bélyegkép|jobbra|200px|Budapest-montázs A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az úgynevezett Nagy-Budapest, amelynek lakossága az 1980-as években majdnem elérte a 2,1 millió főt.
A város eredetével kapcsolatban vannak bizonytalanságok, az elfogadott álláspont a régészeti adatok mellett elsősorban a krónikák feljegyzésein alapul.
Római kor és népvándorlás bélyegkép|250px|Ókori emlékek az Aquincumi Múzeum lapidáriumában
A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet i. sz. 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján (a mai Óbuda területén). Aquincum i. sz. 106-tól a 4. század elejéig a kettéosztott Pannonia tartomány egyik részének, Alsó-Pannóniának (Pannonia Inferior) a központja volt. Lakossága 20 000 fő körüli volt. A mai Óbudai-szigeten épült helytartói palotában olykor maguk a római császárok is megfordultak.
A modern város területén több római segédcsapat (auxiliáris) tábora (Albertfalva, Campona) és ellenerőd (például Contra-Aquincum) is megtalálható.
A 4. századtól a Római Birodalom ereje gyengült, a hun támadásoknak már nem tudott ellenállni. A német Nibelung-ének és a középkori magyar krónikák úgy tudják, hogy itt, a Duna partján épült fel Attila vára, Etelburg. Miután a hunok birodalma is szétesett, germán törzsek, majd az avarok uralták a vidéket. A térségben a népvándorlás során több nép, köztük a szlávok is megtelepedtek. A honfoglaló magyarok a 880-as években jelentek meg itt.
A honfoglalástól a török hódoltságig bélyegkép|balra|Szent Gellért megölése, illusztráció a Magyar Anjou-legendáriumban A városhoz kapcsolódik Gellért püspök legendája,Szt. Gellért legendája, tudasbazis.sulinet.huNem lehetett lemosni Gellért vérét , 24.hu akit a Vata-féle lázadás során pogány martalócok a mai Gellért-hegy (az akkori Pest-hegy) oldalában (talyigán vagy hordóban a mélybe taszítva) gyilkoltak meg és ennek emlékét őrzi a 235 méteres magaslat mai neve.
Óbuda és Pest római öröksége, a sok ezer épület romja évszázadokon át látható volt, az Árpád-korban azonban a helyükön fokozatosan igazi, nyüzsgő középkori városok épültek. Óbuda úthálózata a római korból maradt fenn, lakossága szőlőműveléssel foglalkozott. Területén egyházi birtokok alakultak ki, a 13. században pedig vár épült. 1223-ban a városban nagy tűzvész pusztított. Pestet a 12. században már fal vette körül, 1230-ban pedig kiváltságlevelet kapott II. Endrétől.
IV. Béla király 1241-ben Pestről indult a tatárok ellen. A vesztes csata után a tatárok felégették Pestet, majd 1241/42 telén átkeltek a befagyott folyam jegén, és Óbudát is elpusztították. A két város teljes lakosságát meggyilkolták. A pestieket például a város nagytemplomában, a mai Belvárosi plébániatemplomban koncolták fel, ahol imádkozva menedéket kerestek.
Miután visszatért, a király kővárat és Újbuda néven új várost építtetett az úgynevezett Pest-hegyen, a mai Várhegyen (1247 és 1265 közt). Ezek voltak itt az első városias épületek, a későbbi Budai Várnegyed alapját képezve. IV. Béla várkastélyát, amely a mai Mátyás-templom közelében állt, már jobban lehetett védeni támadások esetén, mint az alacsonyabban fekvő óbudai várat. (Annak feltételezett romjait is feltárták a régészek.)
IV. Béla, a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven, az egyháznak ajándékozta a Nyulak szigetét (helyesebben a Leprás-, a mai Margit-szigetet), és az itt épült Domonkos-rendi apácakolostorban helyezte el legkisebb leányát, Margitot, aki a város híres szentje lett.
bélyegkép|300px|A budai vár 1493-ban Az Árpád-ház kihalása után Buda Vencelt támogatta a pápa által pártfogolt Károly Róberttel szemben, ezért a pápa egyházi átokkal sújtotta a várost, a budai plébános pedig viszonzásul a pápát. 1302-ben az Anjou-párti Csák nembéli Márk és báró Cseszneki Jakab fiai sikertelenül ostromolták a várat, de az épületekben nagy kárt okoztak, és a budai szőlőhegyet is elpusztították. Végül a városnak el kellett fogadnia a győztes Károly Róbertet. Fia, Nagy Lajos királyi székhellyé tette Budát. A település már igazi polgári város volt, nagy számban éltek itt kézművesek, iparosok, kereskedők. A magyarok mellett jelentős német, „latin” és zsidó lakossága is volt. A tatárdúlást nehezen kiheverő Pest lakossága is kezdett talpra állni, a 15. században visszanyerte a bíróválasztás jogát, és 1470 körül szabad királyi város lett.
Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás uralkodása a városok történelmének a török idők előtti fénypontja. Zsigmond egyetemet alapított Óbudán, 1389-ben. Mátyás reneszánsz udvara nagy vonzerőt gyakorolt a kor művelt humanistáira, emelve a város és a királyi udvar kulturális színvonalát. 1473-ban az első budai nyomdában, Hess Andrásnál elkészült a Budai krónika. Mátyás halála után az országban feudális viszályok, gazdasági válság, majd a Dózsa György-féle parasztfelkelés rázta meg, a két város kultúrája azonban a Jagelló-ház budai uralkodása idején is tovább gyarapodott. A budai reneszánsz történeti emlékei ma a budai királyi palotában (Budapesti Történeti Múzeum), míg Pest reneszánsz emlékei a mai Belvárosi Plébániatemplomban láthatók. Ennek a fejlődésnek vetett véget a török hódoltság (1541).
Más elképzelések A város és nevének eredete kapcsán egyéb elképzelések is felmerültek, melyek a PIlis-kutatáshoz kapcsolódnak. Eszerint az ún. Ősbuda nem ott helyezkedett el, ahol ma állítják, és a város a pilisi "szakrális" központhoz kapcsolódott.
Török kor, pusztulás és újratelepülés
1526-ban I. Szulejmán megindult Magyarország ellen. II. Lajos király Budáról indult a mohácsi csatába, melyben veszített. A csatavesztés hírére sokan elmenekültek a városokból. I. Szulejmán szeptemberben ért el Budára, amit felégetett, és kirabolta a királyi palotát is. A törökök ezután elhagyták a várost, ami rövid időn belül a Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János közti pártharcok színhelyévé vált.
A törökök újabb hadjáratuk során 1541. augusztus 29-én csellel foglalták el a várost, amivel kezdetét vette a csaknem másfél évszázados török uralom kora. A török időkben Buda a budai vilajet székhelye és az Oszmán Birodalom nyugati részének egyik legjelentősebb települése lett, virágzó iparral és kereskedelemmel. A budai basa fényes udvara mellett számos mecset és fürdő épült (ezek megmaradt példái a Király, a Rudas és a Rác). Mint az ország más elfoglalt városait, Budát és Pestet is igyekeztek muzulmán várossá tenni, a keresztény templomok jó részét elvették, a keresztény népességet éppen csak megtűrték, és keményen megadóztatták. Melléjük nagyszámú muszlim és zsidó lakosság települt a városba. Pest eközben rohamosan veszített jelentőségéből, kereskedelmi központ szerepe is megsínylette a török megszállást.
1686. szeptember 2-án több eredménytelen kísérlet után a Habsburgoknak Lotaringiai Károly vezetésével végül sikerült visszafoglalniuk Budát és Pestet, de ezért nagy árat kellett fizetni. A kegyetlen háborúban a teljes lakosságot – muszlimokat, keresztényeket és zsidókat – elpusztították, Pest városa és a sokak által dicsért szépségű török kori Buda – szó szerint – a földdel vált egyenlővé. Werlein János István inspektor 1686. szeptember 29-én hivatalos jelentést küldött az Udvari Kamarának, melyben a többek közt a következőket írta: „Nincs egyetlen tető, egyetlen szoba, még egy fagerenda sem: minden alapjáig, a pincéig égett le...”
A két város nehezen állt talpra, kiváltságleveleiket csak húsz év múlva kapták vissza. Az 1690-es évek elején csupán néhány száz német telepes tengődött a romok között, majd a 18. század első felében az újabb betelepülőkkel sem haladta meg a két város összlakossága a 20-24 000 főt. A németeken kívül szerbek és görögök is betelepedtek. A szerbek (rácok) Budán a Tabán városrészben laktak, Pesten pedig a mai Szerb utcai ortodox templom körül. A két város vidéki barokk kisvárosok jellegét öltötte, sok földszintes vagy egyemeletes házzal, sok kis térrel és sikátorral. A gazdasági élet alapját az átmenő forgalom; utazók, kereskedők és marhahajcsárok kiszolgálása adta, ugyanis az ország két fele között a pesti rév volt az egyik legforgalmasabb dunai átkelőhely. A pesti és a budai vásárokra emiatt az egész országból feljártak az árusok.
