Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.) magyar színész, rendező, színigazgató, forgatókönyvíró.
Kolozsvári színigazgatóként fontos szerepet játszott a Hunyadi téri színház építésében, illetve a nyári színkör kőszínházzá alakításában. Az 1911–1914 között rendezett, nagy sikert aratott drámaciklusai kiemelkedő jelentőségűek a magyar színház történetében. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként. Filmstúdiójának bevételeiből a színházat támogatta egészen vagyonának elapadásáig. A trianoni békeszerződés után az állami és városi támogatás nélkül maradt magyar színjátszás új intézményeinek kiépítésére összpontosított. Műsorpolitikája miatt sokat támadták: a magyar nacionalisták a román darabok műsorra tűzése miatt léptek fel ellene, a román nacionalisták a magyar kultúra szervezésében játszott szerepét kifogásolták, a konzervatív polgárok a munkásoknak rendezett darabokat vetették a szemére. Zsidó származása miatt az 1930-as évek második felétől mellőzték; ekkor írta meg színháztörténeti visszaemlékezéseit. 1945-ben ismét átvehette a kolozsvári magyar színház igazgatását; az évadnyitás előkészületei közben hunyt el.
Életpályája Családja és tanulmányai Szegény sorsú zsidó család ötödik gyermekeként született. (Testvérei közül Sándor tisztiorvos, Budapest egészségügyi tanácsosa, Pál Az Est szerkesztője lett.) Hamarosan Budapestre költöztek, így az elemi iskolát már ott járta ki, majd a Horánszky utcai főreáliskolában tanult. Amellett, hogy minden osztályt kitűnő eredménnyel végzett, hatodikos korától minden évben elnyerte az önképzőkör irodalomtörténeti, illetve magyar nyelvészeti díját, valamint a legjobb komoly szavalónak és a legjobb víg szavalónak kitűzött díjat. Ezekkel a pénzjutalmakkal és magánórák adásával segítette szüleit és testvéreit. A Nemzeti Színház előadásaira Paulay Edétől kért és kapott ingyen belépőjegyet, egyes klasszikus darabokban statisztált is.
1891-ben kitűnő eredménnyel érettségizett, és szülei kívánságára beiratkozott a Műegyetemre. Emellett tanárai, Péterfy Jenő és Patthy Károly rávették a szüleit annak engedélyezésére, hogy a tehetséges fiú ezzel párhuzamosan a Színházművészeti Akadémia előadásait is látogathassa. Amikor a Színiakadémián az első év végén eredményei alapján engedélyt kapott, hogy rögtön a harmadik évfolyamra iratkozzon be, szülei is belenyugodtak pályaválasztásába. Tanárai közül kiemelendő Paulay Ede, Jászai Mari, Újházi Ede, Csiky Gergely, Alexander Bernát. Az Akadémiát 1894-ben végezte el, majd Miskolcon, Désen, Budán, Temesváron és Pozsonyban lépett fel.
1896-ban szerződött a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz, és beiratkozott a helyi egyetem bölcsészkarára. Mivel ehhez görög érettségire is szüksége volt, a vizsgát pótlólag tette le a nagyváradi premontrei gimnáziumban. A színházban már az első év után rendezővé nevezték ki. Az egyetemen magyar–francia tanári diplomát, majd 1900-ban, Csiky Gergely realizmusa című tanulmányával esztétikai és filozófiai doktorátust szerzett. Ugyanennek az évnek a nyarán tanulmányutat tett Németországban, Londonban és Párizsban.
Az első világháború előtt és alatt
1900 augusztusában a kolozsvári színház művészeti igazgatójává nevezték ki; ám egy év múlva, amikor a színház intendánsa, Bölönyi József politikai okok miatt lemondott, Janovics is elhagyta a színházat. Egy évig Bölönyi birtokán disszertációja második kötetén dolgozott, majd 1902-től három évig a szegedi társulat igazgatója volt.
