Fulókércs község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Encsi járásában.
Fekvése Miskolctól közúton 50 kilométerre északkeletre fekszik, főutcája a Méra és az országhatár között húzódó 2626-os közút. Ez utóbbiból a falu területén ágazik ki nyugat felé a Fáj és Litka községekbe vezető 26 146-os út.
A környező települések: Fáj 3 kilométerre, Novajidrány 8 kilométerre, Pusztaradvány 7 kilométerre, Szalaszend 5 kilométerre és Szemere 4 kilométerre. A legközelebbi város, Encs 12 kilométerre található.
Története Középkor A falu neve a középkorban általában Kécs, a Kércs alak csak később, egy kiejtéskönnyítő mássalhangzó beiktatásával jött létre, ám ezzel igen ritkán találkozunk. A szó valószínűleg személynévi eredetű, jelentését nem ismerjük. 1222-ben is szerepel ugyan egy Kécsre való személy a váradi tüzesvaspróba-lajstromban, ő azonban valószínűleg a Kupa melletti Kércsre való lehetett.
Első említése 1234-ből származik, amikor Szurdokbénye – a mai Hernádszurdok – határosaként fordul elő egy adománylevélben. 1243-ban Fáj keleti határosa, ekkor találkozunk a Kécs-völgy említésével is, 1260-ban Radvány, 1343-ban Novaj – a mai Novajidrány – szomszédjának mondták. A 13. század közepéig valószínűleg királyi birtok volt. Első birtokosai az Apc nemzetségből származtak, akik IV. Bélától kapták ezt a jószágot. 1264-ben István ifjabb király ezt a földet – valójában falut – elvette tőlük, és kedvelt hívének, Csete fia Aladár mesternek adta. Aladár, aki különféle hadjáratokban és követségekben tüntette ki magát, így szerezte meg a szomszédos Fájt és Szend – a mai Szalaszend – egy részét is. Az adomány valójában csere volt: Aladár visszaadta az ifjabb királynak a korábban tőle kapott Bereg vármegyei Szentmiklóst és Szolyvát. Ezeknek az adományoknak köszönhetően Aladár egy komoly abaúji uradalom birtokosa lett, amelyet minden bizonnyal Forróból irányítottak, családja pedig idővel felvette a Forrói nevet. A Fejér vármegyéből elszármazott Aladár korábban IV. Béla szolgálatában állt, és három évig „Görögországban” tartózkodott, mint a király követe, később a herceg, illetve felesége szolgálatában állott. Ő volt az, aki Istvánnak hírül vitte fia, László herceg, a későbbi IV. (Kun) László születését. Az adományt az tette lehetővé, hogy IV. Béla király idősebbik fia, István herceg 1260 óta Erdély és Kelet-Magyarország egy részének, többek közt Abaúj vármegyének lett az ura, majd 1262 végén felvette az ifjabb királyi címet és hatalmát egészen a Dunáig kiterjesztette. István ifjabb király megsemmisítette apja adományait, a birtokokat elvette korábbi uraiktól, Kécset Detre fiaitól, és Aladárnak adta. Aladár csupán néhány esztendeig birtokolta a falut. Két, 1270-re és 1271-re keltezett hamis oklevél szerint már újra az Apc nemzetségbeliek kezén volt, akik innen kezdve Kécsieknek nevezték magukat. Ők 1271-ben felosztották egymás közt birtokaikat. Sáros vármegyei jószágaik és Kécs egyik fele jutott az egyik félnek, a falu másik fele, továbbá a szintén abaúji Peceny, Miglész és Kécsfő a másiknak. A falu felosztása a templomnál kezdődött és a falun keresztülfolyó patak mentén, azaz kelet–nyugati irányban történt. Ha ennek az adatnak a dátuma nem is egészen pontos, 1275-ben már biztosan nem volt sem Kécs, sem Szend Forrói Aladár kezén. Peceny, Miglész és Kécsfő valószínűleg nem voltak önálló települések, később nem is találkozunk velük, határuk Kécsbe olvadt. Peceny Fulókércs lakott részétől délre fekhetett. Ma egy keletről jövő vízfolyást hívnak Pecem-völgynek, a tőle délre emelkedő dombot Pecem-tetőnek, a 19. században is itt használták e nevet. Kécsfő valószínűleg a mai falutól északra feküdt. A falun keresztül folyó patak neve Kécs lehetett, ezt bizonyítja a Kécs-völgy név is. Miglész nevét egy Miglinc külterületi név tartotta fenn Fáj határában. Pecennyel szemben fekhetett a patak nyugati oldalán, és később valószínűleg Kécs része lett. A Kécsiek rendszeresen szerepeltek az Abaúj vármegyei közéletben. A család fiágon 1405 előtt kihalt, Kécsen a nőági leszármazottak nem örökölhettek. Zsigmond király a Kécsiek kezére háramlott kécsi birtokait Szendi Péternek, Fuló Lászlónak és a Fügedieknek adományozta. Ezután ők lettek a falu birtokosai, és a Fulók felvették a Kécsi Fuló nevet. 1427-ben a kamara haszna nevű királyi adó szedői 24 paraszti telken hajtották be az adót. Trócsányi Mátyást tüntették fel földesúrnak, de rajta kívül másoknak is volt itt birtokrésze. Kécs Abaúj vármegyének a Hernádtól nyugatra fekvő járásába volt beosztva.
