Szigetvár (, latinul: Limusa, , ) Baranya vármegyei város, a Szigetvári járás székhelye. Baranya vármegye negyedik legnagyobb települése Pécs, Komló és Mohács után.
Fekvése A dél-dunántúli település Baranya vármegye nyugati részén, a Tolna– Baranyai-dombvidékhez tartozó Dél-Zselicnek a Dráva-síkkal határos déli szegélyén helyezkedik el. A várost kettészeli az Almás-patak, amely szabályozása előtt gyakorta megáradt, s a környéket mocsaras ártérré változtatta.
A város közúton Barcs és a főváros felől a 6-os, Balatonszemes-Kaposvár irányából a 67-es főúton közelíthető meg; Kadarkúttal a 6607-es út, Sellye térségével (Drávafokkal)´az 5808-as út köti össze.
Barcstól és a horvát államhatártól 31,Távolság.hu: Szigetvár – Barcs http://www.tavolsag.hu/index.asp?go=tavolsag&i1=26578&i2=32799 (Hozzáférés: 2016. június 8.) Pécstől 35,Távolság.hu: Szigetvár – Pécs http://www.tavolsag.hu/index.asp?go=tavolsag&i1=26578&i2=19415 (Hozzáférés: 2016. június 8.) Kaposvártól 40 kilométer távolságra található.Távolság.hu: Szigetvár – Kaposvár http://www.tavolsag.hu/index.asp?go=tavolsag&i1=26578&i2=20473 (Hozzáférés: 2016. június 8.) Érinti a , amelyhez Szigetvár vasútállomáson az 1977-ben történt megszüntetéséig csatlakozott a Kaposvár–Szigetvár-vasútvonal is. A vasútállomás a 6-os főút és az Istvánffy Miklós utca találkozásánál, a Penny áruház és az autóbusz-állomás mellett helyezkedik el. Az autóbusz-állomásra a távolsági autóbuszjáratok nem térnek be, csak a helyi és helyközi viszonylatok érintik.
Története Szigetvár a középkorban A település és környéke már a történelem előtti időkben is lakott hely volt, amit az itt előkerült neolitikumi és bronzkori régészeti leletek (kőbalta, hálónehezékek, fibulák) is igazolnak.Molnár Imre: Szigetvár és környéke, Baranya Megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1989 A terület kelta, római, majd avar uralom után került a honfoglaló magyarok kezére.
Földesúri birtokként Zygeth névalakban 1391-ben bukkan fel először a forrásokban,Kiss Gergely: Középkori századok. In: Bősze Sándor – Ravazdi László – Szita László szerk.: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szigetvár Város Önkormányzata – Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006 első védett épületét az Almás-patak mocsaras árteréből kiemelkedő szigetszerű földsávon építették meg. Az uradalmi központ szerepét betöltő vár legelső, régészetileg is igazolható építményének, az ún. kerek toronynak, a későbbi, 16. századi vár belső magjának a 15. század első felében történt kialakítása a birtokos szigeti Antimus Osvát (Osvald) nevéhez köthető. A háromemeletes lakótoronyból és későbbi bővítményeiből álló korai erőd mint castrum 1449-ben, az Almás-patak másik szigetén már korábban létrejött, földsánccal övezett település mint oppidum (mezőváros) 1463-ban jelenik meg elsőként írásos formában.Varga Szabolcs: Horváth Márk szigeti kapitány hagyatéki leltára 1561-ből (forrásközlés). Somogy megye múltjából – Levéltári Évkönyv 38. (Kaposvár, 2007) 7–19. A váralapító földesúrról, Osvaldról a déli kapuátjáróban elhelyezett, 1939-ben készült márványtábla szövege is megemlékezik.
A vár és a város 1473-ban vétel útján az enyingi Török család birtokába került. E család legnevezetesebb tagja, Török Bálint végeztette el a vár és a település igazi erődítménnyé történő kiépítését az 1530-as években. Ennek során a belső várat nagy területű, sarkain olaszbástyákkal megerősített külső várrésszel bővítette, az erődöt az Almás-patak vizével feltöltött árokrendszerrel vétette körbe, amelyen keresztül felvonóhidak biztosítottak összeköttetést a külső és belső vár, illetve a város között. Török Bálint erődített szigeti birtoka nem csupán katonai támaszpontként, de a végvidék szellemi bázisaként is jelentős volt: 1542-ig itt élt, és alkotott Tinódi Lantos Sebestyén, a históriás ének műfajának hazai megteremtője, de itt állt a háza Istvánffy Pál költőnek, az első magyar verses novella szerzőjének, és e helyütt nevelkedett fia, Istvánffy Miklós humanista történetíró is.