1905 áprilisában a kolozsvári színház igazgatójává nevezték ki, így feladta szegedi állását, és április 23-án megkezdte működését a kolozsvári társulattal. Az első előadás Edmond Rostand: Cyrano de Bergeracja volt, ekkor még a Farkas utcai színházban. Vezetése alatt már az első évben is operaelőadásokra került sor, és 1906-ban, elsőként Magyarországon, megkezdte az ifjúsági előadások szervezését. Janovics vezetése idején épült meg a Kolozsvári Nemzeti Színház új, impozáns épülete a Hunyadi téren Fellner és Helmer tervei alapján, amelyet 1906. szeptember 8-án avattak fel.Kötő József szeptember 7-re teszi a dátumot, a többi forrás egyöntetűen szeptember 8-át ír, és maga Janovics visszaemlékezéseiben közi az ünnepség pontos műsorát, amely szerint 7-én történt a régi színház ünnepélyes bezárása, 8-án az új színház megnyitása. Janovics célja az volt, hogy az új épületben művészi színházat alakítson ki, és a könnyebb műfajú darabokat külön helyszínen mutassák be, ezért a sétatéri nyári színház deszkaépületét 1908–10-ben kőszínházzá alakíttatta át.
Az 1911–12-es évadban száz estén át huszonhét műből álló magyar drámatörténeti ciklust, 1912–13-ban antik drámaciklust, 1913–14-ben tizennégy műből álló, negyven előadásos Shakespeare-ciklust szervezett. A magyar drámatörténeti ciklus egyes darabjait Beöthy László meghívására Budapesten is előadták; a vendégszereplés nagy sikert aratott. Az erdélyi magyar színművészet és színházi élet szervezési munkáiban vállalt szerepének köszönhetően már ifjú színész korában bekerült a Színészegyesületi igazgatótanácsba, később pedig létrehozta az Erdélyi és Bánáti Színészegyesületet.
Ebben a korszakban indította el filmstúdióját is, amely 1914 és 1920 között hatvanöt némafilmet és öt moziszkeccset készített. A film anyagilag is sikeressé tette: országszerte huszonhat mozija és Kolozsváron tizenegy háza volt. 1914-ben Molière-ciklust tervezett, de ennek megvalósítása a háború kitörése miatt elmaradt. Miközben több fővárosi és az összes vidéki színház elbocsátotta a színészeket, Janovics nem engedte, hogy a mintegy 250 közreműködő munka nélkül maradjon, a színház továbbra is folyamatosan működött. Az éjszakai kijárási tilalmak idején sem szüneteltette az előadásokat, hanem korábbra helyezte a kezdési időpontot. A fronton harcolók családjának megsegítésére jótékonysági előadásokat szervezett, a katonának behívott színészek fizetését tovább folyósította. A háború alatt a személyes vagyonából biztosította a színház alkalmazottainak és nyugdíjasainak járandóságát, valamint a színház működéséhez szükséges díszletek, jelmezek, könyvek, technikai felszerelések beszerzését.
1918 őszén a forradalom kitörésekor a Nemzeti Tanács alelnökeként igyekezett megóvni a város rendjét és elkerülni a forradalom túlkapásait. Az 1918. december 22-én tartott kolozsvári magyar nemzetgyűlés az állandó magyar kormányzótanács elnökségi tagjává választotta, 25-én azonban a román hadsereg bevonulása új helyzetet teremtett; 1919. január és április között a hadtestparancsnok több ízben is egy-egy hétre betiltotta az előadásokat.
A két világháború között bélyegkép|A nyári színkör épülete Janovics korában 1919. május 14-én a nagyszebeni román kormányzótanács nevében Onisifor Ghibu megjelent a színházban, hogy azt a többi állami tulajdonhoz hasonlóan átvegye. Janovics jegyzőkönyvbe vétette, hogy az épület nem állami tulajdon, mert az építkezés a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hiteléből épült, és a törlesztőrészleteket saját maga fizette; ennek ellenére a színház átvétele megtörtént. A színház a továbbiakban a román állami cenzúrának volt alávetve, ami számos klasszikus darab betiltásával járt; ugyanakkor helyet kellett adnia a különböző román állami társulatoknak is. Hosszas egyeztetések és számos jogi kifogás után augusztusban Janovics felajánlotta a kormányzótanácsnak, hogy átadja a színház épületét, amennyiben eladják vagy bérbe adják neki a Farkas utcai színházat, és biztosítják, hogy ott magyar színház működhessen. A kormányzótanács nem válaszolt erre a felvetésre, október 1-jén pedig feltétel nélkül birtokba vették a színházat, ami ellen Janovics hiába emelt óvást. Noha felkérték az intézmény művészeti vezetésére, Janovics ezt nem vállalta el, mivel ennek feltétele a hűségeskü letétele lett volna. A magyar társulatnak az előadások megtartását a nyári színkörben engedélyezték.