Plébánia rangú egyháza Keresztelő Szent János tiszteletére volt felszentelve, és a 13. század közepén már állott. Tizedei az egri káptalant illették. V. István király még valószínűleg ifjabb király korában e tizedeket visszatartotta, és nem adta meg a káptalannak, 1275-ben azonban az egri püspök már megerősítette a káptalant ezek birtokában. János nevű papjának jövedelmét 1332-ben igen jelentős összegre, 15 márkára becsülték, amit meg is fizetett, 1333-ban 8, 1334-ben és 1335-ben 5-5 garast fizetett a pápai tizedszedőknek.
balra|bélyegkép|Fulókércs határa Fulókércstől egy kilométernyire délre, a Méra felé vezető út és a patak mentén fekszik Szebenye puszta, amely ma Fulókércs határához tartozik. A középkorban itt feküdt egy ikertelepülés, Alsó- és Felsőszebenye, amely két, egymástól némileg elváló belterülettel rendelkező, önálló falu volt, saját határokkal, saját birtokosokkal és saját plébániával. Felsőszebenye a mai Fulókércs, Alsószebenye a mai Szalaszend felé terült el. A Fáji-patak és a Kécs felől jövő patak összefolyásával keletkezett vízfolyást a középkorban Ronkva- vagy Ronkova -pataknak hívták, a 19. század első felében készült katonai felmérésen Szebenyi-pataknak nevezték. A 19. századtól kezdve, valószínűleg tévedésből Vasonca-pataknak jelölték, ez szerepel a kataszteri térképen, a harmadik és a negyedik katonai felmérés térképein, csak az újabb térképek nevezik Bélus-pataknak. A Szebenye név szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással. A név mögött talán a szvib, magyarul som gyümölcsnév rejlik.
Szebenye első említése 1243-ból származik, amikor Fáj egyik határosaként írtak róla. Egy 1245-re keltezett hamis oklevél őrizte meg annak emlékét, hogy a Szebenyei család tagjai a patak mentén osztották fel a birtokot. A keleti oldal jutott az egyik, a nyugati a másik félnek. A patak mellett végig füzesek voltak. Körülbelül a pataknak a falu határán belül eső folyása közepén állt a falu temploma. A patakvölgyben művelés alá vont területek, ún. mezei földek feküdtek. A település északi határát a Fájból Novajba vezető út, azaz a Fáji-patak torkolata közelében fekvő út és átkelő jelentette. 1245-ban Novaj határai közt említették, ettől kezdve hallunk külön Alsó- és Felsőszebenyéről, általában a Szebenyei család tagjai is így hívták magukat. A család tagjai rendszeresen kivették részüket a vármegyei közéletből.
1305-ben árpát vetettek itt. 1312-ben egy alsószebenyei földdarab Novaj határainál kezdődött és tartott a Ronkváig, onnan tovább a Kietlen-aszóig, ami a Ronkva egyik mellékvize, egy kiszáradt vízfolyás volt. Azt a vízfolyást kell alatta értenünk, amely a Ronkvával nyugat felől párhuzamosan halad, Felső- és Alsószend határánál éri el a Ronkvát, a mai Bélust, és amelyet a második katonai felmérés térképén Szendi-árokként jelöltek. 1319-ben egy alsószebenyei telken élt egy nemesember. 1347-ben a Szebenyei nemesek egy újabb családon belüli osztozkodása során az derült ki, hogy Alsószebenyén nem volt két királyi ekealjnyi, azaz 440 katasztrális holdnyi föld, ezért azt az igazságos elosztás érdekében felsőszebenyei földből kellett kiegészíteni. 1425-ben szalai parasztok vágtak fát az állítólag Szebenyéhez tartozó erdő egy részében. A falu 1381-ben még lakott volt, a 15. század első felében azonban elnéptelenedett, talán csak néhány nemesi kúria állt itt. Birtokosai közt több, környékbeli abaúji kisnemesi família tagja jelent meg. A kamara haszna nevű adó 1427-es Abaúj vármegyei összeírásban nem tüntették fel Szebenyét. A két Szebenye önálló határú pusztává vált. A Szalán lakó nemesek alsószebenyei birtokrészeiket Szalához számították.
