A dnyeszterfehérvári vár, jelenlegi nevén bilhorod-dnyisztrovszkiji vár vagy Akkerman-erőd (ukránul: Білгород Дністровська фортеця, illetve Акерманська фортеця; románul: Cetatea-Albă; más néven Kokot) egy 13–14. századi történelmi és építészeti műemlék. Bilhorod-Dnyisztovszkij (Dnyeszterfehérvár) városában található a Dnyeszter-limán partján, Ukrajna délnyugati részén, az Odesszai területen, a Budzsákban, Besszarábia történelmi régiójában.

Története

Korai története Az erődítményt Türasz romjaira építették, amely egy ókori görög város volt a Fekete-tenger északi partján, és a 4. századig létezett. A betolakodók (gótok és hunok) gyakori támadásai végül elpusztították a várost. A görögök után antok, szlávok és bolgárok lakták az egykori polisz helyét. A 10. században a terület a Kijevi Rusz része volt. Később a Magyar Királyság, majd a Halics-Volhíniai Fejedelemség birtokába került, ahol a mongolok inváziójáig maradt.

Nem tudni, mikor kezdődött meg az erőd építése. A mai történészek többsége úgy véli, hogy a 13. században alapított erőd a Genovai Köztársaság kereskedelmi exklávéja volt a Fekete-tenger partján. A területet átadták az Arany Hordának, de a genovaiaknak sikerült szövetségre lépniük a mongolokkal.

Bilhorod hivatalosan tatár város volt, de a genovaiak uralták; az erődítmény a Dnyeszter torkolatát ellenőrizte. A 14. század második felében a genovaiak elvesztették befolyásukat a Fekete-tengeri régióban és az Égei-tengeren való biztonságos átkelés felett az oszmánok egyre növekvő katonai nyomása miatt. A legtöbb történész szerint a Litván Nagyfejedelemség vette át Genova helyét, később Nagy Lajos magyar király foglalta el. Innentől kapcsolódik szorosabban a magyar történelemhez. Bár 1391-ben a Moldvai Fejedelemség elfoglalta, számos gazdája volt. Zsigmond korában ismét magyar kézen volt, Mátyás király pedig jelentős építkezéseket folytatott a váron.

Moldvai uralom Miután a terület végleg a Moldvai Fejedelemség fennhatósága alá került, a moldávok Cetatea Albă (szó szerint: Fehér erőd) néven nevezték el. A 15. században a város mintegy 20 000 lakosú nagyváros volt – moldávok, görögök, genovaiak, örmények, zsidók és tatárok éltek itt. Ezzel kezdetét vette a város történelmének legnagyobb fejlődési korszaka. A város egy erődítményre épült, amely addigra már jelentősen megnőtt. Fő elemei 1440-re készültek el. Az erődítménynek 34 tornya volt, amelyek közül néhány akár a 20 méteres magasságot is elérte. Kívülről az erődítményt mély vizesárok vette körül. Az várat fehér mészkőből építették, amelyhez tojásból, zúzott márványból, szénből és homokból készült habarcsot használtak.

1440-ben elkészült egy olyan rész, amely sem fal, sem vártorony nem volt. Ez a szakasz a várfalakon kívül, a torkolat közelében található, és maradványai ma is megtekinthetők. A falon belül 10 kőmagot ágyaztak be a falba, egyfajta talizmánként. A falnak ez a szakasza gyakorlatilag nem szolgált védelmi célra. Hosszú ideig a történészek és építészek sem tudták meghatározni a rendeltetését. A fal belsejében található magok alakja tetraktüszra emlékeztetett: egy olyan alakzatra, amelynek tíz pontja kilenc egyenlő oldalú háromszöget alkot. Egyes történészek spekuláltak a lehetséges szimbolikus jelentéséről, de a pontos rendeltetése továbbra is tisztázatlan.

Amikor az egyik toronyban találtak egy táblát, amelyen ez állt: „Fedorko mester 1440-ben fejezte be az építkezést”, egyesek kizárólag a „mester” szó használata alapján jutottak erre a következtetésre. Bilhorod tetraktiszának egy másik magyarázata sokkal pragmatikusabb: egyesek szerint ez csupán egy napóranaptár változata.

A 15. század második felében a moldáv fejedelemséget különböző frakciók közötti polgárháború sújtotta, és II. Bogdánt 1451-ben testvére, III. Péter Áron csapdába csalva meggyilkolta. 1457-ben a moldáv trónt III. István (II. Bogdán fia) foglalta el unokatestvére, Vlad Tepes, Havasalföld fejedelmének segítségével. Mivel Cetatea Albă az állam délkeleti részének fő védelmi központja volt, közvetlenül az Európa és Ázsia közötti kereskedelmi útvonalon feküdt, az új uralkodó alatt ismét figyelmet kapott. Az erődöt új, erősebb falakkal és egy nagy kapuval építették ki és erősítették meg, amely ezután az erőd főbejárataként szolgált. Az őrzésére állandó helyőrséget állítottak fel.

