Az 59. cannes-i filmfesztivált 2006. május 17. és május 28. között rendezték hongkongi filmrendező elnökletével. A megnyitóest házigazdája Vincent Cassel francia színész volt, aki – miután kifejtette, hogy számára ez a fesztivál a multietnikumú Franciaország szimbóluma – anyanyelve után angolul, arabul, kínaiul és egy afrikai nyelven köszöntötte a mintegy kétezer díszvendéget. A fesztivált hivatalosan a 79 éves Sidney Poitier amerikai színész nyitotta meg. A hivatalos versenyprogramban 20 nagyjátékfilm és 10 rövidfilm szerepelt; az Un certain regard szekcióban 25 játékfilm, a Cinéfondation keretében 17, míg versenyen kívül 31 új és 36 filmtörténeti alkotást vetítettek. A párhuzamos rendezvények Kritikusok Hete szekciójában 7 nagyjátékfilmet, 7 rövidfilmet és külön vetítéseken további 7 alkotást mutattak be, a Rendezők Kéthete elnevezésű szekció keretében pedig 22 nagyjátékfilm, 11 kisfilm és külön vetítéseken 3 alkotás vetítésére került sor. A fesztivál rendezvényeire és a filmvásárra ez évben 109 ország filmes szakembere (alkotó, forgalmazó stb.) érkezett, s részükre 1049 filmet mutattak be. ,
A 2006. évi fesztivál bélyegkép|jobbra|200 px|Ken Loach, az Arany Pálmás film rendezője bélyegkép|jobbra|200 px|Pedro Almodóvar és Penélope Cruz A nyitófilm Ron Howard A da Vinci-kód című versenyen kívül vetített filmje volt – a filmkritikusok erősen lehúzták. Fesztiválzáró filmként – ugyancsak versenyen kívül – Tony Gatlif Transylvania című alkotását mutatták be. A díjkiosztó ünnepségre május 28-án került sor.
A filmes seregszemle vetítéseit kísérő különféle programok egyik érdekessége az volt, amelyet Szergej Mihajlovics Eisenstein orosz-szovjet filmrendező emlékének szenteltek: bemutatták a közelmúltban restaurált Október (1927) és Bezsin rétje (1937) című műveit. A képzőművészetek más ágában is tehetséges művész legismertebb filmjeinek ellenpontozásaként erotikus rajzaiból állítottak össze egy kollekciót, és az Un Certain Regard program plakátjához is egy eredeti Eisenstein-kosztümtervet használtak fel.
Ugyancsak tisztelegtek a kanadai „animációs költő”, Norman McLaren előtt, akinek 13 alkotását vetítették le a Buñuel-teremben, közöttük volt az Oscar-díjas Szomszédok és az 1955-ös Arany Pálmás Blinkity Blank.
Négy alkotása felújított kópiájának bemutatásával emlékeztek meg a 100 éve született brit rendezőről, Carol Reed-ről.
A Világ Minden Mozija program keretében újabb hét ország filmművészete mutatkozhatott be: Chile, Izrael, Oroszország, Svájc, Szingapúr, Tunézia és Venezuela.
A versenyfilmek közül a legsikeresebbnek a brit Ken Loach Felkavar a szél című filmdrámája bizonyult, a zsűri Arany Pálmával jutalmazta. Nagydíjas lett a Flandria, a francia Bruno Dumont sokkoló alkotása. A legjobb rendezésért a Bábel alkotója, Alejandro González Iñárritu vehetett át díjat. E film elnyerte az ökumenikus zsűri díját is, vágója pedig a technikai nagydíjat. A legjobb forgatókönyv írója Pedro Almodóvar lett (Volver). A legjobb női és a legjobb férfi alakítás díját megosztva kapta a Volver, illetve A dicsőség arcai szereplőgárdáinak öt-öt tagja. Ez utóbbi alkotás megkapta a François Chalais-díjat is. A legjobb elsőfilmesnek járó Arany kamerát a román Corneliu Porumboiu nyerte el a Rendezők Kéthete szekcióban bemutatott ForradalmárokElőfordul Volt-e vagy sem?, illetve Forradalmárok 89 címmel is. című filmszatírájáért.
A filmseregszemle rendezvényein négy magyar film képviseltette magát: Pálfi György 2005-ben forgatott nagyjátékfilmje, a Taxidermia az Un Certain Regard szekcióban került bemutatásra, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem fiatal végzős rendezőjének, Kocsis Ágnesnek, A Vírus című kísérleti filmjét a Cinéfondation keretében vetítették. Kocsis Ágnes első játékfilmje, a Friss levegő a Kritikusok Hetére, míg Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje a Rendezők Kéthete elnevezésű párhuzamos programra kapott meghívást. A Vírus a Cinéfondation harmadik díját nyerte el, egy amerikai filmmel együtt. A fesztiválon hivatalos kiküldöttként két filmrendező (Kocsis Ágnes és Hajdu Szabolcs), valamint Pusztai Ferenc, a Friss levegő és Angelusz Iván, a Fehér tenyér producere vett részt. (A vonatkozó Filmévkönyv nem említi fesztiválrésztvevőként a Taxidermiát, sem annak alkotóit.)
