A tudomány a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett igazolt (tesztelt vagy bizonyított) ismeretek gondolati rendszere. A tevékenységnek bárki által megismételhetőnek kell lennie és végeredményben azonos eredményre kell vezetnie ahhoz, hogy az eredményt tudományos eredménynek nevezhessük.
Az egyetemes tudomány fejlődéséhez hozzájárul (többek között) a felsőoktatás az intézményeiben folyó kutató-, alkotó művészeti munka, az új tudományos eredmények és alkotások létrehozásával, a korszerű ismeretek átvétele és továbbadása által, továbbá a kiemelkedő képességű tehetségek tudományos szintű felkészítése révén.2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról; 2. § (2)
Tudományterületek: a természettudományok, bölcsészettudományok, és társadalomtudományok, valamint ezek alkalmazott területei (pl. műszaki tudományok, agrártudományok, orvostudományok) amelyek tudományágakra tagozódnak.2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról; 147. § 44.
Tudomány pl.: a történettudomány, bár a történelem nem megismételhető, de annak megismerése a történeti források alapján lehetséges. Ez lényegében ugyanaz, mint a tudomány esetében általában. A világ nem megismételhető, de megismerhető.
A tudományos ismeretek folyamatosan új ismeretekkel bővülnek, kiegészítve tudásunkat és pontosítva az elavult, pontatlannak bizonyult tudáselemeket.
A tudomány mint megismerő tevékenység
Régies értelemben tudománynak, filozófiának vagy bölcseletnek nevezték a megismerő tevékenységek minden formáját, így a szűkebb (mai értelemben vett tudományágakon kívül) a művészeteket, a világnézeti gondolkodást, vallásos és mitológiai tanokat, szakmai tapasztalatokat, technikai ismereteket, megfigyeléseket, elmélkedéseket. A megismerés útjainak tekintették többek között a rációt, emóciót, intuíciót, meditációt és az imát is. Mai fogalomhasználatunkban a tudomány ennél jóval szűkebben értelmezett. Mint tevékenység csak azokat a megismerési formákat jelenti, amelyeket meghatározott módon tudományos módszer alapján végeznek. A tudományos módszertan mibenlétéről eltérő tudományfilozófiai iskolák, álláspontok léteznek. Valójában mára annyi tudományfilozófiai iskola létezik, ahány eredeti gondolkodó ezzel a kérdéssel egyáltalán foglalkozni kezdett. Ezen tudományfilozófiai iskolák döntő többsége azonban a tényleges tudományos módszertanra szinte semmilyen hatást sem gyakorolt. Az egyes tudományágakban azok sajátos igényei szerint eltérő álláspontok váltak uralkodóvá. A legtöbb empirikus tudomány, különösen pedig az egzakt természettudományok területén a ténylegesen alkalmazott tudományos módszertanra szinte kizárólag a kartéziánus felfogás (René Descartes (1596-1650) nevével fémjelzett elgondolások), majd a 20. század folyamán a popperiánus tudományelmélet (Karl Popper (1902–1994) nevével fémjelzett iskola) gyakorolt jelentősebb hatást. A tudományos módszerről napjainkban is intenzíven folyó tudományelméleti viták eddig lényegében a tudományfilozófia berkein belül maradtak. E szűkített értelmezés miatt a világ tudományos alapon nem ismerhető meg a maga teljességében.
A tudomány társadalmi szerepe Harry Collins brit tudományszociológus a tudomány társadalmi szerepét a következőképpen fogalmazta meg:
A tudományos forradalmak szerkezete A tudományos forradalmak szerkezete (SSR), Kuhn fő műve eredetileg cikként jelent meg az Egyesített Tudomány Nemzetközi Enciklopédiájában. Könyvében azt mutatta be, hogy a tudomány nem az új ismeretek lineáris felhalmozódásával halad előre, hanem időszakos forradalmakon megy keresztül, melyeket „paradigmaváltásoknak” is nevezett – ezek során a tudományos érdeklődés egy bizonyos területen hirtelen alakul át.
A tudomány általában három különböző szakaszra osztható. Az első a megsejtés, melyből hiányzik a központi paradigma. Ezt követi a „szokásos” tudomány, amikor a tudósok „puzzle – kirakással próbálják meg szélesíteni a központi paradigmát. A paradigma által vezérelve a normál tudomány rendkívül produktív: „ha a paradigma sikeres, a szakmabeliek olyan problémákat fognak megoldani, amit a tagok aligha hittek, és soha nem vállaltak volna a paradigma iránti elkötelezettség nélkül.”
