bélyegkép|300px|Mexikóváros, a legnagyobb spanyol ajkú ország fővárosa és a világ legnépesebb spanyol nyelvű városa a Paseo de la Reforma sugárúttal a Torre Mayorból A spanyol nyelv hangrendszere közepes mértékben távolodott el a latinétól. A többi újlatin nyelvéhez képest viszonylag egyszerű: mindössze öt – tisztán ejtett – magánhangzót tartanak számon, a mássalhangzók között pedig nincsenek meg a többi újlatin nyelvre jellemző c, dz, dzs, s, z, zs hangok, beszélői csak a cs és sz hangokat képezik. Ugyanakkor az újlatin nyelvekhez hasonlóan a spanyolban megtalálhatóak a kettőshangzók, amelyek közül legjellemzőbbek az ie és ue (a latin rövid Ĕ és Ŏ folytatásaiként), valamint szintén létezik néhány palatális mássalhangzó, ilyenek a ch, ll, y, ñ. A szócikkünkben a sztenderd nyelvváltozatok kiejtésének leírására törekedtünk, szükségszerűen utalva a különböző regionális, illetve népies ejtésmódokra, valamint a spanyolországi és a latin-amerikai nyelvváltozatok közötti lényegesebb eltérésekre.

A spanyol ábécé

A hivatalos spanyol ábécét (abecedario) a következő 27 betű alkotja:A CH és LL digráfokat egy ideig különálló betűkként kezelték a szótárak és lexikonok. 1994-ben azonban a Spanyol Királyi Akadémia a gyakorlati igényeknek megfelelően visszaállította a régebbi rendszert, mely alapján e betűkkel kezdődő szavakat az egyszerűsített latin ábécé sorrendje szerint, a C és L betűknél kell szerepeltetni, majd a 2010-es helyesírási reformmal végleg kikerültek az ábécéből mint önálló betűk. A racionalizálást az Akadémia azzal indokolta, hogy ezek valójában nem betűk, hanem digráfok, és a további három digráf (gu, qu, rr) sem számított soha az ábécé külön betűjének.A hangfelvételt biztosította: René Alejandro Zaldívar Gallegos Mexikóból.

Megjegyzés: a K és W betűket – a latinhoz és a többi újlatin nyelvhez hasonlóan – csak idegen szavakban használják.

Magánhangzók Öt magánhangzó-fonéma van a spanyol nyelvben: a, e, i, o, u; mindegyikük előfordulhat hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben egyaránt. Hangértékük az alábbi: a – rövid magyar („palócos”) á hang. Például amar ’szeretni’. e – a magyar (zárt) e hangnak felel meg. Nem ejtik annyira nyíltan, mint egyes magyar nyelvjárásokban. Hangsúlytalan helyzetben az a, e, o magánhangzók mellett egészen rövid é, amely a köznyelvben gyakran i vagy j lesz: tráemelo ’hozd ide nekem’, cráneo ’koponya’, mareé ’elszédültem’; mindazonáltal a választékos nyelvhasználatban az efféle kiejtés kerülendő. i – magyar i. Például sí ’igen’, ibas ’jártál’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.) o – megfelel a magyar o hangnak. Például octavo ’nyolcadik’. u – magyar u. Például tú ’te’, uva ’szőlő’. (Lásd még a →kettőshangzók és →hármashangzók szakaszokat.)

A magánhangzóknak – hangkörnyezettől és nyelvjárástól függően – lehetnek nyíltabban vagy zártabban ejtett változataik (allofónjaik), akárcsak a magyar tájszólásokban. A hosszúságnak nincs megkülönböztető szerepe, a magánhangzók megnyúlása csak a hangsúly kísérőjelenségeként fordul elő (nyelvjárástól, egyéntől, illetve a beszéd érzelmi töltetétől függően).

Kettőshangzók

Kettőshangzónak (diptongo) nevezzük két magánhangzó egy szótagot alkotó bonthatatlan kapcsolatát. A spanyolban a hangsúlytalan i vagy u, azaz a két legzártabb magánhangzó (ún. vocales débiles) és egy másik magánhangzó kapcsolata alkothat diftongust: ebben az esetben az i vagy u igen röviden, szinte j-nek [j] és v-nek [w] hangzik (ún. semivocales, azaz félhangzók); míg a másik hang pedig teljes értékű, szótagalkotó magánhangzó. Leegyszerűsítve tehát, a kettőshangzó egy félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatát jelenti.

A spanyolban összesen 14 kettőshangzót tartanak számon az alábbi csoportosításban: ereszkedő kettőshangzók (diptongos decrecientes) – a szótagalkotó magánhangzó az első elem: ai, ei, oi; például aire ’levegő’, seis ’hat’ (szám), oigo ’hallom’; au, eu, ou; például aula ’(tan)terem’, Europa , estadounidense ’USA-beli’; emelkedő kettőshangzók (diptongos crecientes) – a szótagalkotó magánhangzó a második elem: ia, ie, io, iu; például patria ’haza’, siete ’hét’ (szám), odio ’utálat’, triunfaste ’győztél’; ua, ue, ui, uo; például agua ’víz’, cuento ’mese’, cuidar ’vigyázni’, antiguo ’régi’.