Török uralom A 15. században az Oszmán Birodalom többször is megkísérelte a város elfoglalását. A leghevesebb ostromra 1484 augusztusában került sor, amikor Bajazid oszmán szultán 300 000 fős serege és I. Mengli Giráj krími kán 50 000 fős hadereje – több mint 100 nagy hajó támogatásával – a partról és a torkolat felől ostrom alá vette a várat. Kilencnapos ostrom után a várat végül elfoglalták. Mátyás király az erőd elestét okozó elhanyagolt felújítás miatt börtönöztette be Váradi Péter kalocsai érseket. 1485-ben Nagy István fejedelem megpróbálta visszafoglalni Bilhorodot, de kudarcot vallott. A törökök 328 évig uralkodtak ott.

Az Oszmán Birodalom Bilhorodot északi erődítményei közé sorolta. A várost a zaporizzsjai kozákok végtelen támadásai sújtották. A kozák vezérek – köztük Hrihorij Loboda, Szeverin Nalivajko, Ivan Szulima, Ivan Szirko és Szemen Palij – többször is megpróbálták kifosztani a várost.

A moldávok és a lengyelek sem hagyták békén a várost. Bilhorod azonban továbbra is bevehetetlen erődítmény maradt. A krími tatárok, Törökország vazallusai is nagy figyelmet szenteltek az erődnek.

Bilhorod gyakran szolgált menedékhelyként a hadjáratok során, sőt, a krími kán, II. Iszlám Giráj is az erődben halt meg, és a mecsetben temették el, amelyből ma már csak egy minaret maradt fenn.

A hosszú török uralom alatt a bilhorodi erődöt többször is átépítették és új erődítményekkel látták el. 1657-ben Melek Ahmed pasa jelentősen megerősítette az erődöt. 1707-ben a törökök francia hadmérnököket hívtak meg, akik új bástyavonalat építettek.

1756 után szinte minden évben végeztek az erőd megerősítésén és javításán. 1789-ben a várost harc nélkül elfoglalta egy nagy doni kozák és egy Mihail Kutuzov vezette vadász (gyalogsági) hadtest. A következő évben Kutuzov lett az erőd parancsnoka, de hamarosan le kellett mondania erről a tisztségről. Oroszország és az Oszmán Birodalom közötti megállapodás szerint a Dnyeszter folyó jelentette a határt.

Bilhorod oszmán korszaka 1812-ben ért véget, az 1806–1812-es orosz–török háború után, amikor Oroszország elfoglalta a Moldvai Fejedelemség keleti részét, a Prut és a Dnyeszter folyók között. A bukaresti szerződés (1812) Besszarábiát (beleértve Budzsákot) és Bilhorodot az Orosz Birodalom fennhatósága alá helyezte.

Az akkermani egyezményt 1826-ban írták alá az Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom között. Ez a szerződés kiterjesztette Oroszország befolyását a Duna-vidéken, és megteremtette a kereteket Moldva és Havasalföld későbbi függetlenségéhez.

A 20. századtól napjainkig A város és a környező térség az orosz forradalmat követő függetlenségének kikiáltása után a Moldovai Demokratikus Köztársaság részévé vált. A román hadsereg 1918. március 9-én vonult be a városba, és harcokat vívott a bolsevikok vezette helyi csapatokkal. A hivatalos csatlakozás még ugyanazon a hónapban következett be, amikor a Moldovai Demokratikus Köztársaság „Sfatul Țării” testülete kikiáltotta Besszarábia egész területének Romániához való csatlakozását. A két világháború közötti időszakban a román közigazgatás Cetatea-Albát a Nagy-Románia fontos közigazgatási és kulturális központjává alakította. Az erődöt helyreállították és karbantartották, így az Románia fontos szimbolikus középkori műemlékévé vált.

Románia 1940. június 28-án, Besszarábia 1940-es szovjet megszállását követően átadta a várost a Szovjetuniónak; abban az évben a nevét hivatalosan Cetatea-Albáról „Belgorod-Dnyesztroszkijra” változtatták. A moldovai és a Moldvai Fejedelemség címeres szimbólumait a szovjet hatóságok eltávolították, majd a román állam 1941. július 28-án, a második világháború során a Szovjetunió elleni invázió során visszaszerezte a várost, és 1944. augusztus 22-ig, amikor a Vörös Hadsereg újra elfoglalta a várost, határain belül tartotta. Miután a szovjetek felosztották Besszarábiát, létrehozva a Moldovai SZSZK-t, a város és az erőd az Ukrán SZSZK részévé vált, 1991 után pedig a mai Ukrajnához tartozik.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Ukrajna várai