Magyar vonatkozása a fesztiválnak, hogy a versenyen kívül vetített Transylvania zenéjét részben Palya Bea népdalénekes, előadóművész írta, aki kabaréénekesként a filmben is feltűnik.Egy sajnálatos hiba folytán a francia és spanyol nyelvterületen a művésznő nevét több helyen elírva, „Beata Playa” formában szerepeltetik.
A Rendezők Kéthete szekció előadásai közönségsikert hoztak, különösen Kim Rossi Stuart Kispálya, Christophe Honoré Dans Paris című alkotása, valamint Michel Ocelot 3D-ben készült animációs filmje, az Azur és Asmar. A legnagyobb ünneplés William Friedkin horrorfilmje, a Bug vetítése után volt. Nagyon jó fogadtatásban részesült Corneliu Porumboiu Arany Kamerás Forradalmárokja és Hajdu Szabolcs filmje, a Fehér tenyér is. A programban szereplő filmeken felül a rendezvény alapítója, a francia Filmrendezők Szövetsége (SRF) kérésére levetítették még David Cronenberg A holtsáv című thrillerjét, mivel a szervezet akkor adta át a művész részére az Arany Hintó díjat.
A fesztivál Nemzetközi Faluja 2006-ban 11 nemzet pavilonjával bővült, közöttük immár megtalálható volt hazánké is.
Május 23-án egy „Európai Nap” keretében – Az európai filmek bejárják a világot téma köré építve – a fesztivál vezetése az Európai Bizottsággal együtt fogadta az Európai Unió országainak kulturális minisztereit és filmes szakembereit.
Zsűri bélyegkép|jobbra|200 px| bélyegkép|jobbra|200 px|Monica Bellucci Versenyprogram , filmrendező – – a zsűri elnöke Monica Bellucci, színésznő – Helena Bonham Carter, színésznő – , színésznő – Samuel L. Jackson, színész – Patrice Leconte, filmrendező – Lucrecia Martel, rendezőnő – Tim Roth, színész, filmrendező – Elia Suleiman, filmrendező – Cinéfondation és rövidfilmek bélyegkép|jobbra|200 px|Andrej Koncsalovszkij Andrej Koncsalovszkij, filmrendező – – a zsűri elnöke Sandrine Bonnaire, színésznő – Daniel Brühl, színész – Tim Burton, filmrendező – Souleymane Cissé, filmrendező – Zbigniew Preisner, zeneszerző – Un Certain Regard Monte Hellman, filmrendező – – a zsűri elnöke Lars-Olav Beier, újságíró – Maurizio Cabonat, újságíró – Jean-Pierre Lavoignat, újságíró – Marjane Satrapi, író-rajzfilmrendező – Laura Winters, újságíró – Arany Kamera Luc és Jean-Pierre Dardenne, filmrendezők – – a zsűri elnöke Natacha Laurent, a Toulouse-i Filmarchívum igazgatója – Frédéric Marie, a locarnói filmfesztivál igazgatója – Luiz Carlos Merten, filmkritikus – Jean-Pierre Neyrac, technikus – Alain Riou, filmkritikus – Jean-Paul Salomé, filmrendező – Jean-Louis Vialard, operatőr –
Hivatalos válogatás bélyegkép|jobbra|200 px|Alejandro González Iñárritu bélyegkép|jobbra|200 px| bélyegkép|jobbra|200 px|Marilyn Manson bélyegkép|jobbra|200 px|Ophélie Winter bélyegkép|jobbra|200 px|Gena Rowlands bélyegkép|jobbra|200 px|Kirsten Dunst Nagyjátékfilmek versenye Babel (Bábel)Zárójelben a magyarországi filmbemutató, illetve DVD-forgalmazás címe (forrás: PORT.hu, Interaktív filmkatalógus és kritikus tömeg), kiegészítve a Filmvilág adatbázisában található magyar címekkel. – rendező: Alejandro González Iñárritu Crónica de una fuga (Egy menekülés krónikája) – rendező: Israel Adrián Caetano El laberinto del Fauno (A faun labirintusa) – rendező: Guillermo del Toro Fast Food Nation (Megetetett társadalom) – rendező: Richard Linklater Flandres (Flandria) – rendező: Bruno Dumont Iklimler (Éghajlatok) – rendező: Nuri Bilge Ceylan Il caimano (A kajmán) – rendező: Nanni Moretti Indigènes (A dicsőség arcai) – rendező: Rachid Bouchareb Juventude Em Marcha (Elmúlt fiatalság) – rendező: Pedro Costa L’amico di famiglia (A család barátja) – rendező: Paolo Sorrentino La raison du plus faible – rendező: Lucas Belvaux Laitakaupungin valot (Külvárosi fények) – rendező: Aki Kaurismäki Marie Antoinette – rendező: Sofia Coppola Quand j'étais chanteur (Amikor énekes voltam) – rendező: Xavier Giannoli