Kimi-Matias Räikkönen (Espoo, 1979. október 17. –), becenevén Iceman, azaz Jégember, finn autóversenyző, 2007 Formula–1 világbajnoka. Bajnoki címén kívül 2003-ban és 2005-ben világbajnoki ezüstérmes, 2008-ban, 2012-ben és 2018-ban világbajnoki bronzérmes. 103 dobogós helyezésével egyike annak a kevés pilótának, akik több mint százszor állhattak dobogóra. 21 futamgyőzelmével a legeredményesebb finn pilóta a Formula–1 történetében, továbbá az egyetlen versenyző, aki V10-es, V8-as és V6-os turbómotoros autóval is tudott nyerni a sportágban. 2021-ben bejelentette visszavonulását.

2001-ben mutatkozott be a Sauber csapat színeiben úgy, hogy előtte mindössze 23 autóversenyen vett részt. 2002-ben csatlakozott a McLaren csapatához, amelynél kétszer is harcban volt a világbajnoki címért. Ezekben az években az autók megbízhatatlansága miatt nem lehetett igazán sikeres, ezért 2007-ben a Ferrarihoz igazolt. Ugyanebben az évben, mindössze egyetlen pont különbséggel, nevető harmadikként, megszerezte a világbajnoki címet.

2010-től a World Rally Championshipben mérette meg magát, majd 2012-től visszatért a Formula–1-be a Lotus F1 Team csapat versenyzőjeként. Több ízben sikerült felállnia a dobogóra, Abu-Dzabiban csapata első győzelmét is megszerezte. 2014-ben visszaigazolt a Ferrarihoz. 2018-ban jelentették be, hogy a szerződését a Ferrarinál nem hosszabbítják meg, ezért a 2019-es versenyévadtól az Alfa Romeo pilótája lett. 2021 szeptemberében bejelentette végleges visszavonulását.

Híres nyugodt természetéről, fagyos humoráról, és arról, hogy nem igazán szeret PR-eseményeken részt venni. A 2020-as Formula–1 Eifel nagydíj során beállított rekordjával ő lett a legtöbb futamon indult pilóta.

Pályafutása A Formula–1 előtt

A finnországi Espoo-ban született. Kilencévesen kezdett el gokartozni. 1988-ban már részt vett néhány finn ifjúsági futamon az A, B és C osztályban és első győzelmeit is learatta. 1991-ben a finn gokart bajnokság mini sorozatában versenyzett, 1992-ben a finn Rakéta Gokart Bajnokság junior osztályában. Ugyanebben a sorozatban 1993-ban a kilencedik, 1994-ben a második helyen végzett. 1995-től a finn gokart bajnokság A osztályában versenyzett, amelyben 1996-ban a negyedik helyet szerezte meg. 1996-ban részt vett a gokart Európa-bajnokságon, a világbajnokságon és az északi bajnokságban is.

1997-ben megnyerte a finn gokartbajnokság A osztályát, és negyedik helyet ért el az északi gokartbajnokság A osztályában. Részt vett a világbajnokságon is az A osztályban. 1998-ban ismét megnyerte a finn gokartbajnokság A osztályát és megnyerte az északi gokartbajnokság A osztályát is. Második helyet szerzett a gokart Európa-bajnokságon a Super A osztályban és harmadik helyet a Monaco Kupán a Super A osztályban.

1999-ben második helyet szerzett a finn gokartbajnokság A osztályában és tizedik helyet a gokart világbajnokság Super A osztályában. Ugyanebben az évben kezdett el formulaautókkal versenyezni a Formula–Renault bajnokságban a Haywood Racing Teammel. Első futamán a harmadik helyen végzett. A Formula–Ford Euro–kupában ötödik helyet szerzett. A Formula-Renault téli bajnokságán négy versenyből négyet megnyert a Manor Motorsport csapattal.

2000-ben – továbbra is a Manor Motorsporttal – megnyerte a Formula–Renault brit bajnokságát, tíz futamon hét győzelmet aratott, hétszer szerzett pole-pozíciót és hatszor futott leggyorsabb kört. A Formula–Renault Európa–bajnokságon három versenyen indult, ebből kettőt megnyert, összetettben ezzel a hatodik helyen végzett. Érdekesség hogy ekkor néhány futamon egy mezőnyben versenyzett a későbbi csapattársával Felipe Massával. Összességében elmondható, hogy 23 Formula-Renault versenyéből 13-at megnyert, ami figyelemreméltó, 57 százalékos győzelmi arány.

