A Deutschland-osztály egy három egységből álló nehézcirkáló-osztály volt, melyet a Reichsmarine építtetett meg az 1920-as évek végén és a Kriegsmarine kötelékében vettek részt a második világháborúban. Az egységei zsebcsatahajóként is ismertek különleges technikai jellemzőik miatt. A hajókat hivatalosan a versailles-i békeszerződésben előírt korlátozásokat figyelembe véve építették meg, ami Németország számára nem engedélyezte vízkiszorításúnál nagyobb hadihajó megépítését és ezek 28 cm-es űrméretnél nagyobb ágyúkkal való felfegyverzését. Az eredeti hivatalos besorolásuk Panzerschiff (páncélos hajó) volt, ami annak volt köszönhető, hogy konkrétan egyik korábbi kategóriába sem volt besorolható, ezért a békeszerződésben használt kifejezéssel (cuirassé, armored ship) illették. Az osztálynak három hajója készült el, a Deutschland, az Admiral Scheer és az Admiral Graf Spee. Hivatalosan mindegyik vízkiszorításúnak épült, de a standard vízkiszorítása már az elsőként megépült Deutschlandnak is valójában volt, ami testvérhajóinál kis mértékben tovább nőtt. A hajókat számos forradalmi újítással építették meg, így ezek lettek az első hadihajók, melyeknek testét hegesztéssel illesztették össze és ezek kaptak elsőként dízelmotorokat. A hat nehézágyúja és ehhez mérten aránylag kis vízkiszorítása miatt a britek a zsebcsatahajó (pocket battleship) kifejezéssel illették őket. Német részről 1940 februárjától hivatalosan nehézcirkálóként sorolták be őket.
A három hajót 1929 és 1936 között építette meg a Deutsche Werke Kielben és a Reichsmarinewerft Wilhelmshavenben. Mind a három egység részt vett a spanyol vizeken folytatott nemzetközi őrjáratban a spanyol polgárháború idején. Eközben a Deutschland ellen támadást intézett a köztársaságiak légierejének egyik repülőgépe, amire válaszul az Admiral Scheer lövette Almería körüli köztársasági állásokat. 1937-ben az Admiral Graf Spee (röviden: Graf Spee) képviselte Németországot a VI. György brit király trónra lépésének alkalmával rendezett flottaszemlén. A háborúig hátralévő békeidőben a három hajó számos Atlanti-óceánon végrehajtott hadgyakorlaton vett részt és számos kikötőt keresett fel kapcsolatépítő célzattal.
A második világháború kitörése előtt a Deutschland és a Graf Spee kihajózott az Atlanti-óceánra, hogy támadólag léphessenek fel az ellenséges kereskedelmi hajóforgalom ellen, amennyiben a nyugati hatalmak hadat üzennének a Németországnak Lengyelország lerohanása miatt. Az Admiral Scheer ebben nem vett részt, mivel időszakos karbantartás miatt kikötőben állt. A Deutschland észak-atlanti portyája nem volt kimondottan sikeres, mivel csak három hajót fogott el és süllyesztett el. A hadműveletről való visszatérése után presztízsokokból átkeresztelték Lützow-ra. A Graf Spee kilenc kereskedelmi hajót süllyesztett el az Atlanti-óceán déli részén és az Indiai-óceánon, majd pedig a dél-amerikai partok közelében támadást intézett egy három cirkálóból álló brit hajóraj ellen. A La Plata-i csata során bár megrongálta az ellenfeleit, maga is több súlyos találatot szenvedett el és nyomában két brit cirkálóval Montevideóba hajózott. A britek megtévesztő tevékenységének és a saját hajójának rossz általános állapota miatt Hans Langsdorff sorhajókapitány, a Graf Spee parancsnoka úgy döntött, hogy maga süllyeszti el a hajóját.
