Események Január január 1. – Kísérlet a jugoszláv pénz- és gazdasági reformra. január 3. – Az USA megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kubával. január 16. – 21 év után visszatérnek Kanadából Krakkóba, a királyi várba a Wawel híres kincsei, köztük számos világhírű gobelin. január 17. – Patrice Lumumba meggyilkolása. január 20. – John Fitzgerald Kennedy az USA elnöke. január 22. – Nem sokkal azt követően, hogy a karib-tengeri Curaçao kikötőjét elhagyja a portugál zászló alatt hajózó Santa Maria óceánjáró, egy huszonnégy, vegyesen spanyol, illetve portugál származású tagokból álló, magát Ibér Forradalmi Felszabadítási Bizottságnak nevező csoport eltéríti, a portugál Salazar, valamint a spanyol Franco vezette diktatúrának elleni tiltakozás gyanánt. január 22–február 7. – Czinege Lajos altábornagy, honvédelmi miniszter vezetésével magyar delegáció tárgyal Moszkvában.
Február február 12. – A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének (JKSZ) Elnöksége és a Központi Bizottság (KB) kibővített ülése, amelyen visszautasítják a kommunista és a munkáspártok Jugoszláviát elítélő nyilatkozatát. február 15–16. – Andrej Grecsko marsall, az Egyesített Fegyveres Erők főparancsnoka Budapesten tárgyal. február 16. – A szejm elfogadja a lengyel nemzet gazdasági fejlődését előirányzó 5 éves tervet (1961–65).
Március március 1. – A csehszlovák népszámlálási adatok szerint az ország lakossága 13 745 577 fő, melyből 518 782 fő vallja magát magyarnak. március 21. – A román Nagy Nemzetgyűlés a munkáspárt első titkárát, Gheorghe Gheorghiu-Dejt választja meg az újonnan létrehozott Államtanács elnökévé, míg Ion Maurer a kormányfői posztot kapja. március 28–29. – A Varsói Szerződés Politikai Tanácsadó Testületének moszkvai ülése, melyen a magyar delegációt Kádár János és Münnich Ferenc vezeti.
Április április 4. – A Tóth Lajos vezérőrnagy, megbízott vezérkari főnök vezényelte katonai díszszemlén első alkalommal mutatják be a honvédség új légvédelmi rakétáit és a MiG–19 PM szuperszonikus vadászrepülőgép-raj 3 repülőgépét. április 15. – Az amerikai légierő bombázza Havannát. április 16. – A nemzetgyűlési és nemzeti tanácsi választások Lengyelországban, melyen a választók 98,34%-a a Lengyel Nemzeti Egységfront jelöltjeire szavaz. április 17–20. – Sikertelenül végződik a kubai emigránsok partraszállási kísérlete a Disznó-öbölben, hogy megdöntsék Fidel Castro hatalmát Kubán. április 21. – A holland Dirk Stikker követi Paul-Henri Spaakot a NATO főtitkári beosztásban. április 22. – Az Algériában élő francia ultrák által létrehozott ún. Titkos Hadsereg Szervezete (OAS) vezetői – Maurice Challe, Edmond Jouhaud és Raoul Salan tábornokok – puccsot robbantanak ki, amely azonban április 24-ére megbukik. április 27. – Sierra Leone függetlenné válik.
Május május 5. – Faji zavargások Alabama fővárosában, Montgomery-ben. május 15–18. – Lengyelországban az újonnan megválasztott szejm első ülésén megerősíti tisztségében a nemzetgyűlés elnökét, Czesław Wycechet és az államtanács elnökét, Aleksander Zawadzkit. május 16. – A hadsereg vezetésével Park Chung-hee megszerzi a hatalmat Dél-Koreában. május 19. – Harckészültségi szolgálatba helyezik az 1. honi légvédelmi rakétaezredet. május 20.–június 13. – Francia-algériai tárgyalások Évian-les-Bainsban.
Június június 3–4. – John Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov, az SZKP első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Bécsben tárgyal a világpolitikai helyzetről és a két ország kapcsolatáról. június 8–8. – Eduárd kenti herceg, II. Erzsébet brit királynő nagybátyja, feleségül vette Katalin kenti hercegné-t a Yorki székesegyházban. Ugyanezen a napon London-ban Vszevolod Ivanovics orosz herceg feleségül vette Valli Knust-ot, a német némafilmsztár, Valli Valli unokahúgát. június 11–12. – A tűz éjszakája Dél-Tirolban. (A robbantásos merényletekben helyi szeparatisták tönkreteszik a térség villamoshálózatát.) június 21–22. – A Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) Központi Bizottsága ülésén elhatározzák, hogy 1970-ig a mezőgazdasági termelést az ipari termelés színvonalára emelik. június 23. – Életbe lép az Antarktisz-egyezmény, amely kikötötte a kontinens semlegességét.
