III. Jójákim, világi nevén Khristosz Dimitriadisz vagy Devetzisz görög ortodox pap, 1878–1884, valamint 1901–1912 között Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája volt.

Élete 1834. január 18-án született Konstantinápoly külvárosában, Vafijohori (Bojadzsiköj) településen. Világi neve Devetzisz vagy Dimitriadisz volt. Szülei Dimitriosz és Theodóra voltak. Eredete a pelagoniai, vlach nyelvű Kruszovo városához köthető, anyai ágon pedig Kelet-Trákia Szkoposz vagy Evkariosz településéről származott. 1852-ben diakónussá szentelték, ekkor vette fel a Joachim nevet, a pogoniani Nikandrosz metropolita által, Bukarestben. 1854-ig ott élt, tanult és megtanulta a román nyelvet. 1854 és 1860 között Bécsben szolgált görög templomokban mint hierodiakónus, miközben németül is megtanult. Nem szerzett egyetemi végzettséget, de műveltségét széles látókörével és olvasottságával pótolta. II. Jójákim pátriárka szellemi tanítványaként 1863-ban pappá szentelték, majd fősztefanofórosszá (főszekretárius) nevezték ki. 1864. december 10-én Várna metropolitájává választották, ahol 1874-ig szolgált.

1874-ben Thesszaloniki metropolitája lett, és 1878-ig vezette az egyházmegyét. Ebben az időszakban támogatta többek között Danijel szerzetes (későbbi Katounakiotisz szent) szolgálatát is, aki az Athosz-hegyi viták után a Szaloniki környéki Szent Anasztázia kolostorban tevékenykedett. Hivatali ideje alatt, 1876-ban történt az úgynevezett „konzulok lemészárlása” is.

1878. október 4-én, II. Jójákim halála után ökumenikus pátriárkává választották. Pátriárkaként jelentős adminisztratív reformokat hajtott végre, és nagy hangsúlyt fektetett az oktatás fejlesztésére. Megalapította az Joachimion Leánynevelő Intézetet, újraindította a patriarkális nyomdát, és elindította az Eklisztiasztiki Alítheia című folyóiratot. Létrehozta a Patriarchátus könyvtárát, valamint lefektette a Nagy Iskola (Megáli tou Genousz Szkolí) új épületének alapjait a Fanar-dombon. Támogatta a Halki Teológiai Szemináriumot is. 1879-ben elismerte a Szerb Ortodox Egyház autokefáliáját, valamint átruházta Dobrudzsa egyházmegyéjét a Román Egyházra. 1882-ben a Thesszália és Arta területeket a Görög Egyháznak engedte át. Ugyanebben az évben nem ismerte el a jeruzsálemi pátriárka megválasztását, amelyet később az oszmán hatóságok is érvénytelenítettek. 1884. március 30-án az Oszmán kormány nyomására lemondásra kényszerült, miután ellenállt az ortodox egyház kiváltságainak csökkentésére irányuló törekvéseknek.

Lemondása után először szülőhelyére vonult vissza, majd bejárta az alexandriai, jeruzsálemi és antiókhiai patriarchátusokat, végül az Athosz-hegyi Nagy Lavra kolostor Mylopotamosz cellájában telepedett le, ahol 12 évig élt. 1901. május 25-én ismét megválasztották ökumenikus pátriárkává, így visszatért a trónra, és leváltotta a korábban elmozdított V. Konstantint. Második hivatali ideje alatt rendezte és javította a Patriarchátus pénzügyeit, árvaházakat alapított a Próté és Prinkiposz szigeteken, valamint létrehozta a Nyelvek és Kereskedelem Iskoláját, ahol török diákok is tanultak. Befejezte a Balıklı kórházak építését, jelentős támogatással több nagy görög és más nemzetiségű családtól (Zarifisz, Mavrogordatosz, Valliánosz, Negrepondisz, Koroniosz, Szinioszoglu stb.). Pátriárkátusa idején, 1902. május 23-án Dráma metropolitájává választották Aranyszájú Szent János Kalafatiszt, a későbbi szmirnai vértanú püspököt. 1908. február 19-én zsinatot hívott össze a ciprusi érsek megválasztására és a régóta húzódó „ciprusi érseki kérdés” rendezésére. 1908. március 18-án patriarchális és szinodális tomoszt adott ki, amely a diaszpórában (Európa, Amerika és más országok) működő görög ortodox közösségeket a Görög Egyház joghatósága alá helyezte. Emellett jóváhagyta a jeruzsálemi Damián pátriárka leváltását. Három alkalommal készített szent mirhát: 1878-ban, 1903-ban és 1912-ben.

