350px|bélyegkép|Kolozsvár a 17. század közepén a városfalakon kívüli hóstátokkal Kolozsvárnak a keleti és az északi várfalakon kívüli peremnegyedeit a 19. századig hóstátokként ismerték. Az itt lakó földműves népet (hóstátiak) hagyományos életmódja, belső szokásrendszere külön közösséggé kovácsolta, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor „földészeknek” is. A mai, a közösség megjelöléséül szolgáló kifejezés eredetileg területet jelölt.
Napjainkban a Hóstát mint területről alkotott fogalom, leginkább a történelmi (várfallal övezett) belvárostól keletre eső városrészre vonatkozik, amelynek egykori főutcái a Magyar (mai nevén Bulevardul 21. Decembrie 1989) és a Külső Közép utca (mai nevén Calea Dorobanților). De a Hóstát kiterjed az úgynevezett Kétvízközre és Hídelvére is, valamikor fel, egészen Monostorig. Korábban a Hídelve számított a legnépesebb hóstátnak. A fogalom a 20. század első felében vált egy település-földrajzi megjelölésből olyan identitásjelzővé, amely az egykori hóstátokból az újabb külterületekre kiszorult hóstátiakat, immár mint tősgyökeres kolozsvári polgárokat az újonnan érkezőktől, a folyamatosan betelepülő magyar rurális (Nádas-menti, székelyföldi, aranyosszéki, mezőségi, szamosháti) népességtől is markánsan, elválasztja.
A hagyomány úgy tartja, hogy Bocskai István, Erdély fejedelme hajdúkat telepített a Hóstátba, és a közvélemény az ő leszármazottaikat látja a hóstátiakban. A hóstátok lakossága Erdély minden részéről verődött össze. A legtöbben a közeli Kalotaszegről és a Mezőségről, a Kolozsvár közvetlen környezetében lévő falvakból érkeztek. Megélhetésük alapja a gazdálkodás, a földművelés és az állattenyésztés volt. Noha a 18–19. században is újabb bevándorlókkal gyarapodtak, oly egységes és sajátos kultúrát alakítottak ki, hogy a romániai magyar nemzetiség egyik kicsiny, de önálló néprajzi csoportjának tekinthetők. Hagyományaikat félvárosi mivoltuk ellenére is sokáig megőrizték; ennek egyik külső jeléhez, a földész viselethez az idősebb nemzedékek még ma is ragaszkodnak és erről könnyen felismerhetők.
A hóstát szó etimológiája A hóstát szó Árpád-kori eredetű, a középkori oklevelekben beazonosítható alakjai Houstat (1262),Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. VIII. 1261–1272. 43. old. (Pest, 1870.) Hostath (1476)A középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisa; DL-DF: 88581 - nem csak városok, mezővárosok, vagy váras helyek esetén használatos.
Az elnevezésnek az eredetét a nyelvészek egy része - későbbi előfordulások elemzése alapján - a német Hochstadt (jelentése felsőváros), avagy a Hofstadt (jelentése kertváros) szóból eredeztette, míg a nyelvészek másik része a szó eredetét az ugyancsak német Vorstadt (jelentése előváros) köznévből vezette le.
Egyes magyarázatok szerint a hóstát szó a bajor–osztrák eredetű Hofstadtból származik, amelynek jelentését a különböző szótárak és etimológiai vizsgálatok különbözőképpen magyarázzák. A hóstát jelenthet olyan telket, amelyen lakóház és major épült, de jelenthet külvárost, sőt végül udvarházat is. Szabó T. Attila értelmezésében az erdélyi hóstátok a városból kivezető utak mentén alkalomszerűen keletkezett, várfalakon kívüli településrészek voltak, amelyek a város körül össze is épülhettek. A hóstát szó eredetét és jelentését egészen sajátosan magyarázza a besztercei német tájnyelvkutató, a szász tájszótár főszerkesztője, Fritz Hozträger egyik magyar nyelvű, Szabó T. Attilához intézett levelében: szerinte a hóstát nem lehet a német Hochstadt származéka, mert a külvárosok nem fent (németül hoch) fekszenek. Ugyancsak ő utal rá, hogy a szászoknál a hofstat a régi szász falvak beosztását jelöli, azaz a hofstellét, ami olyan rész, amely minden falusinak kiosztódott.