Július július 1. – Veszprémben megalakul az 1. honi légvédelmi hadosztály-parancsnokság. július 4. – A K-19 atommeghajtású tengeralattjáró balesete. július 21–22. – Czinege Lajos honvédelmi miniszter – Ugrai Ferenc vezérkari főnök és Soós Sándor ezredes, szervezési és mozgósítási csoportfőnök kíséretében – Moszkvában tárgyal.
Augusztus augusztus 3. – Felállításra kerül az 5. összfegyvernemi hadsereg-parancsnokság, a 11. harckocsi-, a 15. gépkocsizó lövész-, valamint az 1. honi légvédelmi hadosztály, a Repülő-műszaki Tiszti Iskola, illetve a HM Anyagi-Technikai Főcsoportfőnökség. augusztus 13. – Megkezdődik a berlini fal építése. augusztus 20. – Megnyilik az Ifjusági Művelődési Park (Ifipark) augusztus 26. – Utolsóként kivégzettek az 1956-os forradalommal kapcsolatban: Kovács Lajos, Hámori István és Nickelsburg László.
Szeptember szeptember 1–6. – Az el nem kötelezett mozgalom első csúcsértekezlete Belgrádban, 28 ország részvételével. szeptember 5. – Az amerikai U–2-es felderítő repülőgépek először készítenek légi felvételeket a Kubába telepített szovjet légvédelmi rakétákról és MiG–21-es vadászgépekről. szeptember 13. – Megalakul a második Kádár-kormány. szeptember 18. – A Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkárt szállító Albertina nevű DC–6-os repülőgép, közvetlenül a leszállás előtt lezuhan a függetlenné vált, polgárháborús Kongóban. (A szerencsétlenségnek 16 halottja volt.) szeptember 18–19. – A csehszlovák nemzetgyűlés törvényt fogad el az állami ellenőrzésről és a nemzetgazdasági nyilvántartásról. szeptember 28. – A damaszkuszi katonai felkelés következtében felbomlik az Egyiptom és Szíria részvételével 1958-ban létrehozott Egyesült Arab Köztársaság (EAK), de Egyiptom megtartja ezt az elnevezést egészen 1971-ig..
Október október 5. – Az berlini válság hatására a honvédelmi miniszter – a 0037. számú parancsában – a második szolgálati évüket töltő sorállomány katonai szolgálati idejét határozatlan időre meghosszabbítja. október 17. - A Párizsi mészárlás során a független Algéria mellett békésen tüntetők közül a hatóságok feltehetően több mint 200 embert agyonvertek és több mint 11 ezer személyt letartóztattak. Maurice Papon mint párizsi rendőrfőnök személyes felelősségét csak évtizedekkel később bizonyították. október 17–31. – Az Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) XXII. kongresszusa. október 31. – Sztálin holttestét elviszik a Lenin-mauzóleumból.
November november 7. – Konrad Adenauert negyedik alkalommal választják szövetségi kancellárrá. november 13. – Josip Broz Tito jugoszláv államfő skopjei beszédében üdvözli az SZKP XXII. kongresszusának antisztálinista határozatait, egyben kijelenti, hogy lehetetlen a megbékélés az albán vezetéssel.
December december 13–15. – Az Észak-atlanti Tanács párizsi miniszteri ülésén a szövetség megerősítette Berlinnel kapcsolatos álláspontját, erőteljesen elítéli a berlini fal felépítését, és jóváhagyja a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét a Szovjetunióval annak megállapítása céljából, hogy találnak-e tárgyalási alapot; továbbá bejelentik egy mozgékony alkalmi erő felállítását. december 15. – Hamburgban vízre bocsátják a Cap San Diegót. december 27. – Szovjet emlékirat a nyugatnémet kormányhoz a két ország kapcsolatáról.
Határozatlan dátumú események az év folyamán – Kína és Észak-Korea meg nem támadási szerződést köt. Habsburg Ottó írásban lemond az osztrák trónigényéről. (Magyarországgal kapcsolatban azonban sosem tett ilyen gesztust.) India annektálja Goát és Diut, az utolsó indiai portugál gyarmatokat.
