voltak a helyi iskoláztatás megszervezésében is. „Népes szabad mezőváros a Jászságban, lakosai mind katolikusok, fekszik a gyöngyösi patak mentébe az országútjában… földje kiváltképpen termékeny, melyből és szarvasmarháknak neveléséből élnek számos lakosai” – fest hízelgő képet a község viszonyairól Vályi András 1796-ban. Az egyetlen jász község, amelyről ebből az időszakból nemcsak térkép, hanem egy metszett rajz is ránk maradt, éppen Árokszállás volt. Egy céhlevél díszítménye: mindez jelzi, hogy a földművelés mellett fontos szerepet kapott is a céhes ipar is. Mária Terézia 1762-ben erősítette meg azt az alapszabályt, mely közös céhekbe fogta a szabókat, szűcsöket és csizmadiákat. Közülük is legnagyobb számban a csizmadiák voltak képviselve, ők 1787-ben kiváltak ebből a közös céhből, hogy sajátot alapítsanak. 1805. december 3-án, mikor a Szent Koronát Kassára vitték, egy éjjel a város levéltárába volt elhelyezve: ezen az éjszakán az összes mesteremberek őrjáratokat tartottak a városban. Az iparosság növekvő létszámát mutatja, hogy 1847-ben a tízezres lélekszámból a keresők között az 540 gazda mellett már 331 mesterembert is találhatunk. Érdekes, hogy a redempció századik évfordulóján, 1845. május 20-án megtartott ünnepségen a redemptus elit mellett – Terjék Mátyás (1773-1856) főbíró vezetésével – mesteremberek is tiszteletüket tették. A hagyományosan királyhű Jászságban nem okozott nagy lelkesedést 1848, a redemptus leszármazottak közül kevesen vettek részt, sokan féltették már megszerzett jogaikat. A község meg is szenvedte a szabadságharc eseményeit, a Hatvanban táborozó Colloredo herceg 1849 februárjában komoly adókat vetett ki a jászárokszállási népre. Ezt elégelte meg a helyi származású jászkapitány, kecskeméti Pethes Mihály (1792-1878), aki egyezkedésbe kezdett az osztrákokkal. Ez Kossuth Lajos szemében megbocsáthatatlan vétségnek minősült, igaz a szabadságharc leverése után nem is került sor komoly megtorlásra a városban: a helyi események főszereplője, a kormánybiztos Mészely János (1810-1896) továbbra is hivatalt vállalhatott, 1872-ben főbíró is volt. A XIX. század második felében több pusztája is elszakadt Árokszállásnak: a sort Szentandrás kezdte 1855-ben, majd Kerekegyháza követte 1862-ben. A község megalapításában oroszlánrésze volt balatoni Farkas János (1824-1908) helyi közbirtokosnak. „A község alapítója Farkas János 1848-49-iki honvédszázados, földbirtokos. Azt a házat, mely az első települő számára épült, a község fennállásának 50. évfordulóján emléktáblával jelölték meg.” A veszteségek megmutatkoztak ugyan a népességszámban, a kulturális fejlődésnek azonban nem vetett gátat. 1861-ben elemi népiskola, 1863-ban „díszes városháza” épült.
Árokszállás mint rendezett tanácsú város (1879-1886) Fontos esztendője volt az 1879-es évnek, hogy Jászárokszállás rendezett tanácsú várossá alakult. Első polgármestere Móczár Alajos (1819-1889) volt. A helyi reformerők – Csuka Ignác, Scipiades János, Dohnál Mátyás – küzdöttek a városi rang fenntartásáért, a leggazdagabb birtokosok – balatoni Farkas József és kecskeméti Pethes Antal – azonban túlzottnak találták a terheket. Küzdelmük 1886-ban azzal ért véget, hogy Árokszállás nagyközséggé alakult vissza. A vita azonban – a legtöbb résztvevő halála után – még 1911-ben is tartott.
Jászárokszállás története az I. világháborúig Noha 1876-ban a Jászkun Kerület beolvadt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyébe, és ezzel a kiváltságok elvesztek a jászok számára, a társadalmi rendben nem nagyon történtek változások. A redemptusok leszármazottai – immár mint parasztgazdák – nemcsak hogy „egyedül bírták a fekvőségeket”, de szinte egyedül „gyakorolhatták a politikai jogokat”.