Gyula ( vagy Giula, ) város Békés vármegyében, a Gyulai járás központja. Több évszázadon át volt Békés vármegye székhelye; ma a jelenlegi megyeszékhely Békéscsaba után a vármegye második legnépesebb települése, kb. 27 620 lakossal.
Története az Árpád-korig nyúlik vissza, első írásos említése 1313-ból származik. A 15. században jelentős végvárrá épült ki, a híres téglavárát Maróti János kezdte építeni. A törökök 1566-ban elfoglalták, és közel 130 évig uralmuk alatt tartották. A Habsburgok felszabadítása után a város fokozatosan fejlődött, majd a 19. században fontos ipari és kulturális központtá vált. Ma a város fürdővárosként és történelmi emlékei révén ismert turisztikai célpont.
Jelentős turisztikai és kulturális központ, amely híres történelmi emlékeiről, gyógyfürdőjéről és gasztronómiájáról. Egyik legismertebb látványossága a gyulai vár, amely a magyar középkori építészet kiemelkedő alkotása. Kulturális életét fesztiválok, színházi előadások és művészeti rendezvények színesítik, mint például a Gyulai Várszínház nyári játékai. Gasztronómiai különlegességei közé tartozik a híres gyulai kolbász, amely hungarikumnak számít. Fürdővárosként is kiemelkedik, a Várfürdő gyógyvize messze földről vonzza a vendégeket.
Fekvése Magyarország egyik legmélyebben fekvő területén, az Alföld délkeleti részén fekszik, a Körös menti síkon, 88 méter tengerszint feletti magasságban. A város a Fehér-Körös bal partján található, közvetlenül a román határ mellett. Hozzá tartozik Gyulavári, mely a város egyéb részeitől keletre, a Fehér-Körösön túl fekszik.Google Map: Gyulavári A térség éghajlata mérsékelt, kontinentális jellegű.
A legközelebbi szomszédos város Békéscsaba, amely 16 kilométerre nyugatra fekszik tőle. További szomszédai: észak felől Doboz és Sarkad, északkelet felől Kötegyán, kelet felől a romániai Bihar és Arad megye határvidékén fekvő települések (Ant, Feketegyarmat, Nagyzerind), délkelet felől az ugyancsak Arad megyéhez tartozó Gyulavarsánd és Nagypél, dél felől Elek, délnyugat felől pedig Kétegyháza és Szabadkígyós.
A Fehér- és a Fekete-Körös Magyarország legtisztább vizű folyói közé tartoznak; az itt található folyópartok, erdők – amelyeket mára védett területekké minősítettek –, tájkép tekintetében különösen szépek. Maga a város sok parkjával, műemlékével, valamint hangulatos utcáival, és nem utolsósorban fürdőváros jellegével jelentős turisztikai szereppel bír.
Megközelítése Legfontosabb megközelítési útvonala a 44-es főút, mely Kecskemét északi határától húzódik Gyula térségéig.
Az M44-es – bizonyos szakaszain még folyamatban lévő – építése már mostanra is jelentősen csökkentette a menetidőt, és kényelmesebbé tette az utazást a főváros és a térség között.
Autóval jelenleg Budapestről nagyjából 2,5 óra alatt érhető el a város, a menetidő az utolsó szakaszok átadását követően várhatóan tovább rövidül majd.
Romániából gyulai határátlépéssel Temesvárról megközelítőleg 2 óra alatt, Aradról 1,5 óra alatt lehet eljutni Gyulára az E671 úton, Nagyvárad felől szintén az E671-es út használata javasolt, a menetidő – a határt Méhkeréknél átlépve – megközelítőleg 2 óra.
A környező nagyobb települések közül Szeghalommal, Vésztővel és Dobozzal a 4234-es, a Furta-Komádi-Sarkad irány településeivel a 4519-es, Mezőhegyessel, Battonyával és Elekkel a 4444-es, Makóval, (egy másik útirányon) Mezőhegyessel és Mezőkovácsházával a 4434-es, Csorvással és Szabadkígyóssal a 4431-es út köti össze. Közigazgatási területének délnyugati részét érinti még a Békéscsaba-Kétegyháza közti 4433-as út is.
Nevének eredete A 13. század utolsó évtizedeiben a Maros – Körös vidékén is befejeződött a királyi vármegyék szervezetének átalakulása. E folyamat során a királyi vármegyékhez és várispánságokhoz tartozó birtokok jórészt a várnagyok kezébe kerültek át, akik így földbirtokos nemesekké léptek elő. A történészek úgy vélik, hogy egy hatalmában megerősödött, titokzatos Gyula nevű személy, akiről a települést elnevezték, szintén a nemesi középrétegből való lehetett.Dusnoki – Draskovich József: Gyula város településtörténetének kezdetei. In: Gyula város történetének kezdetei, Gyula 2015.