A Lützow-t és az Admiral Scheert 1942-ben Norvégiába helyezték át, hogy a Szovjetunióba tartó konvojokat támadhassák. Az Admiral Scheer az 1942 augusztusában a Wunderland hadművelet keretében a Kara-tengerre hajózott át, hogy ott a szovjet kereskedelmi hajózást támadja, de jelentős eredményeket nem ért el. A Lützow 1942 decemberében részt vett a Barents-tengeri csatában. Az ehhez vezető hadművelet egy konvoj elpusztítását célozta, de nem járt sikerrel. A norvégiai állomásozásuk ideje alatt mindkét hajó sérüléseket szenvedett és visszarendelték őket Németországba. Ezután a Balti-tenger mentén a szovjetek ellen nyújtottak tűztámogatást a szárazföldi csapatoknak. A háború utolsó heteiben mindkét hajót brit bombázók süllyesztették el. A Swinemünde előtti Kaiserfahrt-csatornán megfeneklett Lützow-t kiemelte és célhajóként süllyesztette el a szovjet haditengerészet, míg az Admiral Scheert részben lebontották az elsüllyedésének helyszínén, a hajótest maradványait pedig törmelékkel fedték be.
Fejlesztés A versailles-i békeszerződés korlátozta Németország haditengerészetének méretét, ami ezután a főbb hajótípusok közül csak hat (pre-dreadnought mintájú) csatahajóval és hat könnyűcirkálóval rendelkezhetett. Ezeket nem lehetett pótolni egészen addig, míg el nem érték a 20 éves kort. A csatahajók pótlását csak olyanokkal oldhatták meg, melyek vízkiszorításúak voltak, miközben Németország potenciális ellenfelei -s hajókat építhettek a washingtoni flottaegyezmény és az azt követő egyezmények alapján. A szerződés maga nem szabályozta az ágyúk űrméretét, de a szerződés által létrehozott NIACC (Naval Inter-Allied Commission of Control – kb.: Szövetségközi Haditengerészeti Ellenőrző Bizottság) rendelkezett olyan hatáskörrel, hogy az új hadihajók fegyverzetét szabályozza.Például a Reichsmarine a Königsberg-osztályú könnyűcirkálókat 19 cm-es lövegekkel kívánta felfegyverezni, szemben az Emden korábbi 15 cm-es ágyúival, de a NIACC megtiltotta a nagyobb kaliberű lövegek alkalmazását. – O’Brien 112–113. o. Az antanthatalmak feltételezték, hogy ezekkel a korlátozásokkal Németország csak a skandináv államokéihoz hasonló, csupán partvédelmi feladatokra alkalmazható haditengerészetet építhet ki.
A Reichsmarine legrégebbi csatahajójának, a Preussennek a gerincét 1902-ben fektették le és emiatt már 1922-ben újat lehetett volna építeni a pótlására. Ennek megfelelően 1920-tól kezdődően tervezeteket készítettek egy új hajó elkészítéséhez. Két fő opció kínálkozott: vagy egy erősen páncélozott, lassú, és kisméretű, monitor-szerű hadihajót építenek, vagy egy nagyméretű, gyengén páncélozottat, ami egy cirkálóra hasonlít. Az új típusú páncélos tervezési munkálatai 1923-ban kezdődtek, de a német gazdaság 1924-es összeomlása miatt átmenetileg szünetelt a tervezés. Hans Zenker tengernagy, a Reichsmarine parancsnoka a tervezési munka folytatását követelte, így 1925-re három új tervezet készült el. Az 1923-ban készült két vázlattal együtt így már öt eltérő tervezet állt rendelkezésre. Az első kettő közül az "I/10" jelzésű egy sebességű cirkáló volt, aminek a fegyverzetét nyolc darab űrméretű löveg adta volna, míg a "II/10" jelű egy 22 csomós, erősen páncélozott hajó lett volna négy 38 cm-es löveggel felszerelve. Az 1925-re elkészített három tervezet ("II/30", "IV/30", és "V/30") mindegyikében a fegyverzetet hat darab -es löveg alkotta volna, de különböző páncélvédettség mellett. A Reichsmarine ezzel szemben a űrméretű lövegeket részesítette előnyben, hogy ne provokálja a nagyobb ágyúkkal az antanthatalmakat és a mérnökök számára is könnyebben megoldható feladatot adjanak.
