Borsodszirák község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Edelényi járásban.
Fekvése Edelénytől 5 kilométerre délre, a megyeszékhely Miskolctól 15 kilométerre északra fekszik. A kisebb szomszédos települések: Ziliz 2 kilométerre és Boldva 5 kilométerre, mindkettő délkeletre.
Megközelítése Közúton a 2617-es úton érhető el, Edelény vagy Boldva érintésével. A hazai vasútvonalak közül a érinti, melynek egy megállási pontja van a a falu határai között, Borsodszirák megállóhely a faluközpont déli részén, közvetlenül a 2617-es út vasúti keresztezése mellett.
Története A település neve a 9. századi Vat székely-fehér hun (kony) uralkodó keresztény nevéből, a Sirák személynévből származik. Első írásos említése 1261-ből maradt fenn, Zyrakh alakban.
A terület az őskortól lakott.
A 13. században az egri püspökség birtoka volt. 1804-től az egri érsekségből kiváló kassai püspökséghez került. Története szorosan összefonódott az egyház történetével.
Az 1896-os Ezredévi Kiállításon Borsod vármegyét a mezőkövesdi mellett a sziráki népviselet képviselte.
A falut 1907-től hívják Borsodsziráknak.
1945-ben az egyházi birtokokat felosztották, majd 1960-ban megalakult Szirákon a Bartók Béla Termelőszövetkezet, amely sokszínű gazdasági tevékenységet folytatott, és az ország egyik legjobb termelőszövetkezete lett.
Az 1990-es években sikeres vállalkozások alakultak a termelőszövetkezetből.
Borsodszirák kultúrtörténeti érdekessége a belga származású Denijs Dille professzor, francia nyelv- és irodalomtanár 1954-ben tett felfedezése, amely szerint Bartók Béla dédszülei innen, Borsodszirákról kerültek a Bánságba. Ükapja, Bartók Gergely (Bartók Gregorius) itt kötött házasságot 1771-ben Gondoss Máriával, s fiuk, Bartók János, Bartók Béla dédapja innen költözött a Bánságba. A Bartók-ősök síremléke ma is itt áll, a borsodsziráki temetőben, s a nagy zeneszerző emlékét emlékpark őrzi a faluban.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Orosz József (független) 1994–1998: Orosz József (független) 1998–2002: Orosz József (független) 2002–2006: Tóth Attila (független) 2006–2010: Tóth Attila (független) 2010–2014: Tóth Attila (független) 2014–2019: Tóth Attila (független) 2019–2024: Tóth Attila (független) 2024– : Tóth Attila (független)
Népesség A település népességének változása:
2001-ben a településen a lakosságnak 73%-át magyar, a 27%-át cigány nemzetiségűA nemzetiségi népesség száma településenként emberek alkották.
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,5%-a magyarnak, 19,2% cigánynak, 0,2% németnek, 0,2% ukránnak mondta magát (8,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 70,8%, református 8%, görögkatolikus 3,7%, felekezeten kívüli 4,9% (12% nem válaszolt).Borsodszirák Helységnévtár
2022-ben a lakosság 92,2%-a vallotta magát magyarnak, 3,8% cigánynak, 0,3% németnek, 0,2-0,2% lengyelnek, szlováknak és ruszinnak, 1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 56,8% volt római katolikus, 6,8% református, 3% görögkatolikus, 0,3% egyéb keresztény, 6,5% felekezeten kívüli (26,7% nem válaszolt).Borsodszirák Helységnévtár
Látnivalók Bartók Béla Emlékpark Hímes Ház Borsodsziráki-tó (a falu lakott területétől mintegy 300 méterre északra, az Edelénybe vezető út mellett) Római katolikus templom (tervezte Fellner Jakab 1777-ben)
Irodalom Takács István (1997). Borsodszirák helytörténete. [Szakdolgozat.] Eger : Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola. 179 p. Laki-Lukács László (szerk.) (2006). Borsodszirák : fejezetek a település művelődés- és helytörténetéből. [Összeállította, szerkesztette, az archiv fotókat, textileket összegyűjtötte Laki-Lukács László] ; [fotók Lukács Boldizsár]. Borsodszirák : Borsodszirák Község Önkormányzata. 99 p., LVI t. o. Jegyzetek
További információk Borsodszirák község honlapja
Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései Kategória:Borsod vármegye települései