Története Az őskortól Gyulamonostoráig
A vidéken, amelyen később Gyula kialakult, az első emberek az újkőkor idején, Kr. e. mintegy 5000 évvel jelentek meg. A Fehér-Körös vonala és a magasabb, ármentes területek (mint a mai plébániatemplom környéke, a Kálvária-dűlő, Sándorhegy, Aranyág, Törökzug valamint a homokbányák környéke) akkoriban már alkalmasak voltak őskori települések megalapítására. Ennek nyomai egészen a honfoglalásig kimutathatóak a város határában. Az akkoriban itt letelepült újkőkori emberek eredetét nem ismervén, e korszak legkorábbi szakaszát legfontosabb lelőhelyeiről épp Körös-kultúrának nevezték el a régészek. Ez a „kulturális korszak”, az újkőkor végén a tiszai kultúrában folytatódott.
A benépesített területen ettől fogva viszonylagos állandósággal létezett település, melynek folytonosságát réz-, bronz-, és vaskori leletek is bizonyítják. Az első jelentősebb nép, a szkíta népcsoport, a vaskorban jelent meg itt, majd őket követték a kelták. Az utóbbiakra utaló maradványok és leletek a Kr. e. utolsó századokból kerültek elő.
A településtől keletre halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala. A népvándorlás idején, Kr. u. 500 körül a szkítákkal rokon szarmaták érkeztek a majdani Gyula területére. Több száz évig tartó ittlétüket a népvándorlás olyan különböző germán népei váltották fel, mint a vandálok, akiknek jelenlétét a farkashalmi leletek bizonyítják, és a Visztula mentéről kimozdított gepidák, akik később Attila idején hun fennhatóság alá kerültek. A visztulákra utaló bizonyító leleteket a város mai belterületén találták meg.
A germán népek után az avarok voltak a következő letelepedők, s ittlétük hosszabb nyugalmi időszakot jelentett, amely egészen a honfoglalásig tartott.
A honfoglalás időszakának helybéli történéseit nem ismerjük pontosan, csupán elméletek vannak erről a korszakról. E történetek alapja Anonymusnak az 1200 körül írt Honfoglalás című története, valamint egy a múlt század közepén a mai városháza udvarán feltárt honfoglalás kori lovas sír.
Gyula településtörténetének kezdeteitől a török hódításig (1332–1566)
Történészek és régészek legújabb kutatási eredményei mindinkább igazolják a Dusnoki-Draskovich József történész által felvetett koncepciót, mely szerint Gyula város első okleveles említése egy 1332. évi pápai tizedjegyzék lenne. A hazai egyházas helyek papi jövedelmeit jegyzékbe foglaló számadáskönyvben olvasható egysoros információ szerint a váradi püspökséghez tartozó gyulai plébániatemplom Péter nevű papja a maga jövedelmei alapján pápai tized (decima) gyanánt 20 garast tartozik fizetni. Sok esetben egy ehhez hasonló szűkszavú bejegyzés jelenti egy-egy település első írott említését. A korábbi, 1313-as oklevelek nem Gyula településre vonatkoznak, hanem Gerla településre.Dusnoki – Draskovich József: Gyula mezővárosának topográfiai kérdései (XIV-XVIII. század) In: Nyitott múlt, Gyula 2000.
Valószínűleg Károly Róbert szervezte meg a gyulai uradalmat, gazdasági központként jelentős volt a kis település felemelkedésében. A megyeszékhely ekkor Békés városa volt. A gyulai uradalom 1387-ben került magánkézre, amikor a főurakkal viaskodó Zsigmond király Losonczy László erdélyi vajdának adományozta, hogy ezzel megnyerje a nemesek támogatását. A család kihaltával, 1403-ban Zsigmond király Maróti János macsói bánnak adta tovább az uradalmat, aki még tovább bővítette a terület fennhatóságát. 1418-ban már hetvennyolc birtokrész tartozott hozzá, Gyulától egészen Kunágotáig, s ezeket három mezővárosból irányították, úgy mint Gyuláról, Békésről és Simándról.