A fenti magánhangzó-kapcsolatok azonban nem feltétlenül alkotnak minden szóban és minden esetben fonetikailag kettőshangzót (például a riendo – ’nevetéssel, nevetve’ – szóban az ie két különböző szótaghoz tartozik:  ); mindazonáltal, a helyesírás szempontjából – konvencionálisan, az egyszerűség kedvéért – az ilyen kapcsolat mindig kettőshangzónak minősül.

Megjegyzések A szókezdő hie- kiejtése vagy : például hielo vagy ’jég’. A szókezdő hua-, hue- és hui- kettőshangzók ejtése általában egy gyenge g-vel történik – , és ; például huapango <mexikói néptánc>, huevo ’tojás’, Huicho <férfi becenév>. A kiejtés szempontjából szintén kettőshangzónak számít a szóvégi -ay , -ey , -oy , -uy , azonban a helyesírásra és a hangsúlyozásra tekintettel az y mássalhangzó. A helyesírás szempontjából kettőshangzónak minősül az a hangzókapcsolat is, ahol i/u és magánhangzó között néma h áll: prohibir , prohi-bir ’tiltani’.

Hármashangzók A spanyolban léteznek hármashangzók (triptongo) is, amelyek csak annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy két félhangzó és egy szótagalkotó magánhangzó kapcsolatáról van szó: ebben az esetben az utóbbi az ún. vocal núcleo vagyis központi magánhangzó.

A kettőshangzóknál jóval ritkábban fordulnak elő: iai, iei, uai, uei, uau; például estudiáis ’tanultok’, no estudiéis ’ne tanuljatok’, continuáis ’folytatjátok’, no continuéis ’ne folytassátok’, guau ’wow!’

Az uai, uei hármashangzók szóvégi helyesírása -uay, -uey: Uruguay , buey ’ökör’.

Mássalhangzók

A spanyolban kevesebb mássalhangzó-fonéma van, mint az őket jelölő betűk, vagyis egy hangnak több betű is megfelelhet, illetve ritkábban egy betű több hangot is jelölhet. Ideális esetben 19 mássalhangzó-fonéma van, amelyek a következők: ; ahol a /b/, /d/ és gyakran a /g/ fonéma is szóközi helyzetben hangokként valósul meg (részletesen lásd a kiejtés ismertetésénél). Valójában azonban az // ejtésmód csaknem minden nyelvjárásból kiveszett (lásd az ll betűnél), a // hangot pedig csak Spanyolországban használják, így a nyelvterület túlnyomó részén ma // = // és // = //, tehát a tényleges mássalhangzó-fonémák száma csak 17.

A fentiek alapján a mássalhangzó-állomány a képzés helye és módja szerint az alábbi táblázatban foglalható össze (a fonémák / /, a főbb allofónok [ ] jelek között szerepelnek):

Hang Bilabiális Labiodentális Dentális Alveoláris Posztalveoláris Palatális Veláris Orrhang Zárhang RéshangBár a sok nyelvész szerint inkább közelítőhangok (approximánsok). () Zár-rés-hang Pergőhangok Oldalréshang ()

A mássalhangzó-fonémák a szavakban – az -nn- és -rr- kivételévelTulajdonképpen az r és rr hangokat két külön fonémaként tartják számon jelentésmegkülönböztető szereppel. – csak egyszerű alakjukban fordulhatnak elő, a spanyolban az olasszal és a latinnal ellentétben a hosszúságnak nincs fonémaértéke. Az ll szintén nem valódi hosszú mássalhangzó, hanem egy külön hangot jelölő digráf.

A magyartól eltérő olvasatú betűk és betűkapcsolatok ejtése A mássalhangzókat jelölő 24 betű közül az f, k, l, m, p, t kiejtése mindig megegyezik a megfelelő magyar hangokéval. A magyar ejtéstől többé-kevésbé eltér az alábbi betűk és betűkapcsolatok kiejtése: b és v – mindkettő általában b-nek hangzik szó elején, valamint m vagy n után: baile ’tánc’, vida ’élet’, tumba ’sír’ (főnév), envío ’küldemény’; máskor lágy (a felső fogsor nélkül, csak az ajkakkal képzett) magyar v : cantabas ’énekeltél’, vivimos ’élünk/éltünk’. A b-t t előtt p-nek ejtjük: obtengo ’(meg)szerzek’. (Vitatott, hogy valaha is létezett-e a spanyolban a b és a v spontán megkülönböztetése.A Spanyol Királyi Akadémia jelenlegi álláspontja szerint a v labiodentális ejtése soha nem létezett a nyelv történetében, a két betű a kezdetektől fogva hasonlóan hangzott. A megkülönböztetést, különösképpen a v labiodentális ejtését csak a nyelvművelők erőltették, így a 18–20. században még az Akadémia is ezt a nézetet védte, azonban a modern nyelvtan szerint ez mesterkélt (hiperkorrekt) és hibás. Bizonyos helyeken a beszélők más nyelvek befolyásának hatására különböztetik meg őket. (Lásd még: Betacizmus, Diccionario panhispánico de dudas.))

c – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt Spanyolország legnagyobb részén – néhány andalúziai város, valamint a Kanári-szigetek kivételével – az angol thing szóban lévő th-hoz hasonló , máshol magyar sz : cielo ’ég’, celeste ’égi’. Minden más helyzetben (a, o, u és mássalhangzók előtt) a magyar k hangnak felel meg: casa ház, dicto ’diktálom’. cc – betűkapcsolat, amely a cce és cci csoportokban fordul elő: a szabálynak megfelelően az első c-t k-nak, a másodikat sz-nek kell ejteni: acceder ’elmegy (valahova)’, diccionario ’szótár’. ch – a magyar cs hangnak felel meg (szóközi helyzetben olykor gyenge j-t is ejtenek utána): chico ’kicsi/gyerek’, mucho ’sok/nagyon’. cn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban : acné ’pattanás’, técnica ’technika’. Választékos beszédben ejthetik rendesen -nek is: acné . d – a magyar d-nek felel meg, de a szókezdő helyzetet, valamint az ld, nd csoportokat kivéve – főleg magánhangzók között, különösképpen az -ado, -ada végződésben – gyengén ejtik (az angol zöngés th-ra hasonlít, mint a this szóban); a spanyolországi kötetlenebb nyelvben, valamint a latin-amerikai népies nyelvhasználatban az -ado végződésben el is tűnhet. Szó végén alig, vagy egyáltalán nem hallatszik, Spanyolországban (különösképpen a madridi köznyelvben) gyakran zöngétlenedik (mint az angol th a thing szóban): adónde ’hová’, soledad ’magány’. g – kétféle ejtése lehetséges. Magas magánhangzók (e és i) előtt zöngétlen réshangnak ejtik, kb. mint a ch a technika szóban (lásd még a j-nél): gente ’emberek’, gigantesco ’óriási’. Máskor (a, o, u és mássalhangzó előtt) a magyar g hangnak felel meg, amelyet gyakran lazán ejtenek a szókezdő pozíciót, valamint az ng kapcsolatot kivéve, főként magánhangzók között: gato ’macska’, gusto ’ízlés’, tengo ’nekem van’, lago ’tó’. gu – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt g (tehát az u néma), máskor gu hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): guerra ’háború’, seguimos ’folytatjuk’, gusto ’ízlés’, guapa ’csinos’ (lány). gü – betűkapcsolat, amely magas magánhangzók (e és i) előtt gu hangot jelöl (lásd még: kettőshangzók): averigüemos ’derítsük ki’, lingüística ’nyelvtudomány’. gn – általában kb. úgy hangzik, mint az -ngn- hangsor a lengne szóban : indigno ’méltatlan’; választékos beszédben ejthetik rendesen -nek is: . Spanyolországban, főleg a madridi kiejtésben a g gyakran réshangként valósul meg: digno ’méltó’. h – mindig néma, de néhány jövevényszóban, földrajzi névben kiejtik: hombre ’ember’, vehículo ’jármű’, de: hámster ’hörcsög’, Sáhara ’Szahara’. j – mint a ch a technika szóban (ugyanúgy ejtik, mint a g-t magas magánhangzók előtt): jerarquía ’hierarchia’, Jorge ’György’. Szó végén alig hallatszó g-szerű réshang: reloj vagy ’óra’ (szerkezet). ll – betűkapcsolat, amely eredetileg jésített (lágy) l-nek hangzik , ez a kiejtés azonban mára nagyon kevés helyen maradt fent. A köznyelvben ma már teljesen ugyanúgy ejtik, mint az y mássalhangzót (a további ejtésváltozatokat lásd ott): llave ’kulcs’, amarillo ’sárga’. Mindamellett választékosabb nyelvben (főként Spanyolországban) igyekeznek az ll eredeti kiejtését megőrizni. Szókezdő helyzetben (a latin cl- és pl- folytatásaként) mindössze néhány – bár gyakran használt – szóban, illetve ezek származékaiban fordul elő: llaga ’seb, fekély’, llama ’láng’, llamar ’hívni’, llano (plano) ’sík(ság)’, llanto ’sírás’, llave (clave) ’kulcs’, llegar ’megérkezni’, lleno (pleno) ’teli’, llevar ’vinni’, llorar ’sírni’ és llover ’esni’ (eső).