1692. április 25-től kezdődően a tanács megtiltotta a szemét utcán történő lerakását, a szabályszegők 20 tallért voltak kötelesek fizetni. 1697. május 31-én elrendelték a szalma- és nádfedelek elbontását, és egyúttal a strázsamestereket is utasították, hogy karhatalommal rombolják le az el nem bontott tetőket. 1700. június 20-án rendelték el az utcakövezést, minden ház előtt egy öl szélességben, s ezt a háztulajdonosok voltak kötelesek elvégeztetni. Ugyanebben az évben rendelet született a kémények kötelező kitéglázásáról is, ellenkző esetben a házat elkobozták. 1716-ban 395 ház állt Pesten, ezekben összesen mintegy 3000 fő lakott.
1773-ban megválasztották az első pesti polgármestert (addig bíró intézte a város ügyeit is). A felvilágosodás korában Buda kulturális élete fellendült. 1772-ben ugyanis megnyílt az első állandó, német nyelvű színház, majd 1777-ben Mária Terézia a várba költöztette a nagyszombati egyetemet, utódja, II. József pedig mérnökképző intézetet létesített. Nagy lépés volt a hajdani fővárosi rang visszaszerzése felé, amikor a király 1784-ben Budára helyezte az ország kormányaként működő Magyar Királyi Helytartótanácsot, és a Magyar Kamarát, bár az országgyűlések színhelye egyelőre Pozsony maradt. A városba települő új hivatalnokrétegnek és a természetes népszaporulatnak köszönhetően a 18. század végétől a lakosság is növekedni kezdett.
1795. május 20-án a budai vártól nyugatra eső katonai gyakorlótéren végezték ki Martinovics Ignácot és más jakobinus vezetőket. A területet azóta nevezik Vérmezőnek.
1799 júniusában a Városligetben 2000 napszámos munkálkodott a mocsaras terület lecsapolásán, úgy, hogy rajta keresztül csatornát ástak és két szigetet alakítottak ki. Ezeken elterítették a homokbuckákat, majd a planírozást követően négy sorban ültettek nyár- és vadgesztenyefákat.
1810-ben a vártól délre húzódó városrészben, a rácok által lakott Tabánban nagy tűzvész pusztított. (A Tabán az 1930-as évekig létezett, amikor is a házait lebontották. Ma park van a helyén.)
Pest lakosai és házai számának alakulásaAddreszbuch der königlichen Frey-Stadt Pesth, 1815 1795 1814 Lakosok száma 29 870 41 882 Házak száma 2581 3325
A közterületek és az épületek száma Pesten, 1822-benAdressbuch der königlichen freyen Stadt Pesth, 1822 Terek és utcák Házak Belváros 51 695 Lipótváros 30 385 Terézváros 33 1679 Józsefváros 52 1166 Ferencváros 17 506 Összesen 183 3829
19. század Reformkor jobbra|220px|bélyegkép|Az első Nemzeti Színház a mai Astoriával szemközt állt jobbra|220px|bélyegkép|A Lánchíd alapkőletétele, 1842. augusztus 24. (Barabás Miklós festménye) jobbra|220px|bélyegkép|Budapest látképe, 1873 jobbra|220px|bélyegkép|A Citadella északnyugati vége 1899-ben Az igazi fejlődés azonban a reformkor idején vette kezdetét, amikor a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotájukat. A város az irodalmi-szellemi élet központjává vált. Széchényi Ferenc megalapította a Magyar Nemzeti Múzeum elődjeként is hatalmas könyvtárát. A fia, Széchenyi István neve által fémjelzett új nemzeti mozgalom nem titkolt célja a hajdani dicső főváros feltámasztása volt. Ezt szolgálta a pesti Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1825. november 3.) vagy a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Széchenyi lánchíd építésének megkezdése is. A sikeres mozgalom eredményeként Pest-Buda vonzani kezdte az új betelepülőket, polgárokat, iparosokat Magyarországról és külföldről egyaránt.