1479-ben Kassa szabad királyi városa tervszerű terjeszkedésbe kezdett a két pusztán. 1479-ben még csak hat évre vették zálogba a Szélesparlag nevű földet a hozzá tartozó bozóttal együtt Fáji Benedektől és Herényi Miklóstól, a következő évben azonban már örökre meg is vásárolták tőlük. A föld a Kécsről Novajba tartó útnál kezdődött, és Garadna szántóföldjeinek dűlőiig tartott. A kassaiak további négy lépésben, 1483-ban, 1484-ben, 1511-ben és 1512-ben különböző összegekért Alsó- és Felsőszebenye jelentős részét megvették.
Temploma Alsószebenyén állt, és Szent Egyed tiszteletére volt felszentelve, 1245-ben kápolna volt, a 14. század elején azonban már plébániának számított. Mihály nevű papja 1332-ben 14, 1333-ban 8, 1334-ben és 1335-ben 6-6 garast fizetett a pápai tizedszedőknek. 1515-ben újfent csak kápolnaként emlékeztek rá, amelyhez temető is tartozott.
Kora újkor A középkori Szebenye, amely 1466-tól Kassa szabad királyi város földesúri hatalma alatt állt, a 16. századtól Kassa kis forrói uradalmának része lesz. Az uradalom központja Forró, harmadik faluja pedig Garadna. Szebenye azonban a 16. század közepére elnéptelenedett, 1559-ben az egykori település mindhárom részét (Szebenye, Dezső-Szebenye, Kápolnás-Szebenye) pusztaként tartották nyilván, ekkor a három egész pusztát az abaúji nemes, Szendi Zorárd és Vizkelety Jakab kapta adományba a királytól. Szebenye pusztán ettől kezdve nem folyt jobbágytelki gazdálkodás, Szebenye Erdő nevű erdejét viszont disznótartásra használta Forró lakossága.
Fulókércs falu, amelynek egyik késő középkori nevezetes birtokosa, Fuló Imre abaúji alispán 1520-ban már fulóké[r]csi Fuló néven adott ki oklevelet, a kora újkorban mindkét néven: Kércs és Fulókércs is ismeretes volt. Fulókércs Mohácsot követően továbbra is kis- és középbirtokos nemesek mint birtokostársak folyamatosan lakott jobbágyfaluja maradt, amelyre jellemző volt a török kori Cserehát birtokjogi sajátossága, a birtokosi közösség, az ún. conpossessoratus. Ekkor több nemeshez vagy nemes családhoz megosztva tartozott a birtok, amelyet a földesurak jobbágytelkenként, így jobbágyonként is megosztottak egymás között. A jórészt Abaúj vármegyéből, illetve a Cserehátról származó birtokos családokat legtöbbször rokoni kapcsolatok fűzték össze, több birtokos házastársa révén lett Fulókércs (vagy Kércs) földesura. A dikális vagy portális adó néven is ismert állami adó jegyzékében sem szerepeltek név szerint a földesurak 1552 és 1578 között, az adórovók csak ezt írták a faluról: [különböző] nemeseké, akik rokonságban álltak a 15. századtól folyamatosan birtokos kércsi és felsőszendi Fuló, figedi/fügedi Figedy (Fügedi) és a Szendi (másként Ernyei) családokkal.
A birtokosok között az 1550-es években feltűnt hangácsi Réghy (Reéghy) Kelemen (†1573 körül), az egri vár főtiszttartója is, aki több csereháti faluban, így Abaújdevecseren is szerzett birtokrészt (felesége: özvegy Tomoriné velezdi Kövér Margit). Réghytől azonban 1556-ban az uralkodó felségsértés bűne miatt elkobozta devecseri és kércsi (fulókércsi) jószágait, és Chely Györgynek, illetve Sweghffay Balázsnak adományozta, de a jószágvesztés csak egy rövid időre szólt, Réghy később visszanyerte birtokait.