Az 1987-es Formula–1-es világbajnokság ötödik futama az amerikai nagydíj volt.

Futam Detroitban is Mansell győzött az időmérő edzésen Senna és Piquet előtt.

A rajtnál az angol megtartotta a vezetést, majd fokozatosan elszakadt Sennától, míg a középmezőnyben Johansson, Warwick, Nakadzsima, Capelli is baleset ütközés részese volt. A harmadik helyen haladó Piquet nehezen tudta védeni pozícióját Cheever elől, a brazil egyik kereke nekikocannt a falnak, ezért ki kellett állnia a boxba új gumikért. Cheevert ezután Fabi támadta, majd a 7. körben összeütköztek. Fabival ellentétben Cheever folytatni tudta a versenyt a mezőny végén. Prost megelőzte az előtte haladó Boutsent, Alboreto váltóhiba miatti kiesése után pedig a harmadik helyre jött fel. Mansell boxkiállásánál probléma lépett fel, aki így 10 másodpercet veszített, ezzel Senna megelőzte. Piquet folyamatosan zárkózott fel a mezőnyben, Prost megelőzése után a lábgörcsben szenvedő Mansell mögé érkezett. Mansellt végül Piquet, Prost és Berger is megelőzte. Senna győzött Piquet és Prost előtt. Mögöttük Berger, Mansell és a felzárkózó Cheever szerzett pontot.

Rsz. Versenyző Csapat Körök Idő/Kiesések Rajthely Pontok 1 12 Ayrton Senna Lotus-Honda 63 1:50:16,358 2 9 2 6 Nelson Piquet Williams-Honda 63 + 33,819 3 6 3 1 Alain Prost McLaren-TAG 63 + 45,327 5 4 4 28 Gerhard Berger Ferrari 63 + 1:02,601 12 3 5 5 Nigel Mansell Williams-Honda 62 + 1 kör 1 2 6 18 Eddie Cheever Arrows-Megatron 60 + 3 kör 6 1 7 2 Stefan Johansson McLaren-TAG 60 + 3 kör 11   8 10 Christian Danner Zakspeed 60 + 3 kör 16   9 7 Riccardo Patrese Brabham-BMW 60 + 3 kör 9   10 25 René Arnoux Ligier-Megatron 60 + 3 kör 21   11 (1) 3 Jonathan Palmer Tyrrell-Ford 60 + 3 kör 13   12 (2) 14 Pascal Fabre AGS-Ford 58 + 5 kör 26   Kiesett 20 Thierry Boutsen Benetton-Ford 52 Fékek 4   Kiesett 26 Piercarlo Ghinzani Ligier-Megatron 51 Kuplung 23   Kiesett 4 Philippe Streiff Tyrrell-Ford 44 Kerék 14   Kiesett 30 Philippe Alliot Larrousse-Ford 38 Baleset 20   Kiesett 27 Michele Alboreto Ferrari 25 Váltó 7   Kiesett 24 Alessandro Nannini Minardi-Motori Moderni 22 Váltó 18   Kiesett 9 Martin Brundle Zakspeed 16 Turbó 15   Kiesett 17 Derek Warwick Arrows-Megatron 12 Baleset 10   Kiesett 16 Ivan Capelli March-Ford 9 Elektronika 22   Kiesett 19 Teo Fabi Benetton-Ford 6 Baleset 8   Kiesett 21 Alex Caffi Osella-Alfa Romeo 3 Erőátvitel 19   Kiesett 8 Andrea de Cesaris Brabham-BMW 2 Váltó 17   Kiesett 23 Adrián Campos Minardi-Motori Moderni 1 Baleset 25   Kiesett 11 Nakadzsima Szatoru Lotus-Honda 0 Baleset 24  

Statisztikák Vezető helyen: Nigel Mansell: 33 (1-33) Ayrton Senna: 30 (34-63)

Ayrton Senna 6. győzelme, 6. leggyorsabb köre, Nigel Mansell 8. pole-pozíciója. Lotus 79. győzelme.

Eddie Cheever 100. versenye.

Források A Formula–1 hivatalos oldala

Kelet-amerikai Nagydij, 1987 Kategória:Amerikai Formula–1 futamok