A normál tudomány időszakában a paradigmához való alkalmazkodás sikertelenségét nem a paradigma megcáfolásának tekintik, hanem a kutató hibájának, szemben Popper cáfolati kritériumával. Amint anomáliás eredmények jönnek létre, a tudomány eléri a krízist, amely ponton egy új paradigmát fogadnak el, amely egy keretbe foglalja össze a régi eredményeket az anomáliás eredményekkel. Ezt nevezik forradalmi tudománynak.
A tudományos forradalmak szerkezetében Kuhn azt is kifejti, hogy a rivális paradigmák összemérhetetlenek, vagyis egy paradigmát nem lehet megérteni egy másik rivális paradigma fogalmi keretén és terminológiáján keresztül.Kuhn, Thomas (1962): The Structure of Scientific Revolutions. The University of Chicago Press. pp 24–25.
Összefoglalva kijelenthető, hogy Kuhn jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tudományosan tisztázzuk a tudomány ismeretelméleti és társadalmi vonatkozásait és szerepét, amihez történetének megismerésén és megértésén át is vezet az út.
A tudományos közösség Legtágabb értelemben a tudományos közösség tagjának tekintik mindazon személyeket, akik tudományos kutatással foglalkoznak és annak eredményeit tudományos közleményekben publikálják. Ezt az értelmezést teszik magukévá például a nemzetközi botanikai és zoológiai nevezéktani kódexek, amelyek szerint az a botanikus vagy zoológus aki legalább egy tudományos műnek szerzője. A tudományos részközösségek általában ennél sokkal szűkebb körben definiálják önmagukat. Tudósnak, kutatónak csak olyan személyeket tekintenek, akik államilag is elismert tudományos képzésben részesültek, annak keretében felkészültségükről, kompetenciájukról érdemben számot adtak, majd ennek eredményei alapján az erre akkreditált testületek valamelyike számukra tudományos fokozatot, címet vagy minősítést ítélt oda, ezt követően pedig törvényekben és szabályzatokban meghatározott rituális szabályok szerint a tudományos közösségbe befogadták, beavatták őket. A megfelelő számú és színvonalú tudományos publikációs tevékenység tehát csak az egyik előírt, feltétlenül szükséges, de önmagában nem elégséges törvényesen előírt kritérium. Magyarországon például ennek módja a felsőoktatási törvényben meghatározott doktori (PhD) eljárás, majd a fokozat egyetemi tanácsok általi odaítélése, valamint az államilag előírt doktori eskü és a hivatalos doktorrá avatási ceremónia. Ezt követően a már felavatott doktornak még kérnie kell a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületébe való felvételét, amely a hazai tudományos közösség törvényben és jogszabályokban elismert szervezete.
A tudomány mint a tudományos közösség kollektív produktuma Legtágabb értelemben tudománynak (mint produktumnak) a tudományos közösség tagjai által, tudományos módszertan alapján végzett kutatómunka során előállított és a tudományos közösség által elfogadott orgánumokban, meghatározott szabályok szerint tudományos közlemények (folyóiratcikkek, konferenciakötetek, tudományos könyvek) formájában publikált ismeretek halmazát tekinthetjük. A tudomány fogalmát ennél általában sokkal szűkebben határozzák meg, amikor fenti ismerethalmazból csupán az egymással összefüggésben is értelmezett, szintetizált és a tudományos közösség által széles körben elfogadott, (testületek, szervezetek, társaságok, szerkesztőbizottságok, vagy egyetemi műhelyek által kanonizált) úgynevezett igazolt ismeretek gondolati rendszerét nevezik tudománynak. Ebből a fogalomból ez esetben kirekesztik a tudományos kutatás folyamatában már felmerült, de még ki nem érlelt hipotéziseket, elméleteket. A tudomány tartalmát természetesen még ezen szigorúbb értelmezés szerint sem tekinthetjük állandónak, hiszen egy ma általánosan elfogadott, a jelen lehetőségeink között körültekintően igazolt, egyetemeken tanított ismeretről később kiderülhet, hogy téves. Ez esetben a kérdéses ismeret az aktuálisan (a tudomány mindenkori állása szerint) kanonizált tudományból a tudománytörténet lapjaira kerül.