Gyula várossá fejlődése az Anjouk idejében indult el. Károly Róbert több kiváltságot adott a városnak: bíró és elöljáró választási jogát, valamint a fontos vásártartási jogot. Ebben az időben Zsigmond vámmentességet adott a polgároknak, de a kiváltságok kiterjesztését Maróti is tovább folytatta; ezután a város már maga szedhette adóját, s polgárai felett maga bíráskodhatott. Maróti egyébként is sokat tett a város felemelkedése érdekében: ekkor kerültek Gyulára a Ferenc-rendi szerzetesek, és ő kezdte el építeni a gyulai várat 1405 körül. 1476-ban Maróti Máté halálával magvaszakadt a Maróti család, az uradalom pedig újra visszaszállt a királyra. Mátyás király 1476-ban a város addigi kiváltságait megerősítette és a lakosok vámmentességét az egész országra kiterjesztette.
Hat év múlva, 1482. április 8-án Mátyás király az uradalmat természetes fiának Corvin Jánosnak adományozta. Ugyancsak fia hatalmát akarta növelni az 1484-ben kelt rendeletével, amelyben a főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget a gyulai várhoz kapcsolta. Ezzel Gyulát véglegesen a megye székhelyévé tette, kizárva a nemesség külön szervezkedésének lehetőségét.
A 16. század eleje tragédiák sorát hozta a Hunyadi családra. 1504-ben a Szerémségben meghalt Corvin János, egy év múlva pedig követte őt fia, Kristóf – mindkettőjüket a lepoglavai pálos kolostorban temették el. Leánya, Erzsébet, Gyulán hunyt el 1508-ban, s 1510-ben követte őt édesanyja, Frangepán Beatrix. Ezzel Mátyás király családja végleg kihalt.
1514 májusában Dózsa seregei álltak Gyula alatt. Dózsa „a mezőn tábort ütött, s ott harmadszor számlálá meg hadnépét, úgy találta a számot, hogy már harmincháromezer embere van.” A vár ostromáról nincsenek adataink. Miután Dózsa hírét vette, hogy a nemesség a közeli Csanád alatt gyülekezik, hadával május 24-én elvonult. 1527-ben újabb felkelés tört ki a városban. A Cserni Jován-felkelés ellen Gyulán gyülekezett Perényi Péter erdélyi vajda serege. Ezt a sereget a szerbek szétverték, Szapolyai serege azonban túl erősnek bizonyult, és megsemmisítette a délvidéki lázadást. 1526-ban a mohácsi csatavesztés után bekövetkezett kettős királyválasztást pártharc követte, mely a környék pusztulását vonta maga után.
A török előtti Gyula a 16. század elején érte fénykorát. 1525-ben már mintegy 3000 lakosa volt, és bár a megyében nem Gyula volt a legnagyobb település, egyaránt fontos szerepe volt az iparban, a kereskedelemben, és a kultúrában is. A foglalkozás-nevekből ítélve ekkor a lakosság mintegy 28%-a volt kézműves és kereskedő, s köztük legalább huszonegy iparág képviselői tevékenykedtek folyamatosan. Az iparosok tizenkét céhbe tömörültek.
A városi élet megteremtette a kulturálódás lehetőségeit is. A 16. század elején öt templom és két kolostor volt a városban, s a gyulai plébánia jövedelme felért egy prépostság vagy apátság bevételével. Ebben az időben már említik a gyulai iskolát, aminek neves tanulója volt például Szerémi György történetíró, valamint a jó nevű iskolába Zemplénből jött tanulni a két Szikszai Fabricius testvér. Közülük Balázs később sárospataki, Demeter pedig gyulai tanár lett.
A mohácsi csata után a reformáció gyors terjedését bizonyítja két kiváló prédikátor, Ozorai Imre és Szegedi Kis István Békés vármegyei szolgálata. 1545-ben Gyulára hívták tanítani Szegedi Kis Istvánt, aki a gyulai iskola tanulója majd tanítója volt, egészen 1537-ig, s Wittenbergből visszatérve a gyulai várkapitány biztosított neki szabad igehirdetést. A korabeli irodalmi alkotások közül nem egy készült Gyulán, vagy szól Gyuláról. Ilyen Imre plébános neves zsolozsmáskönyve, az 1550-ben született História Sodoma és Gomora veszedelméről, majd az 1560-as években a Cantio de militibus pulchra (Szép ének a vitézekről) históriás ének – utóbbi a legszebb ma ismert históriás énekek közé tartozik. 1563-ban Szikszai Fabricius Demeter írt Gyuláról latin nyelvű dicsőítő éneket, megemlékezve ezzel a város akkori gazdagságára. bélyegkép|A gyulai vár A gyulai vár 1566. évi ostroma