A Hochstadtból való származásra is vannak bizonyítékok. Például Debrecenben felsőváros jelentésben is használták. Feltehetően a bajor Hofstadt (udvarhely, előváros) szó félreértelmezése (Hochstadt) következtében kapta a hóstát szó a „felsőváros”, ’a legmagasabban fekvő városrész’ jelentést, és terjedt el később az ennek megfelelő szóhasználat. É. Kiss Sándor, Nemes Lajos és Sebestyén Árpád is ezt fejtegetik tanulmányaikban.
Egyes Dunántúli városok esetében a hóstátok nem alkalomszerűen kialakult elővárosok, külvárosok (Vorstadtok) voltak, mint Kelet-Magyarországon, hanem a török korban tervszerűen kiépített erősségek, katonavárosok. A török háborúk konzerválták a kétsejtű városépítést: az eredeti belső váron kívül egy sokkal kezdetlegesebb, telepített, bekerített településrész, váralja, suburbium található.
A kolozsvári hóstátok eredete 350px|bélyegkép|Az 1769-1773 között készült jozefiniánus térkép Kolozsvárról és környékéről. A falakkal körülvett város körüli területek a hóstátok Kolozsvár elővárosairól 1564-ből származik az első írásos feljegyzés, mégpedig egy olasz testőrezredes, Giovanandrea Gromo jelentése, amelyben többek között arról számolt be, hogy a városnak három nagy elővárosa van, mégpedig: „egyik délre egy mérföldnél nem kisebb, másik észak felé, ez két mérföldre terjed, a harmadik kelet felé, ismét jókora nagy”. Az égtájak tekintetében azonban tévedett. Tordáról indult, de nem a rövidebb, erdőfeleki utat választotta Kolozsvár felé, hanem a hosszabbikat Ajtonon és Györgyfalván keresztül. Itt azután hirtelen nyugatra fordulva, a Békás mellett haladva érte el Kolozsvár keleti bejáratát, a Középkaput, tehát amit ő déli külvárosnak gondolt, az tulajdonképpen a kelet felé elterülő Farkas, Közép és Magyar utcai fertályok hóstátja, amit északinak tartott, az a várfalon kívüli Széna és Monostor utcák városrésze, s minthogy azt két mérföld hosszúra becsülte, bizonyos, hogy hozzászámította a velük csaknem összeépült, Kolozsmonostor falut is. A tőle keletinek mondott külváros nem más, mint az északi irányban elterülő Hídelve és Kétvízköz.
A 16. századi forrásokban, amikor e városrészekről először esik magyar nyelven szó, a külvárosokat következetesen hóstátnak nevezik. Ezzel a megnevezéssel több magyar városban is találkozni (Sopron, Eger). A 16–19. századi iratokban valamennyi kolozsvári városnegyed falakon kívüli részét hóstátnak nevezték (hídelvei hóstát, kétvízközi hóstát, Külső-Közép utcai hóstát, Külső-Magyar utcai hóstát, monostori hóstát), sőt a 19. század elejéről arról is maradt adat, hogy a házsongárdi domboldalt is hóstátnak mondták.
A kolozsvári hóstátok egyik első említése Heltai Gáspár 1575-ben megjelent Magyar krónikájában található: „Közel Kolozsvárhoz a napnyugati kapu előtt csaknem a Hottstadba vagyon egy apáturságos kalastrom”. 1601 decemberében Szamosközy István arról írt, hogy Báthory Zsigmond az „alsó hostátban az pap házánál szállott meg”. Az 1611. november 22-én kelt városi tanácsi jegyzőkönyvben olvasható a „külső Hoppstadbelj Magyar es Szaz rend” megnevezés. A „Hoppstadtbeliek” kifejezés a következő év január 14-én megtartott tanács jegyzőkönyvében is olvasható. 1616. augusztus 6-án a városi sáfárpolgár említi „az Hostatokban […] Paxi Lukazj haza”-t. 1629. április 28-án ugyancsak a sáfárok számadáskönyvében tesznek említést róla: „Erkezek Nagy Imre, Gombos Andras Hadnagya… az Hoffstadban megh zaluan”. 1629. június 20-ról a következő feljegyzés származik: „Erkezek Payor Demeter Vrunk Parancholattyat hozuan… az Haidu katonák felöl, hogi az Hoff stádban zallainak kett szazán”. Szintén a sáfárok könyvéből származik az 1630. február 2-án kelt bejegyzés, ami említi a „Hoff stad”-ot.