A legmagasabb kitüntetéseket kapta az Oszmán Birodalomtól, az Osztrák–Magyar Monarchiától, valamint Görögország, Bulgária, Egyiptom, Oroszország és Románia királyságaitól. 1912. március 21-én az Athéni Egyetem a teológia tiszteletbeli doktora címével tüntette ki. 1912. november 13-ig töltötte be hivatalát, majd rövid betegség után meghalt (november 26-án), és a konstantinápolyi Balıklı Szűz Mária-temető patriarchális sírkertjében temették el, nem sokkal azután, hogy a görög hadsereg bevonult Thesszalonikibe.

Fordítás

Források Γεδεών, Μανουήλ (1885). Πατριαρχικοί Πίνακες: Ειδήσεις ιστορικαί βιογραφικαί περί των Πατριαρχών Κωνσταντινουπόλεως: από Ανδρέου του Πρωτοκλήτου μέχρις Ιωακείμ Γ' του από Θεσσαλονίκης, 36-1884. Κωνσταντινούπολη: Lorenz & Keil. Μανουήλ Γεδεών, Μνεία των προ εμού. 1800-1913, Αθήνα. Π.Μ. Κιτρομηλίδης, «Το τέλος της εθναρχικής παράδοσης», Αμητός (συγκομιζόμενος καρπός, γεννήματα) στη μνήμη Φώτη Αποστολόπουλου, Αθήνα 1984. Χρήστος Τσάγγαρης, Αντιπαραθέσεις: Ιωακείμ Γ - Χ. Τρικούπη, εκδ. ΤΡΟΧΑΛΙΑ/ΠΡΟΧΟΡΟΣ 1997, Παπαδόπουλος, Γεώργιος (1895). Η σύγχρονος Ιεραρχία της Ορθοδόξου Ανατολικής Εκκλησίας. Αθήνα. Μιχαήλ, Μιχάλης (2005). Η Εκκλησία της Κύπρου κατά τη διάρκεια της οθωμανικής περιόδου: η σταδιακή συγκρότηση ενός θεσμού πολιτικής εξουσίας (PDF). Λευκωσία: Κέντρο Επιστημονικών Ερευνών. Αρχειοθετήθηκε από το πρωτότυπο στις 20 Σεπτεμβρίου 2016. Ανακτήθηκε στις 9 Απριλίου 2021. «Ο Οικουμενικός Πατριάρχης Ιωακείμ Γ΄ και η ρουμανική προπαγάνδα». Επιστημονικό συνέδριο «Ιωακείμ Γ΄ ο Μεγαλοπρεπής ο από Θεσσαλονίκης Οικουμενικός Πατριάρχης και η εποχή του.». 2012. Ανακτήθηκε στις 7 Απριλίου 2023. Στεφανίδης, Σταύρος (2012). Αναφορές του Αθηναϊκού Τύπου για την Α΄ Πατριαρχία του Ιωακείμ Γ΄ (1878-1884) (PDF). Θεσσαλονίκη.

Kapcsolódó szócikkek Konstantinápolyi pátriárkák listája

Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Konstantinápolyi ortodox egyház Kategória:Konstantinápolyi pátriárkák Kategória:1834-ben született személyek Kategória:1912-ben elhunyt személyek