A várháborúk és a hódoltság kora bélyegkép|jobbra|200px| Szigetvár ostroma A várúr török fogságba kerülését követően, a Buda, majd Pécs és Siklós elestével kiemelt stratégiai jelentőségre szert tett erősség 1543-ban királyi birtokként I. Habsburg Ferdinánd tulajdonába került. A Dunántúlon előrenyomuló oszmán hadaknak az 1540-1550-es években az összes környékbeli végvárat sikerült bevenniük, így Sziget teljesen magára maradt. A Kerecsényi László által 1554-ben visszavert török támadást követően az erőd első, igazán komoly ostromára 1556 nyarán került sor. Az ekkor a védelemért felelős kapitánynak, Horváth Stancsics Márknak rendkívüli erőfeszítések árán ugyan, de még sikerült a várat megtartania az Ali budai pasa által vezetett, többszörös túlerőben lévő sereg ellenében. Az ostrom során megrongálódott várat a kapitány vezetésével és az itáliai Pietro Ferrabosco hadmérnök bevonásával a legkorszerűbb haditechnikai módszereket felhasználva építették újjá, aminek eredményeként az 1550-es évek végére hazánk legmodernebb és legerősebb végvárává vált. A sáncfallal, sarokbástyákkal és vizesárokkal védett, a török által elfoglalt és az ostrom során súlyos károkat szenvedett óvárostól délre 1556 után kezdtek hozzá az újváros kiépítéséhez.
200px|jobbra|bélyegkép|Zrínyi Miklós várkapitány, Szigetvár védője, aki 34 napig ellenállt a török túlerőnek Horváth Márk halálát követően, 1561-ben Zrínyi Miklós lett a várkapitány. Rá hárult a Buda és Nándorfehérvár közti hadi és kereskedelmi út biztonságát veszélyeztető, még császári kézen lévő, utolsó fontos délvidéki végvár megtartásának feladata. Néhány évnyi nyugalmas időszakot követően 1566 késő nyarán került sor a végül a Dél-Dunántúl feladásával járó, jelentőségében minden korábbit felülmúló, és a magyar történelmi emlékezetben igazán mély nyomot hagyó, a védők hősies kitartása ellenére vereséggel végződő szigetvári ütközet.
I. Szulejmán szultán ötvenezres reguláris erőkből álló sereggel vette ostrom alá Szigetvár várát, amelyet Zrínyi mintegy 2500 katonával védett, 34 napig ellenállva a török túlerőnek. 1566. szeptember 7-én, amikor már a belső vár is lángokban állt, Zrínyi és még harcképes 300 katonája kitörést kísérelt meg („Zrínyi kirohanása”), de a várkapuban valamennyien hősi halált haltak. Az ostrom során a középkori kerek torony is elpusztult. A vár bevétele után a törökök azonnal megkezdték az erőd és a település újjáépítését. Magát a várat tégla-, illetve kőfalakkal erősítették meg, aminek eredményeként, a későbbi, felszabadítást követő kisebb átalakításoktól, bővítésektől eltekintve kialakult a mai formájában látható erőd. Számos középületet emeltek a városban, melyek közül több nagy becsben álló oszmán török építészeti alkotás, köztük a Szulejmán szultán és Ali pasa dzsámija, valamint az ún. Török ház kisebb-nagyobb mértékben átalakítva napjainkig fennmaradt. Szigetvár a hódoltság idején kiemelt katonai-igazgatási szerepet töltött be. Előbb a Budai, majd a Kanizsai vilajet alá rendelt szandzsák központja volt, rövid ideig azonban, 1594–1596 között maga is beglerbégi (Szigetvári vilajet) székhely lett.Dávid Géza: Török közigazgatás a városban. In: Bősze Sándor–Ravazdi László–Szita László szerk.: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. Szigetvár Város Önkormányzata – Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006.
A Buda 1686. évi felszabadítását követő hadjáratok eredményeként a Dunántúl déli része szinte teljes egészében újra a császáriak uralma alá került, csupán – a vár 1566-os elestét megelőző időszakhoz hasonlóan – Sziget tartotta még magát, ezúttal a törökök kezén, az ellenség gyűrűjében. A helyőrség elszigetelése, illetve kiéheztetése arra kényszerítette a törököket, hogy 1689 februárjában harc nélkül adják át a várat és a várost, amelyek így a védelem híján elnéptelenedett újváros kivételével épségben kerültek újra Habsburg-kézbe.
