II. (Szent) Néphón vagy Niphón (, ), világi nevén Nikolaosz (), görög ortodox szerzetes, három alkalommal volt Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája: 1486–1488-ban, 1497–1498-ban, valamint rövid ideig 1502-ben. Az ortodox egyház szentként tiszteli; emléknapja augusztus 11.

Élete Niphón a Peloponnészoszon, Dél-Görögországban született albán apa és görög anya gyermekeként. Az epidauroszi kolostorban szerzetessé avatták, ekkor kapta a Niphón szerzetesi nevet. Fiatal szerzetesként kalligráfiával és kéziratok másolásával foglalkozott. Később egy Zakariás nevű szerzetes tanítványa lett, akit követve az ohridi Istenszülő-kolostorba költözött. Amikor Zakariást Ohrid érsekévé választották, Niphón az Athosz-hegyre ment, ahol hieromonachussá (papszerzetessé) szentelték. 1482-ben Thesszaloniké metropolitájává választották.

1486 végén Konstantinápoly ökumenikus pátriárkája lett. Megválasztását IV. Vlad havasalföldi fejedelem támogatta, ezzel kezdetét vette a havasalföldi uralkodók hosszú időn át tartó befolyása a konstantinápolyi pátriárkaválasztásokra. Mintegy tizennyolc hónappal hivatalba lépése után botrány robbant ki, amely eltávolításához vezetett. Elődje, I. Simeon konstantinápolyi pátriárka végrendelet hátrahagyása nélkül halt meg. Simeon fő támogatójának, Georgiosz Amirucésznek egyik fia, İskender bég, időközben áttért az iszlámra, és a szultán kincstárnokaként szolgált. Követelte, hogy Simeon teljes hagyatéka – beleértve az egyházi tulajdont is – a szultáni kincstárra szálljon. Ennek megakadályozására Niphón azt állította, hogy az elhunyt pátriárka egyik unokaöccse a törvényes örökös, és három szerzetest hamis tanúvallomás megtételére vett rá. Miután II. Bajazid oszmán szultán tudomást szerzett a csalásról, lefoglalta Simeon vagyonát, megbüntette a botrányban érintett egyházi személyeket, Niphónt pedig száműzte. A pátriárkát a Szózopolisz közelében fekvő egyik fekete-tengeri szigetre internálták, majd 1488 elején hivatalából is letették.

1497 nyarán Niphónt másodszor is megválasztották pátriárkává, ezúttal az időközben elhunyt IV. Vlad fia, IV. Radu havasalföldi fejedelem támogatásával. Második hivatali időszaka azonban rövidnek bizonyult: 1498 augusztusában I. Jójákim konstantinápolyi pátriárka váltotta fel, akit II. Konstantin grúz király támogatott. Niphónt életfogytiglani fogságra ítélték, és Adrianopoliszba (Edirnébe) száműzték. Niphón tekintélye azonban olyan nagy volt, hogy amikor IV. Radu meglátogatta a fogságban lévő pátriárkát, tisztelete jeléül meghajolt előtte. Nem sokkal később elérte az oszmán szultánnál Niphón szabadon bocsátását. A pátriárka ezután Havasalföldre költözött, ahol a papság és a hívek nagy tisztelettel fogadták. Érkezése után rögtön két püspököt szentelt fel.

1502-ben a Szent Szinódus harmadszor is Konstantinápoly pátriárkájává választotta, és küldötteket menesztett Havasalföldre, hogy értesítsék döntésükről. Niphón azonban határozottan visszautasította a kinevezést, és nem tért vissza Konstantinápolyba. 1503 és 1505 között ténylegesen a havasalföldi egyház vezetőjeként működött. Hamarosan azonban összeütközésbe került IV. Radu fejedelemmel. A konfliktus oka az volt, hogy Niphón nem volt hajlandó megáldani Radu nővére, Calpea házasságát Bogdan Logofăt moldvai bojárral, mivel a vőlegénynek már volt korábbi házassága. Amikor a fejedelem megfenyegette, Niphón összehívta a népet, nyilvános beszédet mondott, majd kiközösítette a vőlegényt. Emellett csapásokat jövendölt az országra, levette pátriárkai öltözékét, az oltáron hagyta, elhagyta a templomot, és egy elhagyatott kunyhóban telepedett le. Radu a népharag elkerülése érdekében hízelgéssel, ígéretekkel és ajándékokkal próbálta kiengesztelni az idős főpapot, és kérte, hogy oldja fel sógorát a kiközösítés alól. Niphón azonban hajthatatlan maradt. Két tanítványával együtt Macedóniába távozott, ahol városról városra járva missziós prédikációkat tartott. Végül visszatért az Athosz-hegyre, ahol a Dionüsiu-kolostor szerzetesei kezdetben fel sem ismerték, és egyszerű pásztornak vélték.

Niphón 1508. augusztus 11-én halt meg az Athosz-hegyi Dionüsiu-kolostorban. Halála után több vidéken azonnal szentként kezdték tisztelni. Az ortodox egyház hivatalosan már kilenc évvel később, 1517-ben felvette a szentek sorába, és emléknapját augusztus 11-ére tűzte ki. Ereklyéit ma is a Dionüsiu-kolostorban őrzik, ahol tiszteletére külön kápolna is áll.

Fordítás

Források Kiminas, Demetrius (2009). The Ecumenical Patriarchate. Wildside Press. p. 37. . B. G. Niebuhr, I. Bekker, ed. (1849) . "Historia Politica et Patriarchica Constantinopoleos". Corpus scriptorum historiae byzantinae, Volume 49 (in Latin). Bonn. pp. 128–132, 134–135, 138. "Nifon II". Ecumenical Patriarchate. Retrieved 13 August 2011. Runciman, Steven (1985). The Great Church in captivity. Cambridge University Press. . Moustakas Konstantinos. "Symeon I of Constantinople". Encyclopaedia of the Hellenic World, Asia Minor. Retrieved 15 August 2011. Stavrides, Theoharis (2001). The Sultan of Vezirs - the Life and Times of the Ottoman Grand Vezir Mahmud Pasha Angelovic. Boston: Brill Publishers. p. 89. . Vergatti, Radu-Ştefa. "Le règne de Radu le Grand". Simpozionul International, Cartea Romania, Europa, 20–23 September 2008. pp. 168–169.

Kapcsolódó szócikkek Konstantinápolyi pátriárkák listája

Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Konstantinápolyi ortodox egyház Kategória:Konstantinápolyi pátriárkák Kategória:Görög ortodox szentek Kategória:1508-ban elhunyt személyek