Vietnám Az ország nevének rövid a-val írt változata 2015-ben változott a hosszú á alakra, mely a 12. AkH-ban lett rögzítve, a Földrajzinév-bizottság egyetértésével. Bővebben lásd ezen cikk vitalapját. A hivatalos konzulátusi alak még a korábbi Vietnam változat. vagy hivatalos nevén Vietnámi Szocialista Köztársaság (Cộng hòa Xã hội Chủ nghĩa Việt Nam) államszocialista berendezkedésű ország Délkelet-Ázsiában, Indokínai-félsziget keleti részén. Északról Kína, nyugatról Laosz és Kambodzsa, keletről pedig a Vietnámi-öböl határolja.
Észak- és Dél-Vietnám az északiak győzelme után 1976-ban kommunista vezetés alatt egyesült. A 21. században Ázsia és a világ egyik legmagasabb növekedési ütemét mutató dinamikus gazdasággal rendelkezik és az újonnan iparosodott országok közé tartozik.
Vietnám a mai napig egypárti diktatúra. A tekintélyuralmi kormány rendszeresen súlyosan megsérti az emberi jogokat. Probléma a cenzúra, a kirívó korrupció, továbbá a környezetvédelem, a sajtószabadság és az etnikai kisebbségek rossz helyzete.
2024-ben a világ 16. legnépesebb országa, mintegy 102 millió lakossal. A legnagyobb város a délen fekvő Ho Si Minh, míg a fővárosa az északon található Hanoi.
Tagja az ENSZ-nek, a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének, az ASEAN-nak, az APEC-nek és a WTO-nak.
Etimológia A Việt Nam név (kiejtése [viə̂tˀ nāːm]), szó szerint „Viet Dél”, jelentése a vietnámi szórend szerint „Dél Vietje”, illetve klasszikus kínai nyelven „Viet Délje”.Brindley, Erica Fox (2015). Ancient China and the Yue Perceptions and Identities on the Southern Frontier, c.400 BCE–50 CE. Cambridge University Press. p. 27. The term "Yue" survives today in the name of the Vietnamese state (yue nan 越南, or, "Viet south") – "Viet of the South", – as the Vietnamese likely took it; or "South of the Viet" – as the Chinese likely took it A név egy változata, Nanyue (vagy Nam Việt, 南越), először az i. e. 2. században jelent meg a forrásokban.Woods, L. Shelton (2002). Vietnam: a global studies handbook. ABC-CLIO. A „Việt” (Yue) (kínai írással: 越; pinjin átírással: Yuè; kantoni jüe: Yuht; Wade-Giles átírással: Yüeh4; latin betűs vietnámi ábécével: Việt) a középkínai nyelv korai szakaszában először a „戉” vagy „越” logogrammal írták, amely írásjel fejszét is jelent, a Sang-dinasztia késői korszakából (i. e. 1200 körül) származó jóscsont és bronz feliratokon, később pedig a „越” írásjelet használták.Norman, Jerry; Mei, Tsu-lin (1976). "The Austroasiatics in Ancient South China: Some Lexical Evidence". Monumenta Serica. 32: 274–301. Ebben az időben egy, a Sangoktól északnyugatra élő népre vagy törzsfőnökségre utalt. Az i. e. 8. század elején a Jangce partjának középső részén élő törzset nevezték Yangyue-nak, ezt a kifejezést később a délebbre fekvő népekre használták.Meacham, William (1996). "Defining the Hundred Yue". Bulletin of the Indo-Pacific Prehistory Association. 15: 93–100.
A Kr. e. 7. és 4. század között a „Yue”/„Việt” a Jangce alsó medencéjében lévő jue államra és népére utalt. A Kr. e. 3. századtól kezdve a kifejezést Dél-Kína és Észak-Vietnám nem kínai lakosságára használták, egyes népcsoportokat Minyue, Ouyue, Luoyue (vietnámi nyelven: Lạc Việt) néven, a Baiyue (Bách Việt, kínaiul: 百越; pinjin: Bǎiyuè; kantoni nyelven: Baak Yuet; vietnámi nyelven: Bách Việt; jelentése szó szerint lefordítva: 'Száz Yue/Viet').Yue Hashimoto, Oi-kan (1972). Phonology of Cantonese. Cambridge University Press.
A „Baiyue”/„Bách Việt” kifejezés először a Kr. e. 239 körül összeállított Lüshi Chunqiu című könyvben jelent meg.Knoblock, John; Riegel, Jeffrey (2001). The Annals of Lü Buwei. Stanford University Press. A 17-18. századra a művelt vietnámiak a források szerint người Việt (viet nép) vagy người Nam (déli nép) néven emlegették magukat.Lieberman, Victor (2003). Strange Parallels: Integration of the Mainland Southeast Asia in Global Context, c. 800–1830, Vol 1. Cambridge University Press.