A Reichsmarine 1925 májusában konferenciát tartott a tervek kiértékelése céljából, de nem sikerült döntést hozni a kérdésben. Különleges fontossággal bírt a Ruhr-vidék francia megszállása, ami miatt Németország nem tudott hamar nagy űrméretű ágyúkat gyártani. A tervezési részleg újabb terveket készített, melyek közül az "I/35" egy erősen páncélozott hajó volt egyetlen, háromlöveges lövegtoronnyal a hajó elején, a "VIII/30" egy jóval gyengébb páncélzatú hajó lett volna két kétcsövű lövegtoronnyal. A Reichsmarine 1926-ra tervezte az első hajók elkészítését, de eddigre a terveket még nem véglegesítették. Az 1926-os hadgyakorlatok tapasztalatai azt mutatták, hogy a tervezési részlegnek gyorsabb hajókra lesz szüksége. Az év során két újabb tervet nyújtottak be Zenkernek. A Panzerschiff A megjelöléssel megrendelt Deutschland eredeti tervei 1926-ban készültek el és 1928-ra véglegesítették őket. Zenker 1927. június 11-én jelentette be, hogy a haditengerészet a számos benyújtott tervezet közül kiválasztotta azt, amelyik alapján az új hadihajót meg fogják építeni. A Reichsmarine amellett döntött mely két lövegtoronnyal rendelkezett, azokban három-három 28 cm-es ágyúval.
Politikai ellenállás Az új hadihajó megépítésével szemben jelentős volt a politikai ellenállás, ezért a Reichsmarine úgy döntött, hogy a megrendelés leadásával megvárja az 1928-as választásokat. A hajók megépítése a választások egyik nagy kérdése volt, főként a szociáldemokraták számára, akik erősen ellenezték az új hajókat és az „Élelmet, nem pedig páncéloscirkálót!” jelmondattal kampányoltak. 1928 májusában a választásokon a megépítésüket támogató erők kerültek többségbe, közte volt a 12 helyet szerző NSDAP is. A magas költségek miatt az építést erősen kritizáló SPD is megszavazta, miután a Hindenburg kancellár támogatását bíró védelmi miniszter, Wilhelm Groener lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a hajóépítés nem kapna támogatást. 1928 októberében a kommunista párt referendumot kezdeményezett a flottafejlesztés ellen, de nem járt sikerrel és az első hadihajó megépítését 1928 novemberében engedélyezték.
Mikor a tervek részletei az antanthatalmak tudomására jutottak, igyekeztek megakadályozni a hajók megépítését. A Reichsmarine felajánlotta az első hajó építésének leállítását cserébe azért, ha a Németországot beveszik a washingtoni egyezménybe és vízkiszorításig engedélyezik számára kapitális hadihajók építését. (A briteknek a szerződés kapitális hadihajót engedélyezett.) Ezzel hatályon kívül helyeződött volna a versailles-i szerződés azon pontja, mely korlátozta Németország haditengerészeti erejét. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok hajlott a német kérésnek való helyt adásra, de Franciaország nem járult hozzá a békediktátum revíziójához. Miután a Panzerschiffek nem szegték meg a versailles-i békeszerződés pontjait, az antanthatalmak tárgyalásos úton sem tudták megakadályozni a megépítésüket.
A konstrukció Általános jellemzők
bélyegkép|jobbra|400px|Felismerhetőség céljából készített rajz a Lützow-ról az 1942-es konfigurációja alapján. Az adatok a páncélöv vastagságát 4 hüvelykben adják meg, míg valójában 3,1 hüvelyk volt
A három Deutschland-osztályú egység méretei kis mértékben eltértek egymástól. Megépítésekor volt a vízvonal menti hosszúsága és a teljes hosszúsága mindnek. A Deutschland és a Admiral Scheer a klipperekéhez hasonló „atlanti orrt” (Atlantikbugot) kapott 1940-41 során, amivel a teljes hosszúságuk -re nőtt. A szélesség a Deutschland esetében , az Admiral Scheer esetében , míg az Admiral Graf Spee esetében volt. A Deutschland és az Admiral Scheer standard merülése , teljes terhelés melletti merülése volt. A Graf Spee esetében ezek az értékek valamivel nagyobbak, illetve voltak. A hajók vízkiszorítása is építésük sorrendje szerint növekedett. A Deutschland standard vízkiszorítása , az Admiral Scheeré , a Graf Spee-é volt. A teljes terhelés melletti vízkiszorításuk ennél jelentősen nagyobb volt: , illetve . Hivatalosan mind a hármat standard vízkiszorításúnak adták meg, hogy a versailles-i békeszerződés korlátozásainak megfeleltessék őket.