Márton Károlyné (Hegedűs Éva)Csongrád Megyei Hírlap, 1973. november 25-i számaKönyvtáros, 1974. (24. évfolyam, 1-12. szám) (Hegedűs Anna)Reggeli Délvilág, 1993. július 28-i száma (Makó, ? – ?) magyar könyvtárigazgató.
Életpályája Tanulmányai Kecskeméten tanult; az ottani közgazdasági szakközépiskolában érettségizett; tervező-statikus képesítést szerzett. Debrecenben könyvtár-népművelés szakon végzett, majd levelező tagozaton a Szegedi Tanárképző Főiskolán és a József Attila Tudományegyetem bölcsész karán történelemből kiegészítő vizsgát tett. Nyíregyházán könyvtár szakon államvizsgázott.
Pályafutása Pályáját a Nyírségben kezdte. 1971-ben került vissza Makóra. Több mint 20 évig (1972-től) dolgozott a makói könyvtárban, mint tájékoztató könyvtáros, helytörténész, módszertanos, olvasószolgálati vezető és igazgató-helyettes. 1993-ban megpályázta az igazgatói állást.
Munkássága Könyvtárigazgatóként legfontosabb feladatának a kollégák szakmai képzésén keresztül megvalósuló legmagasabb szintű szakmaiság megteremtését tekintette. Arra törekedett, hogy egy baráti légkör legyen a munkatársak között, és emberséggel, empátiával forduljanak az olvasókhoz is.
Családja Családjától a kultúra és a művészetek nem álltak messze; szülei az 1950-es évek végéig Kecskeméten színészek voltak, később tánctanárok lettek.
Díjai Miniszteri dicséret (1982)Csongrád Megyei Hírlap, 1982. augusztus 20-i számaDélmagyarország, 1982. augusztus 20-i száma Szocialista Kultúráért Érdemérem (1988)Művelődési Közlöny, 1988. (32. évfolyam, 1-24. szám)
Jegyzetek
Források Marosvidék kulturális folyóirat, XXV. évfolyam 2. szám.
További információk Délvilág, 1996. június 1-i száma