A Việt Nam (越南) alakot először a 16. századi Sấm Trạng Trình című költeményben jegyezték fel. A név a 12., 16. és 17. században faragott sztéléken is megtalálható, köztük a Hải Phòng-i Bao Lam pagodában lévő, 1558-ból származó sztélén.Phan, Khoang (1976). Việt sử: xứ đàng trong, 1558–1777. Cuộc nam-tié̂n của dân-tộc Việt-Nam. Nhà Sách Khai Trí (in Vietnamese). Xuân thu. 1802-ben Nguyễn Phúc Ánh (aki később Gia Long császár lett) megalapította a Nguyễn-dinasztiát. Uralkodásának második évében kérte a Csing-dinasztia császárát, Csia-csing-et, hogy a „Nam Việt / Nanyue királya” (南越 kínai írásjegyekkel) címet adományozza neki, miután Annámban átvette a hatalmat. A császár elutasította ezt, mert a név a Zhao Tuo tábornok Nanyue területének nevére hasonlított, amely a dél-kínai Kuanghszi és Kuangtung területeket foglalta magába. A Csing császár ezért úgy döntött, hogy a területet helyette „Việt Nam”-nak nevezi el, jelentése a klasszikus kínai szórend szerint „a Viet déli része”,Ooi, Keat Gin (2004). Southeast Asia: A Historical Encyclopedia, from Angkor Wat to East Timor. ABC-CLIO. de a vietnámiak „a Dél Vietje” jelentéssel értelmezték. A vietnám nevet 1804 és 1813 között hivatalosan használta Gia Long császár. A 20. század elején Phan Bội Châu Vietnám elvesztésének története című művében nevezi így az országot, majd később a Vietnámi Nacionalista Párt (VNQDĐ) elevenítette fel.Tonnesson, Stein; Antlov, Hans (1996). Asian Forms of the Nation. Az ország középső, jelentős részét Annám-nak hívták 1945-ig, amikor a Huếban székelő császári kormány elfogadta a Việt Nam nevet.
Földrajz
Az ország körülbelül 331 688 km²-en terül el, vagyis alig kisebb, mint Németország. Domborzat bélyegkép|balra|150px|Vietnám domborzati térképe Az északi országrészt döntően fennsíkok és a Vörös-folyó deltája, a középsőt hegységek, míg a délit part menti alföldek, a Dai Truong Son (központi hegyek) magasan fekvő sík vidékei, és a Mekong-delta jellemzik.
Domborzatát 40–40%-ban dombok és hegyek alkotják. Az ország nagyobb része hegyvidékes. Az Annámi-Kordillerák vagy másképp Vietnámi-hegység kb. hosszú lánca húzódik rajta végig. Legmagasabb pontja a Fansipan (vietnámi: Phan Xi Păng, ) az ország északi végén, .http://peaklist.org/WWlists/ultras/indochina.html
Északi részén a Tonkini-felföldet jól karsztosodó, devon-perm időszaki mészkő, valamint konglomerátum és kristályos pala építi fel; a karbon időszaki rétegekben kőszén található. A Vietnámi-öböl partján a felföld kb. karsztos toronyból, szirtből álló szigetcsoportban végződik (Hạ Long-öböl és környéke). A Tonkini-felföldet dél felől a Vörös-folyó háromszög alakú, kelet felé kiszélesedő alföldje (Tonkini-medence) zárja le, amelyet éles törésvonalak határolnak.
Az alföld nyugati oldalán húzódik a tengerparttal párhuzamos Vietnámi-hegység (helyenként méteres csúcsokkal), amelynek alapját variszkuszi eredetű kristályos kőzetek alkotják. A hegység szélesebb északi és elkeskenyedő középső része aszimmetrikus: kelet felé meredeken szakad le a tengerre, nyugaton lankásan lejt a Mekong völgye felé. A földtörténeti ó- és középkori tengerelöntés emlékét kasztos formákban gazdag mészkőfennsíkok és homokkőből álló hegyláncok őrzik. A Dan Nang-i öböltől délre a hegység ismét kiszélesedik; a gránitból álló trópusi szigethegyek között bazalttakarók terülnek el.
Vietnám déli részén a Mekong folyó hatalmas, sík deltavidéke a tenger által tovasodort hordalékból álló, délnyugat felé kinyúló Ca Mau-félszigetben végződik.
Vízrajz Sok a kisebb-nagyobb, bővizű folyó. A legjelentősebbek : délen a Kambodzsa felől jövő Mekong 220 km hosszúságban, északon, a Kína felől érkező Vörös-folyó 475 km hosszúságban folyik át rajta. A Vörös-folyó a torkolatától Hanoi-ig nagy hajókkal is járható. A két folyó deltái az ország legsűrűbben lakott, gazdaságilag legfejlettebb vidékei. A delták folyamatosan töltik fel a tenger partvidékét, előrenyomulásuk egy év alatt is jelentős.