Az év témái Államok vezetőinek listája 1961-ben 1961 a filmművészetben 1961 az irodalomban 1961 a jogalkotásban 1961 a légi közlekedésben 1961 a sportban Phil Hill nyeri a Formula–1-es világbajnokságot a Ferrarival. Az 1961-es Formula–1 Solitude nagydíj nyertese: a brit Innes Ireland. A Budapesti Vasas SC nyeri az NB 1-et. Ez a klub második bajnoki címe. 1961 a tudományban január 31. – Ham nevű hím csimpánz fellövése az űrbe a Mercury-program keretében április 12. – Jurij Gagarin – az akkor 27 éves orosz kozmonauta – a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén végrehajtja az első emberes űrrepülést. augusztus 6–7. – German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerüli a Földet. 1961 a vasúti közlekedésben december 31. – Bezár a Békés–Vésztő vasútvonal. 1961 a zenében Etta James: At Least Ike & Tina Turner: The Soul of Ike & Tina Turner Elvis Presley: Something for Everybody Frank Sinatra: Sinatra's Swingin' Session!!! / Ring-a-Ding-Ding / Come Swing with Me! / Sinatra Swings / I Remember Tommy
Születések január 8. – Calvin Smith olimpiai- és világbajnok amerikai sprinter, korábbi világcsúcstartó január 11. – Eszenyi Enikő Kossuth-díjas magyar színésznő, rendező, színigazgató január 25. – Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) magyar énekes, zenész február 10. – Alexander Payne amerikai filmrendező, forgatókönyvíró február 16. – Andy Taylor, angol gitáros, dalszövegíró, énekes, lemez producer, a Duran Duran gitárosa február 17. – Meir Kessler rabbi március 14. – Penny Johnson Jerald, amerikai színésznő március 21. – Lothar Matthäus német labdarúgó, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya március 31. – Mácsai Pál Kossuth-díjas magyar színész, rendező, színigazgató április 1. – Susan Boyle brit énekes április 3. – Eddie Murphy amerikai színész május 6. – George Clooney, amerikai színész május 19. – Andrzej Piotr Andrzejewski lengyel repülőtiszt, dandártábornok († 2008) május 11. – Bicskey Lukács, magyar színész, rendező és szinkronszínész († 2015) május 22. – Faragó Béla zeneszerző június 4. – Gyurcsány Ferenc magyar közgazdász, politikus, miniszterelnök június 5. – Vincze Lilla magyar énekesnő, szövegíró június 9. – Michael J. Fox amerikai színész június 14. – Boy George angol zenész, énekes-dalszerző június 17. – Denis Lavant francia színművész június 18. – Alison Moyet angol énekesnő július 1. – Diana hercegnő Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége († 1997) július 8. – Andrew Fletcher, angol zenész, billentyűs (Depeche Mode) († 2022) július 15. – Forest Whitaker amerikai színész, producer, rendező július 23. – Martin Lee Gore (Martin Lee Gore) brit popzenész, a Depeche Mode tagja augusztus 4. – Barack Obama politikus, jogtudós, az USA 44. elnöke augusztus 14. – Luisa Fernández, Németországban élő spanyol popénekesnő augusztus 22. – Debbi Peterson amerikai zenész, énekesnő szeptember 7. – Zubornyák Zoltán, színész, színházi rendező, producer szeptember 9. – Szájer József magyar politikus, jogász szeptember 13. – Alekszandr Alekszejevics Lukjanyenko, katonatiszt, a Dnyeszter Menti Köztársaság védelmi minisztere szeptember 17. – Farkasinszky Edit magyar színésznő szeptember 18. – James Gandolfini, amerikai színész, producer († 2013) szeptember 19. – Kárpáti Levente, magyar színész, forgatókönyvíró szeptember 30. – Eric Stoltz, amerikai színész október 3. – Ludger Stühlmeyer német kántor és zeneszerző október 10. – Martin Kemp, angol színész, rendező, zenész, műsorvezető, Spandau Ballet basszusgitárosa október 11. – Amr Dijáb arab énekes október 15. – Lengyel Ferenc, magyar színművész, rendező október 25. – Chad Smith, a Red Hot Chili Peppers dobosa október 28. – Kemény István, József Attila-díjas magyar költő, író november 16. – Scherer Péter, Jászai Mari-díjas magyar színművész († 2026) november 19. – Meg Ryan amerikai színésznő Crystal Waters – énekes, dalszövegíró november 29. – Tom Sizemore amerikai színész († 2023) december 9. – Solymosi-Tari Emőke magyar zenetörténész, zenepedagógus, zenekritikus, szakújságíró
Halálozások január 4. – Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus, a kvantummechanika egyik atyja (* 1887)