Ezt követően erőfeszítései az állami és városi támogatás nélküli magyar színjátszás új intézményi kereteinek kiépítésére irányultak. 1920-ban sikerült kétéves játékengedélyt szereznie Octavian Goga kultuszminisztertől az összes erdélyi magyar színház részére. A korábban a budapesti országos színészegyesület fiókjaként működő Erdélyi és Bánáti Színészegyesület 1920 szeptemberében önálló szervezetként alakult meg, és 1921-ben tartott első közgyűlésén Janovicsot választotta meg első elnökének; ezt a tisztséget 1923-ig látta el. 1922-ben, amikor Poór Lilit Aradon A kaméliás hölgy előadásán letartóztatták, és hiába járt közben az érdekében, Janovics két színésszel együtt megszöktette a rendőrségi fogdából, és Halló, itt Scarpia címen cikket jelentetett meg a letartóztatást elrendelő prefektus ellen. 1923-ban a budapesti Nemzeti Színház igazgatójává akarták kinevezni, de nem fogadta el, mondván: „Kimondhatatlanul hálás vagyok ezért a megtisztelésért, de nem tudom elszakítani a kapcsokat, amelyek engem Kolozsvárhoz kötnek. Erdélyben most nehéz harcot vív fennmaradásáért a magyar színház. Úgy érzem, hogy ebben a harcban reám ott szükség van. Hagyjanak engem ott. Itt találnak sokkal méltóbbat a Nemzeti Színház vezetésére.” A kolozsvári színház anyagi gondjainak megoldására saját vagyonát használta fel, de támogatta Erdély más színházait is, így egy évtized múlva már adósságok terhelték. 1928. augusztus 29-én házasságot kötött Poór Lilivel. 1932-ben átengedte a színház vezetését a Bánffy Miklós vezette Színpártoló Egyesületnek, ő maga főrendezőként tevékenykedett 1932-ig.
Ezekben az években Kádár Imrével és Imre Sándorral a színházi szemlélet korszerűsítésére törekedett, így expresszionista stílusban rendezett, a színházban is használta a film eszköztárát, eredeti szemléletben rendezte Shakespeare-t. Megállapodott a szakszervezetekkel, hogy a munkások részére bevezető előadással mutat be Shakespeare-, Ibsen-, Strindberg-, Anatole France- és G. B. Shaw-darabokat. 1923-ban, 1924-ben és 1930-ban pályázatokat írt ki eredeti drámák írására, amelyeken többek között Karácsony Benő, Gulácsy Irén, Benamy Sándor és Tamási Áron vettek részt. A román–magyar kulturális közeledés érdekében klasszikus és kortárs román írók (Ion Luca Caragiale, Victor Eftimiu, Ion Minulescu, Lucian Blaga, Nicolae Iorga stb.) darabjait mutatta be, és bukaresti vendégszereplésre vitte a kolozsvári magyar társulatot. Műsorpolitikája miatt számos támadás érte: a magyar nacionalisták a román darabok műsorra tűzése miatt lépek fel ellene, a román nacionalisták a magyar kultúra szervezésében játszott szerepét kifogásolták, a konzervatív polgárok a munkásoknak rendezett darabokat vetették a szemére.
1932-ben megvált a színháztól, és színházi vonatkozású tanulmányok és cikkek írásával foglalkozott. A kolozsvári Unió szabadkőműves páholy főmestereként fontos szerepet játszott a nagybányai Humanitás páholy megalapításában. 1936-ban több régi rendező- és színésztársával (Imre Sándor, Fekete Mihály, Tőkés Anna, Táray Ferenc, Ihász Aladár, Földényi László, Solthy György) megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat, és ott nagy sikerrel rendezte meg Az ember tragédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című drámáját. Ezt követően Szeged városa a Szabadtéri Játékok művészeti vezetésével bízta meg, 1939-ig.
A második világháború alatt és után bélyegkép|Feleségével közös sírja a Házsongárdi temetőben Noha 1895-ben református vallásra tért át, és egész életét a magyar kultúrának szentelte, nem mentesült a zsidótörvények hatálya alól. A második bécsi döntés után származása miatt nem őt nevezték ki a visszakapott színház igazgatójának. Az Egyetemi Könyvtárban 1941. november 9-én, a színház díszelőadásának napján megnyitott Erdélyi zene- és színművészeti kiállításon Janovics személyét és tevékenységét teljességgel kihagyták. Bandi nevű öccsét a nyilasok agyonlőtték, ő maga keresztény feleségével 1943-ban (más források szerint 1944 tavaszán) Budapestre utazott, ahol barátaik az Edömér utca 8.-ban bújtatták őket.