A Vietnámi-hegység felől további rövid, nagy esésű vízmosások tartanak a tenger felé. Számos vízesés található rajtuk.
Az ország legnagyobb szigete a Phú Quốc (Kambodzsában Koh Tral néven ismert). Vietnám déli részén, Kambodzsához közel, a Thai-öbölben fekszik.
Éghajlat bélyeg|Vietnám a Köppen-Geiger éghajlati osztályozásban (angol nyelvű) Éghajlata délen trópusi, északon szubtrópusi monszun. Két évszak van: a száraz, hűvösebb, illetve a májustól októberig tartó forró és esős.
Nyaranként az Indiai-óceánról betörő délnyugati monszun és a Dél-kínai-tengerről fúvó délkeleti monszun hatol be.
A monszunesőzés április végétől október elejéig terjedő 5-6 hónapja alatt hull le az évi csapadék nagy része. Az Annámi-Kordillerák északkeleti és keleti lejtői azonban a téli hónapokban is csapadékosak.
Az elkeskenyedő Közép-Vietnámban, nagyjából Đà Nẵng és Huế között húzódik a trópusi öv északi határa. Vietnám észak–déli irányú fekvését tekintve nagy kiterjedésű, így jelentősek az eltérések az időjárásban is. Azok az Ázsia középső részéről érkező hideg légtömegek, amelyek északon a téli hónapokban lehűlést okoznak, Danangtól délre már nem jutnak el.
Az évi középhőmérséklet a síkságokon és a tengerparton északról dél felé nő.
A levegő páratartalma az év során átlagosan 84%-os. Az éves átlagos csapadékmennyiség 1200–3000 mm közötti, de egyes helyeken a -t is eléri, ami főleg nyáron hullik.
A keleti partokon június-november között gyakran tájfunok pusztítanak.Magyar Nagylexikon: Országok lexikona, 2007
Élővilág, természetvédelem Vietnámban változatos az élővilág, beleértve a termesztett növényeket is.
Az ország déli részének természetes növényzete a trópusi esőerdő. Ezek jellegzetes óriásfái a sárkányalmák. Az alsóbb lombkoronaszintben és cserjeszintben gyakoriak a pálmák és bambuszok, a gyepszintben a páfrányok, a csipkeharasztok és a csalánfélék. Az epifitonok közül jellemzőek a páfrányok és az orchideák, a liánok közül a lepényfafélék (pl. a majomlépcsőfa) és a mimózafélék (pl. az óriáshüvely). A tengerparton mangrovevegetáció, a Mekong deltavidékén mocsarak, mocsárerdők vannak.
Vietnám északi részén és a tengerparti hegyvidékek keleti oldalán monszunerdők nőnek. A sík vidéken az erdőket kiirtották, helyükön rizst termesztenek.
A vietnámi háborúban több mint km² trópusi esőerdőt égettek fel, illetve pusztítottak el lombtalanító vegyszerekkel.
Az ország faunája gazdag, főként főemlősökben, de többségük erősen veszélyeztetett.
Nemzeti parkjai
Természeti világörökségei
Két tájat nyilvánított természeti világörökséggé Vietnámban az UNESCO:
Hạ Long-öböl; Phong Nha – Kẻ Bàng Nemzeti Park.
Története
Az első, történelmileg dokumentált királyság a mai Vietnam területén a Kr.e. 1. évezredben alakult ki. Időszámításunk előtt a Han-dinasztia tartományaként került a han kínaiak uralma alá, és az is maradt – rövid függetlenségi időszakokkal megszakítva – egészen 938-ig, amikor a Bạch-Đằng folyó melletti csata után elnyerte függetlenségét. Közben az egymást követő vietnámi monarchikus dinasztiák a konfucianizmuson és a buddhizmuson keresztül magukba szívták a kínai hatásokat és dél felé terjeszkedtek, a Mekong-deltáig.
A 19. században a terület fokozatosan francia gyarmati uralom alá került, a francia Indokína részeként. Japán a második világháború idején elfoglalta a régiót. 1946 és 1954 között Franciaország az első indokínai háborúban sikertelenül próbálta helyreállítani gyarmati uralmát. Az 1954-es francia vereség következtében Tonkin és Annám északi része a szocialista Észak-Vietnam lett Hanoi és Kocsinkína fővárosával, Annám déli része pedig a Nyugat által támogatott Dél-Vietnam, Saigon fővárossal. 1964 és 1973 között az Egyesült Államok kudarcot vallott a vietnámi háborúban és nem tudta legyőzni Észak-Vietnamot és a vele szövetséges Dél-Vietnam Felszabadítási Nemzeti Frontját. Ezután 1976-ban a két vietnámi állam kommunista vezetés alatt egyesült.
Államszervezet és közigazgatás thumb|A Nemzetgyűlés épülete Hanoiban Alkotmány, államforma