A Formula–1-ben Sauber-Petronas (2001) A Formula–1-es Sauber-Petronas csapat vezetője, Peter Sauber felfigyelt a fiatal finn eredményeire és 2000 szeptemberében meghívta egy tesztelésre, majd később még továbbiakra. Már az első teszten több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint a csapat pilótája, Pedro Diniz. A teszt teljes titokban zajlott, Sauber a versenyző kilétét titokban tartotta, rá csak mint "Eszkimó" utalt. Saubernek tetszett, amit látott, és leszerződtette Räikkönent a 2001-es szezonra Nick Heidfeld csapattársának. Sokan kritizálták ezt a lépést (beleértve a FIA elnökét, Max Mosley-t is), mivel Räikkönen mindössze 23 versenyt futott együléses versenyautóval, mielőtt Formula–1-es szerződést kapott. Mosley – és mások is – úgy vélték, hogy nagy kockázatot jelent egy ilyen tapasztalatlan versenyzőt Formula–1-es autóba ültetni.

Räikkönen azonban a teszteken megfutotta a szuperlicenchez szükséges kilométereket, így ideiglenes engedélyt kapott a versenyzésre az FIA-tól az első három futamra azzal, hogy a versenyzési engedélyét akkor véglegesítik, ha nem okoz balesetet vagy követ el komoly szabályszegést.

Räikkönen nem okozott csalódást, sőt, első versenyén rögtön pontot szerzett egy hatodik hellyel – úgy, hogy a verseny rajtja előtt fél órával még aludt. Később a szezon során még nyolc pontot gyűjtött és ezzel a világbajnokság tizedik helyén végzett. Csapattársa, Heidfeld 12 pontot ért el és hetedik lett. A két versenyző összesen 21 pontot gyűjtött és ezzel a Sauber a konstruktőr-világbajnokság negyedik helyét biztosította be, ami a csapat történetének legjobb eredménye.

McLaren-Mercedes (2002-2006) thumb|A 2002-es amerikai nagydíjon|left|260px

2002 A 2001-es szezon során a média gyakran összefüggésbe hozta Räikkönen nevét a Ferrarival, ám végül mégsem a maranellói csapathoz szerződött, hanem annak riválisához, a McLaren-Mercedeshez, amelyiktől a 2001-es szezon végén éppen visszavonult Räikkönen honfitársa, a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen. Räikkönen csapattársa a tapasztalt David Coulthard lett. Noha a Mercedes-hátszéllel rendelkező Nick Heidfeld kézenfekvőbb választás lett volna, mint a Ferrari által támogatott Sauber-pilóta Räikkönen, Häkkinen javaslatára mégis mellette döntöttek, aki állítólag azt mondta: "If you wanna win, get the Finn" (ha nyerni akartok, szerezzétek meg a finnt).

A finn versenyző első McLarennel futott versenyén, a 2002-es ausztrál nagydíjon rögtön felállhatott a dobogó harmadik fokára és megfutotta a verseny leggyorsabb körét. A McLaren számos műszaki problémával küzdött a szezon során, Räikkönen végül összesen 24 pontot szerzett és a világbajnokság hatodik helyén végzett, egy hellyel Coulthard mögött, akinek 41 pontja volt. A melbourne-i futamon kívül Räikkönen még három alkalommal állhatott dobogóra: a Nürburgringen és Suzukában harmadik, Magny-Cours-ban második lett.2003, Franciaország|thumb|280px|right

2003 2003-ban a McLaren az előző évi autó módosított változatát, az MP4-17D-t használta, miután az MP4-18 fejlesztése elhúzódott, és később le is álltak vele. Az autó stabilan jó teljesítményt és megbízhatóságot mutatott a szezon során – Räikkönen úgyszintén. A finn versenyző az év második versenyén, a maláj nagydíjon megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét, s a szezon végéig összesen tíz alkalommal állt dobogóra (egy első, hét második, két harmadik hely). Ez a kiegyensúlyozott teljesítmény azt eredményezte, hogy Räikkönennek az évzáró japán nagydíjon még volt esélye a világbajnoki címre. Ebben az évben nagy harcot vívott Michael Schumacher, Juan Pablo Montoya és Räikkönen a végső elsőségért. Végül azonban a Ferrari kimagasló teljesítménye és az újonnan bevezetett pontrendszer miatt (amelyben 10-8-6-5-4-3-2-1 elosztásban az első nyolc helyezett kapott pontot) – Michael Schumacher diadalmaskodott. Räikkönen 91 pontjával mindössze két ponttal maradt el a világbajnoki címtől.