Red Road – rendező: Andrea Arnold Selon Charlie – rendező: Nicole Garcia Southland Tales (A Káosz birodalma) – rendező: Richard Kelly The Wind That Shakes the Barley (Felkavar a szél) – rendező: Ken Loach Volver – rendező: Pedro Almodóvar – rendező: Nagyjátékfilmek versenyen kívül An Inconvenient Trouth (Kellemetlen igazság) – rendező: Davis Guggenheim Avida – rendező: Benoît Delépine és Gustave de Kervern Bamako – rendező: Abderrahmane Sissako Boffo! Tinseltown's Bombs and Blockbusters – rendező: Bill Couturié Chambre 666 (A 666-os szoba) – rendező: Wim Wenders Chlopiec na galopujacym koniu (Fiú a vágtázó lovon) – rendező: Adam Guziński Clerks II (Shop-stop 2.) – rendező: Kevin Smith El-Banate dol – rendező: Tahani Rached A rendezvényen Election 2 nemzetközi angol címmel szerepelt. – rendező: Johnnie To – rendező: Ici Najac, à vous la Terre – rendező: Jean-Henri Meunier Les signes – rendező: Eugène Green Nouvelle chance – rendező: Anne Fontaine Over the Hedge (Túl a sövényen) – rendező: Tim Johnson és Karey Kirkpatrick Shortbus – rendező: John Cameron Mitchell SIDA – rendező: Gaspar Noé Sketches of Frank Gehry (Frank Gehry vázlatai) – rendező: Sydney Pollack Stanley’s GirlfriendRövidfilm, a Trapped Ashes horrorfilm epizódja. – rendező: Monte Hellman The Da Vinci Code (A da Vinci-kód) – rendező: Ron Howard The House Is Burning – rendező: Holger Ernst The Water Diary – rendező: Jane Campion Transylvania – rendező: Tony Gatlif Un lever de rideau – rendező: François Ozon United 93 (A United 93-as) – rendező: Paul Greengrass Volevo Solo Vivere – rendező: Mimmo Calopresti X-Men: The Last Stand (X-Men: Az ellenállás vége) – rendező: Brett Ratner Zidane, un portrait du 21ème siècle (Zidane, egy XXI. századi portré) – rendező: Phillipe Parreno és Douglas Gordon Cannes-i Klasszikusok Restaurált vagy új kópiák A Chairy Tale (Székmese) – rendező: Norman McLaren A Kid for Two Farthings – rendező: Carol Reed Begone Dull Care (Capriccio színekre) – rendező: Norman McLaren Bezsin lug (Bezsin rétje) – rendező: Szergej Mihajlovics Eisenstein Blast of Silence (Blast of Silence – Egy gyilkosság krónikája) – rendező: Allen Baron Blinkity Blank (Villogó űr) – rendező: Norman McLaren Cabiria – rendező: Giovanni Pastrone El Topo (A vakond) – rendező: Alejandro Jodorowsky Hen Hop – rendező: Norman McLaren India Song (India Song) – rendező: Marguerite Duras Nauszika – A szél harcosai – rendező: Mijazaki Hajao La drôlesse (Feslett nőszemély) – rendező: Jacques Doillon La poulette grise – rendező: Norman McLaren La terra trema (Vihar előtt) – rendező: Luchino Visconti Le merle (Vörösbegy) – rendező: Norman McLaren Le mystère de la tour Eiffel – rendező: Julien Duvivier Les aventuriers (Kalandorok) – rendező: Robert Enrico L'Estate violenta (Heves nyár) – rendező: Valerio Zurlini Lines: Horizontal – rendező: Norman McLaren Mail Early – rendező: Norman McLaren Mirt sost shi amit – rendező: Haile Gerima Monte-Cristo – rendező: Henri Fescourt Neighbours (Szomszédok) – rendező: Norman McLaren Odd Man Out (Egy ember lemarad) – rendező: Carol Reed Oktyabr (Október) – rendező: Szergej Eisenstein, Grigorij Vasziljevics Alekszandrov Opening Speech (Nyitóbeszéd) – rendező: Norman McLaren Pas de deux – rendező: Norman McLaren Platoon (A szakasz) – rendező: Oliver Stone Roma citta aperta (Róma, nyílt város) – rendező: Roberto Rossellini – rendező: Stars and Stripes – rendező: Norman McLaren Synchromy – rendező: Norman McLaren The Fallen Idol (Ledőlt bálvány) – rendező: Carol Reed The Holy Mountain (A szent hegy) – rendező: Alejandro Jodorowsky The Searchers (Az üldözők) – rendező: John Ford The Way Ahead – rendező: Carol Reed
Dokumentumfilmek a filmről Il était une fois… Rome ville ouverte – rendező: Marie Genin és Serge July John Ford/John Wayne: The Filmmaker and the Legend – rendező: Sam Pollard