Nâdiya, születési nevén Nadia Zighem (Tours, 1973. június 19. –) francia énekesnő. 1989-ben Franciaországban a 800 méteres síkfutás junior bajnoka volt.

Pályafutása

Nâdiya Tours-ban született hétgyermekes családban. Mivel jó futó volt, tizenhat évesen francia bajnok lett 800 méteren. Néhány évvel később abbahagyta a futást, Párizsba költözött és zenei karrierbe kezdett.

Első kislemeze, a „Parle Moi” Vallóniában, Franciaországban és Svájcban jelent meg. Második kislemeze, az "Et C'est Parti", Hollandiában és Flandriában is megjelent. Első albuma "16/9" címet viseli és jól fogadták Belgiumban, Franciaországban és Svájcban. A Signes címá videóklipjét már 2005-ben leforgatták, de a klip soha nem jelent meg.

2006 februárjában tért vissza az új „Tous Ces Mots” című kislemezzel, ami a második helyet érte el Franciaországban, és a top 10-es volt Belgiumban. Júniusban jelent meg új albuma Nâdiya címmel. A kislemez a 2. helyen lett Franciaországban és 3 hétig ott is maradt. Az album első lett.

Nâdiya leghíresebb slágere a 2005-ös „Et c'est parti”, amely szinte egész Európában és Kelet-Ázsia egyes részein is nagy sikert aratott. Pályafutása során olyan előadókkal működött együtt, mint Kelly Rowland és Enrique Iglesias. Nâdiya nagy népszerűségnek örvend, különösen hazájában, Franciaországban. Többször is arany- vagy platinalemez minősítést is kapott.

Nadiyának 1999-ben született meg első gyermeke, Yanis.

Diszkográfia 2001: Changer les choses 2004: 16/9 2006: Nâdiya 2007: La Source 2008: Électron libre 2019: Odyssée 2026: Mon Manifeste

Díjai Urban music (rap, hiphop, R&B) 2005, 2005.

Jegyzetek

Források https://www.nadiyamusic.com/ https://acharts.co/artist/nadiya https://www.allmusic.com/artist/n%C3%A2diya-mn0000424345 https://www.nadiyamusic.com/biographie-nadiya-wo379.html

Kategória:Francia énekesek Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Algériai származású franciák Kategória:Élő személyek