2004 2004-ben a McLaren ismét visszaesett – különösen a megbízhatóság terén. Räikkönent számos műszaki hiba sújtotta, így az első hét futamból mindössze kettőt fejezett be. A szezon közepén a csapat az addig használt MP4-19 kódjelű autót lecserélte az MP4-19B-re, és ez valamivel jobb eredményeket hozott. Räikkönen Silverstone-ban pole-pozíciót szerzett, a versenyen másodikként ért célba, Michael Schumacher nyert. Hockenheimban a második helyről esett ki a hátsó szárny leszakadása miatt. A Hungaroringen elektromos hiba következtében szintén nem tudta befejezni a versenyt. Az ezt követő belga nagydíjon végre nem hátráltatta a technika és megszerezte pályafutása második futamgyőzelmét. Azonban ez csak rövid szünet volt. A pechsorozat folytatódott Monzában, ahol az autó megállt a boxban és újra kénytelen volt feladni a versenyt. Kínában újra fölállhatott a dobogóra, igaz csak a harmadik fokára, majd Japánban motorcsere és az ebből következő büntetés miatt végül hetedikként ért célba. Az év utolsó versenyén, a brazil nagydíjon újra harcba szállt a győzelemért, végül második lett. A világbajnoki pontversenyben a hetedik helyen végzett 45 ponttal. Csapattársa, Coulthard tizedik lett 24 ponttal.

A csalódást keltő év ellenére Räikkönen még mindig egyike volt a sportág bajnokaspiránsainak a fiatal Fernando Alonso, Jenson Button, és Juan Pablo Montoya mellett.A kanadai nagydíjon|thumb|280px|left

2005 2005-ben újabb jelentős szabályváltozásokat hoztak a Formula–1-ben. A legfontosabb az a szabály volt, aminek értelmében a versenyzőknek egy garnitúra gumival kellett végigfutniuk az időmérő edzéseket és a teljes versenytávot, valamint a motorszabály, amely szerint egy hajtóműnek két versenyhétvégét kellett kibírnia. A rajtsorrendről az első hat futamon két „egykörös” időmérő edzés döntött (egy szombaton, egy vasárnap), ám a nürburgringi európai nagydíjtól kezdve a nézők és a média általános elégedetlensége miatt eltörölték a vasárnapi időmérő edzést.

A szezon elején a Renault és Fernando Alonso erősen kezdett és nagy előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben. A McLaren az első néhány futamon azzal a problémával küzdött, hogy autójuk túlságosan óvta a gumikat, így azok nem tudtak megfelelően felmelegedni az egykörös időmérő edzésen. Miután ezt kiküszöbölték, a csapat egyre jobb teljesítményt nyújtott, Räikkönen pedig megnyerte a spanyol és a monacói nagydíjat.

A Nürburgringen az első helyen állt az utolsó körig, amikor azonban a kockásra fékezett gumi miatt eltört a jobb első kerékfelfüggesztése és a gumifalba ütközött. A versenyzőnek nem lett baja, de a futamot a nagy vetélytárs, Alonso nyerte meg. Ugyan egy kerékcserével egy biztos harmadik helyet hozhatott volna, azonban a szabályok szerint a kerékcsere csak akkor lett volna engedélyezett, ha a lecserélendő gumi defektes vagy sérült, és a csere egyértelműen és igazoltan biztonsági okokból szükséges. Korábban nem volt rá precedens, hogy a laposra fékezett kerék biztonsági kockázatot jelentő tényező lett volna, így teljes volt a bizonytalanság azon a téren, hogy a csapat büntetés nélkül megtehette volna a kerékcserét. Mindenesetre az incidenst követően úgy módosították a szabályzatot, hogy laposra fékezett, vibrációt okozó gumiabroncsoknál is lehetővé vált a csere. thumb|250px|A 2005-ös amerikai nagydíjon.

A következő versenyen, Kanadában csapattársát, Montoyát kiintették az első helyről, így Räikkönen ismét nyert, majd a Michelin gumikkal ellátott csapatok (a McLaren és a Renault is közéjük tartozott) által kihagyott amerikai nagydíj után Franciaországban második, majd a brit nagydíjon pedig harmadik lett. Räikkönennek mindkét alkalommal motort cseréltek az autójában az időmérő edzés után, és a szabályok értelmében ez tíz helyes rajtbüntetést vont maga után a versenyen, így a finn csak a mezőny közepéről rajtolhatott.