A tudomány és a nemzeti identitás kapcsolata Különös jelentőségük van a tudományokban a nemzeti nyelveken írt könyveknek. A Magyar Tudományos Akadémia létrehozói e nemzeti intézmény küldetését a hazai tudomány művelése mellett a nemzeti nyelv ápolásában jelölték meg, amelynek elengedhetetlen eleme a szaknyelv ápolása, és a hatályos akadémiai törvény és alapszabály ezt a kiemelt feladatot ma is előírja. Az igényes idegen nyelvű megnyilvánulás nem alapulhat máson, mint a hasonlóképp vagy még inkább kiművelt anyanyelvi kifejezőkészségen, ahol minden egyes szó vagy kifejezés árnyalatait is érzékeljük. Mindez nem mond ellent annak, hogy az igazi tudós elmének ki kell tennie magát minél szélesebb közvélemény intenzív kritikájának. A tudomány nemzetközi volta mindig kitermeli a lingua academicát, amely ma az angol. Az angol nyelvű folyóiratok kiemelt szerepét bár sok szempont indokolhatja, de mind a világgazdaságban végbemenő és új gravitációs központokat eredményező változások, mind a kommunikáció és tudományos kutatások terén is felgyorsult globalizáció egyre inkább kérdésessé teszi az angol nyelv egyeduralmát.Csaba László - Szentes Tamás - Zalai Ernő (2014): Tudományos-e a tudománymérés?
Ha a kutatók tudományuk művelésében nem a két-, vagy többnyelvűségi, hanem az angol egynyelvű modellt követnék, akkor a felsőoktatás sem lehetne egy idő után más, mint angol egynyelvű. Ha a felsőoktatás teljesen angol nyelvűvé válna, akkor [...] kérdésessé válna az anyanyelv versenyképességének megmaradása.Kiss Jenő (2009): A tudományos nyelvek, az anya nyelv és az értelmiségi elit. Magyar Tudomány. 1,
67–74.
A tudomány filozófiai meghatározása A tudomány a megismerésnek (ld. episztemológia) bizonyos nézetek szerinti kitüntetett, más nézetek szerint csupán az egyik fajtája. A tudomány szó eredetét tekintve a magyarban és a legtöbb más nyelvben is a tudásra utal (a latin scientia jelentése ’tudás’).
Nincs teljes konszenzus és pontos meghatározás arról, hogy mi határozza meg a tudományt. Ezzel a kérdéssel a tudományfilozófia foglalkozik. A különféle nézetek szerint a tudományra vagy az jellemző, hogy a megismerést módszeresen, egy bizonyos formális vagy informális metodika szerint végzi, és/vagy egy bizonyos intézményrendszer, valamint a tudósok közösségének egy fajta hallgatólagos paradigmája jellemző rá.
Internalizmus A történelmileg korábbi, ún. internalizmus nézet szerint a tudományt egy bizonyos tudományos módszer határozza meg, amelyről ezen nézet legtöbb képviselői szerint belátható, hogy hatékony, vagy a leghatékonyabb ismert, vagy az egyetlen módszer. Az internalizmus elnevezés itt azt jelenti, hogy a tudomány egy döntő részt önmaga által meghatározott diszciplína, elméletei a valóságtól, mint tárgytól, a metodikától függenek csak, nem pedig az ember más körülményeitől. Pongyolán fogalmazva az elméletek elfogadását objektív módszerek határozzák meg, és nem függenek szubjektív tényezőktől. A tudomány így a megismerés egy kitüntetett módja, vagy egyenesen a legjobb, esetleg egyetlen módja. Jellemző rájuk a realista felfogás is. Ezen nézet képviselői a tudományfilozófia legfontosabb vagy kizárólagos feladatának a tudományos módszer logikai analízisét tekintik.
A tudomány ezen módszerére jellemző a logikai konzisztenciára való törekvés, a illetve a logikai levezetés használata, és igazolt ismeretek elfogadása. Az igazolás mikéntje különbözik az ún. absztrakt tudományoknál, és a tapasztalati tudományoknál.
A matematikában, amely absztrakt tudomány, igazolásként azt követelik meg, hogy egy tétel egy bizonyos axiómarendszerben az axiómákból közvetlenül vagy közvetve bizonyítható legyen. A tapasztalati tudományokban egy elmélettől azt követelik meg, hogy olyan empirikus következményei legyenek, amelyek empirikusan ellenőrizhetőek. Ezen empirikus következmények ellenőrzése igazolhatja az elméletet.