A magyar nyelvű okiratokban változó alakban jelenik meg az elnevezés, de feltételezhető, hogy a mindennapi beszédben az eredeti, vagy a német változathoz közelebb álló formát használták, mivel a város lakosságának egy jelentős része ebben az időben szász volt. Herepei János kolozsvári helytörténész azt a következtetést vonta le, hogy a hóstát szó valóban a német Hoffstadtból eredeztethető. Szerinte ezt a megállapítást támogatja a Hoppstad alakváltozat is, hiszen a hangváltozás csak egyetlen mozzanatra, a képzés helyére korlátozódik. A magyar nyelv a megelőző magánhangzó egyidejű pótlónyúlásával feloldotta a mássalhangzó-torlódást. Megállapításakor Herepei más hasonló, Erdélyben előforduló alakváltozásokra is alapozott.
A hóstát szót nemcsak a magyarok, hanem a kolozsvári szászok is használták, ennek bizonyítékai Segesvári Bálint krónikái 1630-ból és 1633-ból, amelyekben a kolozsvári Hostadról tesz említést. Az ezt követő magyar nyelvű forrásokban már szinte csak Hostat alakban fordul elő. Például a református harangoztatógazdák számadásaiban (1655. március 22.) „egy embernek a Hostettből” történik említése. 1660-ban a városi törvénykezési jegyzőkönyvben a következő olvasható: „ez kwlseo Hostat-beli Magyar uczay Sorompón kivül”.
Az 1585-ben megjelent Calepinus szótár a suburbia latin szót hostakként definiálja. Kolozsvár esetében azonban nem lehet a hóstátokat tulajdonképpeni külvárosoknak (suburbiumnak) definiálni, mert a középkori külvárosok történetük korai szakaszában rendszerint önálló települések voltak, egy-egy plébániatemplom körül. Ezzel szemben a kolozsvári hóstátokhoz az újabb kori eredet és az alkalomszerű kialakulás bélyege tapad. A hóstátok Kolozsváron nem önálló településként alakultak ki, hanem a városfalakon belül lakók mezőgazdasági területeinek összeolvadásával. Az, hogy a hóstát és a külváros fogalma összemosódott, annak köszönhető, hogy az egyre bővülő hóstátok körülnőtték a tulajdonképpeni várost. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy Kolozsvár esetében a külváros, azaz a hóstátok területe soha nem alkotott jogilag és közigazgatásilag sem külön városnegyedeket. A városfalakon kívüli fertályok mind a városfalakon belüli fertályok (kivéve az Óvár) fő utcáiról kapták nevüket: Magyar utcai fertály, a Közép utcai fertály, a Farkas utcai fertály és a Monostori utcai fertály. Jelentős körülmény, hogy ezen utcáknak van falakon belüli és falakon kívüli része, tehát az illető fertály is két részből állt: falakon kívüli (extra moenia) és falakon belüli (intra moenia). Sőt még az Óvárnak is volt falakon kívüli része, a Hídelve. Erről a hóstátról maradt fenn a legtöbb korabeli adat. Ezt a városrészt a 16-17. században Neustadt, illetve Neustift néven említették az iratok. A név eredete valószínűleg onnan származik, hogy a Szent Erzsébet ispotály (németül stift) körül alakult ki. Hídelve kialakulása ahhoz is köthető, hogy az Óvárból induló, a Szamoson átívelő híd főjénél alakult ki, hasonlóan más európai városokhoz (München, Regensburg stb.).
A különböző hóstátokról szól Heltai Gáspár 1575-ben keletkezett leírása, valamint Szalárdi János 1660-as krónikája II. Rákóczi Györgyről a következőket írja: a fejedelem Kolozsváron beszállván, népét is, „melly a kerítésen belől nem férne a kétfelől való hostattokba s Monostorra szállította vala”. Ugyanebben a kontextusban használja a kifejezést Broser Péter is, az 1690. december 10-én kelt feljegyzésében: „a tatár tábor[…] mely napon a hostátiakat rútul felégette az egész hidelvét, külső magyar-utczát, farkas-utczát”.
A hóstátok vizsgálata során külön kérdés, hogy a városból kiinduló fontos utak mentén önálló települések alakultak ki, mint például Szentpéter falu, amely a későbbiekben összenőtt a várossal. A helytörténészek körében mai napig kérdés, hogy az ilyen esetekben az összenövés a falu felől haladt, vagy a város felől. Szentpéter falu esetében, egy 1370-ben kelt oklevél arról tesz említést, hogy Kolozsvár keleti, Szamosfalva felé eső szélén (prope metas ville Zamus falua) a lakosság egy halastavat létesített. Ez azt jelenti, hogy a 14. század első felében Kolozsvár határai már túlléptek Szentpéteren.