A várvédő harcok időszakának és a helyi török uralom végnapjainak történeti eseményeihez és mindennapjaihoz szolgálnak érdekes és értékes irodalmi adalékokkal Ujkéry Csaba Szigeth pajzsai és Handzsár a tükörben című történelmi regényei.
A település története a vár visszafoglalásától napjainkig bélyegkép|jobbra|200px| Szigetvár 1688-ban A szigeti erőd néhány stratégiai fekvésű dunántúli várhoz hasonlóan, hadászati szerepét megőrizve, a 18. század végéig elhúzódó felszabadító harcok idején a Habsburg-kormányzat számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bírt, így még száz éven át katonai csapatok állomásoztak a falai között. A helyőrségi épületek kialakításával egyidejűleg, Matthias Kayserfeld hadmérnök irányításával már a 17. század végén hozzáláttak a vár védműveinek kijavításához és megerősítéséhez, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Huyn kapitány a kurucok által két ízben is megtámadott Szigetvárt tartani tudta. A vár hadászati funkciója az 1780-as évekre azonban egyre jelentéktelenebbé vált, ezért II. József uralkodása idején (1780–1790) a Haditanács a város tulajdonjogát Szily Ádámtól 1769-ben megszerző Tolnai Festetics Lajosnak eladta a várat, amelyben azonban az évtized végéig, a Belgrád 1789. évi visszavétele során ejtett hadifoglyok őrzésére még kisebb császári haderő tartózkodott. Az első magánbirtokos végeztette el az Almás-patak felduzzasztása révén létrejött, korábban fontos védelmi szerepet betöltő tó lecsapolását, aminek következtében a vár az évszázad végére végleg elvesztette klasszikus szigeterőd jellegét, és a Festetics családot követő 19–20. századi tulajdonosok alatt már csupán a földesúri birtokok gazdasági központjául szolgált. A II. világháború után államosított vár turisztikai célú hasznosítása az 1950-es évek második felében kezdődött el.
Noha az erődítmény napjainkig megőrizte a 16.–17. századra kialakult formáját, újkori története során építészeti részleteit tekintve néhány újabb elemmel bővült. A 18. századi átalakítások, kiegészítések közül ma is láthatók a délkeleti bástya közelében nyíló, a vár jelenlegi főbejáratául szolgáló kosáríves, kőkeretes kapu és a déli falszakasz közepén emelkedő barokk óratorony. Az északi és keleti várfalban nyitott kapuk ugyancsak az 1700-as évekből származnak, akárcsak az erőd belső falfelületéhez támaszkodó északi kazamatasor. Az egykori külső vár területén található a legújabb, már a 20. században keletkezett épülettoldalék, a község utolsó földbirtokosa, gróf Andrássy Mihály által egy korábbi kisebb, földszintes építmény kibővítésével és Szulejmán szultán dzsámijának magába olvasztásával az 1930-as évek elején kialakított kastély.
A Rákóczi-szabadságharcot követő békeidőszakban a megrendelései, illetve vásárlóereje folytán a továbbra is itt állomásozó császári katonaság gyakorolt jótékony hatást a város gazdasági életére, majd az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában meginduló polgárosodás és iparfejlesztés nyomán jelentkeztek a kulturális és gazdasági fellendülés újabb jelei.
Az 1868 májusában forgalomba helyezett, a fővárossal, később Gyékényesen át Fiuméval is kapcsolatot teremtő Pécs–Barcs vasútvonalnak, és az 1902-ben átadott, az 1950-es közigazgatási átszervezésig Somogy vármegyéhez tartozó településnek a megyeszékhellyel kapcsolatot teremtő Kaposvár-Szigetvár vasútnak köszönhetően a község bekapcsolódott az országos közlekedési hálózatba, ami nagy ipari beruházások előtt nyitotta meg az utat. Az első nagyobb üzem, a Fehér-féle gőzmalom 1881-ben kezdte meg a működését, néhány évvel később, 1884-ben pedig a jelentős múlttal rendelkező helyi cipőipar első üzemében, a Szigetvári Cipőgyárban indult meg a termelés. Az ugyancsak hagyományosnak számító konzervgyártás 1937-ben kezdődött.